A Nagy Reménység

Az ítélet kimondása a lázadókkal szemben

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, és végrehajtja ítéletét törvényének áthágóin és népe sanyar-gatóin. Isten prófétája ezt mondja: „Láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint” (Jelenések 20:11-12). NR 117.1

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak, és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut. Meglátják, hol tért le lábuk a tisztaság és a szentség útjáról. Rádöbbennek, hogy gőgjükkel és lázadásukkal milyen súlyosan megsértették Isten törvényét. A megejtő kísértések, amelyeket bűnös életükkel hívtak ki, az áldások, amelyekkel visszaéltek, Isten küldöttei, akiket semmibe vettek, az intések, amelyeket elvetettek, a gazdagon áradó kegyelem, amelyet konok, megátalkodott szívük visszautasított — mind megjelennek. És mintha tüzes betűkkel íródnának eléjük! NR 117.2

A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei: a nyomorúságos környezet, amely a Megváltót születésekor fogadta; a gyermek Jézus engedelmessége és szerénysége; keresztsége a Jordán vizében; pusztai böjtje és megkísértése, ahogy szolgált az embereknek, a menny legdrágább áldásait kínálva nekik, jótékony és irgalmas cselekedeteivel zsúfolt napjai; a hegyek magányában imával töltött, átvirrasztott éjszakái; az irigykedők, gyűlölködők, gonosz cselszövései, amelyekkel jótetteit viszonozták; a megdöbbentő, megmagyarázhatatlan vívódás a Gecsemáné-kertben az egész világ bűneinek nyomasztó súlya alatt; a gyötrelem éjszakájának félelmes eseményei; ahogy kiszolgáltatták a gyilkos csőcseléknek; ahogy ellenkezés nélkül tűrte, hogy elfogják, miközben legkedvesebb tanítványai elhagyták és foglyul ejtői Jeruzsálem utcáin durván hajtották; ahogy az Isten Fiát diadalmasan bemutatták Annásnak; ahogy a főpap palotájában, Pilátus törvénytermében, a gyáva és kegyetlen Heródes udvarában gúnyolták, sértegették, kínozták és halálra ítélték — mind elevenen lejátszódik. NR 117.3

Majd a végső jelenetek tárulnak a hullámzó tömeg elé — a Golgota felé vezető utat taposó türelmes Szenvedő; a kereszten függő mennyei Fejedelem; a haláltusáján nevető gőgös papok és gúnyolódó csőcselék; a természetfölötti sötétség; a hullámzó föld, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok —jelezve azt a pillanatot, amikor a világ Megváltója kilehelte lelkét. NR 118.1

Ezek a rettenetes jelenetek a valóságnak megfelelően játszódnak le. Sátán, angyalai és alattvalói nem tudják szemüket levenni a maguk által megrendezett eseményekről. Mindenki visszaemlékezik a maga szerepére. Heródes, aki Betlehemben meggyilkolta az ártatlan gyermekeket, hogy megszabaduljon Izrael Királyától; az aljas Heródiás, akinek bűnös lelkén szárad Keresztelő János vére; a papok, a főemberek és az őrjöngő tömeg, akik ezt kiáltották: „Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!” (Máté 27:25). Mindnyájan látják vétkük szörnyűségét. És miközben az üdvözült sereg „ Értem halt meg!” kiáltással a Megváltó lábához teszi koronáját, ők hasztalan próbálnak elrejtőzni Krisztus tekintetének mennyei fenségétől, amely túlszárnyalja a nap ragyogását. NR 118.2

Néró — e kegyetlen és erkölcstelen szörnyeteg — látja azok bol-dogságát és megdicsőülését, akiket egykor megkínzott, és akiknek határtalan szenvedésében gyönyörködött. Néró anyja is tanúja saját tettei gyümölcsének, annak, hogy miként öröklődtek fiában az ő jellemének gonosz vonásai, a szenvedélyek, amelyek az ő befolyása és példája nyomán fejlődtek ki és erősödtek meg a fiában, és termésként olyan bűncselekményeket eredményeztek, amelyek megremegtették a világot. NR 118.3

Vannak ott a középkor egyházának papjai és főpapjai közül is, akik Krisztus követőinek vallották magukat, de Isten népének lelkiismeretét úgy akarták elfojtani, hogy kínpadra, börtönbe és máglyára küldték őket. Ott vannak a gőgös pápák, akik Isten fölé emelték magukat, akiknek volt bátorságuk arra, hogy a Magasságos törvényét megváltoztassák. Sok úgynevezett egyházatyának lesz mivel elszámolnia Isten előtt, de szívesen elmenekülnének e számadás elől. Túl későn látják be, hogy a Mindenható féltőn őrzi törvényét, és korántsem fogja igazolni a bűnöst. NR 119.1

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál. NR 119.2

A gonoszok látni fogják, mit vesztettek lázadó életükkel. „Mindez az enyém lehetett volna — kesergi az elveszett ember — de én eldobtam magamtól! Micsoda elvakultság! Nyomorúsággal, gyalázattal, reménytelenséggel cseréltem fel a békességet, boldogságot és dicsőséget!” Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. Életükkel ezt vallották: „Nem akarjuk, hogy ez (Jézus) uralkodjék felettünk!” (Lukács 19:14). NR 119.3