A Nagy Reménység
9. Az Igaz Reménység
A második adventről szóló üzenet a Szentírás alapvető tanítása. Attól a naptól kezdve, hogy az első emberpár fájó szívvel elhagyta az Éden kertjét, a hit gyermekei arra várnak, hogy a Megígért eljöjjön, megtörje a pusztító hatalmát, és visszavigye őket az elvesztett Paradicsomba. Az ősidők szent emberei sóvárogva várták, hogy a Messiás dicsőségben megjelenjék, és reménységüket valóra váltsa. Éden lakóinak hetedik leszármazottja, Énok, aki három évszázadon át Istennel járt a földön, megláthatta távolról a Szabadító jövetelét. „Íme — mondta — eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett” (Júdás levele 14 és 15. vers). Jób pátriárka rendületlenül kiáltotta megpróbáltatása éjszakáján: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más” (Jób 19:25-27). A Biblia költői és prófétái mennyei lelkesedéssel beszéltek róla. A zsoltárokban megtaláljuk Izrael királya hatalmának és fenségének megéneklését: „Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a benne levőkkel ... az Úr előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket” (Zsoltárok 96:11, 13). Ézsaiás próféta így szólt: „Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. NR 89.1
— Ezt ígérte az Úr! Ezt mondják azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának!” (Ézsaiás 25:8-9) NR 89.2
Amikor a Megváltó búcsút mondott tanítványainak, fájó szívüket azzal vigasztalta, hogy ismét eljön: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és he-lyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (János 14:1-3) „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet.”(Máté 25:31-32) NR 89.3
Az angyalok, akik Krisztus mennybemenetele után még egy kevés ideig az Olajfák-hegyén maradtak, elismételték a tanítványoknak Jézus visszatérésének ígéretét: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, aho-gyan láttátok őt felmenni a mennybe” (Apostolok cselekedetei 1:11). Pál apostolt a Lélek erre a bizonyságtevésre ihlette: „Mert amint fel-hangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből.” (1Thesszalonika 4:16). „Íme eljön a felhőkön, és meglátja minden szem.” (Jelenések 1:7) NR 90.1
Akkor a gonoszság régóta tartó uralma megtörik, és „a világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé” lesz, és „ő fog uralkodni örökkön örökké” (Jelenések 11:15). Kisarjasztja „ahogyan a föld növényeket hajt”, pontosan úgy az „igazságot az én Uram az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára” (Ézsaiás 61:11). NR 90.2
A Messiás ekkor alapítja meg békés és régóta óhajtott birodalmát az egész ég alatt. „Bizony megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztalja összes romjait. Olyanná teszi a pusztaságot, mint az Éden, kopár föld-jét, mint az Úr kertje.” (Ézsaiás 51:3) NR 90.3
A Megváltó hű követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. „Ismét eljövök” — mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák-hegyén, és ez az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység költözött szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette ez volt boldog reményük, ez éltette őket: „várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését” (Titusz 2:13). Amikor pedig a thesszalonikai keresztények sírva temették szeretteiket — akik remélték, hogy szemtanúi lesznek az Úr eljövetelének —, tanítójuk, Pál felhívta a figyelmüket a feltámadásra, amely a Megváltó adventjekor következik be. Akkor a Krisztusban elhunytak feltámadnak, és az élőkkel együtt elragadtatnak, hogy találkozzanak az Úrral. „És így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” (1 Thesszalonika 4:17-18) NR 90.4
A sziklás Pátmoszon a szeretett tanítvány ezt az ígéretet hallotta: „Bizony, hamar eljövök”. János sóvárgó válasza az egyház egész zarándokúján mondott imáját önti szavakba: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20). NR 91.1
Azt a hittől és reménytől izzó bizonyságot, amelyet a szentek a börtönben, a máglyán és a vérpadon tettek az igazságról, egymásnak adták a századok. „Hittek a személyes Krisztus feltámadásában, és következésképpen abban is, hogy Krisztus eljövetelekor ők is feltá-madnak, ezért nem féltek a haláltól.” * Készek voltak sírba szállni, hogy „szabadként támadjanak fel”. ** Várták, hogy „az Úr eljöjjön az ég felhőiben Atyjának dicsőségével”, „elhozva országának idejét az igazaknak”. *** A valdensek ugyanezt a hitet ápolták. Wycliffe, Luther, Kálvin, Knox, Ridley és Baxter sóvárogva várták a Megváltó megjelenését, az egyház reménységét. NR 91.2
A prófécia nemcsak megjövendöli Krisztus eljövetelének módját és célját, hanem azokat a jeleket is felsorolja, amelyekből közelsége felismerhető. Jézus mondta: „És akkor jelek lesznek a napban, a hold-ban és a csillagokban” (Lukács 21:25). „...a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői meg-rendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel” (Márk 13:24-26). A Jelenések könyvének szerzője pedig így írja le a második advent első természeti jelét: „nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér” (Jelenések 6:12). NR 91.3
Amikor a Megváltó figyelmeztette követőit visszatérésének jeleire, megjövendölte, hogy a második advent küszöbén milyen nagy lesz az erkölcstelenség. Megismétlődnek a Noé korabeli dolgok, a világi kereskedés kavargása és az élvezetek keresése. Az emberek adnak és vesznek, ültetnek és építenek, nősülnek és férjhez mennek, közben pedig elfeledkeznek Istenről és az eljövendő életről. Krisztus intése így hangzik e kor népéhez: „Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap. (...) Legyetek hát éberek és szün-telen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik tör-ténni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt” (Lukács 21: 34, 36). NR 91.4