A Nagy Reménység

A lázadás beérik

A bölcs Isten hagyta, hogy Sátán addig folytassa munkáját, mígnem az elégedetlenség szelleme nyílt lázadássá érett. Sátán terveinek teljesen ki kellett bontakoznia ahhoz, hogy valódi jellegüket és céljukat mindenki felismerhesse. Lucifernek, mint felkent kerúbnak kimagasló helye volt; a mennyei lények végtelenül szerették, és nagy befolyást gyakorolt rájuk. Isten uralma nemcsak a menny lakóira terjedt ki, hanem minden teremtményére, a világegyetem összes lakójára is. Sátán azt gondolta, hogyha az angyalokat maga mellé tudja állítani, akkor a többi világ is vele tart. Nagyon ügyesen hazudott, és a hazugság mögé bújva előnyt szerzett magának. Még a hűséges angyalok sem voltak egészen tisztában jellemével, sem azzal, hogy tevékenysége hova vezet. NR 10.1

Sátánt olyan nagy tisztelet övezte, és minden tettét olyan titokzatosság vette körül, hogy nehéz volt az angyalok előtt leleplezni munkájának igazi jellegét. A bűn, amíg teljesen ki nem bontakozott, nem tűnt olyan gonosznak, amilyen valójában volt. Mindeddig nem létezett Isten világegyetemében, és a szent lényeknek fogalmuk sem volt jellegéről és veszedelmes voltáról. Nem tudták, milyen borzasztó következményekkel jár Isten törvényének semmibevevése. Sátán először az Isten iránti hűség tetszetős látszata mögé rejtette ténykedését. Azt állította, hogy Isten dicsőségét szolgálja, kormányzatát meg-szilárdítja és a menny összes lakójának javát akarja. Miközben elége-detlenséget csepegtetett az angyalok leikébe, ravaszul azt a látszatot keltette, hogy meg akarja szabadítani őket az elégedetlenségtől. Amikor azt bizonygatta, hogy változtatni kell Isten kormányzatának rendjén és törvényein, úgy tüntette fel, hogy ezekre a változtatásokra a menny összhangjának megőrzése érdekében van szükség. NR 10.2

Isten igazságosan kezelte a bűnt. Sátán viszont azt a módszert al-kalmazta, ami Istentől távol állt — a hízelgést és a csalást. Meg akarta hazudtolni Isten szavait, és az angyalok előtt hamis színben tűntette fel kormányzási módszerét. Azt állította, hogy Isten nem jár el igazságosan, mert törvényeket és szabályokat ró a menny lakóira; hogy a meghódolás és engedelmesség megkövetelésével keresi a maga dicsőségét. Azt a látszatot keltette, hogy egyedül ő akarja a világegye-tem javát szolgálni. — Mindenkinek meg kellett azonban látnia a bitorló jellemét és valódi céljait. Időt kellett adni ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát. NR 11.1

Sátán azért a viszályért, amit ő okozott a mennyben, Isten törvényét és kormányzását okolta. Minden baj okának az isteni uralkodás követ-kezményeit nevezte meg. Azt állította, hogy ő meg akarja jobbítani Jahve törvényeit. Ezért nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy mi húzódik állításai mögött, és mi lesz akkor, ha végrehajtja javasolt változtatásait Isten törvényében. Saját müvének kellett kárhoztatnia őt. NR 11.2

Sátán kezdettől fogva azt állította, hogy nem lázad. Ezért az egész világegyetemnek álarc nélkül kell látnia a csalót. NR 11.3

A végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már eldöntött tény volt, hogy nem maradhat tovább a mennyben. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei engedelmességének arra a meggyőződésre kell épülnie, hogy Isten jó és igazságos. Mivel a menny és a többi világ lakói akkor még nem ismerték a bűn jellegét és következményeit, nem látták volna meg Isten igazságos és irgalmas voltát, ha Sátánt elpusztítja. Ha Sátán létezése azonnal megszűnik, Istent inkább félelemből szolgálták volna, mint szeretetből. A csaló befolyása nem szakadt volna meg teljesen, és biztosnak tűnt, hogy nem semmisül meg a lázadás szelleme sem. A bűnnek be kellett érnie. Azt, hogy Isten igazságos, és a világegyetemet kormányozó törvények tökéletesek, örök érvényűek és az életet szol-gálják, az összes teremtménynek meg kellett látnia, mégpedig vitán felül. NR 12.1

Sátán lázadása tanulságul szolgál a világegyetem számára az egymást követő századok során — örök bizonyságul a bűn jellegéről és borzalmas következményeiről. A sátáni elv megvalósulása az angyalokra majd emberekre gyakorolt hatását tekintve világosan mutatja, mi következik abból, ha Isten tekintélyét félreteszik. Nyil-vánvalóvá lesz, hogy Isten kormányzatának és törvényének létével fonódik össze minden teremtményének jóléte. Ennek a lázadásnak szörnyű emlékezete örök időkön át védeni fogja a szent lényeket a törvényszegés természetének fel nem ismerésétől, a bűn elkövetésétől és a büntetéstől. NR 12.2

A mennyben folyó küzdelem utolsó percéig a nagy bitorló igazolni próbálta magát. Amikor elhangzott a kijelentés, hogy Sátánnak összes hívével együtt el kell a boldogság honát hagynia, a lázadó vezér arcát-lanul kimondta, hogy semmibe veszi a Teremtő törvényét. Megismételte azt az állítását, hogy az angyaloknak nincs szükségük irányításra, hanem hagyni kell, hogy tegyék azt, amit tenni akarnak, és akaratuk mindig jól fogja őket irányítani. Isten törvényeit a szabadság kor-látjának bélyegezte, és kijelentette: el kell törölni a törvényt, hogy a mennyei seregek a törvény korlátjától megszabadulva a lét magasabb, dicsőségesebb szintjére juthassanak. NR 12.3