A Nagy Reménység

Feltámadás örök életre

Amikor Jézus távozni készült tanítványai köréből, nem azt mondta nekik, hogy nemsokára ők fognak hozzá menni. „Elmegyek, hogy he-lyet készítsek nektek — mondta —. És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (János 14:2-3) Pál pedig azt mondja, hogy „Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” (1 Thesszalonika 4:16-18) Pál az Úr eljövetelére hívja fel hittestvérei figyelmét, amikor majd a sír bilincsei lehullnak, és azok, akik „Krisztusban elhunytak”, feltámadnak az örök életre. NR 48.1

Mielőtt bárki beléphetne az üdvözültek honába, életét —jellemét és cselekedeteit — Isten megvizsgálja. Mindenkit megítél a könyvek feljegyzései alapján, és mindenkit cselekedetei szerint jutalmaz. Ez az ítélet nem a halálkor történik. Figyeljük meg Pál szavait: „Azért Isten rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azzal, hogy feltámasztotta a halálból.” (Apostolok cselekedetei 17:31) NR 48.2

Júdás apostol ugyanerre az időszakra utal: „Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére.” Majd Énok szavait idézi: „Íme, eljött az Úr szent seregeivel, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet is-tentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.” (Júdás levele 6. és 14-15 verse) NR 48.3

Amennyiben azonban a halottak már most élvezik a menny bol-dogságát, illetve a pokol lángjai közt gyötrődnek, mi szükség van a későbbi ítéletre? Isten Igéjének e fontos dolgokról szóló tanítása nem homályos és nem ellentmondó. Az egyszerű ember is megértheti. Me-lyik tárgyilagos gondolkodó képes azonban bölcsességet vagy mél-tányosságot felfedezni korunk divatos elméletében? Isten közelében talán már évszázadokat is eltöltött igazak vajon mikor hallják, miután az ítélőszék megvizsgálta ügyüket, ezt a dicséretet: „Jól van jó és hű szolgám ..., menj be urad ünnepi lakomájára!” És kihívják a gonoszokat a gyötrelem helyéről, hogy az egész föld Bírájától meghallják ezt az ítéletet: „Menjetek előlem, átkozottak az örök tűzre!” (Máté 25:21 és 41)? NR 49.1

A lélek halhatatlanságának elmélete volt egyike azoknak a hamis tanoknak, amelyeket Róma a pogányságtól vett át, és beépített a keresztény vallásba. Luther Márton ezeket a tanításokat a „szörnyszülött mesék”-hez sorolja, „amelyek Róma rendeleteinek szemétdombján teremnek.” (Petavel: The problem of Immortality 255.o. [A hal-hatatlanság problémája]) A Biblia a feltámadást tanítja, és nem azt, hogy halál beálltával az igazak jutalmukat, a gonoszok pedig büntetésüket kapják meg. NR 49.2