A megváltás története

A Fiúi szeretet tanítása

Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére és meglátta a kereszt lábánál Máriát, az Ő anyját, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távolmaradni Fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: “Asszony, ímhol a te fiad.” Majd tanítványához szólt: “Ímhol a te anyád.” Ján. 19, 27. János megértette Jézus szavait és a reá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Jézus az Ő legnagyobb szenvedéseiben se feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. MT 159.3

Krisztus földi küldetését most már majdnem befejezte. Nyelve kiszáradt, azért így szólt: “Szomjazom.” Ekkor megtöltöttek egy szivacsot ecettel és epével és felkínálták Neki, hogy igyék, de visszautasította. Az élet és dicsőség Ura meghalt az emberiségért való váltságul. A bűnnek érzete, amely Reá hozta Istennek haragját, mint az ember helyettesére, tette oly keserűvé a poharat, amelyet kiivott, hogy meghasította Isten Fiának szívét. MT 160.1

Mint az emberiség helyettesére és kezesére ráhelyezték Krisztusra az emberek bűneit. A törvényszegő bűnösök közé számították, hogy megválthassa őket a törvény átkától. Ádám minden korszakban élő leszármazottainak bűne ránehezedett szívére. Istennek haragja és a bűn miatti nemtetszésének rettenetes megnyilvánulása rémülettől töltötte el Isten Fiának szívét. Midőn Isten elfordította Tőle tekintetét ezen órában, ez a legrettenetesebb gyötrelmet jelentette számára és oly szomorúság járta át szívét, amelyet ember sohase képes megérteni teljesen. Istennek Fia minden fájdalmat elszenvedett a kereszten. A fejéről aláhulló vércseppek, kínszenvedésének vonaglásai, amelyek gyötörték testét, kimondhatatlan gyötrelmei, amelyek átjárták lelkét, amidőn Atyja elrejtette Előle arcát, e szavakkal szólnak az emberekhez: “A teirántad való szeretetből engedte meg Istennek Fia, hogy ezen szörnyű bűnöket Reá helyezzék. Teéretted törte meg a halál hatalmát és nyitotta meg az Édennek és a halhatatlan életnek kapuját, Ő, aki hatalmának szavaival lecsendesítette a tenger dühöngő hullámait és a tajtékzó habokon járt, aki megreszkettette az ördögöket és érintésére eltűntek a betegségek, feláldozta magát a kereszten és meghozza végső áldozatát az emberiségért.” MT 160.2

Sátán heves kísértéseivel gyötörte Isten Fiának szívét. A bűnt, amely oly gyűlöletes volt Előtte, ráhelyezték, úgyhogy végül sóhajtozott és nyögött súlya alatt. Nem csoda, hogy emberi természete megremegett ezen félelmetes órában. Az angyalok á- múlva szemlélték Isten Fiának kétségbeesett halálküzdelmét, lelki gyötrelmét, amely sokkal nagyobb volt testi fájdalmainál, úgyhogy a testi fájdalmakat lelki gyötrelmei miatt alig érezte. A mennyei sereg eltakarta arcát a félelmetes látvány elől. MT 160.3

A lélektelen természet is kifejezte együttérzését bántalmazott, haldokló Teremtője iránt. A nap nem akarta szemlélni a félelmetes jelenetet. Teljes, fénylő sugarait, amelyek délben még megvilágították a földet, úgy tűntek fel, mintha hirtelen kioltották volna. Teljes sötétség borította a keresztet és egész környékét, mint egy gyászlepel. A kilencedik órában a rettenetes sötétség eltűnt az emberekről, de még mindig palástként burkolta be a Megváltót. A haragos villámok úgy látszottak, mintha Reá irányulnának, amint függött a kereszten. Ekkor Jézus hangos szóval kiáltott fel: “Éloi, Éloi, lama sabaktani”, ami azt jelenti: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Márk 15, 34. MT 161.1