A megváltás története

106/232

Krisztus elárulása

Elragadtattam azon időbe, amidőn Jézus a húsvéti vacsorát elfogyasztotta tanítványaival. Sátán megcsalta Judást és arra bírta, hogy azt gondolja, hogy egyike Krisztus hű tanítványainak, pedig szíve mindig testies volt. Látta Jézus hatalmas cselekedeteit, Vele volt szolgálata alatt és engedett azon meggyőző bizonyítéknak, hogy ő a Messiás. Azonban Judás szűkmarkú és kapzsi volt. Szerette a pénzt. Felrótta haragjában a drága olajat, amelyet Jézusra öntöttek. MT 149.1

Mária szerette Urát, aki megbocsátotta sok bűnét, feltámasztotta hőn szeretett testvérét és úgy érezte, hogy semmi se drága, hogy Jézusnak adja. Minél drágább az olaj, annál jobban ki tudja fejezni háláját Megváltója iránt, ha felajánlja Neki. MT 149.2

Judás, kapzsisága mentségeként azt hangoztatta, hogy a kenetet eladhatták volna és a szegényeknek adhatták volna. De ezt nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, mert önző volt és gyakran eltulajdonította azt, amit gondjaira bíztak, hogy adja a szegényeknek. Judás nem ügyelt Jézus kényelmére, sőt még szükségleteire sem, azért hogy mentegesse kapzsiságát, gyakran hivatkozott a szegényekre. Mária bőkezű cselekedete a legélesebben megdorgálta kapzsi természetét, amely előkészítette az utat Sátán kísértései számára, hogy készséges fogadtatásra találjon Judás szívében. MT 149.3

A zsidó papok és főemberek gyűlölték Jézust, azonban tömegek tolongtak körülötte, hogy hallgassák bölcs szavait és láthassák hatalmas cselekedeteit. Jézus felébresztette az emberek legmélyebb érdeklődését, azért vágyakozva követték, hogy hallgassák a csodálatos Tanító oktatásait. A főemberek közül is sokan hittek Benne, azonban nem merték nyíltan megvallani hitüket, hogy ki ne zárják őket a zsinagógából. A papok és vének ekkor elhatározták, hogy valamit tenniük kell, hogy a nép figyelmét elvonják Jézustól. Attól féltek, hogy minden ember hinni fog Benne. Nem érezték magukat biztonságban. Vagy elvesztik tisztségüket, vagy Jézust halálra kell ítélniük. Azonban ha halálra is ítélik Őt, még mindig ott lesznek az Ő hatalmának élő emlékoszlopai. MT 149.4

Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, azért attól féltek, hogyha megölik is Jézust, Lázár tanúskodni fog hatalmas erejéről. Az emberek Lázárhoz özönlöttek, hogy meglássák Őt, aki fel- támadt a halálból, azért a főemberek elhatározták, hogy Lázárt is megölik és megszüntetik az izgalmat. Azután a népet az emberi hagyományokhoz és tantételekhez fordítják, hogy megtizedeljék a mentát és rutát és újra befolyást nyerjenek felettük. Megegyeztek abban, hogy Jézust akkor fogják el, amikor egyedül lesz, mert ha a tömeg között akarnák elfogni, amikor a nép gondolatai érdeklődéssel fordulnak Feléje, akkor megköveznék őket. MT 149.5

Júdás tudta, hogy a papok és vének annyira szerették volna elfogni Jézust, azért felajánlotta nekik, hogy elárulja Őt néhány ezüst pénzért. Pénzszeretetében beleegyezett abba, hogy elárulja Urát legelkeseredettebb ellenségeinek. Júdás által közvetlenül munkálkodott Sátán. A hitszegő Júdás az utolsó vacsora megható jelenetei közepette eszelte ki tervét, hogy elárulja Mesterét. Jézus szomorúan közölte tanítványaival, hogy azon éjjel mindnyájan megbotránkoznak Benne. Péter azonban buzgón erősítette, hogy ha mindnyájan megbotránkoznak is Benne, ő nem. Jézus ekkor így szólt Péterhez: “Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited, azért idővel megtérvén, erősítsed a te testvéreidet.” Lukács 22, 31-32. MT 150.1