A megváltás története

Mózes türelmetlenné válik

“És összegyűjtötték Mózes és Áron a gyülekezetet a kőszikla elé és így szóltak hozzájuk: Halljátok meg most ti lázadók! Avagy a kősziklából fakasszunk-e nektek vizet? És felemelte Mózes az ő kezét és megütötte a kősziklát az ő vesszejével két ízben és sok víz ömlött ki és ivott a gyülekezet és az ő barmaik. És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivelhogy nem hittetek nekem, hogy megdicsőítettetek volna Izrael fiainak szemei előtt, azért nem viszitek be a közösséget arra a földre, amelyet adtam nekik.” IV. Mózes 20, 10-12. MT 118.5

Mózes itt vétkezett, mert elgyengült a népnek ellene és az Úr parancsolatai elleni állandó zúgolódása miatt. Vette a vesszőt és ahelyett, hogy szólt volna a sziklának, amiképpen Isten megparancsolta, rásújtott kétszer a kősziklára e szavakkal: “Fakasszunk-e vizet a kősziklából?” Itt gondatlanul szólt ajkaival. Nem mondta, hogy Isten most ismét bizonyítékát fogja adni hatalmának és vizet fog adni a kősziklából. Nem tárta eléjük Istennek hatalmát és dicsőségét, mely újra vizet fog fakasztani a kősziklából, és ezért nem dicsőítette meg Őt a nép előtt. E hibája miatt Isten nem engedte meg Mózesnek, hogy bevezesse a népet az ígéret földjére. MT 119.1

Ezt az esetet nagyon ünnepélyessé tette az a tény, hogy szükség volt Isten hatalmának kinyilvánítására, azért Mózesnek és Áronnak fel kellett volna használnia az alkalmat, hogy kedvező benyomást tegyenek a népre. Mózes azonban a nép zúgolódása miatt felingerlődve, türelmetlenségében és haragjában így szólt: “Halljátok meg most ti lázadók! Fakasszunk-e nektek vizet e kősziklából?” Ezen szavaival a valóságban megengedte, hogy a nép zúgolódjék, mintha igazuk lett volna, amidőn avval vádolták Mózest, hogy ő vezette ki őket Egyiptomból. Isten nagyobb törvényszegést megbocsátott a népnek, mint Mózesnek ez a tévedése, azonban népe vezetőjének bűnét nem tekinthette úgy, mint azokét, akiket vezetett. Az Úr nem mentegethette Mózes bűnét, hogy bemenjen az ígéret földjére. MT 119.2

Az Úr itt félreérthetetlen bizonyítékát adta népének, hogy nem Mózes volt az, aki csodálatos szabadulást szerzett számukra, amidőn kihozta őket Egyiptom szolgaságából, hanem az a hatalmas Angyal, aki előttük járt minden utazásukban és akiről így szólt Isten: “Íme én Angyalt bocsájtok el teelőtted, hogy megőrizzen téged az útban és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra Előtte és hallgass az Ő szavára, meg ne bosszantsd Őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságotokat, mert az én nevem van Őbenne.” II. Mózes 23, 20-21. MT 119.3

Mózes magának adta a dicsőséget, amely Istennek járt, azért Istennek azt kellett cselekednie az ő esetében, amely örökre elégtételt ad a lázadó Izraelnek, hogy nem Mózes vezette ki őket Egyiptomból, hanem Isten maga. Az Úr bízta rá Mózesre a nép vezetésének terhét, miközben a hatalmas Angyal előttük ment min- den utazásukban és irányította vándorlásukat. Mivel oly könnyen elfelejtették, hogy Isten vezette ki őket Angyala által és embernek tulajdonították azt, amit egyedül Istennek hatalma tudott véghezvinni, azért megkísértette és megpróbálta őket, hogy meglássa, engedelmeskednek-e Neki. Azonban minden próbában kudarcot vallottak. Ahelyett, hogy hittek volna Istenben és elismerték volna Őt, aki telehintette ösvényüket hatalmának bizonyítékaival, gondoskodásának és szeretetének feltűnő jeleivel, mégis kételkedtek Benne. Egyiptomból való kijövetelüket Mózesnek tulajdonították és avval vádolták őt, hogy ő az oka minden szenvedésüknek. Mózes rendkívüli türelemmel viselte makacsságukat. Egy alkalommal mégis avval fenyegették, hogy megkövezik őt. MT 119.4