A megváltás története

43/232

Izrael gyermekei

József hallgatott atyja tanításaira és félte az Istent, ő minden testvérénél jobban engedelmeskedett atyja igaz tanításainak. Értékelte tanításait és feddhetetlen szívvel kívánt engedelmeskedni Istennek. Bánkódott némelyik testvérének helytelen magatartása miatt és szelíden kérlelte őket, hogy éljenek egy igaz életet és hagyjanak fel gonosz cselekedeteikkel. Evvel azonban csak maga ellen hangolta őket. Bűngyűlöletében nem tudta elnézni, hogy testvérei vétkezzenek Isten ellen, azért atyja elé tárta ügyüket abban a reményben, hogy tekintélye megjavítja őket. Hibáiknak feltárása által azonban magára haragította testvéreit. Megfigyelték atyjuknak József iránti ragaszkodó szeretetét és irigykedtek reá. Irigységük gyűlöletté és végül gyilkossággá növekedett. MT 73.1

Istennek angyala álmában oktatta Józsefet, amit ő ártatlanul elmondott testvéreinek. “fme kévéket kötöttünk a mezőn és íme az én kévém felkelt és felállt, a ti kévéitek pedig körülállták és az én kévéim előtt meghajoltak. Mondának neki az ő bátyjai: Avagy király akarsz-e lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-e rajtunk? S annál inkább gyűlölték őt álmáért és beszédéért.” MT 73.2

“Más álmot is látott és elbeszélte azt bátyjainak, mondván: Íme megint álmot álmodtam. Íme a nap és a hold és 12 csillag meghajolt énelőttem. És elbeszélte atyjának és bátyjainak és az ő atyja megdorgálta őt, mondván neki: Micsoda álom az, amelyet álmodtál? Avagy elmegyünk-e én és a te anyád és a te atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat teelőtted a földig? Irigykedtek rá emiatt az ő bátyjai, atyja pedig elméjében tartotta a dolgot.” I. Mózes 37, 7-11. MT 73.3