A megváltás története

A vihar kitör

A nyolcadik napon azonban fekete felhők gyülekeztek az égen. A mennydörgések és a cikkázó villámok felvillanása kezdték megrettenteni az embereket és állatokat. A felhőkből megeredt az eső, amit még sohase láttak és szívük megtelt félelemmel. Az állatok eszeveszett félelemmel futkostak és zűrzavaros hangjuk úgy tűnt fel, mintha saját sorsukat és az ember végzetét nyöszörögték volna. A vihar hatalmassá nőtt, mialatt a víz úgy ömlött az égből, mint valami hatalmas vízesés. A folyók áttörték határvonalaikat és a vizek a völgyekbe zúdultak. A nagy mélységek forrásai is feltörtek. A vízsugarak leírhatatlan erővel törtek fel a földből és a hatalmas sziklákat több száz láb magasba dobták fel a levegőbe, majd mélyen a földbe fúródtak. MT 49.2

Az emberek először kezeik munkájának pusztulását szemlélték. Ragyogó épületeiket, szépen rendezett kertjeiket és ligeteiket, ahol bálványaikat elhelyezték, megsemmisítették az ég villámai. Romjaik mindenüvé szétszóródtak. Oltárokat emeltek a ligetekben és ott áldoztak bálványaiknak, amelyeken emberáldozatokat is bemutattak. MT 49.3

Ezeket utálta Isten, azért haragjában lerontotta őket szemeik előtt és megremegtette őket az élő Istennek, az ég és föld Teremtőjének hatalma és tudtukra adta, hogy ezek az utálatosságaik és rettenetes bálványáldozataik idézték elő pusztulásukat. MT 49.4

A vihar hevessége növekedett és az elemek háborgásába belevegyült az emberek üvöltése, akik megvetették Istennek tekintélyét. A fák, épületek, sziklák és a föld minden irányban szétrepültek. Az emberek és állatok félelme leírhatatlan volt. Maga Sátán is kénytelen volt ott lenni a háborgó elemek között és re- megett életéért. Gyönyörködött abban, hogy uralja a hatalmas emberi nemet, és azt kívánta volna, hogy éljenek és gyakorolják utálatosságaikat és fokozzák a menny Istene elleni lázadásukat. Átkokat szólt Isten ellen. Kegyetlenséggel és igazságtalansággal vádolta őt. Az emberek közül sokan Sátánhoz hasonlóan káromolták Istent és ha keresztülvihették volna lázadásukat, lerántották volna őt igazságának királyiszékéről. MT 49.5

Miközben sokan káromolták és átkozták Teremtőjüket, mások őrjöngtek a félelemtől és a bárka felé nyújtva kezeiket bebocsájtásért könyörögtek. Ez azonban lehetetlen volt. Isten zárta be az ajtót, az egyetlen bejáratot. Noét bezárta a bárkába, az istenteleneket pedig kizárta. Egyedül az Úr nyithatta ki az ajtót. Bűnbánatuk és félelmük már késő volt. Meg kellett tudniuk, hogy van egy élő Isten, aki hatalmasabb az embereknél, akivel ők dacoltak, akit káromoltak. Komolyan könyörögtek Hozzá, de füleit nem nyitotta meg kiáltásuk előtt. Némelyek kétségbeesésükben megpróbáltak erőszakkal betömi a bárkába, de az erős építmény ellenállt törekvéseiknek. Némelyek a bárkába kapaszkodtak, azonban a vizek tomboló hullámai elragadták őket, vagy a minden irányban szétszóródó sziklák és fák sodorták le őket menedékhelyükről. MT 50.1

Azok, akik könnyen vették Noé figyelmeztetését és kinevették az igazságnak hűséges prédikátorát, túl későn tértek meg hitetlenségükből. A bárka hevesen himbálózott és hánykolódott. A benne levő állatok változatos hangzavarukkal fejezték ki vad félelmüket, mégis az elemek tombolása, a hullámok háborgása és a szétszórt fák és sziklák között a bárka biztonságban haladt. Hatalmas erejű angyalok irányították a bárkát és megőrizték a bajtól. A bárka megőrzése a 40 nap és 40 éjjelen át tartó félelmetes vihar minden pillanatában a Mindenható hatalmának csodája volt. MT 50.2

A viharnak kitett állatok az emberekhez rohantak, az emberek társaságát keresve, mintha segítséget vártak volna tőlük. Némelyek hatalmas állatokra kötözték magukat és gyermekeiket, tudva, hogy küzdeni fognak életükért és a legmagasabb helyekre fognak felkapaszkodni, hogy megmeneküljenek az emelkedő vizekből. A vihar dühe nem csökkent és a vizek gyorsabban növekedtek, mint azelőtt. Némelyek magas fákra erősítették magukat a föld legmagasabb pontjain, de a fákat gyökerestől kitépte a vihar és sebesen vitte a levegőben és úgy tűntek fel, mintha bevetették volna őket a sziklákkal és földdel együtt a sister- gőn kavargó hullámokba. Az emberek és állatok a legmagasabb pontokon igyekeztek megtartani helyüket, míg végül valamennyien együtt zuhantak bele a tajtékzó vizek hullámaiba, amelyek majdnem elérték a föld legmagasabb pontjait. Végül a vizek elérték a legmagasabb helyeket is és az emberek és állatok elvesztek a vízözön által.. MT 50.3

Noé és családja aggódva figyelték a vizek növekedését. Szerettek volna újra kimenni a földre. Ekkor Noé egy hollót bocsátott ki, amely azonban újra visszajött és elrepült és visszarepült a bárkához. Noé nem kapta meg a kívánt hírt és akkor egy galambot bocsátott ki, amely nem találva nyugvóhelyet újra visszatért a bárkába. Hét nap múlva újra elküldte a galambot és amidőn olajágat láttak szájában, nagy öröm fogta el családját, amely oly sokáig volt bezárva a bárkába. MT 51.1

Ekkor ismét leszállt egy angyal és kinyitotta a bárka ajtaját. Noé kinyithatta a bárka tetejét, de az ajtót, amit az Úr zárt be, nem nyithatta ki. Isten Noéhoz egy angyal által szólt, aki kinyitotta az ajtót és felszólította Noé családját, hogy menjenek ki a bárkából és vigyenek ki magukkal minden élőlényt. MT 51.2