Az apostolok története

26/59

A thesszalonikai levelek

Szilász és Timóteus megérkezése Macedóniából nagy örömet szerzett Pálnak, aki még mindig Korinthusban tartózkodott. Jó híreket hoztak azok hitéről és szeretetéről, akik az evangélium hírnökeinek első thesszalonikai látogatása alkalmával fogadták el az igazságot. Pál szíve szerető részvéttel volt e hívők iránt, akik a megpróbáltatások és hányattatások közepette hűek maradtak Istenhez. Vágyott személyes meglátogatásukra, de mivel ez akkor lehetetlen volt, levelet írt nekik. AT 169.1

A thesszalonikai gyülekezetnek írt e levelében az apostol hálát ad Istennek a hitben való növekedésük örömhíréért. Ezt írta: “...minden bajunk és üldöztetésünk között megvigasztalódtunk veletek kapcsolatban, testvéreim, a ti hitetek által. Mert egyszerre feléledünk, ha ti szilárdan álltok az Úrban. Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amellyel megörvendeztettetek minket a mi Istenünk előtt, amikor éjjel és nappal buzgón könyörgünk azért, hogy láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait!” AT 169.2

“Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban; mert szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat...” AT 169.3

A thesszalonikai hívők közül sokan elfordultak “...a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek” szolgáljanak, “...sok zaklatás ellenére” befogadták az igét és szívük a “Szentlélek örömével” telt be. Az apostol kijelentette, hogy az Úr hűséges követésében “példává is lettetek minden hivő számára Macedóniában és Akhájában”. Ezen elismerő szavakat megérdemelték, mert az apostol írja: “...tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek hire.” AT 169.4

A thesszalonikai hívők hű misszionáriusok voltak. Szívük buzgalomtól égett Üdvözítőjükért, aki megszabadította őket amaz eljövendő harag félelmétől. Krisztus kegyelme által életükben csodálatos változás történt, és az általuk szóló Úr szavát erő kísérte. Szíveket nyertek meg a bemutatott igazság által, és a hívők száma növekedett. AT 169.5

Első levelében Pál utalt a thesszalonikaiak között végzett munka módszerére. Kijelentette, hogy nem rászedés vagy ármány által akart lelkeket nyerni, “hanem, mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.” AT 170.1

Majd így folytatja: “Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.” AT 170.2

“Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.” “Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” AT 170.3

Pál a thesszalonikai hívőkhöz intézett első levelében a holtak valóságos állapotáról is igyekezett őket tanítani. A halottakról mint öntudatlan állapotban alvókról beszél: “Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt... Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” AT 170.4

A thesszalonikaiak örömmel fogadták azt a gondolatot, hogy újrajövetelekor Krisztus az élő hűségeseket elváltoztatja és magához veszi. Nagy gonddal óvták barátaik életét, nehogy meghaljanak és elveszítsék azt az áldást, amelyben Uruk eljövetelekor részesülni reméltek. De a halál szeretteik közül egyiket a másik után ragadta el. Aggódva tekintettek haldokló szeretteik arcára, mert nem remélték, hogy az eljövendő életben találkoznak. AT 171.1

Amikor elolvasták Pál levelét, amely a halottak valóságos állapotát tárta fel, az nagy örömet és vigasztalást hozott a gyülekezetnek. Pál rámutatott arra, hogy amikor Krisztus eljön, az élők nem előzik meg Uruknál azokat, akik elaludtak Jézusban. Az arkangyal szava és Isten trombitájának hangja eléri az alvókat, és a Krisztusban meghaltak feltámadnak, még mielőtt az élők halhatatlanságot nyernének. “Azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.” AT 171.2

Alig tudjuk értékelni azt a reménységet és örömet, amit ez a bizonyosság a fiatal thesszalonikai gyülekezetnek hozott. Hitték és értékelték ezt a levelet melyet evangéliumi atyjuk küldött nekik, és szivük szeretete túláradt iránta. Már előbb is beszélt nekik ezekről a dolgokról, de akkor értelmükkel az új és ismeretlen tant igyekeztek megérteni. Nem meglepő, ha egyes pontok lényege nem vésődött be egész világosan emlékezetükbe. De éhezték az igazságot, és Pál levele új reményt és erőt adott nekik, szilárdabb hitet és mélyebb ragaszkodást az iránt, aki halála által életet és halhatatlanságot hozott. AT 171.3

Most örültek annak az ismeretnek, hogy hívő barátaik feltámadnak sírjukból és örökké élnek Isten országában. A sötétség, amely a holtak nyughelyét borította, eloszlott. Új fény koronázta be a keresztény hitet. Krisztus életében, halálában és feltámadásában dicsőséget láttak. AT 171.4

“ ...Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt” — írta Pál. Sokan úgy magyarázzák e részt, hogy Krisztus az alvókat magával hozza a mennyből, de Pál úgy értette, hogy amiként Krisztus feltámadt halottaiból, úgy az Isten az elaludt szenteket előhívja sírjukból és magával viszi a mennybe. Mily drága vigasz! Dicsőséges remény nem csupán a thesszalonikai gyülekezet, hanem minden keresztény számára, bárhol is legyen. AT 171.5

Míg Thesszalonikában dolgozott, Pál tökéletesen feltárta az idők jeleinek témáját, bemutatván, milyen eseményeknek kell megtörténnie az Emberfiának a menny felhőiben való megjelenése előtt. Szükségtelennek vélte, hogy erről bővebben írjon. Ellenben félreérthetetlenül utalt korábbi tanításaira: “Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás...” AT 172.1

Ma a világban sokan behunyják szemüket a Krisztus által adott bizonyítékok előtt, melyek eljövetelére figyelmeztetik az embereket. Félelmüket igyekeznek lecsendesíteni, közben a végidők jelei gyorsan teljesednek és a világ rohamosan közeledik ahhoz az időhöz, amikor az Emberfia megjelenik az ég felhőiben. Pál tanítja, hogy bűn közömbösnek lenni a Krisztus második eljövetelét megelőző jelekkel szemben. Aki ezt a mulasztást elköveti, azt az éjszaka és a sötétség gyermekének nevezi. Az ébereket és vigyázókat e szavakkal bátorítja: “Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.” AT 172.2

Az apostol e pontra vonatkozó tanítása korunk egyházának is rendkívül fontos. Akik a nagy beteljesedés közelében élnek, azokra rendkívül mélyen hassanak Pál szavai: “Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét. Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” AT 172.3

Az éber keresztény munkálkodó keresztény, aki minden erejével buzgón igyekszik az evangélium terjesztésére. Amint Megváltója iránti szeretete nő, úgy nő szeretete embertársai iránt is. Kemény megpróbáltatásokat kell elszenvednie, miként Mesterének, de nem engedi, hogy a támadások megkeserítsék kedélyállapotát vagy elvegyék lelki nyugalmát. Tudja, hogy a próba, ha azt türelemmel elhordozza, csiszolja, tisztítja és szorosabb kapcsolatba hozza Krisztussal. Azok, akik részt vesznek Krisztus szenvedésében, vigaszában, végül dicsőségében is részesülnek. AT 172.4

“Kérünk titeket, testvéreink — folytatja Pál a thesszalonikaiakhoz intézett levelében —, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben!” AT 173.1

A thesszalonikai hívőket nagymértékben megzavarták a fanatikus eszmékkel és tanokkal közéjük jött emberek. “...némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek.” A gyülekezetet megfelelően megszervezték; tisztviselőket választottak lelkészi és diakónusi tevékenységre. Volt azonban néhány önfejű és indulatos tag, aki megtagadta az engedelmességet azoktól, akik felelős tisztséget viseltek a gyülekezetben. Nemcsak jogot formáltak saját véleményükre, hanem nézeteiket nyilvánosan ráerőszakolták a gyülekezetre. Ezért Pál felhívta a thesszalonikabeliek figyelmét azok iránti köteles tiszteletre és megbecsülésre, akiket a gyülekezetben megválasztottak felelős tisztségek betöltésére. AT 173.2

Aggodalmában, hogy a thesszalonikai hívők Isten félelmében járjanak, az apostol igyekezett rávenni őket, hogy az a mindennapi élet gyakorlatában mutatkozzon meg. “Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek — s amint éltek is —, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól... Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre.” AT 173.3

Az apostol felelősséget érzett azok lelki jólétéért, akik munkássága alatt tértek meg. Vágya az volt, hogy ismeretük növekedjék az egyedül igaz Istenben és akit elküldött: a Jézus Krisztusban. Szolgálatában gyakran találkozott Jézust szerető férfiak és nők kis csoportjával és imában leborulva kérték Istent, tanítsa meg őket arra, hogyan tartsák fenn élő kapcsolatukat vele. Gyakran tanácskozott velük, mi a legjobb módszer, hogy az evangélium igazságának fényét másokhoz eljuttathassák. Amikor távol volt azoktól, akikért így munkálkodott, Istenhez könyörgött, őrizze meg őket a gonosztól, és segítse őket, hogy komoly, tevékeny misszionáriusok legyenek. AT 173.4

Az őszinte megtérés egyik legfőbb bizonyítéka az Isten és az ember iránti szeretet. Aki Jézust elfogadta Megváltójának, az mély, őszinte szeretetet érez a hasonló, drága hitűek iránt. Így volt ez a thesszalonikai hívőkkel. Az apostol írja: “A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek és ne szoruljatok rá senkire. Titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. Erősítse meg a szíveteket és tegye feddhetetlenné a szent életben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével együtt. Ámen!” AT 174.1

“Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. Vigyázzatok hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” AT 174.2

Az apostol figyelmeztette a thesszalonikaiakat, hogy ne vessék meg a jövendőmondás ajándékát; és e szavakkal gondos bánásmódot ajánlott az igaz és a hamis megkülönböztetésére. “A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg; a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” Kérte, kerüljenek minden gonosz látszatot. Végül azzal az imával fejezte be levelét, hogy Isten mindenestől szentelje meg őket, “...és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.” AT 174.3

Az apostolnak Krisztus visszajöveteléről szóló tanítása a thesszalonikaiakhoz írott első levelében teljesen összhangban állott korábbi tanításával. Néhány thesszalonikai testvér mégis félreértette szavait. Úgy értelmezték őt reményét fejezi ki, hogy őmaga élve szemtanúja lesz az Üdvözítő visszajövetelének. Ez a hit lelkesedésüket és buzgalmukat növelte. Akik azelőtt elhanyagolták kötelességüket és felelősségüket, most kitartóak lettek téves nézetük szorgalmazásában. AT 174.4

Második levelében Pál igyekezett helyreigazítani tanításának e félreértését és eléjuk támi valódi álláspontját. Ismételten kifejezte becsületességükbe vetett bizalmát és háláját, hogy hitük erős, szeretetük bővölködik egymás és Mesterük ügye iránt. Azt is közölte velük, hogy más gyülekezetek elé a hitben való türelem és állhatatosság példaképéül állította őket, mely az üldözésnek és kísértésnek bátran ellenáll, és figyelmüket Krisztus második visszajövetelének idejére irányította, amikor Isten népe megpihen minden gondtól és nehézségtől. AT 175.1

“...mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek... nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától... Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével, hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.” AT 175.2

Krisztus eljövetele előtt azonban a vallásos világban a próféciában előre megjövendölt, fontos fejlemények mennek végbe. Az apostol figyelmezteti őket: “...ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem valamely lélektől származó kijelentés, sem a mi nevünkben elhangzó megnyilatkozás, sem valamiféle nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már közvetlenül itt volna. Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” AT 175.3

Pál nem akarta, hogy szavait félremagyarázzák. Ne tanítsák azt, hogy ő külön kinyilatkoztatás alapján figyelmeztette a thesszalonikaiakat Krisztus közvetlen visszajövetelére. Az ilyen állítás a hitben zavart okozna, mert a csalódás gyakran hitetlenséghez vezet. Az apostol intette a testvéreket, hogy az ilyen üzenetet ne fogadják tőle jövőnek. Hangsúlyozza a tényt, hogy a Dániel próféta által oly világosan leírt pápai hatalomnak még fel kell lépnie, s ez hadat visel Isten népe ellen. Amíg ez a hatalom halálos és istenkáromló munkáját el nem végzi, a gyülekezet hiába várja Urának eljövetelét. “Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?” — írta Pál. AT 176.1

Rettenetes próbák jönnek Isten igaz egyházára. Már abban az időben, amikor az apostol levelét írta, kezdett működni a “törvénytiprás”. A további fejleményeket így írja le: “...a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek...” AT 176.2

Különösen ünnepélyesen hangzik az apostol kijelentése azokról, akik nem akarják befogadni “az igazságot”. Azokról, akik az igazság üzenetét tudatosan elvetik, ezt mondja: “Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, hogy ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.” Az emberek nem mellőzhetik büntetlenül a figyelmeztetéseket, melyeket Isten kegyelemből küld nekik. Akik állhatatosan elfordulnak e figyelmeztetésektől, azoktól Isten visszavonja Lelkét és az általuk kedvelt tévelygésben hagyja őket. AT 176.3

Így írta le Pál a gonosz hatalom káros munkáját, amely Krisztus második eljövetele előtt a sötétség és üldöztetés hosszú évszázadain át folytatódik. A thesszalonikai hívők azonnali szabadulást reméltek; most intette őket, hogy bátran és Isten félelmében végezzék a rájuk váró munkát. Az apostol felszólította őket, hogy ne hanyagolják el kötelességeik teljesítését s ne adják át magukat a tétlen várakozásnak. Az azonnali szabadulás izzó vágyakozása után a mindennapi élet lekötöttsége és az ellenállás, melybe ütköztek, kétszeresen fájdalmasnak tűnt. Pál ezért buzdította őket, hogy a hitben állhatatosak legyenek. AT 176.4

“Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti sziveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.” “De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” AT 177.1

A hivők Istentől kapták feladatukat. Hűségesen kitartva az igazságban, másokkal is közölniük kellett a megismert világosságot. Az apostol intette őket, hogy a jó cselekedetekben meg ne restüljenek. Utalt saját szorgalmára földi dolgaiban, mialatt fáradhatatlan buzgalommal munkálkodott Krisztus ügyéért. Megfeddte azokat, akik tunya és céltalan semmittevésnek adták át magukat, és elrendelte, hogy “...csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek”. Kötelességévé tette azonkívül a gyülekezetnek, hogy zárja ki mindazokat a közösségből, akik állandóan becsmérelték és figyelmen kívül hagyták az Isten szolgái által adott utasításokat. De hozzáfűzte: “...ne tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek, mint testvéreteket!” AT 177.2

Pál ezt a levelét is azzal a könyörgéssel fejezte be, hogy az élet nehézségei és kísértései között Isten békéje és az Úr Jézus Krisztus kegyelme vigasztalja és bátorítsa őket. AT 177.3