Az apostolok története

Bérea és Athén

(Az apostolok cselekedetei 17:11 34)

Béreában Pál olyan zsidókat talált, akik készek voltak a hallott igazságokat tanulmányozni. Lukács tudósítása így szól: “Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok. Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.” AT 154.1

A béreaiak értelmét nem korlátozta az előítélet. Készek voltak az apostolok által hirdetett tanok hitelességét megvizsgálni. Az Írásokat nem kíváncsiságból tanulmányozták, hanem tudni akarták, mi van megírva a megígért Messiást illetően. Naponta kutatták az ihletett Írásokat, és amikor szöveget szöveggel hasonlítottak össze, a mennyei angyalok mellettük álltak, megvilágosították értelmüket és befolyásolták szívüket. AT 154.2

Bárhol hirdessék is az evangélium igazságát, ott a helyes cselekvést őszintén vágyakozók az Írás szorgalmas kutatására kapnak késztetést. Ha a föld történelmének utolsó napjaiban azok, akiknek vizsgálandó igazságot hirdetnek, a béreabeliek példáját követnék és az Írásokat naponta kutatnák, összehasonlítva Isten szavával a nekik hozott üzenetet, ott ma, — ahol most viszonylag kevesen vannak — Isten törvényének előírásaihoz nagyobb számban volnának hűségesek. Ha nepszerűtlen bibliai igazságokat hallanak, sokan visszautasítjak a kutatást. Bár képtelenek az Írás egyszerű tanításait cáfolni, kinyilvánítják idegenkedésüket a felkínált bizonyítékok tanulmányozására. Egyesek úgy vélekednek, ha valóban igazak is e tanok, nem számít, hogy az új igazságot elfogadják-e, vagy sem, s ragaszkodnak tetszetős meséikhez, melyeket az ellenség a lelkek félrevezetésére használ fel. Így értelmük elhomályosul a tévedések által és elválasztja őket a mennytől. AT 154.3

Mindenki a kapott világosság szerint lesz megítélve. Az Úr elküldi követeit a megváltás üzenetével, és akik hallják, felelősek azért, ahogyan szolgáinak szavát kezelik. Azok, akik őszintén keresik az igazságot, Isten Igéjének fényében gondosan meg fogják vizsgálni a nekik bemutatott tant. AT 154.4

A thesszalonikai hitetlen zsidók az apostolok iránti féltékenységgel és gyűlölettel telve, nem elégedtek meg azzal, hogy őket saját városukból kiűztek, hanem még Béreába is követték őket, ahol az alsó társadalmi osztály ingerlékeny szenvedélyét felkeltették ellenük. Félve, hogy Pál ellen erőszakot alkalmaznak, ha ott marad, a testvérek — néhány újonnan megtért béreai kíséretében — Athénbe küldték őt és munkatársait. AT 155.1

Így az üldözés városról városra követte az igazság tanítóit. Krisztus ellenségei nem tudtak az evangélium terjedését megakadályozni, ellenben sikerült az apostol munkáját rendkívül megnehezíteni. Az ellenállással és viszállyal szemben Pál állhatatosan haladt előre, elhatározva véghezviszi Isten szándékát, melyet Jeruzsálemben látásban nyilatkoztatott ki előtte: “...én messze küldelek téged, a pogányok közé”(ApCsel 22:21). AT 155.2

Pál gyors eltávozása Béreából megfosztotta őt a thesszalonikai testvérek remélt meglátogatásának lehetőségétől. AT 155.3

Athénbe érkezve a béreai testvéreket azzal az üzenettel küldte vissza Szilászhoz és Timóteushoz, hogy azonnal csatlakozzanak hozzá. Timóteus az apostol elutazása előtt érkezett Béreába, és Szilásszal együtt ott maradt, hogy az oly jól indult munkát folytassák és az újonnan megtérteket a hit alapelveire oktassák. AT 155.4

Athén városa a pogányság központja volt. Itt Pál nem tudatlan és hiszékeny lakossággal találkozott, mint Lisztrában, hanem értelmükről és műveltségükről híres emberekkel. Szeme mindenütt isteneik szobraival, a történelem és a költészet istenített hőseivel találkozott, a pompás építészet és festészet pedig a nemzeti dicsőséget és a pogány istenek népszerű imádását képviselte. A nép érzelmeit a művészet szépsége és pompája tartotta bűvöletben. Mindenütt szentélyek és templomok masszív formái emelkedtek, kimondhatatlan költséget foglalva magukba. Fegyvereik győzelmére és híres emberek tetteire szobrok, emléktáblák és oltárok emlékeztették. Mindez Athént a művészet hatalmas csarnokává tette. AT 155.5

Amint Pál az őt körülvevő szépségre és nagyszerűségre tekintett, látta, a város teljesen a bálványimádásra adta magát. Az Isten iránti féltő szeretet felkavarta lelkét, akit mindenütt megszentségtelenítve látott, és szívét Athén népe iránti szánalom töltötte el, akiknek — szellemi műveltségük ellenére — az igaz Isten ismeretlen volt. AT 155.6

Az apostolt nem tévesztette meg, amit a kultúra e központjában látott. Lelki természete oly fogékony volt a mennyei dolgok iránt, hogy a soha el nem múló gazdagság öröme és dicsősége értéktelenné tette szemében az őt körülvevő pompát és ragyogást. Amint látta Athén nagyszerűségét, megértette a művészet és a tudomány kedvelőire gyakorolt csábító erejét, és lelkére mélyen hatott az előtte levő munka fontossága. AT 156.1

E nagy városban, ahol Istent nem imádták, Pált nyomasztotta a magány. Vágyott munkatársai együttérzésére és segítségére. Ami az emberi barátságot illeti, kimondhatatlanul egyedül érezte magát. A thesszalonikaiakhoz intézett levelében érzését e szavakkal fejezi ki: “...egyedül maradunk Athénben” (1Thessz 3:1). Az akadályok, melyek nyilvánvalóan leküzdhetetlenek voltak előtte, majdnem reménytelenné tették a nép szívének megközelítését. AT 156.2

Míg Szilászra és Timóteusra várt, Pál nem volt tétlen: “Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált.” Athénben legfontosabb munkája volt, hogy közölje az üdvüzenetet azokkal, akiknek Istenről és az elesett emberiség iránti szándékáról nem volt világos fogalmuk. Az apostol csakhamar találkozott a pogányság legmegtévesztöbb, legvonzóbb formájával. AT 156.3

Athén nagyjai hamarosan tudomást szereztek arról, hogy varosukban rendkívüli tanító tartózkodik, aki a nép elé új és különös tanokat tár. Közülük néhányan felkeresték Pált és beszédbe elegyedtek vele. Csakhamar egész sereg hallgató vette őket körül. Athén vezetői közül egyesek nevetségessé akarták tenni az apostolt, mint olyasvalakit, aki messze mögöttük van mind társadalmi, mind szellemi téren. Gúnyosan jegyezték meg egymás között: “‘Mit akarhat ez a fecsegő mondani?’ Mások ezt mondták: ‘Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője’, mivel Jézust és a feltámadást hirdette.” AT 156.4

Azok között, kik Pállal a piacon szembeszálltak, volt “néhány epikureus és sztoikus filozófus”; de úgy ők, mint a többiek, akik kapcsolatba kerültek vele, csakhamar felismerték, hogy sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint ők. Értelmi képessége a tudósokból tiszteletet váltott ki, míg komoly, következetes érvelése, valamint szónoki ereje figyelmet keltett egész hallgatóságában. Felismerték, hogy nem kezdő, hanem meggyőző érvekkel képes összemérni tudását az általa hirdetett tantételek bizonyítására. Az apostol félelmet nem ismerve saját területükön szállt szembe ellenfeleivel, és logikát logikával, filozófiát filozófiával, ékesszólást ékesszólással állított szembe. AT 156.5

Pogány ellenfelei Szókratész sorsára figyelmeztették, akit idegen istenek hirdetéséért ítéltek halálra. Tanácsolták Pálnak, hasonló módon ne kockáztassa életét. De az apostol beszédei lekötötték a nép figyelmét. Természetes bölcsessége kivívta tiszteletüket és csodálatukat. Sem a filozófusok tudománya, sem gúnyolódásuk nem hallgattatta el, s midőn meggyőződtek róla, hogy megbízatását teljesítve mindenáron elmondja mondanivalóját, elhatározták, illendő meghallgatást biztosítanak neki. AT 157.1

Ennek megfelelően felkísérték az Areopágusra. Ez volt Athén legszentebb helye, és a vele kapcsolatos emlékek és társítások miatt babonás tisztelettel viseltettek iránta, mely egyeseknél félelemmé fokozódott. Ezen a helyen gyakran vitattak meg vallással kapcsolatos ügyeket oly férfiak, akik minden erkölcsi és polgári kérdésben a legfőbb bírákként működtek. AT 157.2

Itt — távol a forgalmas utvonalak zajától, sietségétől és a viták zürzavarától — az apostol meghallgatása megszakítás nélküli volt. Költök, művészek és filozófusok, Athén városának tudósai és bölcsei csoportosultak köréje, s így szóltak hozzá: “Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.” AT 157.3

Az ünnepélyes felelősség eme órájában az apostol nyugodt és híggadt volt. Fontos üzenet terhe nyomta szívét s így az ajkát elhagyó szavak meggyőzték hallgatóit, hogy nem üres fecsegő. Így szólt: “Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: Az Ismeretlen Istennek. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek én azt hirdetem nektek.” Minden értelmük és átfogó tudásuk ellenére nem ismerték a világegyetemet teremtő Istent. Voltak azonban néhányan közöttük, akik nagyobb világosság után vágyódtak és kinyújtották kezüket a végtelen Isten felé. AT 157.4

Kezét a bálványokkal túlzsúfolt templom felé nyújtva, Pál könnyített gondterhelt lelkén és felfedte az athéniek megtévesztő vallását. Legbölcsebb hallgatói is csodálkoztak, amikor érveléseit hallgatták. Jártasnak mutatkozott művészi alkotásukban, irodalmukban és vallásukban. Szobraikra és bálványaikra mutatva kijelentette: Isten nem hasonlítható össze az emberi kigondolások alakjaival. E faragott szobrok semmiképp sem ábrázolják Isten dicsőségét. Utalt arra, hogy ezekben a bálványokban nincs élet, hanem emberi erő irányítja azokat; csak akkor mozognak, ha emberi kéz mozgatja őket, és ezért, akik imádják azokat, fölötte állnak annak, amit imádnak. AT 158.1

Bálványimádó hallgatóinak elméjét Pál hamis vallásuk korlátai fölé emelte, amaz Istenség igaz meglátására, akit ismeretlen Istennek neveztek. Ez a lény, akit most hirdetett nekik, emberektől független volt és nem szorult emberi kéz segítségére, hogy hatalmát és dicsőségét növelje AT 158.2

A népet csodálat töltötte el, amint Pál komolyan és következetesen feltárta az igaz Isten tulajdonságait, teremtő hatalmát és mindent uraló gondviselését. Komoly és buzgó ékesszólással jelentette ki az apostol: “Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.” A menny nem elég nagy, hogy befogadja Istent, mennyivel kevésbé az emberi kéz építette templomok. AT 158.3

E kor társadalmában, amikor az emberi jogokat nem ismerték el, Pál eléjük tárta az emberiség testvériségének nagy igazságát, kijelentvén, hogy Isten “az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén”. Isten előtt minden ember egyenlő és minden emberi lény teljes engedelmességgel tartozik Teremtőjének. Azután megmutatta az apostol, hogy Isten kegyelme aranyfonálként húzódik végig az emberiség történelmén: “...meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem.” AT 158.4

Rámutatva a körülötte levő emberek nemes képviselőire, saját költőjüktől kölcsönzött szavakkal festette le a végtelen Istent, mint Atyát, akinek ők gyermekei: “...mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk — jelentette ki —, ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek... Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. AT 159.1

A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” A sötétség ama idejében, amely Krisztus első eljövetelét megelőzte, a világegyetem Uralkodója a pogányok bálványimádását elnézte, de most Fia által elküldte az igazság világosságának embereit, és mindenkitől üdvösségre szóló bűnbánatot vár el, nemcsak a szegényektől és alacsony származásúaktól, hanem a büszke filozófusoktól és a föld fejedelmeitől is. “Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.” Amikor Pál a halottak feltámadásáról beszélt, “…egyesek gúnyolódtak, mások pedig azt mondták: ‘Majd meghallgatunk erről máskor is.’” AT 159.2

Így végződött az apostol munkája Athénben, a pogány tudományos világ központjában, ahol az athéniek állhatatosan kitartottak bálványimádásukban, és hátat fordítottak az igaz vallás világosságának. Ha az embert kielégíti saját vívmánya, akkor keveset varhatunk tőle. Az athéniek büszkélkedtek ugyan tudományukkal és műveltségűkkel, de egyre romlottabbá váltak, és megelégedtek a bálványimádás sejtelmes titkaival. AT 159.3

Azok között, akik Pál szavait hallották, voltak néhányan, kiknek elméjét meggyőzte a bemutatott igazság, de nem alázták meg magukat, hogy elismerjék Istent és elfogadják a megváltás tervét. A bűnöst sem az ékesszólás, sem a bizonyíték ereje nem tudja megtéríteni. Egyedül Isten ereje képes az igazságot a szívbe vésni. Aki makacsul elfordul ez erőtől, az megközelíthetetlen. A görögök bölcsességet kerestek, de a keresztről szóló üzenetet bolondságnak tartották, mivel saját bölcsességüket többre értékelték a felülről jövő bölcsességnél. AT 159.4

Az értelmi és emberi bölcsesség büszkeségében található annak az oka, amiért az evangélium üzenete aránylag kevés sikert aratott az athéniek között. Az életbölcsességgel teljes emberek, akik Krisztushoz szegény, elveszett bűnösként jönnek, bölcsekké lesznek a megváltásra, de azok, akik saját bölcsességüket dicsőítve kiváló emberként jönnek, elvétik az igazságnak és ismeretnek elnyerését, amit egyedül Ő adhat. AT 159.5

Így állt szemben Pál napjai pogányságával. Azonban Athénben végzett munkája nem volt teljesen hiábavaló. Dienes, aki a legelőkelőbb polgárok közül való volt, és még néhányan elfogadták az evangéliumi üzenetet és csatlakoztak a hívőkhöz. AT 160.1

A Szentírás bepillantást adott az athéniek életébe, — akik minden ismeretükkel, műveltségűkkel és művészetükkel mégis bűnbe merültek —, hogy láthatóvá legyen, miként dorgálta szolgái által Isten a bálványimádást, s a büszke, önelégült nép bűneit. Az apostol szavainak, magatartásának, helyzetének leírása, ahogy azt az ihletett toll felvázolja minden elkövetkező nemzedék számára, bizonyságot tesz megingathatatlan bizalmáról, az egyedüllétben és a nehézségben tanúsított bátorságáról, valamint győzelméről, melyet a kereszténységért a pogányság nagyon kemény szívében kivívott. AT 160.2

Pál szavai az ismeret kincseit tárják az egyház elé. Olyan helyzetben volt, amikor könnyen mondhatott volna olyat, ami büszke hallgatóit felingerli, önmagát pedig nehéz helyzetbe hozza. Ha beszédében meggondolatlanul isteneiket és városuk nagy embereit közvetlen támadja, Szókratész sorsa fenyegeti. Azonban isteni szeretetből fakadó tapintattal igyekezett gondolataikat a pogány istenségektől óvatosan eltéríteni, kinyilatkoztatván előttük az igaz Istent, akit nem ismertek. AT 160.3

Ma is el kell juttatni a Szentírás igazságait a világ nagy embereihez, hogy választhassanak: vagy Isten törvényének engedelmeskednek, vagy a gonoszság fejedelmét szolgálják. Isten örök igazságokat tárt eléjük, igazságokat, melyek bölccsé tesznek az üdvösségre: azonban nem kényszeríti őket, hogy elfogadják azt. Ha attól elfordulnak, magukra hagyja őket, hogy saját cselekedeteik gyümölcsével teljenek be. AT 160.4

“Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva: ‘Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.’” “Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket” (1Kor 1:18-19; 27-28). Nagyobb tudósok és államférfiak, a világ kiváló emberei közül sokan ez utolsó napokban elfordulnak a világosságtól, mert a világ a bölcsesség által nem ismeri Istent. Mindazáltal Isten szolgái ragadjanak meg minden alkalmat, hogy e férfiakkal közöljék az igazságot. Egyesek belátják majd tudatlanságukat az isteni dolgokban és alázatos tanítványként helyet foglalnak Jézus, a tanító Mester lábánál. AT 160.5

Hogy minden igyekezettel elérjék a magasabb köröket, Isten munkásainak erős hitre van szükségük. A körülmény gátlónak tűnhet, de a legsötétebb órákban is világosság van felettük. Akik Istent szeretik és néki szolgálnak, azoknak ereje napról napra megújul. A Mindenható jótetszése nyugszik meg szolgalatukon, hogy szándéka megvalósításában ne tévedjenek. Vajha e munkások bizalmukat kezdettől végig szilárdan megtartanák, arra emlékezve, hogy Isten igazsága világosságának a világunkat körülvevő sötétségben is ragyognia kell! Isten szolgálatában nincs helye a kétségbeesésnek. A megszentelt munkások hite ki kell álljon minden rájuk nehezedő próbát. Isten képes és készséges, hogy megajándékozza szolgáit azzal az erővel, amire szükségük van, és azt a bölcsességet adja nekik, amelyet különböző szükségleteik megkívánnak. Akik bizalmukat Istenbe helyezik, azokat várakozásukon felül megsegíti. AT 161.1