Az apostolok története

Szabadulás a börtönből

(Az apostolok cselekedetei 12:1 23)

“Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.” Júdea kormányzata ekkor Klaudiusz római császár alárendeltjének, Heródes Agrippának a kezében volt. Heródes még Galilea negyedes fejedelme is volt. Állítólag zsidó hitre tért és látszólag a zsidó törvény szertartásainak betartásában nagyon buzgó volt. A zsidók kegyeinek megnyerésére vágyott, remélve hogy ezáltal biztosíthatja tisztségét és méltóságát. Hogy óhajukat teljesítse, üldözni kezdte Krisztus gyülekezetét; elvette a hivők házait és birtokait, a gyülekezet vezetőit bebörtönöztette. János fivérét, Jakabot, börtönbe vetette, pallossal kivégeztette, amiként a másik Heródes Keresztelő Jánost lefejeztette. Látva, hogy ez eljárása a zsidóknak nagyon tetszik, Pétert is fogságba vetette. AT 96.1

E kegyetlenkedések a húsvéti ünnepek alatt történtek. Mialatt a zsidók az egyiptomi szabadulást ünnepelték és nagy buzgóságot színleltek Isten törvénye iránt, ugyanakkor e törvény minden alapelvét áthágták Krisztus követőinek üldözése és megölése által. AT 96.2

Jakab halála nagy szomorúságot és megdöbbenést keltett a hívők körében. Amikor Pétert is börtönbe vetették, az egész gyülekezet böjtölt és imádkozott érte. AT 96.3

A zsidók örültek annak, hogy Heródes megölette Jakabot, bár néhányan panaszkodtak a kivégzés titkos módja miatt, mert — véleményük szerint — a nyilvános kivégzés jobban megfélemlítette volna a hívőket és mindazokat, akik rokonszenveztek velük. Heródes azért tartotta Pétert őrizetben, hogy eleget tegyen a zsidók kívánságának, s támogassa nyilvános kivégzését. Azonban azt tanácsolták neki, hogy nem volna biztonságos az öreg apostolt kivégeztetni a Jeruzsálemben összegyűlt nép előtt. Félő volt, hogy — látván őt halálra vezető útján — felkeltené a tömeg részvétét. AT 96.4

A papok és a vének attól is féltek, hogy Péter hatalmas beszédet intéz a néphez, — mely a népet ismét a Jézus életével és jellemével való foglalkozásra késztetné —, olyan beszédet, amelyet képtelenek érveikkel megcáfolni. Péternek Jézus ügyét védelmező buzgalma már sokakat az evangélium melletti állásfoglalásra késztetett, és a főemberek féltek, hogy ismét alkalma lenne hitét védelmezni a városba ünnepre jött tömeg előtt, mely a királytól szabadon bocsátását követelné. AT 96.5

Amíg különböző ürüggyel Péter kivégzésének végrehajtását húsvét utánra halasztották, a gyülekezeti tagoknak idejük volt szívük alapos vizsgálatára és komoly imára. Szüntelenül könyörögtek Péterért mivel éreztek, hogy az ügy nem nélkülözheti őt. Felismerték: oly ponthoz érkeztek, amikor Isten segítsége nélkül Krisztus egyháza elpusztulna. AT 97.1

Közben minden nép közül sok ájtatoskodó kereste fel az Isten ímádására szentelt templomot. Aranytól fénylő, értékes kövekből épült fala szép és nagy szerű látvány volt. Azonban Jahve többé nem volt található e csodálatra méltó palotában Izráel, mint nemzet elvált Istenétől. Röviddel földi szolgálata befejezése előtt, amikor Krisztus utoljára nézett a templom belsejére, ezt mondta: “Íme, elhagyottá lesz a ti házatok” (Mt 23:38). Eddig Atyja házának nevezte a templomot; mikor azonban Isten Fia elhagyta e falakat, Isten jelenléte örökre viszszavonult az egykor dicsőségére emelt templomi épületből. AT 97.2

Végül megállapították Péter kivégzésének napját, de a hívők imái még mindig ostromolták az eget. Mialatt buzgó könyörgésben teljes szívvel-lélekkel kértek segítséget, Isten angyalai őrizték a fogoly apostolt. AT 97.3

Heródes, visszaemlékezve az apostol fogságból való korábbi megmenekülésére, ez alkalommal fokozottan elővigyázatos volt. Hogy megakadályozzon minden lehetséges szabadulást, Pétert tizenhat katona felügyelete alá helyezte, akik váltott őrszolgálatban éjjel-nappal őrizték őt. Cellájában két katona közé helyezték és két lánccal bilincselték meg; a láncokat egy-egy katona csuklójához erősítették. Tudtuk nélkül képtelen volt megmozdulni. A börtönajtók biztonságos megerősítésével és az azok előtti szigorú őrséggel kizárt volt a szabadulás és menekülés emberi eszköz általi lehetősége. De az ember lehetőségeinek végső határa alkalom Isten számára. AT 97.4

Péter egy sziklába vájt cellába volt bebörtönözve, melynek ajtóit erősen elreteszelték és bezárták. Az őrálló katonák felelősek voltak a fogoly őrzéséért. De a zárak, a reteszek és a római őrség, mely lehetetlenné tett minden emberi segítséget, még tökéletesebbé tette Isten győzelmét Péter kiszabadítására. Heródes a Mindenható ellen emelte fel kezét, de teljes vereséget szenvedett. Hatalma bevetésével Isten meg akarta menteni ezt az értékes életet, melynek elpusztítására a zsidók összeesküdtek. AT 97.5

A kivégzésre javasolt nap előtti éjszakán hatalmas angyalt küldött a menny Péter megmentésére. Az erős kapuk — melyek Isten szentjét bezárták — megnyílnak, emberi kéz segítsége nélkül. A Mindenható angyala keresztülhalad és az ajtók zajtalanul záródnak be utána. Belép a cellába: Péter ott fekszik és a tökéletes bizalom álmát alussza. AT 98.1

Az angyalt körülvevő fényár betölti a cellát, de ez nem ébreszti fel az apostolt. Csak amikor az angyal érintését érzi és e hangot hallja: “Kelj fel gyorsan!” — ébred tudatra s látja, hogy “...világosság támadt a cellában” és nagy dicsőségű angyal áll előtte. A mondott szavaknak gépiesen engedelmeskedik, és amikor a felkelésnél felemeli kezét, alig ébred annak tudatára, hogy a láncok lehulltak csuklóiról. AT 98.2

A mennyei küldött ismét parancsolja: “Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter önkéntelenül engedelmeskedik. Csodálkozva bámul látogatójára és azt hiszi, álmodik, vagy látomást lát. Az angyal újból ráparancsol: “Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” Az angyal az ajtóhoz megy. A máskor oly bőbeszédű Péter ámulattól elnémulva követi. Keresztülhaladnak az őrségen és elérik az erősen elreteszelt ajtót, mely magától nyílik ki előttük, és utánuk rögtön be is zárul, miközben az őrök úgy belül, mint kívül mozdulatlanok a helyükön. AT 98.3

Elérték a második ajtót, amit szintén kívül-belül őriznek. Kinyílik, mint az első, a sarokvas nyikorgása, vagy a reteszek bármilyen zaja nélkül. Áthaladnak rajta, és ez is zajtalanul csukódik be. Hasonló módon jutnak át a harmadik kapun és már kint is vannak a nyílt utcán. Egyetlen szót sem szólnak; egyetlen lépés sem hallatszik. Az angyal kápráztató fényártól övezve halad elől, Péter pedig zavartan és magát még mindig álomban képzelve, követi szabadítóját. Így haladnak végig az utcán, és miután az angyal teljesítette küldetését, hirtelen eltűnt. AT 98.4

A mennyei fény elhalványult és Péter ott állt a mélységes sötétben, de amikor szeme megszokta a sötétséget, az fokozatosan enyhült. Egyedül volt a csendes utcán és az éj hűs szellője érintette homlokát. Most fogta fel, hogy szabad- Ismert a városrész is. Felismerte a helyet, ahol gyakran járt, és amelyről azt hitte, hogy másnap reggel halad arra utoljára. AT 98.5

Megpróbálta visszaidézni emlékezetébe az elmúlt néhány pillanat eseményeit. Emlékezett, hogy miután saruját és felsőruháját levetette, két katona közé láncolva aludt. Végignézett magán, s látta, hogy teljesen felöltözve áll. A kegyetlen vas viselésétől dagadt csuklója szabad a bilincstől. Ráeszmélt hogy szabadsága nem káprázat, nem álom, sem látomás, hanem boldog valóság. Reggel akarták elővezetni kivégzésre; és íme, az angyal kiszabadította a börtönből és a halálból. “Ekkor Péter magához tért és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.” AT 99.1

Az apostol azonnal ahhoz a házhoz ment, ahol hittestvérei összegyűltek, akik e pillanatban is buzgón könyörögtek érte. “Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány hogy megtudja: Ki az? Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: ‘Elment az eszed!’ Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: ‘Az ő angyala az!’ AT 99.2

Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből...” És Peter “kiment, és más helyre távozott”. A hívők szíve pedig örömmel és dicsérettel telt el, mert Isten meghallgatta imáikat és válaszolt arra, azáltal, hogy Pétert kiszabadította Heródes kezéből. AT 99.3

Reggelre nagy embertömeg gyűlt össze, hogy tanúja legyen az apostol kivégzésének. Heródes tiszteket küldött a börtönbe Péterért, akit fegyveres őrök serege és kísérete közepette nagy felhajtással kellett volna előhozniuk abból a célból, hogy nemcsak megakadályozzák az esetleges szökést hanem a vele rokonszenvezőket megfélemlítsék és a király hatalmát megmutassák. AT 99.4

Amikor az ajtó előtt álló örök megállapították, hogy Péter kiszabadult, megrémültek. Világosan megmondták nekik, életükkel fizetnek a rájuk bízott fogoly életéért, ezért különösen ébereknek kellett lenniük. Midőn a tisztek Péterért jöttek, a katonák még a börtön ajtói előtt álltak, és a zárak, a reteszek érintetlenek voltak. A láncok is oda voltak biztosítva a két katona csuklójához, de a fogoly eltűnt. AT 99.5

Amikor Heródes értesült Péter eltűnéséről, felbőszült és nagyon dühös lett. Hűtlenséggel vádolta a katonákat és elrendelte kivégzésüket. Heródes tudta, hogy nem emberi hatalom szabadította ki Pétert, azonban elhatározta, nem ismeri el, hogy isteni erő akadályozta meg tervét, ezért merészen dacolt Istennel. AT 100.1

Nemsokára Péter kiszabadulása után Heródes Cézáreába ment. Eltervezte, nagy ünnepélyt rendez ott, hogy felkeltse a nép csodálatát és tetszését megnyerje. Jelen voltak ez ünnepélyen a környék mulatni vágyói és ettek-ittak. Heródes nagy pompával és szertartással jelent meg a nép előtt, fényes szónoklatot intézett hozzájuk. Aranytól és ezüsttől ragyogó palástba öltözött, melynek redőzete a nap sugarait csillogva tükrözte vissza és elkápráztatta a néző szemét. Nagyszerű jelenség volt. Felséges megjelenése, választékos beszéde nagy hatással volt az ünneplőkre. Értelmük már megromlott az evés-ivás által. Heródes pompájától elvakultan, szónoki tehetségétől elbűvölve, vad lelkesedésükben elhalmozták hízelgéssel, kijelentve, hogy egyetlen halandónak sincs ilyen megjelenése, és senki sem rendelkezik ilyen csillogó ékesszólással. Ha eddig fejedelemként tisztelték, mától fogva istenként dicsőítik. AT 100.2

Azok közül néhányan, akiknek a hangja most hallható volt egy gyarló bűnös dicsőítésében, par évvel ezelőtt dühöngve kiáltottak: El Jézussal! Feszítsd meg! Feszítsd meg! A zsidók nem fogadták el Krisztust, akinek durva anyagból készült és a gyakori utazástól szennyezett ruhája isteni szeretettel telt szívet takart. Szemük nem ismerte fel a szerény külső mögött az élet és a dicsőség Urát, noha Krisztus hatalma feltárult előttük munkájában, melyet egyszerű ember nem végezhetett. Azonban készek voltak inkább e gőgös királyt istenként tisztelni, kinek ezüstből és aranyból készült ruhája alatt romlott, kegyetlen szív volt. AT 100.3

Heródes tudta, hogy nem érdemelte ki a neki nyújtott dicséretet és hódolatot, mégis úgy fogadta a nép bálványozását, mint ami megilleti. Szíve diadalban úszott, arcán a kielégült büszkeség ragyogott, amikor hallotta a felharsanó kiáltást: “... Isten hangja ez, és nem emberé!” AT 100.4

De hirtelen borzalmas érzés fogta el. Arca halottsápadt lett és eltorzult a fájdalomtól. Nagy verejtékcseppek gyöngyöztek arcán. Egy pillanatig szinte megkövült a kíntól és a rémülettől, majd sápadtan, ólomszínű arccal fordult megrémült barátaihoz. Kétségbeesett, tompa hangon kiáltotta: akit istenként magasztaltatok, a halál fia lett! AT 101.1

A legborzasztóbb kínok között vergődve vitték el a dáridó és a látvány színhelyéről. Még néhány pillanattal előbb büszkén fogadta a nagy tömeg dicséretet és imádatát; most megértette, hogy nála hatalmasabb uralkodó kezében van. Lelkiismerete felébredt. Emlékezett Krisztus követőinek könyörtelen üldöztetésére, emlékezett kegyetlen parancsára, amit az ártatlan Jakab kivégeztetésére adott, és Péter apostol tervezett halálára: emlékezett esztelen bosszújára, mellyel csalódása fölötti haragjában a börtön őreit kivégeztette. Érezte, hogy most Isten leszámol vele, a könyörtelen üldözővel. Nem enyhült sem testi fájdalma, sem lelki kínja de nem is várta. AT 101.2

Heródes ismerte Isten törvényét: “Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2Móz 20:3). Tudta, hogy mert elfogadta a nép imádatát, betetőzte gonoszsága mértékét és Jahve igazságos haragját vonta magára. AT 101.3

Ugyanaz az angyal, aki a mennyei udvarból Peter kiszabadítására jött, Heródes számára a harag és az ítélet hírnöke volt. Az angyal meglökte Pétert, hogy álmából felébressze: de egészen más ütést mért a gonosz királyra. Megalázta büszkeségét és végrehajtotta a Mindenható büntetését. Isten megtorló ítélete következtében Heródes nagy testi és lelki gyötrelmek között halt meg. AT 101.4

Az isteni igazság eme megnyilatkozása hatalmas befolyást gyakorolt a népre. Az a hír, hogy Krisztus apostola csodalatos módon szabadult ki a börtönből és a halálból, míg üldözőjére lesújtott Isten büntetése, elterjedt az ország minden részében, és eszköz lett arra, hogy sokakat a Krisztusba vetett hitre vezessen. AT 101.5

Fülöp tapasztalata, akit a mennyből jött angyal utasított oda, ahol az igazság után vágyódó lelket megtalálja; Kornéliusz élménye, akit angyal keresett fel Isten üzenetével; Péter esete, akit bebörtönöztek és halálra ítéltek, de az angyal megszabadította, mind mutatja, mily szoros a menny és a föld közötti kapcsolat. AT 101.6

Angyalok ilyen látogatásairól szóló feljegyzések nyújtsanak erőt és bátorságot Isten munkásainak. Miként az apostolok napjaiban, úgy ma is mennyei hírnökök járják be a földet széltében-hosszában, hogy vigasztalják a megszomorodottakat, védelmezzék a megtérteket, megnyerjék az emberek szívét Krisztusnak. Személyesen nem láthatjuk őket, mindazáltal velünk vannak, hogy vezessenek, irányítsanak és védelmezzenek. AT 101.7

A mennyet a földdel titokzatos, láthatatlan létra köti össze; az alapja szilárdan be van vésve a földbe, míg legfelső foka az Örökkévaló trónját érinti. Ezen a fényesen ragyogó létrán fel-alá járnak az angyalok, és fölviszik az Atyához a szegények és nyomorgók imáját, és áldást, reményt, bátorítást és segítséget hoznak az emberek fiainak. A világosság eme angyalai mennyei légkört teremtenek a lelkek körül, felemelve minket a láthatatlanhoz, az Örökkévalóhoz. Testi szemünkkel nem láthatjuk lényüket. Mennyei dolgok csak lelki szemekkel ismerhetők fel. Mennyei hangok harmóniáit csak lelki fülünk hallhatja meg. AT 102.1

“Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket” (Zsolt 34:8). Isten megbízza angyalait, hogy védelmezzék választottait a szerencsétlenségtől, “...a homályban lopódzó dögvésztől..., a délben pusztító ragálytól” (Zsolt 91:6). Számtalanszor beszéltek angyalok emberekkel, miként barát beszél barátjával, és biztos helyre vezették őket. Angyalok bátorító szava megújította a hűségesek ellankadt lelkét, és gondolataikat e földi dolgok fölé irányította. Lehetővé tették, hogy a hívők hitben láthatták a fehér ruhát, a győzelmi koronát, a pálmaágakat, amelyet a győzök megkapnak, amikor a nagy fehér trón körül állnak. AT 102.2

Angyalok feladata: közeledni a megpróbáltatottakhoz, szenvedőkhöz és megkísértettekhez. Fáradhatatlanul munkálkodnak azokért, akikért Krisztus meghalt. Amikor a bűnös átadja magát Krisztusnak, angyalok viszik az örömhírt a mennybe, s a mennyei seregben nagy az öröm. “...nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15:7). A sötétség eloszlatására és Krisztus ismeretének elterjesztésére tett minden sikeres fáradozásunkról jelentést visznek a mennybe. Amikor ilyen cselekedetet jelentenek az Atyának, öröm tölti be a mennyei sereget. AT 102.3

A mennyei fejedelmek és hatalmasságok figyelemmel kísérik Isten szolgáinak látszólag csüggesztő körülmények közötti küzdelmét. De valahányszor Megváltójuk zászlaja köré sereglenek a keresztények, és felvonulnak megvívni a hit nemes harcát, mindig újabb eredményeket érnek el és újabb dicsőséget aratnak. A mennynek minden angyala Isten alázatos, hívő népét szolgáija, és amikor az Úr seregének munkásai dicséneket énekelnek idelent, az angyalok kara is velük örül az Atya és a Fiú dicséretében. AT 103.1

Az angyalok küldetését az eddiginél jobban meg kell értenünk. Gondoljunk arra, hogy Isten minden őszinte gyermeke együtt dolgozik a mennyei lényekkel. A világosság és erő láthatatlan seregei figyelik a föld szelídeit és alázatosait, akik hiszik és igénylik Isten ígéreteit. Kérubok és szeráfok, valamint rendkívüli erejű angyalok állnak Isten jobbján. “Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget” (Zsid 1:14)? AT 103.2