Az apostolok története

A diadalmas egyház

Több mint ezerkilencszáz esztendő múlt el azóta, hogy az apostolok megpihentek munkájuktól, de erőfeszítésük és Krisztusért hozott áldozatuk története még mindig legértékesebb kincse az egyháznak. E történetet a Szentlélek vezetése alatt örökítették meg, hogy Krisztus követőit minden korszakban nagyobb buzgalomra és komolyságra késztessék Üdvözítőjükért végzett tevékenykedésükben. AT 390.1

A parancsot, melyet Krisztus adott tanítványainak, teljesítették. Midőn a kereszt e hírnökei előre haladva hirdették az evangéliumot, Isten kinyilatkoztatta dicsőségét oly mértékben, amit azelőtt halandó ember még sohasem látott. Az isteni Lélekkel való együttműködéssel az apostolok világot rengető munkát végeztek. Egyetlen nemzedék alatt eljuttatták az evangéliumot minden néphez. AT 390.2

Krisztus választott apostolainak szolgálata dicső eredményt érlelt. Szolgálatuk kezdetén néhányan közülük tanulatlanok voltak, de Mesterük ügyére történő odaszentelődésük őszinte volt, és vezetése mellett felkészültek a rájuk bízott nagy munkára. Szívükben kegyelem és igazság uralkodott, lelkesítve indítékaikat és irányítva tetteiket. Életük Krisztussal volt elrejtve Istenben. Énüket szem elől veszítve elmerültek a végtelen szeretet mélységében. AT 390.3

A tanítványok őszintén beszélő és imádkozó emberek voltak; olyanok, akik megragadták Izráel erejének hatalmát. Mily szorosan álltak Isten oldalán! Mily szorosan egybeforrt személyes vágyuk Isten trónjával! Istenük az Örökkévaló volt. Megbecsülése az ő megbecsülésük, igazsága az ő igazságuk volt. Minden támadás, mely az evangéliumot érte, mélyen belehasított lelkükbe, és lényük minden erejével küzdöttek Krisztus ügyéért. Bátran hirdették az élet igéjét, mert a mennyből kapták a kenetet. Sokat vártak és ezért sokra vállalkoztak. Krisztus kinyilatkoztatta magát nekik és ők tőle várták a vezetést. Igazságismeretük, erejük, hogy az ellenkezőknek ellenálljanak, arányban állt azzal, ahogy Isten akaratához alkalmazkodtak. Jézus Krisztus, Isten bölcsessége és ereje volt minden beszédük tárgya. Nevét — az egyetlent az ég alatt, amely megmentheti az embert — felmagasztalták. Amint hirdették Krisztus tökéletességét, a feltámadt Megváltót, szavuk meghatotta a szíveket, mely férfiakat és nőket nyert meg az evangélium számára. Tömegek, akik gyalázták a Megváltó nevét és megvetették erejét, most a Megfeszített tanítványának vallották magukat. AT 390.4

Az apostolok nem saját erejükkel végezték munkájukat, hanem az élő Isten hatalmával. Szolgálatuk nem volt könnyű. A keresztény egyház kezdeti munkáját nehézség és keserű szomorúság kísérte. A tanítványok, munkájuk közben állandóan nélkülözéssel, rágalmazással és üldözéssel találkoztak, de életüket nem kímélték, nem volt drága előttük. Örvendtek az elhívásnak, hogy Krisztusért szenvedhetnek. A tétovázás, a határozatlanság, a céltudatosság hiánya ismeretlen volt előttük. Készek voltak minden áldozatra, sőt önmaguk feláldozására is. A rájuk háruló felelősség tudata megtisztította őket és gazdagította tapasztalataikat. A menny kegyelme nyilvánult meg Krisztusért elért győzelmeikben. A mindenható Isten hatalma működött általuk, hogy győzelemre vigye az evangéliumot. AT 391.1

Az apostolok Krisztus által lefektetett alapra építették fel Isten egyházát. Az Írás a templomépítést gyakran használja az egyház építésének szemléltetésére. Zakariás Krisztusra, mint Csemetére utal, ki megépíti az Úr templomát. Beszél a pogányokról, akik segédkeznek e munkánál: “Eljönnek a távol lakók is, és építik az Úr templomát.” Ézsaiás is kijelenti: “Idegenek építik várfalaidat...” (Zak 6:15; Ézs 60:10). AT 391.2

Péter mondja, amikor e templom építéséről szól: “Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt ‘kiválasztott és drága’; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által” (1 Pt 2:4-5). AT 391.3

Az apostolok munkálkodtak a zsidó és a pogány világ “kőbányái”-ban, köveket hoztak ki és az alapba helyezték. Pál az efezusi hívőkhöz intézett levelében mondta: “Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által” (Ef 2:19-21). AT 391.4

És a korinthusiaknak így írt: “Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni” (1 Kor 3:10-13). AT 392.1

Az apostolok a biztos alapra építettek, korok Sziklájára. Erre az alapra helyezték azokat a köveket, amelyeket a világ bányáiból vájtak ki. Az építők azonban nem munkálkodtak zavartalanul. Krisztus ellenségeinek ellenállása rendkívül megnehezítette munkájukat. Harcolniuk kellett azok vakbuzgósága, előítélete és gyűlölete ellen, akik hamis alapra építettek. Az egyház építésén közreműködők közül sokakat a Nehémiás idejében épülő fal munkásaihoz lehetett hasonlítani, akikről meg van írva: “A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották” (Neh 4:11). AT 392.2

Királyok, kormányzók, papok és főemberek igyekeztek lerombolni Isten templomát. Azonban szembenézve börtönnel, kínzással és halállal, a hűséges emberek folytatták a munkát, és a szervezet szépen, arányosan növekedett. Időnként a munkásokat majdnem elvakította az őket körülvevő babonák köde. Máskor erőszakos ellenfeleik majdnem legyőzték őket. De rendíthetetlen hittel és tántoríthatatlan bátorsággal folytatták munkájukat. AT 392.3

Az első építők egymás után estek el az ellenség keze által. Istvánt megkövezték, Jakabot kard által ölték meg, Pált lefejezték, Pétert megfeszítették, Jánost száműzték. Az egyház mégis növekedett. Új munkások foglalták el az elesettek helyét, és követ kőre építettek. Így épült lassan Isten egyházának temploma. AT 392.4

A keresztény egyház megalapítását a heves üldözés évszázadai követték, de sohasem hiányoztak azok az emberek, akik Isten temp- lomának építését többre becsülték saját életüknél. Róluk olvashatjuk: “Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban” (Zsid 11:36-38). AT 392.5

Az igazság ellensége sosem hagyta abba erőfeszítését, hogy megakadályozza a munkát, melyet az Úr építőire bízott. Isten azonban “...nem hagyta magát bizonyság nélkül” (ApCsel 14:17). Munkásokat hívott el, akik védelmezték a hitet, mely egykor a szenteknek adatott. A történelem feljegyezte e férfiak állhatatosságát és hősiességét. Az apostolokhoz hasonlóan közülük is sokan elestek őrhelyükön, de a templom építése állandóan haladt előre. Az építőket megölték, de a munka folytatódott. A valdensek, Wycliff János, Husz és Jeromos, Luther Márton és Zwingli, Cranmer, Latimer és Knox, a hugenották, Wesley János és Károly, valamint a többiek serege oly anyagot hozott az alapra, mely örökké fennmarad. És a későbbi években azok, akik oly nemesen törekedtek előmozdítani Isten szava terjedését, és akik pogány országok szolgálatai által az utolsó nagy üzenet hirdetésének útját készítették elő, szintén segítettek építeni a szervezetet. AT 393.1

Az apostolok kora óta eltelt idők folyamán sohasem szünetelt Isten templomának építése. Visszapillanthatunk az évszázadokra és láthatjuk az élő köveket — az épület köveit — fénysugarakként világítva a tévelygés és babona sötétségén át. Ezek az értékes drágakövek az örökkévalóságon át fokozódó fénnyel világítanak, bizonyítva Isten igazságának hatalmát. E finomra csiszolt kövek ragyogó fénye rávilágít a világosság és a sötétség, az igazság aranya és a tévelygés salakja közötti éles ellentétre. AT 393.2

Pál és a többi apostol, valamint az azóta élt igazak kivették részüket e templom építéséből. De az építmény még befejezetlen. Nekünk is, akik e korban élünk, részünk van a munkában. Az alapra oly anyagot kell raknunk, mely kiállja a tűzpróbát: aranyat, ezüstöt és drágakövet, “faragott oszlopok(at), amilyenek a palotákban vannak” (Zsolt 144:12). Akik így építenek Istennek, azokhoz Pál bátorító és intő szava szól: “Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át” (1 Kor 3:14-15). Az a keresztény, aki hűen tárja fel az élet Igéjét, aki szentség és békesség útjára vezet nőket és férfiakat, oly anyagot hoz az alapra, mely megmarad, és Isten országában bölcs építőmesterként tisztelik. AT 393.3

Az apostolokról olvashatjuk: “Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel” (Mk 16:20). Miként Krisztus kiküldte tanítványait, úgy küldi ki ma egyháza tagjait. Ugyanaz a hatalom, mellyel az apostolok rendelkeztek, számukra is létezik. Ha Isten az erősségük, együtt fog működni velük, és munkájuk nem lesz hiábavaló. Ismerjék fel, hogy arra a műre, melyben munkálkodnak, Isten nyomta rá pecsétjét. Isten mondta Jeremiásnak: “Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” Azután az Úr kinyújtotta kezét, megérintette szolgája ajkat és így szólt hozzá: “Én most a szádba adom igéimet!” (Jer 1:7-9). Nekünk is parancsolja, hogy menjünk és hirdessük azokat az igéket, melyeket ad nekünk, ajkunkon érezve szent érintését. AT 394.1

Krisztus szent megbízást adott egyházának. Valamennyi tagja élő eszköz kell legyen, akiken keresztül Isten közölheti a világgal kegyelme kincseit, Krisztus kikutathatatlan gazdagságát. A Megváltó leghőbb vágya, hogy képviselői legyünk, akik megismertetik a világgal az Ő Lelkét és jellemét. A világnak pedig legnagyobb szükséglete az, hogy az Üdvözítő szeretete emberek által megnyilvánuljon. Az egész menny férfiakra és nőkre vár, akik által Isten kinyilatkoztatja a kereszténység erejét. AT 394.2

Az egyház Isten közvetítője az igazság hirdetésére. Isten bízta meg e különleges munka végzésével. Ha hűséges hozzá és minden parancsolatának engedelmeskedik, akkor az isteni kegyelem dicsősége lakozik benne. Ha hűséges kötelezettségéhez, ha tiszteli Izráel Istenét, nincs az a hatalom, amely ellenállhatna neki. AT 394.3

Isten és ügye iránti buzgóság késztette a tanítványokat, hogy nagy erővel tegyenek tanúságot az evangéliumról. Vajon a mi szívünket ne késztesse-e hasonló buzgalom azzal az elhatározással, hogy elmondjuk Krisztus, a megfeszített Megváltó szeretetének történetét? Valamennyi kereszténynek kiváltsága, hogy ne csupán várja, hanem siettesse is a Megváltó eljövetelét. AT 394.4

Ha az egyház magára ölti Krisztus igaz életének palástját, ha mellőz mindennemű szövetséget a világgal, akkor a fénylő és dicső nap hajnala virrad rá. Isten néki adott ígérete örökre szilárdan áll. Isten örök dísszé, sok nemzedék örömévé teszi. Az igazság diadalt arat, de elhalad azok mellett, akik megvetik és elutasítják. Ha időnként látszólag feltartóztatták is, haladását azonban nem akadályozhatták meg. Ha üzenete ellenállásba ütközik, Isten fokozott erővel ruházza fel, hogy annál nagyobb befolyást gyakorolhasson. Isteni erővel felruházva utat tör magának a legerősebb korlátokon át, és minden akadályon diadalmaskodik. AT 395.1

Mi támogatta Isten Fiát fáradságos és áldozatos életében? Látta lelke munkájának gyümölcseit és elégedett volt. Az örökkévalóságba pillantva, látta azok boldogságát, akik megalázkodása folytán bűnbocsánatot és örök életet nyertek. Hallotta a megváltottak ujjongását. Hallotta a megváltottakat, amint Mózes és a Bárány énekét zengték. AT 395.2

Mi is vethetünk egy pillantást a jövőbe, szemlélhetjük a menny boldogságát. A Biblia feltärja előttünk a jövő dicsőségét, az Isten keze által festett jeleneteket, melyek becsesek egyházának. Hit által az örök város küszöbén állhatunk, hallhatjuk azok szíves köszöntését, akik életükben együtt munkálkodtak Krisztussal, kitüntetésnek tekintve azt, hogy érette szenvedhetnek. Amikor elhangzanak e szavak: “Jöjjetek, Atyám áldottai!” leteszik koronáikat a Megváltó lábához és így kiáltanak fel: “Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!... A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Mt 25:34; Jel 5:12-13). AT 395.3

Ott a megváltottak üdvözlik azokat, akik a Megváltóhoz vezették őket, és valamennyien egyesülnek Krisztus dicsőítésében, aki meghalt, hogy az embernek Isten életéhez méltó élete legyen. A küzdelem befejeződött. A nyomorúság és harc véget ért. Az egész menny visszhangzik a megváltottak győzelmi énekétől, midőn örömmel zengik: Méltó, méltó a Bárány, mely megöletett és él, a diadalmas Győző! AT 395.4

“Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: ‘Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!’” (Jel 7:9-10). AT 396.1

“...Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” “...és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 7:14-17; 21:4). AT 396.2