Az apostolok története

A Jelenések könyve

Az apostolok napjaiban a hívőket komolyság és lelkesedés töltötte be. Oly fáradhatatlanul munkálkodtak Mesterükért, hogy viszonylag rövid idő alatt, a heves ellenállás dacára Isten országának evangéliuma a föld minden lakott részén hangzott. Jézus követőinek buzgalmát ihletett toll által jegyezték fel minden idők hívőinek bátorítására. Az efezusi gyülekezetről, melyet az Úr Jézus az apostoli idők egész keresztény egyházának jelképeként használt, a hű és igaz tanúbizonyság kijelentette: AT 380.1

“Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. Tudom, hogy van benned állhatatosság, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg” (Jel 2:2-3). AT 380.2

Az efezusi gyülekezet tapasztalatát kezdetben a gyermeki egyszerűség és a buzgóság jellemezte. A hívők komolyan igyekeztek Isten minden igéjének engedelmeskedni. Életükben Krisztus iránti komoly, őszinte szeretet nyilvánult meg. Mivel a Megváltó állandóan szívükben élt, örömmel teljesítették Isten akaratát. Megváltójuk iránti szeretettől betelve, legfőbb céljuk a lélekmentés volt. Nem állt szándékukban, hogy Krisztus kegyelmének értékes kincseit csak önmaguknak halmozzák fel. Átérezték elhivatásuk fontosságát és súlyt adtak az üzenetnek: “...a földön békesség és az emberekhez jóakarat” (Lk 2:14). Égtek a vágytól, hogy elvigyék a megváltás örömhírét a föld legtávolabbi részébe is. A világ pedig felismerte, hogy Jézussal voltak. A bűnbánó bűnös bocsánatot nyert, megtisztult és megszentelt emberként közösségbe került Istennel, Fia által. AT 380.3

Az egyház tagjai egyek voltak a felfogásban és a cselekvésben. A Krisztus iránti szeretet volt az az aranylánc, mely összekötötte őket. Igyekeztek az Urat minél tökéletesebben megismerni, s így életükben Krisztus öröme és békéje nyilvánult meg. Látogatták az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban; tartózkodtak a világ szennyétől, mert jól tudták, ennek elmulasztása ellenkezne hitvallásukkal és Üdvözítőjük megtagadása lenne. AT 380.4

A mű minden városban előrehaladt. Lelkek tértek meg, akik tudták, közölniük kell másokkal az elnyert, felbecsülhetetlen kincset. Nem volt addig nyugtuk, míg az a fény, amely elméjüket megvilágította, másokra is nem ragyog. Hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménység alapjait. Szívélyes, lelkesítő, személyes felhívásokat intézték a tévelygőkhöz, a kiközösítettekhez és azokhoz, akik, bár állították, hogy ismerik az igazságot, jobban szerették a gyönyöröket, mint az Istent. AT 381.1

Idővel enyhült a hívők buzgalma és az egymás iránti szeretet egyre csökkent. Elhidegülés lopódzott be az egyházba. Egyesek elfeledték azt a csodálatos módot, ahogyan elfogadták az igazságot. Lassan lassan kidőltek a régi zászlóvivők. Az ifjabb munkások közül sokan, kik hivatva lettek volna megosztani az úttörők terheit, ami által bölcs vezetőkké fejlődhettek volna, beleuntak a gyakran ismételt igazságokba. Igyekezetükben, hogy valami újat, meglepőt hozzanak, megkíséreltek új tantételeket bevezetni, amelyek ugyan a kedélyekre jobban hatottak, de nem egyeztek az evangélium alapelveivel. Önhittségükben és lelki vakságukban nem fogták fel, hogy ezek az álokoskodások kétségbe vonhatják a múlt tapasztalatait, s így zűrzavarhoz és hitetlenséghez vezethetnek. AT 381.2

Amint e hamis tanok elfogadásara buzdítottak, nézeteltérések támadtak, s ez sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A hitelvek jelentéktelen pontjainak vitatása, valamint az emberi képzelet szülte kellemes mesék feletti elmélkedés lefoglalta azt az időt, melyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítaniuk. A tömeg, akiket az igazság hittel teljes bemutatása meggyőzött és megtérített volna, figyelmeztetés nélkül maradt. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, és látszólag Sátán győzött azok fölött, akik állították, hogy Krisztus követői. AT 381.3

Az egyház történelmének e válságos idejében Jánost száműzetésre ítélték. A gyülekezeteknek sohasem volt nagyobb szüksége János tanítására, mint éppen most. Csaknem valamennyi korábbi munkatársa a szolgálatban vértanúhalált szenvedett. A megmaradt hívők kemény ellenállással találkoztak. Minden arra vallott, nincs messze már az a nap, amikor Krisztus egyházának ellenségei győznek. AT 381.4

Az Úr keze azonban a háttérben láthatatlanul működött. Isten gondviselésében Jánost oda tették, ahol Krisztus önmagáról és az isteni igazságról csodálatos kinyilatkoztatást adhatott neki az egyház megvilágosítására. AT 382.1

Az igazság ellenségei János számkivetésével azt remélték, hogy örökre elnémítják Isten hűséges tanújának hangját; de Patmosz szigetén a tanítvány oly üzenetet kapott, melynek befolyása az idők végezetéig szüntelenül kell, hogy erősítse az egyházat. Akik száműzték Jánost, nem lettek felmentve jogtalan tettük felelőssége alól, Isten kezében mégis eszközökké váltak a menny céljának megvalósításában, és a világosság kioltására tett nagy erőfeszítésük az igazság fényét feltűnő magaslatra emelte. AT 382.2

Szombatnapon történt, midőn a dicsőség Ura megjelent a száműzött apostolnak. János a szombatot Patmosz szigetén is éppoly szentül megtartotta, mint amikor Júdea városaiban és falvaiban prédikált a népnek. Igényt tartott a maga számára is az e napra vonatkozó értékes áldásokra. Így írja: “Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna...Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót...”(Jel 1:10, 12-13). AT 382.3

A szeretett tanítvány gazdag kitüntetésben részesült. Látta Mesterét a Gecsemánéban, arcán a szenvedés vérverejtékével, amikor “nem emberi volt külseje, emberhez nem méltó volt alakja” (Ézs 52:14). Látta a római katonák kezében régi bíborpalástban és töviskoronával. Látta a Kálvária keresztjén függve, kegyetlenül gúnyolva és szidalmazva. Íme, János ismét láthatja Urát! De milyen más a megjelenése! Többé nem a fájdalmak férfia, emberektől megvetve és megalázva. Most mennyei fényruhába öltözött: “Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez” (Jel 1:14-15, 17). Hangja, mint a sok vizek zúgása. Arca fénylik, mint a nap. Kezében hét csillagot tart és szájából kétélű éles kard jő ki; szava hatalmának jelképe. Patmosz szigete ragyog a feltámadt Üdvözítő dicsőségétől. AT 382.4

“Amikor megláttam — írja János —, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: ‘Ne félj...’ ” (Jel 1:17). AT 383.1

János erőt kapott, hogy dicsőséges Ura jelenlétét elviselhesse. Azután csodálatos látomásban feltárult előtte a menny dicsősége. Láthatta Isten trónját, minden földi küzdelmen túl a megváltottak fehérruhás tömegét. Hallotta a mennyei angyalok zenéjét és azok gyözelmi énekét, kik a Bárány vére és bizonyságtételük szava által győztek. A kapott kinyilatkoztatásban Isten népe tapasztalatából szívreható, egymást követő jelenetek tárultak fel, és az apostol látta az egyház jövendő sorsát egészen az idők végezetéig. Számokban és jelképekben kifejezett nagy fontosságú eseményeket látott, melyeket fel kellett jegyeznie, hogy a maga korában és a jövőben élő Isten népe megértse az előtte levő veszélyt és küzdelmet. AT 383.2

Ezt a kinyilatkoztatást az egyház vezetésére és vigasztalására, az egész keresztény korra kapta. Vallástanítók mégis azt állították, hogy ez bepecsételt könyv és titkai megmagyarázhatatlanok. Ezért sokan elfordultak e prófétai feljegyzéstől, visszautasítva még azt is, hogy időt szenteljenek titkai tanulmányozására. Isten azonban nem kívánja, hogy népe ilyennek tartsa e könyvet. “Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie.” Az Úr kijelenti: “Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” “...bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: ‘Bizony. hamar eljövök’ ” (Jel 1:1. 3; 22:18-20). AT 383.3

A Jelenések könyve Isten mélységes dolgait tárja elénk. A Szentlélek sugallatára írott könyvnek az elnevezése: “Jelenések” ellentmond ama állításnak, hogy ez bepecsételt könyv. (A “jelenések” -nek fordított görög szó, az “apokalipszis” kinyilatkoztatást jelent — a szerk.) A jelenés olyasvalami, ami ki lett nyilatkoztatva. Az Úr maga jelentette ki szolgájának az e könyvben foglalt titkokat, és azt akarja, hogy minden kutató előtt tanulmányozásra nyitva álljon. Igazságai éppúgy szólnak azoknak, akik a föld történelmének utolsó napjaiban élnek, mint azoknak, akik János idejében éltek. E prófécia vázolt jeleneteinek némelyike már a múlté, mások a jelenre vonatkoznak, megint mások a sötétség hatalmai és a menny Fejedelme közötti nagy küzdelem befejezését tárják szemünk elé, és vannak, amelyek a majd megújított földön élő megváltottak győzelmét és örömét nyilatkoztatják ki. AT 383.4

Senki se gondolja, hogy mivel nem tudja megfejteni a “Jelenések” minden jelképét, hiábavaló dolog e könyvben kutatnia és azon fáradoznia, hogy az abban foglalt igazságok értelmét megtudja. Aki Jánosnak e titkokat kijelentette, megadja az igazság szorgalmas kutatójának a mennyei dolgok előízét. Azok, akik kitárják szívüket az igazság befogadására, megérthetik e könyv tanításait. Övék lehet az az áldás, melyet Isten ígért azoknak, “...akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük” (Jel 1:3). AT 384.1

A “Jelenések” a Biblia valamennyi könyvének összefoglalója és befejezője. Dániel próféta könyvét is kiegészíti. Az egyik könyv jövendölés, a másik kinyilatkoztatás. Nem a Jelenések könyve a bepecsételt könyv, hanem Dániel jövendölésének az utolsó napokra vonatkozó részére szólt az angyal parancsa: “Te pedig Dániel, zárd be ezeket az igéket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig” (Dán 12:4). AT 384.2

Krisztus parancsolta az apostolnak, hogy írja meg mindazt, amit kinyilatkoztat előtte. “...Amit látsz, írd meg egy könyvben — parancsolta —, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába.” “...én vagyok... az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké... Írd meg tehát, amiket láttál: amik vannak, és amik történni fognak ezek után; a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet” (Jel 1:11, 17-20). AT 384.3

A hét gyülekezet neve a keresztény kor különböző szakaszaiban az egyház jelképe. A hetes szám teljességet jelent; jelképezi azt a tényt, hogy az üzenet az idők végéig tart, míg az alkalmazott jelképek az egyház belső állapotát nyilatkoztatják ki a világtörténelem különböző korszakaiban. AT 384.4

Krisztus mondja, hogy a hét gyertyatartó között jár. Ez jelképezi kapcsolatát az egyházzál. Összeköttetése népével állandó. Isméri valóságos állapotukat, figyeli magatartásukat, kegyességüket, odaadásukat. Noha Ő főpap és közbenjáró a mennyei szentélyben, mégis úgy van bemutatva, mint aki földi egyháza közepében jár-kel. Fáradhatatlan éberséggel és szüntelen gondviseléssel figyeli, vajon nem homályosul-e el vagy alszik-e ki valamelyik őr fénye? Ha a gyertyatartókat csupán emberek gondoznák, lobogó lángjuk lankadna és kialudna. De az Úr házában Ő az igaz őr; a templom csarnokának hű védelmezője. Állandó gondoskodása és megtartó kegyelme az élet és a világosság forrása. AT 385.1

Krisztus úgy van bemutatva, mint aki jobbjában tartja a hét csillagot. Ez biztosíték számunkra, hogy az egyház, mely kötelességét teljesíti, nem pusztulhat el; azt a csillagot, melyet a Mindenható védelmez, Krisztus kezéből senki sem ragadhatja ki. AT 385.2

“...ezt mondja az, aki jobb kezében tartja a hét csillagot...” (Jel 2:1). E szavak az egyház tanítóinak szólnak, azoknak, akikre Isten súlyos felelősséget bízott. Azok a jótékony befolyások, melyekben bővölködnie kellene az egyháznak, szorosan kapcsolódnak Isten szolgáihoz, kiknek Krisztus szeretetét kell kinyilvánítaniuk. A menny csillagait Ő irányítja. Ő adja fényüket, vezeti és irányítja útjukat. Ha nem tenné, lehullanának. Így van ez Isten szolgáival is. Ők csak eszközök kezében; minden jótettüket ereje műveli. Világossága általuk fénylik. Erősségük az Üdvözítő. Ha feltekintenek rá, miként Ő fel tekintett Atyjára képesek lesznek munkáját végezni. Ha Istenre bízzák magukat, világosságát adja nekik, hogy azt a világra sugározzák. AT 385.3

Már az ősegyház napjaiban megkezdte káros munkáját a Pál apostol által megjövendölt titokzatos gonoszság; és az álnok tanítók, akiktől Péter óvta a hívőket, tévtanaik erőszakolásával sokakat tőrbe csaltak a hamis tanokkal. Némelyek tétováztak a próbák alatt, kísértve voltak hitük feladására. Abban az időben, amikor János e jelenéseket kapta, már sokan elvesztették első szeretetüket az evangéliumi igazságok iránt. De irgalmasságában Isten nem hagyta, hogy az egyház hanyatló állapotában maradjon. Végtelenül gyöngéd üzenetben nyilvánította ki irántuk való szeretetét és óhaját, hogy ők az örökkévalóságnak biztos alapot vessenek. “Emlékezzél tehát vissza — figyelmeztette őket —, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet...” (Jel 2:5)! AT 385.4

Az egyház nem volt tökéletes, szüksége volt a szigorú feddésre és fenyítésre. János ihletést nyert, hogy intő, feddő és kérő üzenetet jegyezzen le azok számára, akik üdvösségük reménységét veszélyeztetik az evangéliumi alapelvek szem elől tévesztésével. Azonban a feddő szavak, melyeket Isten szükségesnek tart, mindenkor gyöngéd szeretetet tanúsítanak a béke ígéretével minden bűnbánó hívő számára. “Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek — jelenti ki az Úr —: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jel 3:20). AT 386.1

A próféta dicséretet és ígéretet kapott azok részére, akik a küzdelmekben megőrzik Istenbe vetett hitüket: “Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” “Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak.” A hívőket Jézus megintette: “Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak...”. “Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat” (Jel 3:8. 10. 2, 11). AT 386.2

Az által, aki magát társként a szenvedésben (Jel 1:9) mutatta be, Krisztus kinyilatkoztatta egyházának, mit kell majd szenvednie érette. A sötétség és a babona hosszú évszázadain végigtekintve, a száműzött agg látta az igazságért vértanúhalált szenvedők sokaságát. De azt is látta, hogy Ő, aki megvédelmezte egykor első bizonyságtevőit, nem hagyja el hű követőit az üldözés századaiban, amely az idők végezetéig tart. “Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni! — bátorít az Úr. — Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz... Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2:10). AT 386.3

János hallotta azután azokat az ígéreteket, melyek a gonosz ellen küzdő hűségeseknek szólnak: “Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.” “...Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” “Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán” (Jel 2:7; 3:5. 21). AT 386.4

János látta Isten irgalmát, gyöngédségét és szeretetét, párosulva szentségével, igazságosságával és hatalmával. Látta a bűnösöket, akik Atyára találtak benne, kik bűneik miatt féltek tőle. A nagy küzdelem tetőpontján túltekintve megpillantotta Sionon “...azokat, akik legyőzték a fenevadat..., amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét” (Jel 15:2. 3). AT 387.1

János a Megváltót úgy látja, amint “...győzött az oroszlán Júda törzséből...” és a “Bárány: olyan volt, mint akit megöltek” (Jel 5:5-6). E jelképek a mindenható hatalom és az önfeláldozó szeretet egységét fejezik ki. A júdabeli Oroszlán, aki rettenetes a kegyelmét elutasítókkal, Isten Báránya lesz az engedelmeseknek és a hűségeseknek. A tűzoszlop, mely Isten törvénye áthágóinak rémületről és haragról beszél, világosság, irgalom és szabadulás jele azok számára, akik parancsolatait megtartották. A kar, mely lecsap a lázadóra, erős a hűségesek megszabaditására. A hűek valamennyien megmenekülnek: “És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig” (Mt 24:31). AT 387.2

A világ millióihoz viszonyítva Isten népe mindenkor kicsiny nyáj: de ha az Igéjében kinyilatkoztatott igazságban megállnak, Isten lesz menedékük. A Mindenható széles pajzsa alatt állnak. Isten mindenkor a többség! Amikor az utolsó trombitaszó hangja behatol a halottak sírjába, az igazak győztesen jönnek elő, kiáltva: “Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1 Kor 15:55). Akkor Istennel, Krisztussal, angyalaival és minden idők hűségeseivel együtt Isten gyermekei jóval nagyobb többségben lesznek. AT 387.3

Krisztus igaz tanítványai követik Őt fájdalmas küzdelmeken, önmegtagadáson és keserű csalódásokon keresztül, de mindez bűntudatra és bűnbánatra tanítja őket, és arra, hogy undorral forduljanak el a bűntől. Mint Krisztus szenvedéseinek részesei, hivatottak, hogy dicsőségében is osztozzanak. A próféta szent látomásban látta Isten maradék egyházának végső győzelmét. Ezt írja: AT 387.4

“És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat..., amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: ‘Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya’ ” (Jel 15:2, 3). AT 387.5

“És láttam: ime, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva” (Jel 14:1). E világon Istennek szentelték értelmüket. Szívükkel és lelkükkel szolgálták Őt; nevét most homlokukra írhatja, “... és uralkodnak örökkön-örökké” (Jel 22:5).. Nem úgy járnak-kelnek, mint akik könyörögnek helyükért. Azok között vannak, akikhez Krisztus így szólt: “Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.” Mint gyermekeit üdvözli őket, mondván: “...menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25:34, 21). AT 388.1

“...ezek követik a Bárányt, ahova megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak” (Jel 14:4). Látomásában a próféta Sion hegyén látja őket szent szolgálatra felövezve és fehér gyolcsba öltözve, ami a szentek igazságossága. De mindazoknak, akik követik a Bárányt a mennyben, előbb a földön kell követniük; nem bosszúsan vagy szeszélyesen, hanem bizalommal, szeretettel, készséges engedelmességgel, miként a nyáj követi pásztorát. AT 388.2

“...és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. És új éneket énekelnek a trónus előtt... és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről... és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek” (Jel 14:2-5). AT 388.3

“És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.” “Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz, fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei.” “A tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma” (Jel 21:2, 11, 12, 21, 22). AT 388.4

“Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük” (Jel 22:3-5). AT 389.1

“Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.” “Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba” (Jel 22:1, 2, 14). AT 389.2

“Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől:
‘Íme, az Isten sátora az emberekkel van,
és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek,
és maga az Isten lesz velük...’” (Jel 21:3). AT 389.3