Az apostolok története
Üdvösség a zsidóknak
(Pál levele a rómaiakhoz)
Pál, elkerülhetetlen késlekedések után végül Korinthusba érkezett, mely a múltban oly sok aggodalmas munka színhelye és egy ideig az elmélyült, szerető gondosság tárgya volt. Érezte, a régi hívek közül többen még mindig szeretettel tekintettek reá, mint aki először vitte nekik az evangélium világosságát. Midőn üdvözölte e tanítványokat, látta hűségük és buzgalmuk bizonyítékait, örvendett, hogy munkája Korinthusban nem volt hiábavaló. AT 245.1
A korinthusi hívek, akik egykor hajlamosak voltak, hogy szem elől tévesszék magasztos hivatásukat Krisztusban, keresztényi jellemet fejlesztettek. Szavuk és tettük Isten kegyelmének átalakító erejét bizonyította, így a pogányság és babona eme központjában most hatalmas erőt képviseltek a jóra. Szeretett társai és e hűséges megtértek társaságában kimerült és aggódó lelke nyugtot talált. AT 245.2
Korinthusi tartózkodása alatt Pál időt szakított arra is, hogy figyelmét új és távoli munkaterületekre irányítsa. Tervezett római útja különösen foglalkoztatta gondolatát. Leghőbb vágyának és legkedveltebb tervének egyike volt, hogy lássa a keresztény hit megerősödését az ismert világ nagy központjában. Rómában már volt gyülekezet, és az apostol biztosítani akarta a hívők együttműködését az ottani, valamint az Itáliában és más tartományokban megvalósított munkához. Hogy munkássága útját előkészítse e testvérek között, — akik közül sokat nem ismert —, levelet írt nekik, közölve Róma meglátogatására vonatkozó szándékát, és ama reményét, hogy kitűzi a kereszt zászlaját Spanyolországban is. AT 245.3
Pál a rómaiakhoz intézett levelében előadja az evangélium nagy alapelveit. Kifejti álláspontját azokban a kérdésekben, melyek a zsidó és a pogány gyülekezeteket nyugtalanították, és rámutat, hogy a remény és az ígéret, mely egykor főleg a zsidóké volt, most már a pogányoknak is fel van kínálva. AT 245.4
Az apostol nagy világossággal és hatalommal mutatta be a hit általi megigazulás tanát. Remélte, hogy a római keresztényekhez küldött tanítása a többi gyülekezetnek is segítségére lehet. De mily kevéssé látta szavainak messze ható befolyását! Évszázadokon át a hit általi megigazulás nagy igazsága hatalmas jelzőtűzként állt, hogy a bűnbánó bűnöst az élet útjára vezesse. Ez a világosság oszlatta szét a Luther elméjét beborító sötétséget és nyilatkoztatta ki néki Krisztus vérének bűntől megtisztító erejét. Ugyanez a világosság a bűnnel terhelt lelkek ezreit vezette a bocsánat és a béke igaz forrásához. Minden keresztény okkal adhat hálát Istennek a római gyülekezethez intézett levélért. AT 246.1
Pál ebben a levelében szabadon kinyilvánítja terhét a zsidók érdekében. Megtérése óta vágyott, hogy zsidó testvéreit az evangéliumi üzenet tiszta megértéséhez segítse. Kijelentette: “...szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek”(Róm 10:1). AT 246.2
Ez nem egyszerű vágy volt, amit az apostol érzett. Állandóan kérte Istent, munkálkodjék az izraelitákért, akik nem ismerték fel a názáreti Jézusban a megígért Messiást. “Igazat mondok Krisztusban — biztosította a római híveket —, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt. Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké” (Róm 9:1-5). AT 246.3
A zsidóság volt Isten választott népe, akik által akarta az emberiséget megáldani. Sok prófétát támasztott közülük Isten, akik megjövendölték a Megváltó jövetelét, s akit éppen azok vetnek el és ölnek meg, akiknek elsőként kellett volna felismerniük benne a megígért Messiást. AT 246.4
Ézsaiás próféta, — aki végigtekinti a jövendő évszázadokat és bizonyítja a prófétáknak egymást követő elutasítását, végül Isten Fiának elvetését — Lélektől indíttatva leírja a Megváltó azok általi elfogadását, akik sohasem számláltattak Izrael gyermekei közé. E próféciára hivatkozva Pál kijelenti: “Ézsaiás pedig nyíltan beszél és így szól: ‘Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam’. Izráelről viszont így szól: ‘Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé’.” AT 246.5
Noha Izrael elvetette Isten Fiát Isten nem vetette el őket. Hallgassuk meg, hogyan folytatja Pál az érvelesét: “Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen: ‘Uram, prófétáidat megölték, oltaraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre tőrnek.’ Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? ‘Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.’ Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint...” AT 247.1
Izráel megbotlott és elesett, de ez még nem teszi lehetetlenné újbóli felemelkedését. Válaszul arra a kérdésre: “...azért botlottak meg, hogy elessenek? — így felel az apostol: — Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. Ha pedig az Ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból?” (Róm 11:1-15). AT 247.2
Isten szándéka az volt, hogy kegyelme kinyilatkoztassék mind a pogányok, mind a zsidók között. Ez világosan kifejezésre jut az Ószövetség próféciáiban. Érvelését az apostol néhány jövendöléssel alá is támasztja. “Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon — kérdezi —, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja? Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is? Hóseás szerint is ezt mondja: ‘Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni.’” (Róm 9:21-26, Hós 2:1). AT 247.3
Annak ellenére, hogy Izráel mint nép hibázott, mégis számottevő az a maradék, amely a megváltás részese lesz. Az Üdvözítő első eljövetelekor hívő férfiak és nők örömmel fogadták Keresztelő János üzenetét. Ez késztette őket, hogy újból tanulmányozzák a Messiásra vonatkozó jövendöléseket. A megalakult őskeresztény egyház e hű zsidókból tevődött össze, akik annak ismerték fel a názáreti Jézust, akinek jövetelére vágytak. Erre a maradékra hivatkozik Pál, amikor írja: “Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok” (Róm 11:16). AT 248.1
Izráel maradékát Pál a nemes olajfához hasonlítja, amelyből ágak törettek ki. A pogányokat a vadolajfa ágaihoz hasonlítja, melyek az ősi törzsbe beoltattak. “Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek — írja a pogány hívőknek —, te pedig vadolajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod erre: ‘Azért törettek ki azok az ágak, hogy én beoltassam.’ Úgy van: azok hitetlenségük miatt törettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz” (Róm 11:17-22). AT 248.2
Hitetlensége, valamint az érdekében hozott mennyei terv elvetése miatt Izráel mint nemzet elvesztette kapcsolatát Istennel, de az ágakat, melyek le lettek vágva az ősi törzsről, Isten képes egyesíteni Izráel igaz gyökerével — a maradékkal, mely hű maradt atyáik Istenéhez. “Viszont ha ők nem maradnak meg a hitetlenségben — jelenti ki az apostol a kitörött ágakról —, szintén beoltatnak, mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket. Hiszen ha te — írja a pogá- nyoknak — levágattál a természetes vadolajfáról, és a természet rendje ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba! Nem szeretném, testvéreim, ha önmagotokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: ‘Eljön Siónból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób hazából, és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.’ Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok. Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Isten iránt, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. AT 248.3
Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ‘ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává? Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?’ Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké” (Rom 11:23-36). AT 249.1
Így bemutatja Pál, hogy Isten mértéken felül képes átalakítani mind a zsidók, mind a pogányok szívét, és Krisztusban minden hívőt részesít az Izraelnek ígért áldásokban. Ezzel kapcsolatban ismétli Ézsaiás prófétának Isten népére vonatkozó kijelentéseit: “‘Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövénye, akkor is csak a maradék üdvözül, mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.’ És előre megmondta Ézsaiás: ‘Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.’ ” (Róm 9:27-29). AT 249.2
Amikor Jeruzsálemet elpusztították és a templom romokban hevert, sok ezer zsidót adtak el rabszolgaként pogány országokba. Tengerparton hagyott hajóroncshoz hasonlóan szóródtak szét a világban. 1800 évig vándoroltak a zsidók országról országra, és egyetlen helyen sem adatott meg nekik, hogy visszanyerjék régi nemzeti tekintélyük előjogát. Évszázadról évszázadra rosszindulat, gyűlölet és üldözés lett szenvedésük öröksége. AT 249.3
A názáreti Jézus elvetésekor a zsidó nemzet felett kimondott borzasztó ítélet ellenére a századok folyamán csendben szenvedve sok nemes, istenfélő zsidó férfi és nő élt. Isten vigasztalta szívüket szenvédésükben és rettenetes helyzetükre részvéttel tekintett. Hallotta azok gyötrelmes imáit, akik teljes szívvel kívánták Isten szavának helyes megismerését. Többen közülük felismerték az egyszerű Názáretiben azt, akit elődeik elvetettek és megfeszítettek: Izráel igaz Messiását. Midőn megértették a jól ismert, de a hagyományok és téves magyarázatok által oly sokáig elhomályosított jövendölések jelentőségét, szívük hálával telt meg Isten iránt a kimondhatatlan ajándékért, melyet megád minden gyermekének, aki elfogadja Krisztust személyes Üdvözítőjének. AT 250.1
Jövendölésében erre az osztályra utal Ézsaiás próféta: “...a maradék tartatik meg.” Pál napjaitól jelen ideig Szentlelke által hívja Isten mind a zsidókat, mind a pogányokat. “Isten nem személyválogató” — jelentette ki Pál. Az apostol úgy tekintette magát, mint “aki köteles mind a görögöknek, mind a barbároknak”, valamint a zsidóknak is. Azonban sohasem tévesztette szem elől a zsidók másokkal szembeni határozott előnyét, mert “...Isten rájuk bízta igéit” (Róm 3:2). Kijelentette, az evangélium Isten ereje “minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatta ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: ‘Az igaz ember pedig hitből fog élni’” (Róm 1:16-17). Krisztusnak a zsidóra és a pogányra egyaránt ható evangéliumát nem szégyellte Pál, amint azt a római levelében kijelenti. AT 250.2
Ha ezt az evangéliumot a maga teljességében mutatják be a zsidóknak, sokan közülük elfogadják Krisztust, mint Messiást. Azonban kevés az olyan keresztény lelkész, aki elhivatást érez a zsidók közötti munkára, noha hozzájuk is, mint mindenki máshoz, kiket oly gyakran mellőztek, el kell vinni a kegyelem és a Krisztusban való reménység üzenetét. AT 250.3
Isten elvárja, hogy az evangélium hirdetésének utolsó idejében, amikor az emberiség eddig elhanyagolt minden rétegét külön figyelmezteti, hírnökei különösen buzgólkodjanak a világ minden részében megtalálható zsidók érdekében. Amint az Ótestamentum írásait összekapcsolják az Újtestamentummal Jahve örök céljának magyarázatában, ez sok zsidónak új teremtés hajnala, a lélek feltámadása lesz. Miközben felismerik az evangélium korának Krisztusát az ótestamentumi írások lapjain, és megértik, hogy az Újtestamentum mily világosan magyarázza az Ótestamentumot, szunnyadó képességeik felébrednek és elfogadják Krisztust, mint a világ Megváltóját. Sokan hitben elfogadják Krisztust Megváltójuknak. Ezeken teljesedik be az Ige: “Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1:12). AT 250.4
Vannak a zsidók között, akik tárzusi Saulushoz hasonlóan hatalmas írásismerettel rendelkeznek és ők csodálatos erővel fogják hirdetni Isten törvényének változhatatlanságát. Izráel Istene ezt napjainkban végzi el. Karja még nem rövidült meg, hogy ne tudna megmenteni. Mialatt szolgái hittel dolgoznak azokért, akik olyan sokáig elhanyagoltak és megvetettek voltak, üdvözítő ereje megnyilvánul közöttük. AT 251.1
“Ezért így szól Jákób házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca, mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. A tévelygő lelkek észhez térnek, és a zúgolódók levonják a tanulságot” (Ézs 29:22-24). AT 251.2