Az apostolok története

1/59

Az apostolok története

Előszó

Az öt kötetből álló A nagy küzdelem (Conflict of the Ages) c. sorozat utolsó kötetét tartja kezében az Olvasó. A mű eredeti címe: The Acts of the Apostles — Az apostolok története — és elöször 1911-ben jelent meg angol nyelven. Azóta számos nyelven több millió példányt ért meg. Hálásak agyunk Istennek, hogy az eddig megjelent kötetek — Pátriárkák és próféták, Próféták és királyok, Jézus élete. A nagy küzdelem — után most Az apostolok történeté-nek negyedik kiadasa ismét kiegészíti a sorozatot. AT 5.1

A nagy küzdelem-sorozat mintegy 3600 oldalon vizsgálja az üdvösségtörténet eseményeit. A szerző nem csupán a bibliai történetíró kutatási módszereivel viszi el az olvasót a történések helyére, hanem Istentől kapott lelki ajandékával segít megérteni a mennyben kezdődött nagy küzdelem földi összefüggéseit, okát és végkimenetelét. AT 5.2

Az egyház történelme nem csupán események sorozata, hanem Isten megváltási tervének földi vonulata. És mivel a történelem folyamán Isten az egyház altal akarta kinyilatkoztatni önmagát és az ember megváltásara készített tervét, ezért Sátán minden korszakban ide irányította legkegyetlenebb támadásait. Itt voltak a legnagyobb bukások és legszebb győzelmek. Ezért olvashatunk a Szentírásban oly sok küzdelemről, bajról, szenvedésről, de ez a könyv oly sok öröm forrása is mindazoknak, akik készek maguk is beilleszkedni életükkel Isten tervébe. AT 5.3

Az apostolok története ennek a küzdelemsorozatnak azt a szakaszát mutatja be, amelyben a keresztény egyház “győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön” (Jel 6:2). Ebben a korszakban fogalmazódik meg — személyekre lebontva is — legmeggyőzőbben az egyház végső győzelme és célba érese. Ezért is áll hozzánk a legközelebb az apostoli egyház élete. Az a korszak ez, amely Krisztusnak a tanítványok számára adott megbízatásával indul: “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:18-20). AT 5.4

Az apostolok története zömében az Újszövetség ötödik iratára. Az apostolok cselekedetei-re épül, amely valójában nem is a négy vezető apostolnak — Péternek, Pálnak, Jakabnak és Jánosnak — a története. Az egyik legrégibb bibliai kézirat, a Codex Sinaiticus “A cselekedetek” -nek nevezi, az apostolok említése nélkül. Ez többet mond annál, mintha ez a leírás ezeknek a hűséges tanítványoknak a történetét beszélné el. Sokkal inkább arról van itt szó, amit Isten cselekedett emberek által. AT 5.5

Ebben viszont csodálatos bátorítás van a Krisztus közeli eljövetelét váró nép számára. Isten ma is tud emberek által cselekedni. Ezt erősíti meg bennünk Jézus ígérete: “én veletek vagyok ... a világ végezetéig”. Ez azt is jelenti, hogy ahol Krisztus jelen van, ott ma is ugyanaz az erő és ugyanazok a jelek kísérhetik az evangélium hirdetését, mint ami az apostolok idejét jellemezte. AT 6.1

E. G. White Az apostolok történeté-nek megírását a diadalmas egyháznak a fókuszba állításával zárja. A könyv utolsó fejezetében egy ivet húz az apostoli korszak és a mennyei városba bevonulók győzelmi jelenete között. Az apostolok cselekedetei ugyanis befejezetlen mű. Isten Szentlelke ma is munkálkodik emberekben, emberek által. Az apostolok cselekedetei ma is íródik név szerint említett és névtelen hithősök életéből, akik “hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, igéreteket nyertek el … akikre nem volt méltó a világ” (Zsid 11:33-38). És van egy tévedhetetlen mennyei könyv is. Talán ez a könyv lesz a legérdekfeszítőbb tanulmányanyag Isten országában: az apostoli kor utáni “apostolok története”. AT 6.2

Az apostolok története E. G. White egyik legkésőbb íródott könyve, amelyet nehány évvel a szerző halála előtt adtak ki. A könyv tartalma tükrözi az író mély meggyőződését és elkötelezettségét Isten szolgálatában. Erősen élt benne a hit, hogy az ev angélium munkája Isten üdvtervének befejezésekor nem kisebb erővel valósul meg, mint ahogy pünkösdkor történt. Isten Szentlelke ma is emberekre vár, akik szeretnének eszközzé válni Isten kezében, és akik megértik Isten szándékát és készek szolgálatába állni. AT 6.3

Bárcsak segítene ez a könyv mindazoknak, akik szeretnék megélni a korai keresztény egyház tapasztalatát saját életükben és gyülekezetükben! AT 6.4

Erdélyi László