Megszentelt élet

Komolyság és buzgalom

Dániel imája őszinte és buzgó volt! Hitben emelte fel kezeit, hogy a Mindenható soha el nem múló ígéreteit megragadja. Lelke a legnagyobb aggodalommal küzdött Istennel. De meg volt győződve, hogy imája meghallgatásra talál. Tudta, hogy győzni fog. ME 36.3

Ha mi, mint nép, úgy imádkoznánk, mint Dániel, ha úgy küzdenénk Istennel s ha lelkünket hozzá hasonlóan meg tudnánk alázni, akkor éppúgy meghallgatásra találnánk, mint Dániel. Halljátok csak, miként tárja ügyét Isten trónja elé: “Hajtsad, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, amely a te nevedről neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket. Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél, tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped!” (Dán 9:18-19). ME 37.1

Isten embere az ég áldását kérte népére és az isteni akarat világosabb megértéséért könyörgött. Szívére ólomsúllyal nehezedett az a tudat, hogy népe a szó szoros értelmében nem őrizte meg Istenének törvényeit. Beismerte, hogy mindaz a szerencsétlenség, amely népét érte, Isten szent parancsolatai áthágásának következménye. Így szólott: “... vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk... mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk” (Dán 9:15-16). A zsidókból, mint Isten kiválasztott népéből, kiveszett a jellegzetes, sajátos, szent jellemvonás. “És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orcádat a te szent helyeden, amely elpusztíttatott” (Dán 9:17). Dániel szíve mély vágyakozással fordul Istennek elpusztult szentélye felé. Tudta, hogy azt csak úgy lehet ismét helyreállítani, ha Izráel népe az Isten törvényei ellen elkövetett bűneit megbánva, alázatosságban és engedelmességben jár. ME 37.2