Megszentelt élet

Hatodik fejezet — Dániel imája

Amikor Júda száműzetésének 70. éve felé közeledett, Dániel gondolatai állandóan Jeremiás jövendöléseivel foglalkoztak. Látta, hogy az idő közeledett, midőn Isten az ő kiválasztott népét ismételten próbára teszi, tehát alázattal, böjtöléssel és imával fordult az ég Istenéhez Izráel érdekében: “...kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének” (Dán 9:4-6). ME 36.1

Dániel az Úr előtt nem említi saját hűségét. Ahelyett, hogy tisztaságát és jámborságát hangoztatná a próféta, olyannyira megalázza magát, hogy egy színvonalra helyezkedik a tényleg bűnös néppel. Az a bölcsesség, amelyet Istentől kapott, annyira felette állt a világ nagyjai bölcsességének, mint amennyire túlszárnyalja a déli nap ragyogása a parányi kis csillag pislogását. Mérlegeljük azt az imát, amely az Istentől annyira kedvelt és kitüntetett férfiú ajkáról hagzott el. Mély alázattal, könnyekkel és megtört szívvel könyörög magáért és népéért. Kiönti szívét Isten előtt, beismeri saját méltatlanságát és magasztalja Isten fenségét és nagyságát. ME 36.2