Üzenet az ifjúságnak

Megbocsáthatatlan mulasztások.

Azon a napon, amikor minden ember megítéltetik aszerint, amiket cselekedett, harmatként párolog el minden kifogás, amellyel az önzés most szépíteni akarja a tized, az adományok és áldozatok elvonását, visszatartását az Úr oltáráról. De akkor már késő lesz, nem lehet változtatni a feljegyzéseken, amelyeket azokról vezettek, akik naponta megrabolták Istent. Sorsuk megpecsételtetett, változhatatlanul le van rögzítve. ÜI 177.3

Az önzés: halált hozó rossz. Az önszeretet, a közömbösség az Isten és ember közötti megállapodással szemben, a hűséges szolgálat visszautasítása Isten átkát hozta azokra, akik így cselekedtek. Isten kijelentette ezt. Az illetők saját maguk távolodtak el az Úrtól, s tanításuk és példájuk által másokat is arra csábítottak, hogy megszegjék Isten világos parancsait, ezért Ő nem áraszthatta rájuk áldását. ÜI 177.4

A tizedfizetés felelőssége. ÜI 178.1

Az Úr világosan kijelentette: “Minden tulajdonod tizede az enyém. Adományaidat és áldoznivalódat pénztáramba kell behoznod, hogy előmozdítsák az én ügyemet, és lehetővé tegyék hitszónokok kiküldését, akik feltárják az igazságot a sötétségben ülőknek.” ÜI 178.2

Vajon akad-e még ezután valaki, aki vállalja annak felelősségét, hogy Isten tulajdonát visszatartsa, amint azt a hűtlen szolga tette, aki földbe ásta ura pénzét? Vajon mi is azzal akarjuk-e igazolni hűtlenségünket, hogy Istent okoljuk: “Uram, tudtam, hogy Te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, s ott is takarsz, ahol nem vetettél, azért félvén elmentem és elástam a tálentumodat a földbe, ímé megvan, ami a Tied!” Ne mutassunk-e be inkább hálaáldozatokat Istennek? ÜI 178.3