Üzenet az ifjúságnak

362/491

A fiatalok vállaljanak felelősségeket!

Sok fiatalnak van otthon feladata és felelőssége, amit nem vesz tudomásul. Nem tanulták meg, hogy kötelességeket vállaljanak családjukban, és annak felelősségeit hordozzák. Anyjuk hűséges, gyakorlatias, aki sok terhet viselt, amelyektől gyermekei megkímélhették volna. Nem osztoztak atyjuk gondjaiban sem, és nem tisztelték őt úgy, ahogyan Isten kívánja. Inkább hajlamaiknak hódoltak, ahelyett, hogy a kötelességeiknek tettek volna eleget. Önző életmódot folytattak, kitértek a munka és a terhek elől, s így nem szerezhettek értékes tapasztalatokat. Pedig ezek feltétlenül szükségesek, ha az életet eredményessé akarjuk tenni. Nem érezték annak fontosságát, hogy hűségesek legyenek a kis dolgokban. Nem érezték magukat lekötelezve szüleik iránt, hogy a mindennapi kötelességeket megbízhatóan és jól teljesítsék. Nem foglalkoznak a tudományokkal sem, ismeretlenek előttük, pedig ezek nélkülözhetetlenek a gyakorlati életben. ÜI 193.3