Tanácsok a gyülekezetnek

79/322

Fejezet 18 — A férj vagy feleség kiválasztása

A házasság befolyásolja életedet úgy ezen a földön, mint az eljövendő világon. Őszinte keresztény nem hajtja végre terveit addig, amíg nem győződött meg arról, hogy Isten helyesli eljárását. Nem ő választ magának házastársat, mert tudja, hogy Istennek kell választania számára. Ne keressük a magunk tetszését, mert Krisztus se Önmagának akart tetszeni. Nem mondom, hogy valaki vegye el azt, akit nem szeret, mert ez bűn lenne. Azonban szeszélyes és érzelmi fellángolásra hajló természetünknek nem szabad megengednünk, hogy a romlásba sodorjon bennünket. Isten egész szívünket és legmagasztosabb érzelmeinket kívánja. TGy 126.1

Azok, akik házasodni szándékoznak, fontolják meg, hogy milyen lesz annak az otthonnak légköre és befolyása, amelyet alapítani akarnak. Nagymértékben tőlük függ gyermekeiknek jóléte ebben a világban és boldogságuk az eljövendő világban. Nagymértékben ők határozzák meg és döntik el azt a fizikai és erkölcsi pecsétet, amelyet kicsinyeik elnyernek. Az otthonok jellegétől, minőségétől függ a társadalom állapota. Minden család befolyásának súlya kihat a felső, vagy alsó mérleg-serpenyőre. TGy 126.2

A keresztény ifjaknak nagy gondot kellene fordítaniuk baráti kapcsolataik kialakítására és társaik megválasztására. Ügyelj arra, hogy amit most tiszta aranynak vélsz, ne bizonyuljon silány fémnek! Világi társaságok akadályokat gördítenek Isten iránti szolgálatod útjába. Sok lelket rontanak meg a boldogtalan kapcsolatok, akár üzleti, akár házassági társulások azokkal, akik sohase képesek mást felemelni vagy megnemesíteni. TGy 126.3

Mérd le minden érzelmét és figyeld meg jellemének minden fejlődését annak a személynek, akivel össze akarod kötni sorsodat! Az a lépés, amelyet most szándékozol megtenni, a legfontosabb életedben, ezért ne siesd el! Szerethetsz, de ne szeress vakon! TGy 126.4

Vizsgáld meg gondosan, hogy házaséleted boldog, vagy összhang nélküli és nyomorúságos lesz-e! Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: A menny felé fog-e segíteni ez az egyesülés? Növeli-e majd Isten iránti szeretetemet? Növeli-e használhatóságomat ebben az életben? Ha ez a vizsgáló elmélkedés nem mutat fel hátrányokat, akkor Isten félelmében haladj előre! TGy 126.5

A házastárs megválasztása olyan legyen, hogy legjobban biztosítsa a szülők és gyermekek testi, szellemi és lelki jólétét, amely képesíti majd mind a szülőket, mind a gyermekeket, hogy embertársaik áldására és Isten dicsőségére élhessenek. TGy 127.1