Tanácsok a gyülekezetnek

Több dicsőítés legyen imáinkban!

“Minden lélek dicsérje az Urat” (Zsolt 150:6). Kellőképpen megfontoltuk-e, milyen nagy hálával tartozunk Istennek? Gondolunk-e arra, hogy minden reggel megújul az Ő kegyelme és nem szűnik meg az Ő hűsége irántunk? Elismerjük-e Tőle való függőségünket és kifejezzük-e hálánkat kegyelméért? Ellenkezőleg, nagyon gyakran elfelejtjük, hogy “minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá”(Jak 1:17). Mily gyakran elfeledkeznek az egészségesek e csodálatos lelki ajándékról, amely napról napra, évről évre megújul számukra. Nem adnak hálát Istennek minden jótéteményéért. Ha azonban megbetegszenek, eszükbe jut Isten. A gyógyulás erős vágya komoly imára indítja őket, ami helyes is, mert Isten a mi menedékünk a betegségben és egészségben egyaránt. Azonban sokan nem teszik le ügyüket bizalommal az Ő kezébe. Növelik erőtlenségüket és súlyosbítják betegségüket azáltal, hogy aggodalmaskodnak maguk felől. Ha nem bánkódnának, hanem nyomottságuk és búskomorságuk fölé emelkednének, akkor biztosabb lenne gyógyulásuk. Hálával gondolnának arra, hogy mily hosszú ideig élvezték az egészség áldását és ha újra visszanyerik ezt az értékes ajándékot, nem felejtik el, hogy megújult kötelezettséget ró reájuk Teremtőjük iránt. Midőn Megváltónk meggyógyította a tíz bélpoklost, csak egy tért vissza Hozzá és adott Neki dicsőséget. Ne legyünk hasonlók a hálátlan kilenchez, akiknek szívét nem érintette Isten kegyelme (6T 315). TGy 333.3

Az előre érzett baj feletti töprengés oktalanság és nem keresztényi. Midőn így cselekszünk, akkor nem örvendünk az áldásnak és nem használjuk fel jól a jelen alkalmait. Az Úr elvárja tőlünk, hogy elvégezzük a jelen kötelességeit és elviseljük próbáit. Ma különösen ügyeljünk arra, hogy ne botránkoztassunk meg senkit se szóban, se cselekedetben. Ma kell tisztelnünk és dicsőítenünk Istent. Ma kell legyőznünk az ellenséget élő hitünk gyakorlása által. Ma keressük Istent és határozzuk el, hogy nem nyugszunk addig, amíg nem érezzük jelenlétét. Ma imádkozzunk, vigyázzunk és munkálkodjunk úgy, mintha ez volna utolsó napunk. Ha erre gondolnánk, mily mélységes komolyság jellemezné életünket! Milyen lelkiismeretesen követnénk Jézust szavainkban és cselekedeteinkben! TGy 334.1