Próféták és királyok

50 — Ezsdrás, a pap és írástudó

Mintegy hetven évvel azután, hogy a foglyok első csoportja Zorobábel és Jósua vezetésével hazatért, Artaxerxes Longimanus lépett Médó-Perzsia trónjára. Ennek a királynak a nevét a gondviselő Istennek egy sorozat különös intézkedése kapcsolja össze a szent történelemmel. Uralkodása alatt élt és munkálkodott Ezsdrás és Nehémiás. Ő az, aki i. e. 457-ben kiadta a harmadik és egyben utolsó rendeletet Jeruzsálem helyreállítására. Uralkodása alatt tért haza a zsidók egy csoportja Ezsdrás vezetésével; Nehémiás és társai befejezték Jeruzsálem falainak építését; újjászerveződtek a templomi szolgálatok, és Ezsdrás és Nehémiás nagy vallási reformációt indított. Hosszú uralkodása alatt Artaxerxes sokszor tanúsított jóindulatot Isten népe iránt. Bizalmas és mélységesen szeretett zsidó barátaiban — Ezsdrásban és Nehémiásban — Isten által különleges munkával megbízott embereket ismert meg. PK 376.1

Ezsdrás olyan különös életet élt a Babilonban maradt zsidók között, hogy felkeltette Artaxerxes király érdeklődését és jóindulatát. Ezsdrás nyíltan beszélt vele arról, hogy a menny Istene hatalmas, és vissza akarja vinni a zsidókat Jeruzsálembe. PK 376.2

Az Áron fiaitól származó Ezsdrás papi kiképzésben részesült. A médó-perzsa birodalom mágusainak és bölcseinek írásaiban is jártasságra tett szert. De nem volt megelégedve a maga lelkületével. Vágyott arra, hogy teljesen összhangba jusson Istennel. Bölcsességre is vágyott, hogy véghez tudja vinni Isten akaratát. Ezért ,,erős szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr törvényét” (Ezsd 7:10). Ez Isten népe történelmének, a próféták és királyok írásainak szorgalmas tanulmányozására késztette. A Biblia történelmi és költői könyveiből akarta megtudni, miért engedte meg az Úr, hogy Jeruzsálemet lerombolják és népét pogány földre fogságba vigyék. PK 376.3

Ezsdrás különös figyelmet szentelt annak, amit Izráel azóta átélt, hogy Ábrahám az ígéretet kapta. Tanulmányozta a Sínai hegynél és a hosszú pusztai vándorlás idején kapott eligazításokat. Mélységesen megindult, amikor egyre jobban megismerte, hogy Isten miként bánt gyermekeivel, és felfogta, hogy milyen szent a Sínai hegynél kapott törvény. Újólag, szíve mélyéig megtért, és elhatározta, hogy megtanulja az egész szent történelmet. Ebből az ismeretből áldást és fényt akart árasztani népére. Ezsdrás igyekezett szívében felkészülni arra a munkára, amely hite szerint előtte állt. Buzgón kereste Istent, hogy Izraelnek bölcs tanítója lehessen. Amint megtanulta értelmét és akaratát a mennyei irányítás alá helyezni, életét átjárták az igazi megszentelődés elvei. A későbbi évek során ennek nemcsak a tőle eligazítást váró fiatalokra volt átformáló befolyása, hanem mindazokra, akik kapcsolatba léptek vele. PK 376.4

Isten kiválasztotta Ezsdrást, hogy eszköze legyen Izráel javára. Általa akart megbecsülést szerezni a papságnak, amelynek hírnevére sötét árnyék borult a fogság alatt. Ezsdrás rendkívüli tudásra tett szert és ,,a Mózes törvényé”-t ismerő “bölcs írástudó”-vá vált (Ezsd 7:6). Ezek a képességei a médó-perzsa birodalom kiemelkedő személyiségévé tették. PK 377.1

Ezsdrás Isten szócsöve lett. Oktatta környezetét a menny elveire. Hátralevő éveiben — akár a médó-perzsa királyi udvar közelségében tartózkodott, akár Jeruzsálemben — legfőbb munkája a tanítás volt. Amint másoknak tolmácsolta azt az igazságot, amit megismert, munkaképessége nőtt. Kegyes és buzgó emberré vált. Az Úr tanúja volt. Bizonyságot tett a világnak arról, hogy a Biblia igazságának van hatalma a mindennapi életet nemessé tenni. PK 377.2

Ezsdrás törekvését, amellyel fel akarta ébreszteni a Szentírás tanulmányozása iránti érdeklődést, állandósította a Szent Iratok megőrzése és sokszorosítása érdekében kifejtett élethosszig tartó lelkiismeretes munkája. Összegyűjtötte a Törvény minden példányát, amit csak fel tudott kutatni. Lemásoltatta és szétosztotta őket. Az így sokszorosított és sok ember kezébe helyezett tiszta Ige felbecsülhetetlen értékű ismeretet nyúj tott. Ezsdrás hitte, hogy Isten csodát tesz népéért. Ez a hite késztette, hogy elmondja Artaxerxesnek, szeretne hazamenni Jeruzsálembe, hogy érdeklődést ébresszen Isten szava tanulmányozása iránt és testvéreinek segítsen a szent város helyreállításában. Ezsdrás bizonyságot tett arról, hogy teljes szívéből hisz Izráel Istenében, aki minden körülmények között képes megvédeni népét és gondot viselni róla. A királyt mélyen érintették ezek a szavak. Jól értette: a zsidók vissza akarnak térni Jeruzsálembe, hogy szolgálhassák Jahvét. Annyira bízott Ezsdrás becsületességében, hogy megkülönböztetett jóindulatot tanúsított iránta. Teljesítette kérését, és gazdag ajándékokat adott neki a templom szolgálatára. A médó-perzsa birodalom különleges képviselőjévé tette, és nagy hatalmat ruházott reá, hogy véghez tudja vinni szándékát és vágyát. PK 377.3

Artaxerxes Longimanusnak a jeruzsálemi templom helyreállítására kiadott rendelete a harmadik ilyen rendelet volt a hetvenéves fogság lejárta óta. Ez a rendelet nevezetes a menny Istenéről tett kijelentéséről, valamint arról, hogy elismerte Ezsdrás képességeit, és a maradék nép számára bőséges ajándékokról gondoskodott. Artaxerxes Ezsdrást “írástudó pap”-nak nevezi, “aki írástudó vala az Úr parancsolatainak beszédiben, Izráelnek adott rendeléseiben”, és “a menny Istenének törvényében bölcs írástudó”. Tanácsosaival együtt a király bőkezűen adakozott “Izráel Istenének, akinek hajléka Jeruzsálemben van”. Ezenfelül sok súlyos kiadást is fedezett “a király kincstartó házából” (Ezsd 7:11-12. 20). “Elbocsáttatol a királytól és hét tanácsosától — mondta Artaxerxes Ezsdrásnak -, hogy utána nézz Júdának és Jeruzsálemnek, a te Istened törvénye szerint, amely kezedben van.” A továbbiakban pedig ezt mondta: “Minden, mi a menny Istenének akaratja szerint való, pontosan teljesíttessék a menny Istenének házáért, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak országára” (Ezsd 7:14. 23). PK 378.1

A zsidók visszatérésére adott engedélyében Artaxerxes intézkedett arról is, hogy a papság tagjai teljesítsék ősi kötelességeiket és visszakapják régi kiváltságaikat. “Veletek pedig tudatjuk — mondta -, hogy sem a papokra, sem a Lévitákra, sem az énekesekre, sem a kapunállókra, sem a Léviták szolgáira, sem Isten e háza szolgáira adót, rovást és úti vámot senkinek vetni nem szabad.” Intézkedett a polgári tisztviselők megbízatásáról is, hogy a népet igazságosan irányítsák a zsidó törvények szerint. PK 378.2

“Te Ezsdrás, a te Istened bölcs törvénye szerint, amely kezedben van, rendelj ítélőket és bírákat — parancsolta -, akik törvényt tegyenek minden a folyóvízen túl lakó nép között, mindazok között, akik tudják Istenednek törvényeit, és akik nem tudják, azokat tanítsátok! Valaki pedig nem fogja cselekedni a te Istenednek törvényét és a király törvényét, ítélet hozassék felette pontosan, vagy halálra, vagy számkivetésre, vagy jószágvesztésre, vagy fogságra” (Ezsd 7:24-26). PK 378.3

Így “az ő Istenének rajta nyugvó jó kegyelme szerint” Ezsdrás rábírta a királyt, hogy alapos intézkedéseket tegyen a médó-perzsa birodalomban Izráel egész népének, valamint a papoknak és lévitáknak — azaz mindenkinek — hazatérésére, aki csak “Jeruzsálembe akar menni” (Ezsd 7:9. 13). A szétszóratás fiainak tehát ismét lehetőségük volt visszatérni arra a földre, amelynek birtoklásához fűződtek az Izráel házának adott ígéretek. Ez a rendelkezés nagy örömet szerzett azoknak, akik Ezsdrással együtt tanulmányozták, hogy mi Isten szándéka népével. “Áldott az Úr, atyáink Istene — kiáltotta Ezsdrás -, aki erre indítá a király szívét, hogy megékesítse az Úr házát, mely Jeruzsálemben van, és aki hozzám fordítá irgalmasságát a király előtt és tanácsosai előtt és a király minden hatalmas fejedelmei előtt!” (Ezsd 7:27-28.) PK 378.4

Artaxerxes rendeletének kiadásával Isten gondviselése mutatkozott meg. Egyesek felismerték ezt, és örömmel éltek azzal a kiváltsággal, hogy ilyen kedvező körülmények között térhetnek haza. Ezsdrás megnevezte a találkozás helyét, és a kitűzött napon összegyűltek a Jeruzsálembe vágyakozók, hogy elinduljanak a hosszú útra. “Összegyűjtém őket az Aháva felé folyó folyóvízhez — mondta Ezsdrás -, hol három napig valánk” (Ezsd 8:15). PK 379.1

Ezsdrás arra számított, hogy sokan fognak visszatérni Jeruzsálembe. De elszomorítóan kevés száműzöttet érintett meg a hívás. Sokan, akik házakat és földeket szereztek, nem akarták feláldozni javaikat. Szerették a nyugalmat és kényelmet. Sokkal szívesebben maradtak. Példájuk akadályozott másokat is, akik talán úgy döntöttek volna, hogy sorsukat összekötik azokkal, akik hitben mennek előre. PK 379.2

Amikor Ezsdrás végignézett az összegyűlt csapaton, megdöbbenve látta, hogy a Lévi fiai közül senki sincs ott. Hol vannak annak a törzsnek tagjai, akiket az Úr a templom szent szolgálatára elkülönített? A “ki van az Úr mellett?” kérdésre a lévitáknak kellett volna először jelentkezniük. A fogság alatt, és utána is, sok kiváltságban volt részük. A legteljesebb szabadságukban állt szolgálni testvéreik lelki szükségleteit a fogságban. Zsinagógák épültek, amelyekben a papok irányították az istentiszteletet és tanították a népet. Korlátozás nélkül megtarthatták a szombatot és végezhették a zsidó hitre jellemző szertartásokat. PK 379.3

A fogság utáni évek múlásával azonban megváltoztak a körülmények. Sok új felelősség nehezedett Izráel vezetőire. A jeruzsálemi templomot újjáépítették és felszentelték. Több pap kellett a szolgálat végzéséhez. PK 379.4

Sürgetően szükség volt emberekre — Isten embereire akik tanítják a népet. Ezenkívül a Babilonban maradt zsidókat vallásszabadságuk korlátozásának veszélye fenyegette. Zakariás próféta, valamint a nemrégiben — Eszter és Márdokeus korában — átélt nyugtalan idők is világosan intették a Médó-Perzsiában élő zsidókat, hogy térjenek vissza saját földjükre. Eljött az idő, amikor már veszélyes pogány hatások között élniük. A megváltozott körülmények láttán a Babilonban élő papoknak hamar fel kellett volna ismerniük a rendeletben Isten üzenetét, amely különleges módon szólítja őket a Jeruzsálembe való visszatérésre. PK 380.1

A király és a fejedelmek kötelességükön felül tettek annak érdekében, hogy nyitva legyen az út a hazatérésre. Bőségesen gondoskodtak anyagi eszközökről. De hol voltak az emberek? Lévi fiai hiányoztak, amikor helyes döntésük másokat is arra késztethetett volna, hogy példájukat követve tartsanak testvéreikkel. Furcsa közömbösségük szomorú tanújele annak, hogy milyen volt a babiloni zsidók állásfoglalása Isten szándékával, népével kapcsolatos tervével szemben. PK 380.2

Ezsdrás még egyszer próbált hatni a lévitákra. Kérlelte őket, hogy tartsanak csapatával. Hogy kihangsúlyozza a gyors cselekvés fontosságát, írásos kérését több “családfő” és “eszes ember” (Ezsd 8:16) kíséretében küldte el. PK 380.3

Mialatt a hazatérők Ezsdrással várakoztak, a követek visszasiettek a kéréssel, hogy “hozzanak szolgákat a mi Istenünk házához” (Ezsd 8:17). A kérés meghallgatásra talált. Egyesek, akik tétováztak, most véglegesen eldöntötték, hogy hazatérnek. A követek mintegy negyven papot és kétszázhúsz lévita-szolgát hoztak a táborba; olyan embereket, akikre Ezsdrás számíthatott, mint bölcs szolgákra, jó tanítókra és segítőkre. PK 380.4

Most már mind készen voltak az indulásra. Hónapokig tartó út állt előttük. A férfiak magukkal vitték feleségüket és gyermekeiket, valamint vagyonukat, a templomra és szolgálataira való nagy kincseken kívül. Ezsdrás tudatában volt annak, hogy az úton fosztogató és gyilkos szándékú ellenség leselkedik rájuk. Mégsem kért fegyveres védelmet a királytól. “Szégyelltem vala a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen — magyarázta -, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: a mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt” (Ezsd 8:22). PK 380.5

Ebben a dologban Ezsdrás és társai alkalmat láttak arra, hogy Isten nevét megdicsőítsék a pogányok előtt. A zsidók bennük is élesztgethetik az élő Isten hatalma iránti hitet, ha most bizonyságot tesznek, hogy fenntartás nélkül hisznek mennyei Vezetőjükben. Elhatározták, hogy teljesen Reá hagyatkoznak. Nem kérnek katonai őrséget. Nem adnak a pogányoknak alkalmat arra, hogy emberi erőnek tulajdonítsák azt a dicsőséget, amely egyedül Istent illeti meg. Nem szolgáltathatnak alapot arra, hogy pogány barátaik kételkedjenek Istenükbe vetett bizalmuk őszinteségében. Nem gazdagság ad nekik erőt, sem pedig bálványimádó emberek hatalma és befolyása, hanem Isten pártfogása. Oltalomban csak akkor részesülnek, ha szemük előtt tartják az Úr törvényét és igyekeznek annak engedelmeskedni. PK 381.1

Azoknak a feltételeknek ismerete, amelyek alapján továbbra is élvezhetik Isten pártfogását, a szokványosnál ünnepélyesebbé tette az odaszentlődési istentiszteletet, amelyet Ezsdrás közvetlenül az indulás előtt tartott. “Böjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett — mondta Ezsdrás erről az eseményről -, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családainknak és minden marháinknak.” “És böjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annak okáért és meghallgatott minket” (Ezsd 8:21. 23). PK 381.2

Isten áldása nem tette szükségtelenné az óvatosságot és előrelátást. A kincsek védelméről Ezsdrás külön gondoskodott. Kiválasztott ,,a papi fejedelmek közül tizenkettőt”, akiknek becsületessége és megbízhatósága kiállta a próbát. Átmérte nekik “az ezüstöt és aranyat és az edényeket, a mi Istenünk házának ajándékait, amelyeket a király és tanácsosai és fejedelmei és minden Babilóniában élő Izráeliták ajándékozának”. Ezsdrás ünnepélyesen megparancsolta ezeknek az embereknek, hogy éber sáfárokként vigyázzanak a rájuk bízott kincsre. “Ti az Úrnak szentjei vagytok — mondta -, az edények is szentek, és ez az ezüst és arany az Úrnak, atyáitok Istenének önkéntesen adott ajándék: vigyázzatok azért reá és megőrizzétek, míg átméritek a papi fejedelmek, a Léviták és Izráel családainak fejedelmei előtt Jeruzsálemben az Úr házának kamráiban” (Ezsd 8:24-25. 28-29). PK 381.3

Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít. Ezzel a leckével érdemes komolyan foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy megbízott becsületes tisztviselőket — kincstárosokat — az Úr javainak kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és szervezés szükségességét és fontosságát. PK 381.4

A néhány nap alatt, amíg a zsidók a folyónál időztek, minden szükséges intézkedés megtörtént a hosszú útra. “Elindulánk” — írja Ezsdrás — ,,az Aháva folyóvíz mellől az első hó tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk; s a mi Istenünk kegyelme nyugodott rajtunk, megszabadítván minket a ránk leselkedő ellenségnek kezéből ez úton” (Ezsd 8:31). Az út mintegy négy hónapig tartott. Az Ezsdrást kísérő több ezer főnyi tömeg — beleértve az asszonyokat és gyermekeket — csak lassan tudott haladni. De mindenki sértetlen maradt. Isten féken tartotta az ellenséget, és nem árthattak nekik. Útjuk szerencsés volt. Artaxerxes uralkodásának hetedik évében, az ötödik hónap első napján megérkeztek Jeruzsálembe. PK 382.1