Próféták és királyok

45 — A foglyok hazatérése

Círusz seregének megjelenése Babilon falai előtt azt jelezte a zsidóknak, hogy fogságuk vége elközelgett. Círuszt, születése előtt több mint egy évszázaddal, az ihletett Ige név szerint említette. Isten Lelke leíratta azt is, hogy miként kell Babilont észrevétlenül elfoglalnia és a foglyok szabadulásának utat készítenie. Így hangzik az ige Ésaiás tolmácsolásában: PK 343.1

“Így szól az Úr fölkentjéhez, Czírushoz, kinek jobbkezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket, hogy őelőtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak; én menéndek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az ércajtókat összetöröm, és leütöm a vaszárakat. Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, aki téged neveden hívtalak, Izráel Istene” (Ésa 45:1-3). PK 343.2

A hódító perzsa hadsereg váratlanul vonult be a babiloni főváros központjába a folyó medrén át, amelynek a vizét elvezették, és a belső kapukon keresztül, amelyeket gondatlan biztonságérzetből minden védelem nélkül nyitva hagytak. Mindez bőséges bizonyítékot szolgáltatott a zsidóknak az ésaiási prófécia szó szerinti teljesedéséről, amelyet elnyomóik hirtelen bukásáról mondott. Ebben félreérthetetlen jelét kellett volna látniuk annak, hogy Isten a nemzetek ügyeit az ő érdeküknek megfelően alakítja; mert Babilon elfoglalásáról és bukásáról szoros összefüggésben íródtak a következő szavak: PK 343.3

“Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!” “Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szóla a seregek Ura!” (Ésa 44:28; 45:13.) PK 343.4

Nemcsak ezekre a próféciákra alapíthatták a foglyok azt a reményüket, hogy hamarosan megszabadulnak. Jeremiás írásaihoz is hozzájutottak, és ezek félreérthetetlenül kinyilatkoztatták, hogy mennyi időnek kell eltelnie, mielőtt a zsidók visszatérhetnek Babilonból Izráelbe. “Mikor eltelik a hetven esztendő — jövendölte meg az Úr szolgája által -, meglátogatom a babiloni királyon és az ő népén az ő álnokságukat, azt mondja az Úr, és a káldeai földön, és örökkévaló pusztasággá teszem azt” (Jer 25:12). Kegyelmet gyakorol Júda maradékával, válaszként buzgó imájukra. “Megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer 29:14). PK 343.5

Dániel és társai sokszor átolvasták ezeket és más hasonló próféciákat, amelyek körvonalazták, hogy mi Isten szándéka népével. Most pedig, amikor az események gyors pergése jelezte, hogy Isten erős kézzel munkálkodik a nemzetek között, Dániel különösen elgondolkozott az Izráelnek adott ígéreteken. A prófétai Igébe vetett hitével felfogta a szent írók által megjövendölt eseményeket. “Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő — nyilatkoztatta ki az Úr -, meglátogatlak titeket és betöltőm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre... Én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek. Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok engem, és meghallgatlak titeket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29:10-13). PK 344.1

Röviddel Babilon eleste előtt — mialatt Dániel ezen a prófécián töprengett, és szerette volna az Úrtól megtudni, hogy mit jelentenek azok az idők — egy látomás-sorozatot kapott a birodalmak emelkedéséről és bukásáról. Az első látomás, ahogy azt Dániel könyvének 7. fejezete feljegyzi, magyarázatot is tartalmaz. De nem minden tisztázódott a próféta előtt. “Gondolataim igen megrettentének — írta arról, amit akkor érzett — és az én ábrázatom elváltozék rajtam; de e beszédet megtartám szívemben” (D11 7:28). Egy másik látomásban fény derült a jövő eseményeire. E látomás végén Dániel hallott “egy szentet szólni”; és “monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás?” (D11 8:13). A válasz megdöbbentette: “Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (Dn 8:14). Buzgón kutatta, hogy mit jelent a látomás. Nem értette, hogy milyen összefüggés van a Jeremiás által megjövendölt hetvenéves fogság és a kétezer háromszáz év között, amelynek — a látomásbeli mennyei látogatótól hallott kinyilatkoztatás szerint — Isten temploma megtisztítása előtt el kell telnie. Gábriel angyal részben magyarázatot adott. Amikor azonban a próféta azt hallotta, hogy a “látomás... sok napra való” — elájult. “Én, Dániel elájulék — így jegyezte fel élményét — és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látomáson, és senki sem értette” (Dn 8:26-27). PK 344.2

Még mindig Izráel miatt aggódva, Dániel megint csak tanulmányozta Jeremiás próféciáit. Ezek a próféciák nagyon világosak voltak — olyannyira, hogy megértette a könyvekben feljegyzett bizonyságtevésekből “az esztendők számát, amelyről az Úr igéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni jeruzsálem omladékain” (Dn 9:2). PK 345.1

A biztos prófétai beszédre alapozott hittel Dániel könyörgött az Úrhoz az ígéretek gyors beteljesedéséért. Esedezett azért, hogy továbbra is tiszteljék Istent. Imájában teljesen azonosította magát azokkal, akik nem töltötték be Isten szándékát. Bűneiket saját bűneiként vallotta meg. “Orcámat az Úr Istenhez emelém — mondta a próféta -, hogy keressem őt imádsággal, könyörgéssel, böjtöléssel, zsákban és hamuban. És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék” (Dn 9:3-4). Jóllehet Dániel már régóta szolgált Istennek, és a menny ,,kedves”-nek nevezte, most mégis bűnösként jelent meg Isten előtt, és hangoztatta annak a népnek nyomorúságát, amelyet szeretett. Imája ékesen szólt a maga egyszerűségében, és végtelenül buzgó volt. Hallgassuk csak: PK 345.2

“Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, akik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait. Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől. És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének. PK 345.3

Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása, amint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, amelyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, amellyel vétkeztek ellened... PK 345.4

Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene.” “Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körülöttünk. PK 345.5

És most hallgad meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orcádat a te szent helyeden, amely elpusztíttatott. Hajtsd, én Istenem, a te füledet hozzánk és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, amely a te nevedről neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket. Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél, tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped!” (Dn 9:4-9. 16-19.) PK 346.1

A menny mélyen lehajolt, hogy hallgassa a próféta buzgó könyörgését. Még mielőtt Dániel befejezte bocsánatért és helyreállításért való esedezését, Gábriel, a hatalmas angyal megjelent neki, és felhívta figyelmét arra a látomásra, amelyet Babilon bukása és Belsazár halála előtt látott. Majd az angyal részletezte a hetvenhetes időszakot, amely “a Jeruzsálem újjáépítése felől való szózat keletkezése”-kor kezdődik (Dn 9:25). PK 346.2

Dániel ezt az imáját “Dáriusnak”, a még uralkodónak ,,első esztendejében” (D11 9:1) mondta, akinek a hadvezére, Círusz elragadta Babilóniától az egyetemes uralom jogarát. Dáriushoz — akinek uralkodását a menny értékelte — Isten elküldte Gábriel angyalt, hogy “támogassa” és “segítségére” legyen (Dn 11:1). Halála után — Babilon bukása után mintegy két év múlva — Círusz lépett a trónra. Uralkodásának kezdete annak a hetven évnek a végét jelezte, amely akkor kezdődött, amikor Nabukodonozor az első héber csoportot hazájából, Júdeából Babilonba vitte. PK 346.3

Dániel szabadulását az oroszlánok verméből Isten felhasználta arra, hogy a nagy Círusz lelkében kedvező benyomást keltsen. A perzsa uralkodó megkülönböztetett tiszteletet tanúsított Isten embere, a jövőbe látó államférfi iránt nagyszerű tulajdonságaiért, és nagyra becsülte ítélőképességét. Most pedig, pontosan akkor, amikorra Isten megígérte, hogy a jeruzsálemi templomot újjá fogja építtetni, arra késztette eszközét, Círuszt, hogy megismerje és megértse a róla szóló próféciát — amelyet Dániel olyan jól ismert -, és visszaadja a zsidó népnek szabadságát. PK 346.4

Amikor a király látta azokat az igéket, amelyek több mint száz évvel születése előtt jelezték Babilon elfoglalásának módját; amikor hallotta az üzenetet, amelyet a világegyetem Ura neki küldött: “Felöveztelek téged, bár nem ismerél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kívül”; amikor maga előtt látta az örök Isten kinyilatkoztatását: “Az én szolgámért, Jákobért, és elválasztott Izráelemért neveden hívtalak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél”; amikor kibetűzte az ihletett feljegyzést: “Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért” (Ésa 45 :5-6. 4. 13), szíve mélységesen megindult, és elhatározta, hogy teljesíti Isten által kijelölt küldetését. Szabadon bocsátja a júdeai foglyokat. Segít nekik Jahve temploma helyreállításában. PK 346.5

Círus írásos kiáltványban tette közzé “egész birodalmában”, hogy gondoskodni kíván a zsidók hazatéréséről és templomuk újjáépítéséről. “Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta — ismerte el a király hálásan közzétett nyilatkozatában — és ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe,... és építse az Úrnak, Izráel Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik. És mindenkit, aki még megmaradt, minden helyről, ahol lakik, segítsék azon helynek férfiai ezüsttel, arannyal, jószággal és barommal, azzal együtt, amit önkénytesen adnak” (Ezsd 1:1-4). “E ház építtessék meg — parancsolta tovább a templom épületére vonatkozóan — oly helyül, hol áldozatokat áldoznak; s alapzati felemeltetvén, magassága hatvan sing, szélessége is hatvan sing legyen, a nagy kövek rétege három és a fa rétege legyen egy, a költség pedig a király házából adassék. Sőt az Isten házának arany és ezüst edényeit is, amelyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból, s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba” (Ezsd 6:3-5). PK 347.1

E rendelet híre eljutott a király birodalmának legtávolabbi tartományaiba is, és nagy örvendezést keltett a szétszórt nép között. Dánielhez hasonlóan sokan tanulmányozták a próféciákat, és kérték Istent, hogy lépjen közbe Sion érdekében, ahogy azt megígérte. Most imájuk meghallgatásra talált, és őszinte örömmel tudták közösen énekelni: PK 347.2

“Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait,
Olyanok voltunk, mint az álmodok.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel,
Nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok:
Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!
Hatalmasan cselekedett velünk az Úr,
Azért örvendezünk” (Zsolt 126:1-3). PK 347.3

“Júda és Benjámin családfői és a papok és a Léviták, és mindnyájan, akiknek felindítá az Isten lelküket — a hűséges maradék, szám szerint mintegy ötvenezer ember a számkivetésük földén élő zsidók közül, akik úgy döntöttek, hogy kihasználják a csodálatos lehetőséget — hogy felmenjenek az Úr házának építésére, mely Jeruzsálemben van.” Barátaik nem engedték el őket üres kézzel. “Minden körülöttük lakók segíték őket ezüst edényekkel, arannyal, jószággal, barommal, drágaságokkal.” Ezekhez és sok más önkéntes ajándékhoz kapták még “az Úr házának edényeit, melyeket Nabukodonozor hozatott vala el Jeruzsálemből... Előhozatá ezeket Czírus, a perzsák királya, Mithredáthes kincstartó kezeihez, ... ötezernégyszáz” edényt szám szerint, hogy használják a templomban, amelyet újra felépítenek (Ezsd 1:5-11). PK 348.1

Dávid király leszármazottját, Zorobábelt⁸ bízta meg Círusz azzal, hogy a Júdeába visszatérő csoport kormányzójaként tevékenykedjék. Vele társult a főpap, Jósua is. A sivatagi pusztaságon át vezető hosszú utat épségben tették meg, és a boldog csapat — hálatelten Isten iránt sok jótéteményéért — azonnal nekilátott, hogy helyreállítsa azt, ami elpusztult és romokban hevert. A “családfők” elsőként ajánlották fel vagyonukat a templom újjáépítésének költségeire. A nép is — követve példájukat — önként adott szűkös készletéből. (Lásd: Ezsd 2:64-67.) PK 348.2

Amilyen gyorsan csak lehetett, oltárt emeltek az ősi oltár helyén a templom udvarán. Az oltár felszentelésének ünnepére “felgyűle a nép egyenlőképpen”. Megyeztek abban, hogy helyreállítják a szent szolgálatokat, amelyek félbeszakadtak, amikor Nabukodonozor lerombolta Jeruzsálemet. Mielőtt szétszéledtek, hogy otthonaikban lakozzanak — amelyeket megpróbáltak helyreállítani -, “megülék a sátoros ünnepet” is (Ezsd 3:1-6). PK 348.3

A mindennapi égőáldozat oltárának felállítása nagy örömet szerzett a hűséges maradéknak. Lelkesen nekifogtak a templom helyreállításához szükséges előkészületeknek, és felbátorodtak, amint ez a munka hónapról hónapra előrehaladt. Hosszú éveken át nélkülözniük kellett Isten jelen- létének látható jeleit. Most pedig, atyáik hitehagyásának sok szomorú emlékével körülvéve, vágyakoztak Isten megbocsátásának és pártfogásának maradandó jelére. Személyes tulajdonuk és az ősi kiváltságok visszaszerzésénél jobban értékelték Isten elismerését. Csodálatosan cselekedett értük, és tudták, hogy velük van. De még nagyobb áldásokra vágytak. Boldogan várták azt az időt, amikor láthatják, hogy Isten dicsősége sugárzik az újjáépített templomból. PK 348.4

Az építőanyag előkészítését végző munkások találtak a romok között néhány óriási követ, amelyeket Salamon korában hoztak a templom területére. Ezeket használhatóvá tették, és sok új anyagról is gondoskodtak. Nemsokára a munka annyira előrehaladt, hogy az alapkövet lefektethettek. Ezt sok ezer ember jelenlétében tették, akik azért gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek a munka haladásának, és kifejezzék örömüket, hogy részt vehetnek benne. Mialatt a szegletkövet helyére tették, az emberek a papok trombitálása és Asáf fiainak cimbalmozása kíséretében “énekelének, dicsérvén az Urat, és hálát adván néki, mert jó, mert mindörökké van az ő irgalmassága Izráelen!” (Ezsd 3:11.) PK 349.1

A házról, amelynek újjáépítéséhez kezdtek, sok prófécia hangzott el. Arról szóltak, hogy Isten kegyelmet akar gyakorolni Sionnal. Mindazoknak, akik jelen voltak a szegletkő letételénél, át kellett volna lelkesen venniük az alkalom hangulatát. A zenébe és a dicsőítő kiáltásokba azonban, amelyek ezen a boldog napon hangzottak el, disszonáns hang is vegyült. “Nagy sokan... a papok és a Léviták és a családfők közül, a vének, akik látták vala az első házat, mikor alapot vetnek vala most e háznak az ő szemük előtt, nagy felszóval sírnak vala, sokan pedig örömükben nagy felszóval kiáltanak vala” (Ezsd 3:12). PK 349.2

Természetes volt, hogy szomorúság töltötte el az idős emberek szívét, amikor hosszú ideig tartó megátalkodottságuk következményeire gondoltak. Ha engedelmeskedtek volna Istennek — és nemzedékük is -, végrehajtva Istennek Izráellel való szándékát, akkor nem dől romba a Salamon által épített templom, és nem lett volna szükség a fogságra. Hálátlanságuk és hűtlenségük miatt szóródtak szét a pogányok között. A körülmények azonban megváltoztak. A szerető Isten ismét irgalmasan látogatta meg népét, és megengedte, hogy visszatérjenek saját földjükre. A múlt botlásai miatti szomorúságot nagy örömnek kellett volna felváltania. Isten munkálkodott Círusz szívében, és arra késztette, hogy segítsen nekik a templom újjáépítésében. Ennek a mélységes hála szavait kellett volna ajkukon fakasztania. Egyesek azonban nem vették észre Isten utat nyitó, gondviselő intézkedéseit. Örvendezés helyett elégedetlenséget és csüggesztő gondolatokat tápláltak magukban. Annak idején látták Salamon temploma dicsőségét, és most azon siránkoztak, hogy az az épület, amelyet most fognak emelni, nem lesz olyan nagyszerű. PK 349.3

A zúgolódás, panaszkodás és kedvezőtlen hasonlítgatás sok emberre csüggesztően hatott, és gyöngítette az építők kezét. A munkások megkérdezték, hogy folytassák-e az építést, amelyet már az induláskor olyan nyíltan bírálgatnak, és amely olyan sok panaszra ad okot. PK 350.1

Sokan voltak azonban olyanok is az összegyűltek között, akik nem elégedetlenkedtek a kisebb dicsőség láttán, mert nagyobb volt a hitük és világosabb a látásuk. ,,Sokan pedig örömükben nagy felszóval kiáltanak vala; úgy, hogy a nép nem tudja vala megkülönböztetni az örömben való kiáltást a nép siralmának szavától, mert a nép kiált vala nagy felszóval, és ez a szó messze földre meghallatott” (Ezsd 3:12-13). PK 350.2

Ha azok, akik nem örvendeztek az alapkő letételekor, előre láthatták volna hitetlenségük következményeit, megrémültek volna. Nem voltak tudatában annak, hogy micsoda súlya van rosszallást és csalódást kifejező szavaiknak. Nem tudták, hogy elégedetlenségük kifejezése mennyire késlelteti az Úr házának felépítését. PK 350.3

Az első templom pompája és megkapó vallási rítusai Izráel büszkeségének forrása volt a fogság előtt. Istentiszteletükből azonban sokszor hiányoztak az Isten szemében legfontosabb vonások. Az első templom dicsőségével, szolgálatainak pompájával nem szerezhették meg Isten pártfogását, mert nem nyújtották azt, ami egyedül érték Isten szemében. Nem hozták el Neki alázatos és töredelmes szívük áldozatát. PK 350.4

Amikor az Isten országának életadó elveit szem elől tévesztik, akkor megsokasítják és eltúlozzák a formaságokat. Ahol a jellemépítés háttérbe szorul, ahol a lélek szépsége hiányzik, ahol a kegyesség egyszerűsége ellenszenves, ott a hivalkodás szeretete és a fennhéjázás fényűző építményeket, pompás díszítményeket és hatást keltő szertartásokat kíván. Mindez azonban nem dicsőíti meg Istent. Egyházát nem külsőségeiért értékeli, hanem azért az őszinte kegyességért, amely megkülönbözteti a világtól. Tagjait Krisztus ismeretében való növekedésük, lelki életben való fejlődésük szerint értékeli. A szeretet és jóság alapelveinek megvalósítását várja el tőlük. Semmilyen művészi szépség sem mérhető össze annak a természetnek és jellemnek szépségével, amely Krisztust képviseli. PK 350.5

Lehet egy hivő közösség a legszegényebb az országban. Nélkülözheti a látványos pompa minden varázsát; de ha tagjai a Krisztus jellemét tükröző alapelvek szerint élnek, angyalok is részt vesznek istentiszteletükön. A dicsőítés és köszönet kedves áldozatként száll fel Istenhez a hálás szívekből : PK 351.1

“Magasztaljátok az Urat, mert jó,
Mert örökkévaló az ő kegyelme.
Ezt mondják az Úrnak megváltottai,
Akiket megváltott a szorongatónak kezéből.”

“Énekeljetek néki, zengedezzetek néki,
Beszéljétek el minden ő csodatételét.
Dicsekedjetek az ő szent nevével;
Örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat.”

“Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket,
És az éhező lelket betölté jóval!” (Zsolt 107:1-2; 105:2-3; 107:9.) PK 351.2