Próféták és királyok

35 — A közelgő végzet

Joakim uralkodásának első évei tele voltak a közelgő végzetről szóló figyelmeztetésekkel. Az Úr szava, amelyet a próféták mondtak el, beteljesüléséhez közeledett. Északon a hosszú ideig elsőbbséget tartó asszír hatalom már nem uralkodott a népeken. Délen Egyiptom — amelynek hatalmában hiába bízott Júda királya — nemsokára végzetes vereséget szenvedett. Keleten egy új világhatalom — a babiloni — lépett elő teljesen váratlanul, és rohamosan túlszárnyalt minden más népet. PK 264.1

Isten néhány rövid év leforgása után Babilont használta eszközül, hogy kitöltse haragját a megátalkodott Júdán. Nabukodonozor ostromló hadai újra és újra körülzárták Jeruzsálemet, és behatoltak a városba. Egyik csoportot a másik után — először csak kevés embert, majd később ezreket és tízezreket — vittek fogságba Sineár földjére, és a száműzöttek sorsára juttatták őket. Joakim, Joakin, Sedékiás — zsidó királyok egymás után a babilóniai uralkodó hűbéresei lettek, és mind sorban fellázadtak. Az engedetlen nemzetnek egyre súlyosabb büntetést kellett kapnia, míg végül az egész ország elpusztult, Jeruzsálemet feldúlták és megégették; a templomot, amelyet Salamon épített, lerombolták. Júda országa összeomlott, és soha többé nem foglalta el korábbi helyét a föld népei között. PK 264.2

Azokban a változó — Izráel számára igen vészterhes — időkben a menny feltűnően sok üzenetet küldött Jeremiás közvetítésével. Az Úr tehát bőven adott alkalmat Júda fiainak arra, hogy véget vessenek Egyiptommal való zavaros kapcsolataiknak, és hogy elkerüljék az összetűzést Babilon uralkodóival. Amint a fenyegető veszély közeledett, Jeremiás szemléltetett példázatok sorozata útján tanította a népet, remélve, hogy felkelti Isten iránti kötelességérzetüket. Egyúttal arra akarta buzdítani őket, hogy ápolják a baráti viszonyt a babiloni hatalommal. PK 264.3

Jeremiás — hogy illusztrálja az Isten kívánalmaihoz való fenntartás nélküli engedelmesség fontosságát — a templom egyik helyiségébe gyűjtött néhány rékábitát, bort tett eléjük, és biztatta őket, hogy igyanak. Ahogy várható volt, hevesen tiltakoztak, és teljes visszautasítással válaszoltak. PK 264.4

“Nem iszunk bort — jelentették ki határozottan mert Jónadáb, Rékábnak fia, a mi atyánk parancsolta nékünk, mondván: Ne igyatok ti bort soha, se a ti fiaitok.” PK 265.1

“És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Így szól a Seregek Ura, az Izráel Istene: Menj el, mondd meg a Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak: Nem veszitek-é fel az intést, hogy hallgassatok az én beszédeimre? — azt mondja az Úr. Jónadábnak, a Rékáb fiának intései teljesedtek, amelyekkel megparancsolta az ő fiainak, hogy bort ne igyanak, és mind ez ideig sem ittak bort; mert hallgattak az ő atyjok parancsolatjára” (Jer 35:6. 12-14). Isten így akarta a rékábiták engedelmességét éles ellentétbe állítani népe engedetlenségével és ellenszegülésével. A rékábiták engedelmeskedtek atyjuk parancsának, és nem hagyták magukat bűnbe vinni. De Júda férfiai nem hallgattak az Úr szavaira, és ezért hamarosan el kellett szenvedniük legszigorúbb büntetését. PK 265.2

“Szóltam néktek; szóltam pedig jó reggel — mondta az Úr -, de nem engedtetek nékem. És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, ki-ki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, de fületeket sem hajtátok reá, és nem hallgattatok reám. Mivelhogy Jónadábnak, a Rékáb fiának fiai teljesítik az ő atyjoknak parancsolatját, melyet parancsolt vala nékik, e nép pedig nem hallgata reám; azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ímé, én rábocsátom Júdára és Jeruzsálemnek minden lakóira mindama veszedelmet, amelyről szóltam nékik; azért, mert szóltam nékik, de nem feleltek” (Jer 35:14-17). PK 265.3

Amikor a Szentlélek késztető befolyásával meglágyítja és foglyul ejti az emberek szívét, akkor megfogadják tanácsát. De ha visszautasítják az intést, amíg szívük megkeményedik, az Úr megengedi, hogy más hatások uralják őket. Az igazság elutasításával elfogadják a hazugságot, amely saját pusztulásukat okozza. PK 265.4

Isten kérte Júdát, hogy ne gerjessze haragra, de nem hallgatott rá. Az Úr végül kimondta az ítéletet Júdára: fogolyként viszik Babilonba. A káldeusok voltak az eszközök, akik által Isten megbüntette engedetlen népét. Júda szenvedése arányban állt ismeretével, és azokkal az intésekkel, amelyeket semmibe vett és elutasított. Isten hosszú ideig késleltette büntetését, de most már meglátogatja őket haragjával. Így kísérli meg utoljára megállítani Júdát gonosz útján. PK 265.5

A rékábiták családjára Isten maradandó áldást mondott. A próféta kijelentette: “Mivelhogy hallgattatok Jónadábnak, a ti atyátoknak parancsolatjára, és megtartottátok minden parancsolatját, és úgy cselekedtetek, amint meghagyta volt néktek: Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Nem fogyatkozik ecl Jónadábnak, a Rékáb fiának maradéka, aki előttem álljon mindenkor” (Jer 35:18-19). Isten így tanította népét, hogy a hűség és engedelmesség áldásban sugárzik vissza Júdára, mint ahogy a rékábitákat is megáldotta atyjuk parancsa iránti engedelmességükért. PK 266.1

A tanulság nekünk szól. Ha egy jó és bölcs atya kívánalmainak — aki a legjobb és leghatásosabb eszközökkel akarta megóvni utódait a mértéktelenség bűnétől — érdemes volt szigorúan engedelmeskedni, akkor minden kétségen felül áll, hogy Isten tekintélyét annyival nagyobb tiszteletben kell tartanunk, amennyivel szentebb Ő, mint az ember. Teremtőnk és Urunk, akinek hatalma végtelen és büntetése rettenetes, az embert minden eszközzel bűnei felismerésére és megbánására akarja késztetni. Szolgái szája által előre megmondja, hogy milyen veszéllyel jár az engedetlenség. Hallatja figyelmeztető hangját, és kitartóan dorgálja a bűnt. Csak irgalma őrzi népe jólétét; kiválasztott eszközei által éber gonddal vigyáz rá. Nem támogathat és nem védelmezhet olyan népet, amely elveti tanácsát és semmibe veszi feddéseit. Talán egy ideig visszafogja megtorló büntetéseit, de kezét nem tarthatja vissza örökre. PK 266.2

Júda fiai azok közé számítottak, akikről az Úr ezt mondta: “Lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” (2 Móz 19:6). Szolgálata során Jeremiás soha nem tévesztette szem elől, hogy milyen életbe vágóan fontos a szív szentsége az élet sokféle vonatkozásában, különösen a magasságos Isten szolgálatában. Világosan látta előre a birodalom összeomlását és Júda lakóinak szétszóródását a népek között. Hitszemével azonban mindezeken túllátott, egészen a helyreállítás idejéig. Fülében csengett az isteni ígéret: “Juhaimnak maradékát pedig összegyűjtöm minden földről, amelyekre elűztem őket, és visszahozom őket az ő legelőikre... Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” (Jer 23:3-6.) PK 266.3

A közelgő ítéletről szóló jövendölések így keveredtek a végső és dicsőséges szabadulás ígéretével. Akik szeretnének Istennel megbékélni és a hitehagyás közepette szent életet élni, azok erőt kapnak minden próbában, és hatalmas erővel tudnak bizonyságot tenni Istenről. Az eljövendő korszakok során szabadulásuk híre túlszárnyalja azt, amit Isten Izráel fiaiért az Egyiptomból való kivonulás idején tett. Az Úr kijelentette prófétája által, hogy eljönnek azok a napok, amikor “nem mondják többé: Él az Úr, aki kihozta Izráel fiait Egyiptom földjéből. Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, aki kihozta és aki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földről és mindama földekről, amelyekre kiűztem vala őket, és lakoznak az ő földjükön” (Jer 23 :7-8). Ilyen csodálatos jövendöléseket mondott Jeremiás Júda országa történetének utolsó éveiben, amikor a babiloniaiak szerezték meg a világuralmat, és ostromló seregeiket még Sion falai ellen is elhozták. PK 267.1

A szabadulás ígérete kellemes zeneként hatott azok fülének, akik állhatatosan imádták Jahvét. Az előkelő és egyszerű otthonokban, ahol a szövetséget megtartó Isten tanácsait még mindig tiszteletben tartották, újra és újra elismételték a próféta szavait. A gyermekeket is mélyen érintették ezek a szavak. Fiatal és fogékony lelkükre maradandó benyomást tettek. Jeremiás szolgálata idején azért kínálkozott alkalom Dánielnek és társainak arra, hogy az igaz Istent megdicsőítsék a föld népei előtt, mert lelkiismeretesen megtartották a Szentírás parancsait. Az a tanítás, amelyet ezek a gyermekek a szülői házban kaptak, erőssé tette őket hitben és állhatatossá az élő Istennek, a menny és föld Teremtőjének szolgálatában. Amikor Joakim uralkodása kezdetén Nabukodonozor első ízben ostromolta meg és vette be Jeruzsálemet, Dánielt és társait másokkal együtt fogságba vitte. Kiválasztotta őket a babiloni udvar szolgálatára. A héber foglyok hite a végsőkig próbára lett téve. De azok, akik megtanultak bízni Isten ígéreteiben, teljes nyugalmat találtak, bármit is kellett átélniük idegen országban való tartózkodásuk idején. A Szentírás volt vezérük és támaszuk. Jeremiás elmondta, hogy miért sújtják Júdát az elkezdődött büntetések, és nemes lélekkel védte Istennek a legsúlyosabb büntetésben is megmutatkozó igazságos voltát és irgalmas elgondolásait. A próféta fáradhatatlanul dolgozott. Szeretett volna átfogni minden társadalmi osztályt. Ezért hatáskörét kiterjesztette Jeruzsálemen túl a környező vidékekre is, és sokszor ellátogatott az ország különböző részeibe. PK 267.2

Az egyházhoz intézett bizonyságtételeiben Jeremiás állandóan utalt a törvény könyvének tanításaira, amelyet Jósiás uralkodása alatt olyan nagy tiszteletben tartottak. Ismét hangoztatta, hogy milyen fontos megőrizni a végtelenül irgalmas és könyörületes Istennel kötött szövetséget, aki a Sinai hegyen kinyilatkoztatta a Tízparancsolatban foglalt elveket. Jeremiás figyelmeztető és kérlelő szavai eljutottak a birodalom minden részébe. Mindenkinek alkalma volt megtudni, hogy mit akar Isten a nemzettel. PK 268.1

A próféta világosan feltárta, hogy mennyei Atyánk miért küldi büntetését. Azért, hogy “tudják meg a pogányok, hogy halandók ők” (Zsolt 9:21). “Ha mégis ellenemre jártok,és nem akartok reám hallgatni — figyelmeztette az Úr előre népét -, bizony... titeket... elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, és pusztasággá lesz a ti földetek, városaitok pedig sivataggá” (3 Móz 26:21. 28. 33). PK 268.2

Miközben a közelgő pusztulásról szóló kinyilatkoztatások nyomatékosan hangzottak a fejedelmek és a nép előtt, uralkodójuk, Joákim — akinek bölcs lelki vezetőként kellett volna elöl járni a bűnvallomásban, reformációban és jócselekedetekben — önző élvezetekkel töltötte idejét. Így tervezgetett: “Nagy házat építek magamnak és tágas felházakat”; és a “cédrusfával” bélelt és “cinóberrel” (Jer 22:14) festett ház csalással és elnyomással szerzett pénzen épül. PK 268.3

A próféta haragra gerjedt, és Isten sugallatára ítéletet mondott a hitetlen uralkodóra. “Jaj annak, aki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul — nyilatkoztatta ki -; aki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét neki meg nem adja. Király vagy-é azért, hogy cédrus után kívánkozol? A te atyád nem evett és ivott-é? De igazságot és méltányosságot cselekedett, azért jó dolga volt. Nem az-é az igaz ismeret felőlem? azt mondja az Úr! De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak, és az ártatlan vérére, és ragadozásra és erőszak elkövetésére. PK 268.4

Azért ezt mondja az Úr Joákimnak, Jósiás, Júda királya fiának: Nem siratják őt: Jaj atyám! Jaj húgom! nem siratják őt: Jaj uram! Jaj az ő dicsőségének. Úgy temetik el, mint a szamarat, kivonják és elvetik Jeruzsálem kapuin kívül” (Jer 22:13, 15-19). PK 268.5

Néhány év elteltével az Úr meglátogatta Joákimot a rettenetes ítélettel. Először azonban közölte változhatatlan elhatározását a megátalkodott néppel. Joakim uralkodásának negyedik évében “szóla Jeremiás próféta az egész Júda népéhez és Jeruzsálem minden lakosához”, és hangsúlyozta, hogy több mint húsz esztendőn át,, Jósiásnak tizenharmadik esztendejétől fogva... e napig” (Jer 25:2-3), bizonyságot tett Isten mentő szándékáról, de tanításait semmibe vették. Most az Úr ezt üzente nekik: PK 268.6

“Ezt mondja a Seregeknek Ura: Mivelhogy nem hallgattatok az én beszédemre: Ímé, kiküldök én és felveszem északnak minden nemzetségét, azt mondja az Úr, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom őket e földre és ennek lakóira mind e körül való nemzetekre, és elveszem őket és csudává és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá. És elveszem tőlük az öröm szavát, a vigasság szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát, a malmok zörgését és a szövétnek világosságát. És ez egész föld pusztasággá és csudává lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig” (Jer 25:8-11). Isten kimondta a pusztulást hordozó ítéletet, de a tömeg, amely hallotta, aligha tudta felfogni milyen félelmes dolgot jelent. Az Úr szemléltette kijelentését, hogy értelmét világosabbá tegye. Megparancsolta Jeremiásnak, hogy a nép sorsát az Isten haragja borával megtöltött pohár kiürítéséhez hasonlítsa. Az elsők között “Jeruzsálemet és Júda városait, az ő királyait és fejedelmeit” kell megitatnia. Másokat is részesíteni kell ugyanabból a pohárból — “Fáraót, Egyiptom királyát, az ő szolgáit és fejedelmeit és minden ő népét”, és a föld sok más népét is — amíg Isten szándéka meg nem valósul. (Lásd: Jer 25. fej.) PK 269.1

A gyorsan közelgő büntetések jellegének további szemléltetésére Isten ezt parancsolta a prófétának: “Némelyekkel a nép vénei közül és a papok közül menj el a Ben-Hinnon völgyébe”; és ott, miután ismerteti Júda hitehagyását, törje darabokra a fazekas “cserépkorsó”-ját, és jelentse ki Jahve nevében, akinek a szolgája: “Így töröm össze e népet és e várost, amint összetörhető e cserépedény, amely többé meg sem építhető.” PK 269.2

A próféta úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta. Azután visszatért a városba, megállt a templom udvarában, és kijelentette az egész nép hallatára: “Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé én ráhozom e városra és ennek minden városára mindama veszedelmet, amelyről szóltam ő ellene; mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédeimet.” (Lásd: Jer 19. fej.) PK 269.3

A próféta szavai ahelyett, hogy bűnvallomásra és megtérésre késztették volna a népet, haragra gerjesztették a hatalmon levőket. Ennek következ- ményeként Jeremiást megfosztották szabadságától. A bebörtönzött, kalodába zárt próféta továbbra is hirdette a menny üzenetét az ott állóknak. Az üldözéssel nem lehetett elhallgattatni. Az igazság igéje — mondta — “mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem” (Jer 20:9). PK 269.4

Ebben az időben parancsolta meg az Úr Jeremiásnak, hogy foglalja írásba a tanításokat, kinyilatkoztatásokat, üzeneteket, amelyeket szeretne tolmácsolni azoknak, akiknek megváltását szánakozó szíve szünet nélkül állítja. “Végy elő egy könyvet — parancsolta az Úr szolgájának és írd belé a szókat, amiket én szóltam néked az Izráel és a Júda ellen és minden nemzet ellen a naptól fogva, amelyen szóltam néked a Jósiás ideje óta mind e napig. Hátha meghallja a Júda háza mindazokat a veszedelmeket, amelyeket én néki szerezni szándékozom, hogy ki-ki megtérjen az ő gonosz útáról, és megbocsássam az ő bűnüket és vétküket” (Jer 36:2-3). A parancsnak engedelmeskedve, Jeremiás segítségül hívta megbízható barátját, Bárukot, az íródeákot, és tollba mondta “mindama szókat, amelyeket az Úr szólott vala néki” (Jer 36:4). Báruk ezeket gondosan pergamentekercsre írta. Komoly feddés volt bennük a bűn ellen, figyelmeztetés a megrögzött hitehagyás következményeire, és nyomatékos kérés a bűn elhagyására. PK 270.1

Amikor az írás elkészült, Jeremiás — aki még mindig rab volt — elküldte Bárukot, hogy olvassa fel a tekercset a sokaságnak, amely a nemzeti böjtnap alkalmából “Jójákimnak a Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilencedik hónapban”, a templomba gyűlt. “Hátha az Úr elé száll könyörgésük — mondta a próféta — és mindenki megtér az ő gonosz útáról, mert nagy az Úr haragja és felháborodása, amellyel szólott az Úr e nép ellen!” (Jer 36:9. 7.) PK 270.2

Báruk engedelmeskedett. A tekercset felolvasta Júda egész népe előtt. Ezután az íródeákot a fejedelmek elé hívták, hogy olvassa fel nekik is a beszédet. Nagy érdeklődéssel hallgatták, és megígérték, hogy mindazt, amit hallottak, tudtul adják a királynak. De azt tanácsolták az íródeáknak, hogy rejtőzzék el, mert attól féltek, hogy a király elveti a bizonyságtételt, és azok életére tör, akik az üzenetet tolmácsolták és átadták. PK 270.3

Amikor a fejedelmek elmondták Jojákim királynak, amit Báruk olvasott, azonnal megparancsolta, hogy hozzák el neki a tekercset és olvassák el az ő hallatára is. A király kíséretének egyik tagja, név szerint Jehudi, elhozta a tekercset, és olvasni kezdte a feddés és intés igéit. Tél volt. A király és vezető emberei, Júda fejedelmei a nyitott tűz köré gyűltek. Jehudi még csak egy kis részt olvasott, amikor a király cseppet sem félve az őt és népét fenyegető veszélytől, megragadta a tekercset, és tomboló dühvel “elmetélé azt az írástudónak késével, és a tűzbe hajítá, amely a tűzhelyen vala, mígnem az egész könyv megége a tűzben” (Jer 36:23). PK 270.4

Sem a király, sem a fejedelmek nem féltek, “sem ruhájukat nem szaggatták meg”. Jóllehet egyes fejedelmek “kérék a királyt, hogy a könyvet ne égesse meg, de nem hallgata rájuk”. Miután az írás megsemmisült, a gonosz király haragja Jeremiás és Báruk ellen fordult. Azonnal értük küldött, “de az Úr elrejté őket” (Jer 36:24-26). PK 271.1

Az irgalmas Isten Júda népe érdekében akarta az ihletett írásba foglalt intésekkel a templomban összegyűlt hívőket, valamint a fejedelmeket és a királyt figyelmeztetni. “Hátha meghallja a Júda háza mindazokat a veszedelmeket, amelyeket én néki szerezni szándékozom — mondta az Úr -, hogy ki-ki megtérjen az ő gonosz útáról, és megbocsássam az ő bűnüket és vétküket” (Jer 36:3). Isten szánja a romlott elvakultságban vergődő embert. A dorgálásokkal és fenyegetésekkel fényt akar gyújtani elhomályosult értelmükben. Azt akarja, hogy a legnagyobbak is érezzék tudatlanságukat és sírjanak botlásaik miatt. Az elbizakodottakban elégedetlenséget akar kelteni a maguk üres sikereivel szemben, és vágyat ébreszteni a mennyel való szoros kapcsolat útján elnyerhető lelki áldások után. PK 271.2

Isten nem a bűnösök kedvét kereső és nekik hízelgő követeket akar küldeni. Nem akarja a békesség üzenetével hiú biztonságba ringatni a megszenteletlen embert. Inkább felébreszti a bűnös lelkiismeretét, és a meggyőzés éles nyilaival hatol lelkébe. Szolgáló angyalok tárják fel neki Isten félelmes végzéseit, hogy hiányérzetét elmélyítsék, és kimondassák vele a lelkét mardosó kérdést: “Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?” (Acs 16:30). Az a Kéz, amely porig aláz, a bűnt megfeddi, a gőgöt és becsvágyat megszégyeníti, ugyanaz a Kéz felemeli a bűnbánót, a megsebzettet. Aki megengedi a büntetést, mélységes együttérzéssel kérdezi: “Mit tegyek érted? Mit szeretnél?” PK 271.3

Amikor az ember a szent és irgalmas Isten ellen vétkezik, nincs szebb, mintha őszintén megbánja, és keserű könnyek közt megvallja botlásait. Isten ezt kívánja tőle. Nem fogadhat el mást, csak megtört szívet és töredelmes lelket. De a felfuvalkodott és gőgös Jójákim király a főurakkal együtt elutasította Isten hívását. Nem akarták megfogadni az intést, nem akarták megbánni bűneiket. Az irgalmasan felkínált alkalom, amelyet a szent tekercs elégetésével elszalasztottak, az utolsó lehetőség volt számukra. Isten kijelentette, hogyha most nem hajlandók meghallani szavát, félelmes büntetést mér rájuk. Ők pedig nem akarták meghallani, és Isten meghirdette végső ítéletét Júdára. Azt az embert pedig, aki kevélyen fellépett a Mindenható ellen, különös haraggal látogatta meg. PK 271.4

“Ezt mondja az Úr Jojákim felől, a Júda királya felől: Nem lesz néki, aki a Dávid székébe üljön, és az ő holtteste elvettetik nappal a hévre, éjszaka pedig a dérre. És megbüntetem őt, és az ő magvát, és az ő szolgáit az ő bűneikért, és rájuk bocsátom és a Jeruzsálembeli polgárokra és Júdának férfiaira mindazt a veszedelmet, amelyről szólottam nékik” (Jer 36:30-31). PK 272.1

A tekercs elégetésével nem volt vége ennek a dolognak. A leírt szavaktól könnyebb megszabadulni, mint a benne foglalt feddéstől és intéstől, valamint a rohamosan közelgő büntetéstől, amelyet Isten kimondott az engedetlen Izráelre. De még az elégett tekercset is pótolta Isten. “Térj vissza, végy magadnak más könyvet — parancsolta az Úr szolgájának -, és írd bele mind az elébbi szókat, amelyek az elébbi könyvben valának, amelyet Jójakim, a Júda királya megégetett.” Az írás, amely a Júdáról és Jeruzsálemről szóló próféciákat tartalmazta, elhamvadt, de a szavak “égő tűz’-ként éltek Jeremiás szívében, és a próféta megismételhette azt, amit az emberi harag szívesen megsemmisített volna. PK 272.2

Jeremiás vett egy másik tekercset, és odaadta Báruknak, aki “beírá abba a Jeremiásnak szájából minden szavát annak a könyvnek, amelyet Jojákim, a Júda királya megégetett vala a tűzben. És több dolgot is írának bele, hasonlókat az elébbiekhez” (Jer 36:28. 32). PK 272.3

Az ember haragja akadályozni akarta Isten prófétájának munkáját. De amivel Jojákim Jahve szolgája befolyását korlátozni akarta, éppen az adott újabb alkalmat Jeremiásnak Isten kívánalmai megvilágítására. PK 272.4

Ma is létezik a feddés ellen tiltakozó szellem, amely Jeremiás üldözése és bebörtönzése mögött húzódott. Sokan semmibe veszik az intéseket. Inkább hallgatják a hamis tanítókat, akik hízelegnek hiúságuknak és szemet húnynak gonoszságuk fölött. Az ilyen embereknek nem nyújt menedéket a menny, és nem ad segítséget a nyomorúság idején. Isten kiválasztott szolgái viseljék hősiesen és türelemmel a próbákat és szenvedéseket, amikor becsmérlik, mellőzik és hamis színben tüntetik fel őket. Végezzék tovább is hűségesen Istentől kapott feladatukat. Sohase felejtsék el, hogy a régi próféták, az emberiség Megváltója és az apostolok is megadással viseltek el gyalázást és üldözést a világ javára. PK 272.5

Isten azt akarta, hogy Jojákim fogadja meg Jeremiás tanácsát, szerezze meg Nabukodonozor jóindulatát, és így sok fájdalomtól megmeneküljön. Az ifjú király hűséget fogadott Babilon uralkodójának. Ha hű marad ígéretéhez, kivívja a pogányok tiszteletét, és ezzel drága alkalmat ad lelkek megtérésére. PK 273.1

Júda királya a neki adott különleges kiváltságok semmibevevésével makacsul a maga választotta úton járt. Megszegte Babilon uralkodójának adott szavát, és fellázadt. Ezzel önmagát és birodalmát nagyon súlyos helyzetbe sodorta. Az Úr elküldte ellene “a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit” (2 Kir 24:2). Ezek a fosztogatók elözönlötték az országot, ő pedig képtelen volt megakadályozni. Néhány éven belül csúfosan lezárult tragikus uralma. A menny elvetette, népe nem szerette; Babilon uralkodói pedig, akiknek a bizalmával visszaélt, megvetették. Mindez annak a végzetes hibának volt a következménye, hogy eltért Isten szándékától, amelyet szolgája által kinyilatkoztatott. PK 273.2

Joákin ⁶Joákim fia, csak három hónapig és tíz napig ült a trónon, amikor megadta magát a káldeusok serege előtt, amely Júda uralkodójának lázadása miatt újra ostrom alá vette a pusztulásra ítélt várost. Ekkor Nabukodonozor “elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvari szolgáit, és az ország erős vitézeit”, szám szerint több ezret, valamint “a mesterembereket és a lakatosokat”. Ezekkel együtt Babilon királya elvitte “az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét” (2 Kir 24:15-16. 13). PK 273.3

A hatalmában megtört, lakosoktól és kincsektől megfosztott Júda még mindig fennmaradhatott önálló kormányzatként. Nabukodonozor Mattaniát, Jósiás ifjabb fiát helyezte az ország élére, és nevét Sedékiásra változtatta. PK 273.4