Próféták és királyok

33 — A törvénykönyv

A babiloni fogságról szóló próféciák csendes, de erőteljes befolyásának nagy szerepe volt a Jósiás uralkodása tizennyolcadik évében végbement reformáció kibontakoztatásában. Ez a reformációs mozgalom, amely egy időre elhárította a fenyegető ítéletet, teljesen váratlanul született meg a hosszú évek óta szokatlanul elkallódott szentírási rész megtalálása és tanulmányozása nyomán. PK 246.1

Közel egy évszázaddal előbb Ezékiás, az általa első ízben megtartott páska-bárány ünnepségen elrendelte, hogy a tanító papok naponként nyilvánosan olvassanak a törvény könyvéből. A Mózes által leírt rendelkezések megtartása — különösen azoké, amelyeket az ötödik könyv “szövetség” része⁵ tartalmaz — Ezékiás uralkodását virágzóvá tette. Manasse azonban vakmerően félredobta ezeket a törvényeket. Uralkodása alatt a Törvénykönyv templomi példánya gondatlanságból elveszett. Ezért a nép többségének hosszú évekig nélkülöznie kellett tanításait. A régen elveszett kéziratot Hilkiás, a főpap, megtalálta a templomban, miközben a ház teljes felújítását végezték, hogy Jósiás király szándéka szerint a szent építményt megóvják a pusztulástól. A főpap az örökbecsű kézirattekercset átadta Sáfánnak, az írástudónak. Sáfán elolvasta, azután elvitte a királynak, és elmondta megtalálása történetét. PK 246.2

Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem tudta, hogy Isten ilyen világosan tárta Izráel elé ,,az életet és a halált... az áldást és az átkot” (5 Móz 30:19); és hogy ilyen sokszor kérlelte őket: válasszák az élet útját, hogy a földön dicséretessé, minden nemzet áldásává lehessenek. “Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek — buzdította Isten Izráelt Mózes által -, mert az Úr, a te Istened maga megy veled, nem marad el tőled, sem el nem hágy téged” (5 Móz 31:6). PK 246.3

Isten a könyvben sokszorosan ígéri, hogy készségesen megtesz mindent azok megmentésére, akik bizalmukat teljesen belé vetik. Miként csodás tettekkel szabadította meg Izráelt az egyiptomi szolgaságból, éppúgy fogja az ígéret földjén letelepíteni és a föld népei között első helyre állítani. PK 246.4

Az engedelmesség jutalmaként kínált bátorításokat az engedetlenek büntetését meghirdető próféciák kísérték. Amikor a király meghallotta az ihletett szavakat, ráeszmélt arra, hogy az elé táruló kép hasonlít a birodalmában ténylegesen uralkodó állapotokra. Az Istentől való elfordulás profetikus ábrázolásában megdöbbenten ismerte fel a súlyos csapások meghirdetését is, amelyek gyorsan jönnek, és nem lesz előle menekülés. A beszéd világos volt. Nem lehetett félreérteni. A könyv végén, ahol Mózes világosan összegezte Isten eljárását Izráellel és részletezte a jövő eseményeit, mindezek kétszeresen nyilvánvalóvá lettek. Mózes egész Izráel hallatára nyilatkoztatta ki: PK 247.1

“Figyeljetek egek, hadd szóljak!
Hallgassa a föld is számnak beszédeit!
Csepegjen tanításom, mint eső;
Hulljon mint harmat a beszédem;
Mint langyos zápor a gyenge fűre,
S mint permetezés a pázsitra!
Mert az Úr nevét hirdetem:
Magasztaljátok Istenünket!
Kőszikla! Cselekedete tökéletes,
Mert minden ő úta igazság!
Hűséges Isten és nem csalárd;
Igaz és egyenes ő!” (5 Móz 32:1-4.)

PK 247.2

“Emlékezzél meg az ős időkről;
Gondoljátok el annyi nemzedék éveit!
Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked,
A te véneidet és megmondják néked!
Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek;
Mikor szétválasztá az ember fiait: Megszabta a népek határait;
Izráel fiainak száma szerint.
Mert az Úrnak része az ő népe,
Jákob néki sorssal jutott öröksége.
Puszta földön találta vala őt,
Zordon, sivatag vadonban;
Körülvette őt, gondja volt reá,
Őrizte, mint a szeme fényét” (5 Móz 32:7-10).

PK 247.3

De Izráel “Elhagyá Istent, teremtőjét,
És megveté az ő üdvösségének kőszikláját.
Idegen istenekkel ingerelték,
Utálatosságokkal bosszantották.
Ördögöknek áldoztak, nem Istennek;
Isteneknek, akiket nem ismertek;
Újaknak, akik csak most támadtak,
Akiket nem rettegtek a ti atyáitok.
A Kősziklát, aki szült téged, elfeledted;
Megfeledkeztél Istenről, aki nemzett téged.

Látta ezt az Úr és megutálta
Bosszúságában az ő fiait és leányait.
És monda: Elrejtem orcámat előlük,
Hadd látom, mi lesz a végük?
Mert elzüllött nemzetség ez Fiak, akikben nincs hűség.
Azzal ingerelték ők, ami nem isten;
Hiábavalóságaikkal bosszantottak engem;
Én pedig azzal ingerlem őket, ami nem népem;
Bolond nemzettel bosszantom őket.”

“Veszedelmeket halmozok reájuk,
Nyilaimat mind rájuk fogyasztom.
Éhségtől aszottan, láztól emésztetten
És keserű dögvésztől.” ,,Mert tanács-vesztett nép ez,
És nincs bennük értelem.
Vajha eszesek volnának, megértenék ezt,
Meggondolnák, hogy mi lesz a végük!
Miképpen kergethetne egy ezeret,
És kettő hogyan űzhetne tízezeret,
Ha az ő Kősziklájuk el nem adja őket,
És ha az Úr kézbe nem adja őket?!
Mert a mi Kősziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájuk;
Ellenségeink is megítélhetik!”

,,Nincs-é ez elrejtve nálam,
Lepecsételve az én kincseim között?
Enyém a bosszúállás és megfizetés,
Amikor lábuk megtántorodik;
Mert közel van az ő veszedelmük napja,
És siet, ami rájuk vár!” (5 Móz 32:15-21. 23-24. 28-31. 34-35-) PK 248.1

Ezek és hasonló igeszakaszok tanúsították Jósiásnak, hogy Isten szereti népét, és gyűlöli a bűnt. A király remegett a jövőtől, amikor olvasta annak az ítéletnek megjövendölését, amely gyorsan lesújt a makacsul engedetlenkedőkre. Nagy volt Júda romlottsága. Vajon hogyan végződik tartós hitehagyása? PK 249.1

A királyt már korábban érzékenyen érintette az elharapódzó bálványimádás. “Királyságának nyolcadik esztendejében, mikor még gyermek” volt, teljesen Isten szolgálatára szentelte magát. Négy évvel később, húszesztendős korában buzgó szívvel elhatározta, hogy eltávolítja alattvalóitól a kísértést. Megtisztítja “Júdát és Jeruzsálemet... a magaslatoktól, Aseráktól, bálványoktól és öntött képektől”. “Leronták őelőtte a Baálok oltárait és az azokon levő szobrokat lehányatá; az Aserákat is a bálványokkal és öntött képekkel egyetembe szétrombolá és apróra töreté, és elhinteté azoknak temetőhelyén, akik azoknak áldoztak vala. A papok csontjait megégeté azoknak oltárain, és megtisztítá Júdát és Jeruzsálemet” (2 Krón 34:3-5). PK 249.2

A fiatal uralkodó nem elégedett meg azzal, hogy júdában elvégezte ezt az alapos munkát. Kiterjesztette munkaterületét Palesztinának azokra a részeire is, ahol korábban a tíz törzs lakott. Ott már csak egy erőtlen maradék volt. “Így cselekedék — hangzik a jelentés — Manassénak, Efraimnak és Simeonnak városaiban is, mind Nafthaliig.” Csak akkor tért vissza Jeruzsálembe, amikor már széltében-hosszában bejárta a rombadőlt otthonok borította vidéket, és “az oltárokat, az Aserákat és a bálványokat összetördelé mind porrá, és minden naposzlopot elpusztított Izráel egész földén” (2 Krón 34:6-7). PK 250.1

Jósiás tehát királyi hatalmát kora ifjúságától kezdve Isten szent törvénye elveinek megdicsőítésére igyekezett felhasználni. Most pedig, mialatt Sáfán, az íródeák olvasott neki a Törvénykönyvből, az ismeret kincsestárát fedezte fel benne; erőteljes szövetségest abban a reformációs munkában, amelynek országában való megvalósítására mélységesen vágyott. Elhatározta, hogy tanácsai szerint jár el, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy népe megismerje tanításait. A menny törvénye iránti tiszteletre és szeretetre akarta őket nevelni. PK 250.2

De vajon megvalósítható-e a szükséges reform? Izráel Isten türelmének határán járt már. Isten nemsokára felkel, hogy megbüntesse azokat, akik szégyent hoztak nevére. Az Úr haragja már fellobbant a nép ellen. A fájdalomtól és rémülettől porba sújtva Jósiás megszaggatta ruháit. Gyötrődő lélekkel hajolt meg Isten előtt, és könyörgött, hogy bocsássa meg a megátalkodott nép bűneit. PK 250.3

Ebben az időben Hulda prófétaasszony Jeruzsálemben — a templom közelében — élt. Az aggasztó sejtelmekkel vívódó király gondolatai hozzá szálltak, és elhatározta, hogy megkérdezi az Urat e szolgája által: ő, a király, megmentheti-e az összeomlás határán álló, tévelygő Júdát? PK 250.4

A helyzet komolysága és a prófétanő iránti tisztelete arra késztette, hogy országa első embereit küldje hozzá követségbe. “Menjetek el — mondta -, kérdezzétek meg az Urat énérettem és a népért, és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatok; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk” (2 Kir 22:13). PK 250.5

Az Úr azt üzente Huldával, hogy nem lehet a jeruzsálemi katasztrófát elhárítani. Még ha meg is alázza magát a nép Isten előtt, akkor sem kerülheti el a büntetést. Olyan hosszú ideig tompította érzékeiket a gonoszság, hogy hamar visszatérnek bűnös életmódjukhoz, ha nem sújtja őket a büntetés. “Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött — szólt a prófétanő -, ezt mondja az Úr; Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, amelyet olvasott a Júda királya; mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak jóillattal, hogy engem haragra indítsanak az ő kezüknek minden csinálmányával: azért felgerjed az én haragom e hely ellen, és meg sem oltatik” (2 Kir 22:15-17). PK 250.6

Mivel a király megalázta szívét Isten előtt, az Úr értékelte készségét, amellyel sietett bocsánatát és irgalmát kérni. Neki szólt ez az üzenet: “Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, amiket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem: azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr. Azért íme én téged a te atyáidhoz gyűjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, amelyet én e helyre hozok” (2 Kir 22:19-20). PK 251.1

Bízza a király a jövőt az Úrra; ő nem tudja megváltoztatni Jahve örök végzéseit. A büntető ítélet meghirdetésével azonban az Úr nem vonta meg a bűnbánat és reformáció lehetőségét. Jósiás megértette ebből, hogy Isten kész kegyelemmel mérsékelni a büntetést, és ezért eltökélte, hogy minden tőle telhetőt megtesz szigorú reformok megvalósítására. Azonnal intézkedett egy nagy összejövetel megtartásáról, amelyre meghívta Jeruzsálem és Júda véneit és elöljáróit, a köznéppel együtt. A király fogadta őket, a papokkal és lévitákkal együtt. PK 251.2

Ennek a hatalmas gyülekezetnek a király személyesen olvasta fel “minden beszédét... a szövetség könyvének, amely megtaláltatott az Úr házában” (2 Kir 23:2). A király nagyon elérzékenyült olvasás közben. Megtört szívvel, ünnepélyesen tolmácsolta az üzenetet. Hallgatói mélyen megindultak. A király arcán tükröződő mélységes érzéseknek, a tanítás komolyságának, a közelgő ítéletre való figyelmeztetésnek megvolt a hatása. Sokan elhatározták, hogy a királlyal együtt könyörögnek bocsánatért. PK 251.3

Jósiás azután azt javasolta, hogy a legfőbb tisztségviselők a néppel együtt ünnepélyesen fogadják meg az Úr előtt, hogy közös erőfeszítéseket tesznek igazi változások létrehozására. “Oda állott a király az emelvényre, és kötést tőn az Úr előtt, hogy ők az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben.” A hatás nagyobb volt, mint amire a király számított: “Ráállott az egész nép a kötésre” (2 Kir 23:3). PK 251.4

Az ezután következő reformációban a király figyelme a bálványimádás maradványai felé fordult. Az ország lakossága olyan régóta követte a környező népek szokásait, a fa- és kőszobrok imádatát, hogy szinte emberfölöttinek látszott e gonoszság minden nyomának eltávolítása. Jósiás azonban rendületlenül tisztogatta az országot. Könyörtelenül végzett a bálványimádással: megölte “a magaslatok összes papjait”, “és kivesztette Jósiás király az ördöngösöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az utálatosságokat, amelyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, amelyek meg valának írva a könyvben, amelyet Hilkia pap talált meg az Úr házában” (2 Kir 23 :20. 24). PK 252.1

Századokkal előbb, a birodalom kettészakadása idején, Jeroboám, a Nébát fia vak merően dacolva Izráel Istenével, a nép szívét a jeruzsálemi templom istentiszteleteitől új formákhoz igyekezett téríteni, és felállított egy oltárt Béthelben. Ennek az oltárnak felszentelési ünnepségén, amelynél a következő években sok embert magukkal ragadtak a bálványimádó szokások, egyszer csak megjelent egy ember — Isten embere — Júdából, és ítéletet mondott a szentségtörő cselekményre. “Kiálta az oltár ellen.” Ezt mondta: “Oltár, oltár! ezt mondja az Úr: Imé egy fiú születik a Dávid házából, akinek neve Jósiás lészen, aki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, akik most terajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad” (1 Kir 13:2). Ezt a kijelentést jel kísérte, amely tanúsította, hogy az elhangzott beszéd az Úrtól van. PK 252.2

Elmúlt három évszázad. Jósiás — reformációja során — Béthelbe is eljutott, ahol ez az ősi oltár állt. A sok-sok évvel azelőtt Jeroboám jelenlétében kimondott jövendölés most szó szerint teljesedett. PK 252.3

“Az oltárt..., amely Béthelben volt, a magaslatot, amelyet Jeroboám, a Nébát fia csinált, aki vétekbe ejté az Izráelt, — azt az oltárt is és azt a magaslatot is letörte, és a magaslatot felégette, porrá tette, és az Aserát megégette. PK 252.4

És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, amelyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból, és megégette az oltáron, és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint, amelyet mondott volt az Isten embere, aki e dolgot megjövendölte volt. PK 253.1

És monda: Miféle síremlék ez, amelyet látok ? És felelének néki a város férfiai: Az Isten emberének sírja ez, aki Júdából jött volt és mindezeket megjövendölte a Béthelbeli oltár felől, amiket most cselekedtél. És monda: Hagyjatok békét néki, és senki meg ne mozdítsa az ő tetemeit. És megmentették az ő tetemeit annak a prófétának a tetemeivel együtt, aki Samáriából jött volt” (2 Kir 23:15-18). PK 253.2

Az Olajfák hegyének déli lejtőin, Jahve gyönyörű Mória-hegyi templomával szemben, szentélyek és bálványok voltak. Salamon állította oda őket, hogy bálványimádó feleségeinek kedveskedjék. (Lásd: 1 Kir 11:6-8.) Több mint három évszázadon át ott álltak ezek a nagy, idomtalan bálványok a “Botránkozás hegyén”, némán tanúskodva Izráel legbölcsebb királyának hitehagyásáról. Jósiás ezeket is eltávolította és romba döntötte. PK 253.3

A király nagy páska-ünnepséggel igyekezett tovább erősíteni Júdának atyái Istenébe vetett hitét, amelyet a törvénykönyvben foglalt rendelkezések szerint tartott meg. A szent szolgálatok irányításával megbízottak elvégezték az előkészületeket, és a nép bőkezűen hozta áldozatait az ünnep nagy napján. “Nem szereztetett olyan páskha a bírák idejétől fogva, akik az Izráelt ítélték, sem pedig az Izráel és a Júda királyainak minden idejében” (2 Kir 23 :22). Jósiás buzgósága azonban, bármilyen kedves is volt az Úr előtt, nem szerezhetett engesztelést régebbi nemzedékek bűneiért. A király követőinek kegyessége sem hozhatott változást annak a sok embernek a szívében, akik konokul ragaszkodtak a bálványimádáshoz, és nem akarták az igaz Istent imádni. PK 253.4

Jósiás több mint egy évtizedig uralkodott a páska-bárány ünnepének megtartása után. Harminckilenc éves korában halt meg az egyiptomi csapatokkal vívott csatában, “és eltemetteték az ő atyáinak sírjába”. “Egész Júda és Jeruzsálem siránkozék Jósiás felett. Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban” (2 Krón 35:24-25). Nem volt Jósiáshoz “hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló. De az Úr mégsem szűnt meg az ő megbúsult haragjától... mindazokért a bosszantásokért, amelyekkel bosszantotta őt Manasse” (2 Kir 23:25-26). Rohamosan közeledett az az idő, amikor Jeruzsálemet lerombolták, az ország lakosait pedig fogságba vitték Babilonba, hogy ott tanulják meg azt a leckét, amelyet kedvezőbb körülmények között nem akartak megtanulni. PK 253.5