Próféták és királyok

32 — Manasse és Jósiás

Júda országa, amely Ezékiás idejében virágzó volt, Manasse gonosz uralkodásának hosszú évei alatt újra mélyre süllyedt. A pogányság újjáéledt, és sok embert bálványimádásba vitt. “Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok” (2 Krón 33:9). Az előbbi nemzedékek dicsőséges világossága után a babona és tévelygés sötétsége következett. Súlyos bűnök támadtak és burjánzottak — zsarnokság, sanyargatás, minden jónak gyűlölése. Elveszett a jogosság, győzött az erőszak. PK 239.1

De ezekben a veszedelmes időkben is maradtak Istennek és igazságának bizonyságtevői. Azok a nehéz próbák, amelyeket Júda Ezékiás uralkodása idején átvészelt, sok embert szilárd jelleművé alakítottak. Ez a jellem most védőbástyaként állt az elharapódzó gonoszság ellen. Az igazság és jogosság melletti bizonyságtevésük felkeltette Manasse és hatalmon levő társai haragját, akik minden rosszalló hang elnémításával akarták állandósítani gaztetteiket. “Manasse nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgyhogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele” (2 Kir 21:16). PK 239.2

Ésaiás az elsők között vesztette el életét. Több mint fél évszázadig állt Júda előtt Jahve követeként. “Mások... megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban” (Zsid 11:36-38). Isten különleges dorgáló és ítéletet hirdető üzenettel bízott meg egyeseket azok közül, akik Manasse uralkodása alatt üldözést szenvedtek. A próféták kijelentették, hogy Júda királya “gonoszabb dolgokat cselekedett azoknál, akik előtte voltak”. Gonoszsága miatt országa válsághoz közeledett. A lakosságot nemsokára fogságba viszik Babilonba, hogy ott “zsákmánya és ragadománya” legyen “minden ellenségeinek” (2 Kir 21:11. 14). Az Úr azonban nem hagyja magukra azokat, akik az idegen országban Uruknak vallják meg. Lehet, hogy súlyos szenvedés vár rájuk, de Isten megszabadítja őket az általa megszabott időben és módon. Akik bizalmukat teljesen Belé vetik, biztos menedéket találnak. PK 239.3

A próféták továbbra is hűségesen intettek és buzdítottak. Bátran szóltak Manasséhoz és népéhez. A bűnbe süllyedt Júda azonban gúnyolódott tanításukon. Nem akarták megfogadni őket. Az Úr megengedte, hogy asszír katonák csapata fogságba ejtse a királyt. Így jelezte, mi történik a néppel, ha továbbra sem akar megtérni. “Megkötözék őt két lánccal, és Babilonba vivék”, ideiglenes fővárosukba. Ez a megpróbáltatás észre térítette a királyt. “Fohászkodék az Úrhoz, az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt. És könyörögvén hozzá, megkegyelmeze néki, és meghallgatván könyörgését visszahozá őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismeré meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten” (2 Krón 33:11-13). Bűnbánata azonban, bármilyen szép is volt, túl későn történt ahhoz, hogy megmentse az országot az éveken át folytatott bálványimádó szokások romboló hatásától. PK 240.1

Saját fia is azok között volt, akiknek életét visszavonhatatlanul formálta Manasse végzetes hitehagyása. Anion király 22 éves korában lépett a trónra. Róla olvassuk: “Tökéletesen azon az úton járt, amelyen járt volt az ő atyja, és szolgált a bálványoknak, akiknek szolgált volt atyja, és azokat imádta. És elhagyta az Urat, atyái Istenét” (2 Kir 21:21-22). ,,Meg sem alázá magát az Úr előtt, mint az ő atyja Manasse megalázta magát; hanem még sokasítá Anion a bűnt.” A gonosz király nem sokáig uralkodott. Vakmerő istentelensége közepette két évvel trónralépése után saját szolgái megölték a palotában; és “királlyá tevé a föld népe Jósiást az ő fiát helyette” (2 Krón 33 :23. 25). PK 240.2

Jósiás 31 évig uralkodott. Trónra lépésekor a hitük tisztaságát megőrzők reménykedni kezdtek abban, hogy megállítja az országot a romlás lejtőjén; mert az új király félte Istent, jóllehet csak nyolc éves volt. Kezdettől fogva “kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak minden utaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra” (2 Kir 22:2). Gonosz királytól származott; kísértések vették körül, amelyek arra csábították, hogy lépjen atyja nyomába, és nem sok tanácsosa biztatta a helyes út követésére. Jósiás mégis hű volt Izráel Istenéhez. A letűnt nemzedékek botlásainak intő példájára a jót választotta a bűn mélysége helyett, ahova atyja és nagyatyja süllyedtek. “Nem tért el sem jobbra, sem balra.” Azon a felelősségteljes helyen, amelyet elfoglalt, elhatározta, hogy az Izráel uralkodóinak adott eligazítás szerint jár el. Mivel engedelmes volt, Isten tisztességre való edényként tudta felhasználni. PK 240.3

Amikor Jósiás uralkodni kezdett, és már hosszú évekkel előtte is, Júda hűségesei azt kérdezték, hogy vajon valóra válnak-e egykor az ősi Izraelnek tett mennyei ígéretek. Emberi szemszögből nézve szinte lehetetlennek látszott, hogy Isten véghez tudja vinni szándékát a választott néppel. A korábbi századok hitehagyása csak fokozódott az évek múlásával. A törzsek közül tíz szétszóródott a pogányok között. Csak Júda és Benjámin törzse maradt meg, és most úgy tűnt, hogy ők is az erkölcsi és nemzeti romlás határán vannak. A próféták megjövendölték gyönyörű városuk pusztulását, ahol a Salamon által épített templom állt, és ahova nemzeti nagyságuk minden földi reménysége összpontosult. Tudták, hogy Isten meg akarja szabadítani a Benne bízókat. Lehetséges, hogy megváltoztatja szándékát? Látva az igazak régóta tartó üldözését és a gonoszok látszólagos szerencséjét, remélhetnek-e vajon jobb napokat azok, akik hűségesek maradtak Istenhez? PK 241.1

Ezeket az aggódó kérdéseket tolmácsolta Habakuk próféta. Látva kora hűségeseinek helyzetét, ebben a kérdésben fejezte ki szívének terhét: “Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg! Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad! Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!” (Hab 1:2-4). PK 241.2

Isten válaszolt hűséges gyermekei kiáltozására. A profétával — akit szócsövéül választott — elmondatta, hogy megbünteti azt a népet, amely azért fordult el tőle, hogy pogány isteneknek szolgáljon. A jövőről kérdezősködők közül még életben lesznek egyesek, amikor csoda útján alakítani fogja a föld uralkodó népeinek ügyeit, és a babiloniakat juttatja hatalomra. Ezek a “rettenetes és iszonyatos” (Hab 1:7) káldeusok Istentől rendelt korbácsként hirtelen lecsapnak Júdára. Júda fejedelmeit és a nép színe-javát fogolyként viszik Babilonba. Júda városait, falvait és megművelt szántóföldjeit elpusztítják. Semmit sem kímélnek. PK 241.3

Habakuk bízott abban, hogy Isten szándéka ebben a rettenetes büntetésben is teljesülni fog népével. Alázatosan hajolt meg Jahve kinyilatkoz- tatott akarata előtt. “Avagy nem te vagy-é Uram, öröktől fogva az én Istenem, Szentem?” — kiáltott fel. Hitével túllátott a közvetlen jövő ijesztő kilátásain. Megragadva a drága ígéreteket, amelyek Istennek bízó gyermekei iránti szeretetéről tanúskodtak, hozzátette: “Nem veszünk el!” (Hab 1:12). Hitének megvallásával letette ügyét és minden hivő zsidó ügyét a könyörületes Isten kezébe. PK 241.4

Habakuk nemcsak ezt az egy tapasztalatot szerezte szilárd hitének gyakorlása közben. “Őrhelyemre állok és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám.” Az Úr irgalmasan válaszolt: “Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el! Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él” (Hab 2:1-4). Az a hit, amely erőt adott Habakuknak — ahogyan minden szentnek és igaznak — a súlyos próba idején, ma is élteti Isten népét. A legsötétebb órákban, a legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hivő a minden fény és hatalom Forrásában. Nap mint nap megújulhat reménye és bátorsága Istenbe vetett hite által. “Az igaz... az ő hite által él.” Isten szolgálatában nem kell sem csüggedni, sem bizonytalankodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet tesz. Megadja azt a bölcsességet, amelyre különböző helyzetekben szükség van. PK 242.1

Pál apostol ékesen tesz bizonyságot arról, hogy Isten milyen túláradóan gondoskodik minden megkísértett lélekről. Isten így bátorította: “Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Isten megpróbált szolgája hálával és bizalommal mondta erre: “Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12:9-10). PK 242.2

Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét, — a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon akkor és ahogyan jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és Megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön mint királyok Királya és uraknak Ura. A várakozási idő talán hosszúnak tűnik, és lesújtanak a csüggesztő körülmények. Talán sokan, akikben bíztunk, elhullanak az úton. De mondjuk bizakodóan a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején bátorította Júdát: “Az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld” (Hab 2:20). Tartsuk mindig emlékezetünkben ezt a vigasztaló kinyilatkoztatást: “E látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jönni, nem marad el!... az igaz pedig az ő hite által él!” (Hab 2:3-4.) PK 242.3

“Uram! Évek közepette keltsd életre
a te munkádat,
Évek közepette jelentsd meg azt!
Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!

Isten a Témán felől jön,
És a Szent a Párán hegyéről.
Dicsősége elborítja az egeket,
És dicséretével megtelik a föld.
Ragyogása, mint a napé,
Sugarak támadnak mellőle;
És ott van az ő hatalmának rejteke.
Előtte döghalál jár,
És nyomaiban forró láz támad.
Megáll, és méregeti a földet:
Pillant és megrendíti a népeket;
Az örökkévaló hegyek szétporlanak,
Elsüllyednek az örökkévaló halmok;
Az ő ösvényei örökkévalók!”

“Kiszállsz néped szabadítására,
Fölkented segítségére.”

“Mert a fügefa nem fog virágozni,
A szőlőkben nem lészen gyümölcs,
Megcsal az olajfa termése,
A szántóföldek sem teremnek eleséget, Kivész a juh az akolból,
És nem lesz ökör az istállóban.
De én örvendezni fogok az Úrban,
És vigadok az én szabadító Istenemben.
Az Úr Isten az én erősségem” (Hab 3:2-6. 13. 17-19). PK 243.1

Nem Habakuk volt az egyetlen, akivel Isten kinyilatkoztatást küldött a boldog reménységről, a jövő diadaláról éppúgy, mint korának megítéléséről. Jósiás uralkodása alatt az Úr világosan meghatározta Sofóniásnak a tartós hitehagyás következményeit, és felhívta az igaz egyház figyelmét a dicsőséges jövőre. Jövendölései, amelyek a Júdát fenyegető ítéletet hirdették meg, vonatkoznak a Krisztus második adventje idején élő, megtérni nem akaró világra is. PK 244.1

“Közel van az Úrnak nagy napja,
Közel van és igen siet;
Az Úr napjának szava keserves,
Kiáltoz azon a hős is.

Haragnak napja az a nap,
Szorongatásnak és nyomorúságnak napja;
Pusztításnak és pusztulásnak napja;
Sötétségnek és homálynak napja;

Felhőnek és borúnak napja.
Kürtnek és tárogatónak napja A megerősített városok ellen,
És a büszke tornyok ellen!” (Sof 1:14-16.) PK 244.2

“Megszorongatom az embereket és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérük, mint a por... Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának” (Sof 1:17-18). PK 244.3

“Térjetek eszetekre s eszméljetek fel,
Ti, arcátlan nemzet,
Mielőtt szülne a végzés
(Mint a polyva száll tova az a nap!);
Míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze,
Míg rátok nem jön az Úr haragjának napja!

Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai,
Akik az ő ítélete szerint cselekesztek;
Keressétek az igazságot,
Keressétek az alázatosságot;
Talán megoltalmaztattok
Az Úr haragjának napján!” (Sof2:i-3.) PK 245.1

“Ímé, én elbánok minden te nyomorgatóddal abban az időben, és megtartom a sántát, és összeszedem a szétszórtakat, és híresekké és nevesekké teszem őket az ő gyalázatjuknak egész földjén. Abban az időben elhozlak titeket, és akkor összeszedlek titeket, mert nevesekké és híresekké teszlek titeket a földnek minden népe között, mikor megfordítom a ti fogságotokat a ti szemetek előtt, azt mondja az Úr” (Sof 3 :19-20). PK 245.2

“Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izráel,
Örvendj és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya!
Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet,
Elfordította ellenségedet;
Izráel királya, az Úr,
Közötted van,
Nem látsz többé gonoszt!

Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj!
Ne lankadjanak kezeid Sion.
Az Úr, a te Istened közötted van;
Erős ő, megtart;
Örül terajtad örömmel,
Hallgat az ő szerelmében,
Énekléssel örvendez néked” (Sof 3 :14-17). PK 245.3