Keresztény életmód

A mi okos istentiszteletunk

“Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm. 12, 1. 2.) KE 16.1

Az ószövetség előírásai szerint minden áldozatnak hibátlannak kellett lennie. A fenti szöveg szerint nekünk, keresztényeknek, testünket kell élő, szent és Istennek kedves áldozatul adnunk, mert ez a mi okos istentiszteletünk. Minket Isten alkotott. Midőn a zsoltáríró azon elmélkedett, hogy mily csodálatosan teremtette Isten az emberi testet, így kiáltott fel: “Csodálatosan alkottál engem.” (Zsolt. 139, 14.) Sok tanult ember elméletileg ismeri ugyan az igazságot, viszont nem érti azokat a törvényeket, melyek lényüket uralják. Isten tehetségeket, képességeket adott nekünk, éppen ezért kötelességünk, hogy mint a Felségesnek fiai és leányai, azokat a legjobban értékesítsük. Ha testi, vagy lelki erőinket helytelen életmóddal, rossz szokásokkal gyengítjük, akkor lehetetlenné válik, hogy Istent kellőképpen dicsőítsük. KE 16.2

Csak akkor foghatjuk fel az emberi lélek értékét, ha tekintetbe vesszük azt a nagy áldozatot, mely megváltásunkért történt. Isten igéje azt mondja, hogy nem a magunkéi vagyunk, hanem az Úré, mert drága áron vásárolt meg minket. Lábunk szilárd talajon áll; megszabadultunk a bűn rabláncától, melyet Sátán a paradicsomban történt bukással rakott az emberre. Ádám bűne az egész emberiséget reménytelen nyomorba döntötte, de Isten Fiának áldozata révén az ember újabb próbaidőt kapott. Akik a megváltást hasznukra fordítják, azok szabadulásáról Isten már az üdvösség tervében gondoskodott. Isten tudta, hogy az ember képtelen saját erejéből győzedelmeskedni, s ezért segítségét nyujtotta. KE 17.1

Mily hálásaknak kell lennünk, hogy út készült számunkra, melyen át az Atyához juthatunk; hogy még nyitva állnak az ajtók, melyeken át a mennyei fény sugarai ömölnek felénk. A menny világossága kiárad mindenkire, aki áhítozza. KE 17.2

Krisztus éppen ott fogott a megváltás munkájához, ahol az ember bukása megkezdődött. Éppen abban kísértetett meg elsősorban, amiben Ádám bűnözött. Az étvágy ingere volt az, amivel a Sátán az embert megkísértette. — Így nyert meg tömegeket, ezzel volt legnagyobb sikere s azt hitte, hogy ennek az elbukott világnak uralkodója lett. Krisztus azonban ellenállt Sátánnak, aki mint levert ellenfél távozott a küzdőtérről. Jézus mondotta: “Bennem nincsen semmije.” (Ján. 14, 30.) Jézus győzelme biztosít bennünket, hogy mi is győztesen kerülhetünk ki a Sátánnal vívott minden küzdelmünkből. Azonban Krisztussal együtt kell munkálkodnunk. Nekünk is meg kell tennünk a tőlünk telhetőt s akkor fáradozásunkhoz mennyei erő is társul, hogy a győzelmet kivívhassuk. KE 17.3

Bárhova tekintünk is, mértéktelenséget látunk. Kérdezzük meg önmagunkat, vajjon mit teszünk, hogy lelkeket a Kísértő hatalmából kiszabadítsunk? Sátán mindenütt résen áll, hogy az emberiséget teljesen uralmába kerítse. Az étvágy és az iszákosság által uralja leginkább az embereket, s megkísérli, hogy minden lehető úton-módon ingerelje őket. Minden természetellenes inger ártalmas és felébreszti a szeszes italok iránti vágyat. Hogyan oktathatnánk ki a népet ezekről és hogyan gátolhatnánk meg e rettenetes bűnöket, melyek következményei? Megtettünk-e minden tőlünk telhetőt? KE 18.1

Sokan azt mondják, hogy lehetetlen az iszákost leszoktatni az italról. Hiábavaló minden fáradozás. Ha nem is lehet valamennyit leszoktatni, de a baj növekedését meggátolhatjuk. Elsősorban a szülőkhöz fordulunk, hogy kezdjék el gyermekeiknél; adjanak nekik helyes nevelést. Neveljék úgy őket, hogy szilárd jellemük legyen, hogy a bűn áradatának ellenállhassanak. Az önuralmat a kisdednek már anyja karjában kell megtanulnia. Heves vérmérsékletén, önfejűségén és káros hajlamain mindenkinek uralkodnia kell. KE 18.2

Szülők! Tanítsátok meg gyermekeiteket, hogy kerüljenek, útáljanak minden izgatószert. Sokan már gyermekkorukban hozzászoknak a káros élvezetekhez. Vannak gyermekápolónők, kik a gyermekeknek néhány korty bort, sört adnak, miáltal megkedveltetik velük ezeket az izgatószereket. Az ilyen gyermekek, minél idősebbek lesznek, annál kevésbbé képesek ellenállni a káros italnak, míg végül is utoléri őket az iszákosok sorsa: a korai halál. KE 18.3

Sátán azonban más módon is tőrt vet. A táplálkozás is gyakran hozzájárulhat a szeszes italok utáni vágy felébresztéséhez. Ínycsiklandó nyalánkságokat,agyonfűszerezett ételeket, zsíros húsokat, húsleveseket, émelygős tortákat és cukrászsüteményeket adnak a gyermekeknek. A túlfűszerezett, egészségtelen táplálék ingerli a gyomrot, mely azután még erősebb izgatószert kíván. A gyermekek falánkságát nemcsak e mértéktelen étkezések alatti evéssel fokozzák, hanem még azzal is, hogy rendszertelenül ehetnek az étkezési idők közeiben is. Mire 12—14 évesek lesznek, gyenge gyomrúak és később gyomorbajosok lesznek. KE 18.4

Talán már láttátok az iszákos ember gyomrának ábráját. Hasonló állapotot idéz elő az erős fűszer izgató hatása is. Ha a gyomor ilyen állapotban van, mindig több és erősebb izgatószert kíván. KE 19.1

A legközelebbi baj pedig az, hogy a gyermekek dohányozni kezdenek. Először betegek lesznek tőle, de oly kitartással, mely más esetben dícséretreméltó volna, rászoknak. A dohány gyengíti az idegeket és kábítja a finomabb érzéseket. A dohányzás vágyat ébreszt a szeszes italok élvezetére, s igen sokszor innen indul ki az iszákosság. KE 19.2

A dohányzás drága, káros és tisztátalan szokás. Az Üdvözítő életszentséget, önmegtagadást és mértékletességet tanít, s ezzel elveti ezt a rút szokást. Ha arra gondolunk, hogy Jézus negyven napig böjtölt a pusztában, hogy az étvágy erejét megtörje, akkor igazán csodálkoznunk kell, hogy emberek, akik követőinek nevezik magukat, ily szokásnak hódolnak. Vajjon azáltal, hogy e kábító mérgekkel egészséges erőiket megbénítják, agyukat megzavarják, dicsőítik az emberek Istent? Van-e joguk, hogy az Isten képmását így eltorzítsák? Mit mond erről az apostol? “Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos istentiszteleteteket.” KE 19.3

Nagy felelősséggel tartozunk Istennek. Nem szolgálhatjuk igazán, ha testünket nem szánjuk oda élő áldozatul. Aki ezt a csodás emberi testet elkorcsosítja, semmivel sem mentheti eljárását. Ha valaki így cselekszik, nemcsak maga szenved, hanem gyermekei is megsínylik, mert a baj átöröklődik az utódokra is. Csodálkozhatunk-e azon, hogy az ilyen szülők gyermekei nem félik az Istent? Mily gyakran látunk nyolc év körüli fiúkat, akik már dohányoznak. Ha velük erről beszélünk, így válaszolnak: “Apám is dohányzik, ha neki jó, nekem is jó.” A lelkészekre és tanítókra utalva, így szólnak sokan: “Ha ilyen jó emberek dohányoznak, akkor nekem is szabad.” Mit is várhatunk a gyermekektől, ha a felnőttektől ilyen példát látnak? Könyörüljön az Úr ezeken a szegény rabszolgákon, akik ilyen élvezeteknek hódolnak! KE 20.1

A dohány és az erős szeszes ital rongálja az idegrendszert és az érzések finom hálózatát, úgy, hogy e szokások rabjai nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Az ital erkölcsromboló hatását látjuk Nádáb és Abihu esetében. Bort ittak, mielőtt a templomba léptek, hogy ott szent tisztségüket ellássák. A következmény az volt, hogy a szentet a szentségtelentől nem tudták megkülönböztetni. Ezért meg kellett halniok. Egyesek azt mondhatják: “Ha részegek voltak és nem tudtak a két tűz között különbséget tenni, miért kellett bűnhődniök?” Azzal, hogy a boros poharat ajkukhoz emelték, már felelősek voltak azért a bűnért, melyet részeg állapotban elkövettek. KE 20.2

Hogyan áll ez a kérdés törvényhozóinkkal kapcsolatban? Ha a szövetség sátorának gondozói számára fontos volt, hogy tiszta értelemmel bírjanak, akkor vajjon nem szükséges-e, hogy világos, éles maradjon azok elméje, akik a törvényeket hozzák és végrehajtják? Hogyan állnak a bírák és az esküdtek, kik emberek sorsa felett döntenek? Vajjon nem kell-e, hogy szellemi erőik birtokában legyenek? Mértékletes-e életmódjuk? Ha nem mértékletesek, akkor méltatlanok ilyen felelős állásra. Ha nem uralkodnak hajlamaikon, akkor lelki, értelmi erőik gyengülnek és az a veszedelem fenyeget, hogy nem ítélkeznek igazságosan. Vajjon nem éppen oly veszélyes-e ma is, olyan hajlamok kielégítése, melyek az értelmet elhomályosítják, mint volt akkor, amikor Isten a szent sátor szolgálatában ezeket a korlátozásokat elrendelte? KE 20.3

Krisztus küzdött a testi vágyak ellen és győzött. Az Ő erejében mi is győzhetünk. Ki fog bejutni az örök városba? — Az az ember semmiesetre sem, aki nem tud uralkodni vágyain. Krisztus ellenállott az ördögnek, aki minket szolgaságban akar tartani. Krisztus negyvennapi böjtölés után is le tudta győzni a kísértőt, azt a régi kígyót, ki megrontja a világot. Megmutatta, hogy van remény számunkra. Önmagunkban erőtlenek vagyunk, de Krisztus kész nekünk segíteni. Mily hálásaknak kell lennünk ezért Isten iránt! KE 21.1

Emlékszem egy esetre, midőn egy férfi megszólított engem a gyülekezetben. Az ital és a dohány majdnem teljesen tönkretette. Korhely élete meglátszott rajta. Meggörnyedve járt és ruházata is rávallott züllött állapotára. Igen mélyre süllyedt, — ember már nem is segíthetett rajta. Mikor mondtam neki, hogy a feltámadott Üdvözítő erejével legyőzhet minden kísértést, remegve így szólt: “Ön törődik velem, új utat mutatott nekem, s ezt meg is próbálom.” Hat hónap mulva újra eljött. Nem ismertem rá. Arca sugárzott az örömtől. Könnyezve ragadta meg kezemet és ezt mnodta: “Lehet, hogy nem ismert meg, de arra a kékkabátos férfire biztosan emlékszik még, aki az ön gyülekezetében hat hónappal ezelőtt javulást ígért?” Nagyon meglepődtem. Megjavulva állt előttem; legalább tíz évvel fiatalabbnak látszott. Annak idején, amikor a gyülekezetből hazament, az egész éjszakát imádkozva töltötte. A küzdelem éjjele volt, de hála az Úrnak, győzött! E férfi beszélhetett szenvedélyeinek szomorú tapasztalatairól, rabszolgaságáról. Ezek után az ifjúságot mindig sikerrel óvta a szenvedélyektől, a tévelygőket pedig Jézushoz vezette, a segítség egyedüli Forrásához. KE 21.2

Utazásaim alatt ünnepi lakomákat láttam, melyeket tivornyáknak nevezhetnék. Midőn elnéztem a féktelen dőzsölést és hallgattam a bűnös káromlást, a megvetését mindannak, ami szent, Belsazár király istenkáromló lakomája jutott eszembe, melyen feleségei, ágyasai és főembereinek ezrei éppen így dorbézoltak. — Azon a lakomán az Úr szent edényeiből ittak, mialatt ezüst és arany bálványaikat dicsőítették. Nem tudták, hogy a láthatatlan Tanu minden szavukat hallja és minden tettüket figyeli. KE 22.1

A lakoma, az orgia közben Belsazár egy hivatlan vendég, egy vértelen kéz fejét pillantotta meg, mely a meszelt falra írt izzó, tüzes szavakat. Jóllehet, a tömeg nem értette a szavakat, mégis a lelkiismeret furdalásaitól gyötört iszákosok sorsát pecsételték meg. Kicsapongásuk szörnyű véget ért; midőn megpillantották az írást, mindenkin kimondhatatlan félelem vett erőt. Akik néhány perccel előbb még züllött szavakkal Istent káromolták, fakó arccal kiáltoztak félelmükben. Az egész csarnokban visszhangzott a tomboló király parancsa: “Jöjjön valaki és fejtse meg az írást.” Valamennyi babiloni bölcset előhívták, de a titkos kéz írását egyik sem tudta megfejteni. KE 22.2

Ekkor a királynénak eszébe jutott Dániel, a próféta, aki évtizedekkel azelőtt Nabukodonozor király elfelejtett álmát megfejtette, s jelentőségét megmagyarázta. Midőn Dániel a fényesen öltözött, de félelemtől reszkető tömeg előtt állott, emlékeztette a királyt Nabukodonozor bűneire s most őt is megdorgálta bűneiért. Azután a próféta megfejtette az írást, a menny üzenetét. A kézfej már eltűnt, de a falon még látható volt a négy rettenetes szó: “Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!” Azaz: “Számba Vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.” “Megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.” “Elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak.” (Dán. 5, 25—28.) KE 22.3

Amilyen bizonyos, hogy Belsazár lakomáján ott volt egy Tanu, ugyanúgy ott van minden istenkáromló ünnepségen. A jelentést tevő angyal jegyzi: “Megmérettél a mérlegen és hijjával találtattál.” KE 23.1

Minden erőfeszítés ellenére, hogy a mértéktelenségnek gátat vessünk, a baj csak terjed. Nem vehetjük munkánkat elég komolyan, hogy az elbukottakat felsegítsük, a gyengéket pedig a kísértéstől megvédjük. Önmagunk csak keveset tehetünk, de van egy hatalmas Segítőnk. Krisztus karja az emberi romlottság legnagyobb mélységeibe is lenyúlhat és felemelheti a sátáni mértéktelenség bilincseiben vergődő embert. KE 23.2

Már a szülői házban kell a gyermeket mértékletességre nevelni. A legsúlyosabb teher azokon nyugszik, akik az ifjúság nevelésének felelősségét vállalják, jellemüket alakítják. Ez az anyák hivatása. Az anyák tanítsák meg gyermekeiket a jóra, a tiszta életmódra, hogy erkölcsileg értékes életet éljenek; hogy mások rossz befolyásának, csábításainak ellenálljanak. Az ő kötelességük, hogy gyermekeiket jóra, tisztaságra és igazi erkölcsös életre neveljék, hogy másoknak jó példát adjanak, hogy azok, akikkel érintkeznek, általuk nemesbüljenek és megjavuljanak. Oktassátok ki a fiatalságot, hogy ha Istennel közösségben élnek, Tőle erőt nyernek minden kísértés leküzdésére. KE 23.3

A babiloni udvarban Dánielt kísértések vették körül, de Isten segítségével megőrizte tisztaságát. Aki a kísértésekben, a rendelkezésére álló erők ellenére is, elbukik, annak neve mint győző, nem kerülhet be az Élet Könyvébe. Erején felül az Úr senkit sem enged megkísérteni. Sőt mindig kész azt, aki az isteni természet részesévé lett, megerősíteni és megoltalmazni. Az étvágy kísértései oly erősek, hogy csak Isten segítségével győzhetjük le. De minden egyes kísértésben Isten ígéretét bírjuk, hogy abból kimenekedhetünk. Miért buknak el mégis oly sokan? Mert nem az Úrban bíznak. Nem élnek az Úr szabadító erejével. Romlott ínyük kielégítését hiába mentegetik, mert az Úr nem veszi tudomásul! Dániel prófétának kiváló képességei voltak, melyeket becsült is, de mégsem azokban bízott. Bizalmát Isten erejébe vetette, melyet mindazoknak megad, akik alázattal átadják magukat Neki. KE 23.4

Dániel eltökélte, hogy sem a király ételével, sem borával be nem szennyezi magát. Nem fertőztette meg magát azzal, amiről tudta, hogy sem testének, sem lelkének nem használ. Sem bort, sem egyéb izgató szert nem vett magához. Nem akart olyasmit tenni, ami értelmét elhomályosította volna. S Isten adott neki “tudományt, minden írásban való bölcsességet... s értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is.” KE 24.1

Későbbi éveiben az állam minden gondja ránehezedett, s a legnagyobb próbákat állotta ki. A végtelen erő forrásába kapcsolódva, a küzdelemben csak megerősödött. Tudta, hogy ha munkáját jól akarja végezni, Isten segítségére van szüksége. Tapasztalta, hogy a kísértésben egy óráig sem tudna megállni Isten nélkül. Háromszor imádkozott naponta és Isten meghallgatta imáit. A menny tanuja ismerte Dániel tiszta indokait és midőn Dániel Isten oldalára állott, hogy Őt kövesse, az Úr is Dániel mellé állott, hogy megőrizze. KE 24.2

Ifjúságában szülei a legnagyobb mértékletességre nevelték. Megtanították arra, hogy mindenben a természet törvényeit kell követnie. Tudta, hogy az evés és ivás nagyon befolyásolja szellemi, testi és erkölcsi erőit és hogy képességeiről az Úrnak számot kell adnia. Ezért Isten adományának tartotta őket, melyeket semmiképpen sem szabad megrontania. E nevelés következtében hordta Isten törvényét szívében, lelkében, s lett az Úrnak egyik legnagyobb prófétája. Fogságának első idejében próbát kellett kiállnia, mely által megismerkedett a királyi dicsőséggel, a képmutatással és a pogánysággal. A valóságban különös iskola volt ez számára, mely őt a józan, szorgalmas és hűséges életre késztette és képesítette. A megkörnyékező gonoszság közepette, tisztán megállott, mert az Úr vele volt. KE 24.3

Dániel és társainak tapasztalata mutatja, hogy az egyszerű táplálék mennyire előnyös és mit tesz Isten azokért, akik a lélek megtisztítása és nemesbítése érdekében Vele együttmunkálkodni akarnak. Dániel és társai megdicsőítették Istent; a babiloni udvar fénylő csillagai voltak. KE 25.1

A történelem e fejezeteiben Isten szava szól hozzánk; kér bennünket, hogy legyünk a keresztényi mértékletességnek, az egészséges élet törvényeinek hordozói és töltsük be parancsolatát. Helyet kívánunk az örökös örökségben, Isten országában, ahova nem mehet be semmi tisztátalan. Akik Jézus nevét vallják, éljenek úgy, hogy a világ előtt példájukkal és szavaikkal az igaz élet alapelveit nyilatkoztassák ki. “Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” KE 25.2