Jézus élete

Küzdelmes napok

A zsidó gyermeket kicsiny korától kötelezték a rabbik előírásainak betartására. Minden cselekedetet merev szabályok írtak elő, egészen az élet legapróbb részletéig. A zsinagógák tanítói megszámlálhatatlan szabályra oktatták az ifjúságot, és elvárták, hogy — mint ortodox izraeliták — tartsák is be őket. Jézust azonban nem érdekelték ezek a dolgok. Gyermekkorától függetlenítette magát a rabbinikus törvényektől. Állandóan az Ótestamentum iratait tanulmányozta, és az “így szól az Úr” szavak gyakran hagyták el ajkát. JE 62.1

Ahogyan kezdte felismerni a nép állapotát, észrevette, hogy a társadalom és Isten követelményei állandó összeütközésben állnak egymással. Az emberek eltávolodtak Isten szavától, és a maguk-készítette elméleteket magasztalták. Megtartották a hagyományos rítusokat, amelyek értéktelenek voltak. Istentiszteletük a ceremóniák puszta ismételgetése volt, és azok a szent igazságok, amelyeket nyilvánosságra kellett volna hozni, rejtve maradtak a hivők előtt. Jézus látta, hogy lélektelen istentiszteletükben nem találnak békét. Nem tudták, hogy lelki szabadságot akkor nyerhetnek, ha igazságban szolgálják Istent. Jézus azért jött, hogy megtanítsa, mit jelent Istent imádni, és nem szentesíthette az emberi kívánalmak és az isteni előírások összekeverését. Nem támadta a tudós tanítók előírásait, de amikor megrótták egyszerű szokásaiért, Isten szavát tárta eléjük életmódjának igazolására. JE 62.2

Jézus szelíden, alázatosan próbált örömöt szerezni mindenkinek, akivel kapcsolatba került. Mivel olyan szelíd és tapintatos volt, az írástudók és a vének azt hitték, hogy tanításukkal könnyedén befolyásolhatják. Sürgették, hogy tanulja a régi rabbik által leírt bölcs mondásokat és hagyományokat, de Ő felszólította őket, hogy mutassák meg azok jogosultságát a Szentírásban. Meghallgatott minden szót, amely Isten szájából származott, de nem engedelmeskedhetett emberi gondolatoknak. Látszott, hogy Jézus elejétől végig ismeri az Írásokat, és valódi jelentőségében mutatja be. A rabbik szégyellték, hogy egy gyermek oktatja őket. Azt állították, hogy az ő hivatásuk az Írások magyarázása, Jézus dolga pedig, hogy elfogadja tanításaikat. Felháborította őket, hogy szembehelyezkedik véleményükkel. JE 62.3

Tudták, hogy a Szentírásban semmi sem található, ami magyarázná hagyományaikat. Észrevették, hogy a lelki dolgok megértésében Jézus messze fölöttük áll. Mégis haragudtak, amiért nem engedelmeskedik parancsaiknak. Mivel nem tudták meggyőzni, Józsefet és Máriát keresték, és bepanaszolták engedetlen viselkedéséért. Így Jézust megrótták és bírálták. JE 63.1

Jézus kicsiny korától kezdve fejlesztette jellemét, és még a szülei iránti szeretet és tisztelet sem téríthette el az Isten szava iránti engedelmességtől. “Meg van írva” (Mt 4:4) — ez volt a magyarázat minden olyan tettére, amely eltért a családi szokásoktól. A rabbik befolyása azonban megkeserítette életét. Már ifjú korában meg kellett tanulnia a hallgatás és a türelmes állhatatosság kemény leckéjét. JE 63.2

Testvérei a rabbik mellé álltak. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a hagyományokat úgy kell megtartani, mintha Isten parancsolta volna őket. Sőt, az emberi előírásokat Isten szava fölé helyezték, és rendkívül bosszantotta őket, hogy Jézus milyen világosan látja a jó és rossz közötti különbséget. Jézusnak az Isten törvénye iránti szigorú engedelmességét makacsságnak minősítették. Meglepődve tapasztalták a rabbiknak adott válaszaiban megmutatkozó tudást és bölcsességet. Tudták, hogy Őt nem a bölcsek tanították. Be kellett látniuk, hogy Jézus volt tanítójuk. Elismerték, hogy tudása magasabb rendű. Azt viszont nem fogták fel, hogy Ő bejáratos az olyan tudás forrásához, amely számukra idegen volt. JE 63.3

Krisztus nem zárkózott el az emberektől, és ez különösen sértette a farizeusokat, mivel ebben a tekintetben is elkülönült merev szabályaiktól. A vallás területét az elkülönülés magas falai zárták el, mint ami túlságosan szent a mindennapi életben. Ezeket a válaszfalakat Jézus ledöntötte. Az emberekkel való érintkezései során nem kérdezte: Mit hiszel? Milyen vallású vagy? Segítő hatalmát mindenkivel gyakorolta, akinek szüksége volt rá. Ahelyett, hogy egy remete cellájába zárkózott volna, hogy megmutassa isteni jellemét, őszintén munkálkodott az emberiségért. Hangsúlyozta azt az elvet, hogy a Biblia vallása nem a test sanyargatásából áll. Azt tanította, hogy a tiszta és szeplőtlen vallás nemcsak meghatározott időre és különleges alkalmakra vonatkozik. Mindig és mindenütt szeretetteljes érdeklődést mutatott az emberek iránt, sugározta a derűs kegyesség fényét. Mindez szemrehányás volt a farizeusok ellen. Megmutatta, hogy a vallás nem önzésből áll, és hogy a személyes érdekhez való görcsös ragaszkodásuk távol áll az igazi istenfélelemtől. Ez ellenségeskedést váltott ki Jézussal szemben, úgyhogy megpróbálták rákényszeríteni szabályaikat. JE 63.4

Jézus azért munkálkodott, hogy minden szenvedésen könnyítsen, amit csak észrevesz. Kevés pénze volt, amit adni tudott, de gyakran még az élelmet is megtagadta magától, hogy azokon segítsen, akik még nagyobb szükségben voltak, mint Ő. Testvérei érezték, hogy befolyása messze túlhaladja az övékét. Egyikük sem volt olyan tapintatos, mint Ő, sőt nem is vágytak olyanok lenni. Amikor nyersen beszéltek a szegényekkel, szerencsétlenekkel, Jézus különhívta őket, és bátorító szavakkal szólt hozzájuk. Akik szomjasak voltak, adott nekik egy pohár friss vizet, és magától értetődően megvendégelte őket. Azzal, hogy enyhítette a szenvedést, a tanított igazságokat irgalmas cselekedetekkel párosította, és így véste az emberek emlékezetébe. JE 64.1

Mindez nem tetszett testvéreinek. Azzal vádolták, hogy felsőbbrendűnek képzeli magát, és azért korholták, hogy tanítói, a papok és az uralkodók fölé helyezi magát. Gyakran fenyegették és próbálták megfélemlíteni, de Ő ment tovább a maga útján, és az Írásokat tekintette zsinórmértékül. JE 64.2

Jézus szerette fivéreit, és kifogyhatatlan kedvességgel bánt velük, de ők irigykedtek rá, és a leghatározottabb rosszallásuknak és megvetésüknek adtak hangot. Nem értették meg életmódját. Jézus sorsában óriási ellentétek mutatkoztak. Az Úr Isten Fia volt, mégis gyámoltalan gyermek. Világok teremtője, a föld tulajdonosa volt, mégis élete minden lépését szegénység kísérte. Magasztossága, egyénisége tökéletesen különbözött a földi büszkeségtől, kérkedéstől. Nem küzdött világi nagyságért, és elégedett volt a legalacsonyabb hellyel is. Ez bosszantotta fivéreit. Nem tudták mivel magyarázni állandó derűjét a megpróbáltatások, igazságtalanságok közepette. Nem tudták, hogy érettünk lett szegénnyé, hogy “az Ő szegénysége által meggazdagodjunk” (2Kor 8:9). Semmivel sem tudták jobban megérteni küldetésének rejtélyét, mint Jób barátai a pátriárka megaláztatását és szenvedését. JE 64.3

Jézust félreértették testvérei, mert más volt, mint ők. Nem ugyanaz volt számukra a mérték. Azzal, hogy emberekre tekintettek, elfordultak Istentől, ereje nem hatotta át életüket. A vallás általuk gyakorolt formái nem változtathatták meg a jellemet. Megtizedelték a “mentát, a kaprot és a köményt”, de elhagyták, “amik nehezebbek a törvényben: az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget” (Mt 23:23). Jézus példája állandóan ingerelte őket. A Megváltó egyetlen dolgot gyűlölt a világon: a bűnt. Lehetetlen volt lepleznie fájdalmát, ha helytelen cselekedetet látott. A képmutatók között, akiknek látszatszentsége elfedte a bűn szeretetét, és egy olyan jellem között, aki elsőként Istent dicsőítette, szembetűnő volt a különbség. Mivel Jézus; élete példájával ítélte el a bűnt, Vele otthonában is, azon kívül is szembeszálltak. Őszinteségét, becsületességét gúnyos mosollyal nyugtázták. Türelmét, kedvességét gyávaságnak bélyegezték. JE 65.1

Nincs az emberi sors keserűségei között olyan, amelyet Krisztus meg ne próbált volna. Voltak, akik megvetéssel illették születése miatt, és még gyermekkorában is gonosz suttogásokkal és gúnyos pillantásokkal kellett szembenéznie. Elég lett volna egyetlen türelmetlen szó vagy tekintet, vagy egyetlen helytelen cselekedet testvéreivel szemben, és máris nem lehetett volna Ő a tökéletes példa. Így nem valósíthatta volna meg a megváltási tervet: Ha csak egyetlen mentséget is talált volna a bűnre, Sátán győz, és a világ elveszett. Ezért próbálta a kísértő olyan nehézzé tenni életét, amilyen nehézzé csak tudta, hátha így bűnre csábíthatja. JE 65.2

Azonban neki minden kísértésre egyetlen válasza volt: “Meg van írva” (Mt 4:4). Ritkán dorgálta meg fivérei helytelen tetteit, de akkor Isten szavait mondta nekik. Gyakran vádolták gyávasággal, amiért nem vesz részt velük valamilyen tiltott dologban, de válasza ez volt: Meg van írva: “Az Úrnak, félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás” (Jób 28:28). JE 65.3

Voltak, akik keresték társaságát, mert békét éreztek jelenlétében, de sokan elkerülték, mert szeplőtlen élete megfeddte őket. Fiatal társai arra ösztönözték, hogy hozzájuk hasonlóan cselekedjen. Jézus élénk és vidám volt. Társai élvezték jelenlétét, örömmel fogadták kész javaslatait, de türelmetlenek voltak kétségei miatt, és szűklátókörűnek, szigorú erkölcsűnek mondták. Jézus így felelt: Meg van írva. “Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119: 9.11). JE 65.4

Gyakran megkérdezték tőle: Miért igyekszel annyira egyedülálló lenni, annyira különbözni mindannyiunktól? Meg van írva, mondta: “Boldogok, akiknek útjok feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak. Boldogok, akik megőrzik az ő bizonyságait, és teljes szívből keresik őt. És nem cselekesznek hamisságot; az ő útaiban járnak” (Zsolt 119:1-3). JE 66.1

Amikor azt kérdezték, miért nem vesz részt a názáreti fiatalok mulatságaiban, így válaszolt: Meg van írva; “Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban. A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek. Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el” (Zsolt 119:14-16). JE 66.2

Jézus nem követelte jogait. Munkáját szükségtelenül nehézzé tették, mert készséges volt, és sohasem panaszkodott. Mégsem bukott el, és nem csüggedt. A nehézségeken fölülemelkedett, mintha Isten orcájának fényében lenne. Nem vágott vissza, ha durván bántak vele, hanem türelmesen viselte a bántalmazást. JE 66.3

Újra és újra megkérdezték: Miért tűröd, hogy ilyen megvetően bánjanak veled még a testvéreid is? Meg van írva, mondotta: “Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd; Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven. Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt” (Féld 3:1-4). JE 66.4

Attól fogva, hogy Jézust szülei a templomban találták, életútja rejtély volt számukra. Nem szállt vitába, példája mégis állandó lecke volt. Úgy tűnt, hogy elkülönül az emberektől. Akkor voltak boldog órái, ha egyedül volt a természettel és Istennel. Valahányszor megengedték, munkahelyéről a mezőkre ment, hogy a zöld völgyekben elmélkedjen, és közösségben legyen Istennel a hegyoldalban vagy az erdő fái között. A hajnal gyakran félreeső helyen találta, elmélkedve, az Írásokat kutatva vagy imádkozva. E csendes órák után visszatért otthonába, hogy végezze kötelességeit, és példát adjon a türelmes munkára. JE 66.5

Krisztus életét az édesanyja iránti tisztelet és szeretet jellemezte. Mária a szíve mélyén hitte, hogy a szent gyermek, aki az ő szülötte, a régen megígért Messiás, hitét mégsem merte kifejezésre juttatni. Részt vett Jézus földi szenvedéseiben. Szomorúan látta a gyermek- és ifjúkori megpróbáltatásokat. Ha megvédte Jézust — mert tudta, hogy helyesen cselekszik -, azzal nehézségeket vont magára is. Tudatában volt, hogy az otthoni érintkezések, és a nyájas anyai gondoskodás életfontosságú a jellemformálásban. József fiai és leányai tudták ezt, és az anyai aggodalomra hivatkozva próbálták Jézus gyakorlatát az ő színvonalukhoz közelíteni. JE 66.6

Mária gyakran helytelenítette Jézus magatartását, és unszolta, hogy alkalmazkodjék a rabbik szokásaihoz. Jézust azonban nem lehetett rábeszélni, hogy lemondjon Isten műveinek szemléléséről, és ne azon fáradozzék, hogyan enyhítse az ember, sőt az oktalan állatok szenvedését. Amikor a papok és a tanítók Mária segítségét kérték Jézus irányításához, kétségbeesett; de béke szállt a szívébe, amikor Fia megmutatta azokat az íráshelyeket, amelyek igazolták eljárását. Mária időnként ingadozott Jézus és testvérei között, akik nem hitték, hogy Ő Isten küldötte, bár számos bizonyíték mutatta isteni jellemét. Látta, hogyan áldozza föl magát mások javáért. Jézus jelenléte tisztább légkört teremtett otthon, és élete kovászként hatott a társadalom tagjaira. Ártatlanul és szeplőtlenül járt a meggondolatlan, durva, faragatlan emberek között, az igazságtalan vámszedők, a féktelen tékozlók, bűnös samaritánusok, pogány katonák, darabos zsellérek és a tarka sokaság között. Mindenkihez volt egy jó szava, ha látott valakit, aki megfáradt, pedig neki is nehéz terheket kellett hordoznia. Osztozott az emberek gondjaiban, és elismételte nekik azt a leckét, amit a természetből vett: Isten szeretetét, gyöngédségét, jóságát. JE 67.1

Mindenkit arra tanított, hogy vegyék észre, milyen értékes képességekkel áldotta meg őket Isten, amelyeket helyesen felhasználva örök gazdagságot szerezhetnek. Minden hiábavalóságot kiirtott az életéből, és saját példájával tanította, hogy minden pillanatnak örökkévaló a következménye, hogy az időt olyan becsben kell tartani, mint a kincset, és szent célokra kell fordítani. A Megváltó egyetlen emberi lénytől sem fordította el a fejét azzal, hogy értéktelen, hanem minden léleknek igyekezett megmentő orvosságot nyújtani. Bármilyen társaságba is került, mindig a körülményeknek és az időnek megfelelően tanított. Törekedett reményt tölteni a legdurvább, legegyszerűbb emberbe is: elé tárta a biztosítékot, hogy feddhetetlenné válhat, s olyan jellemet fejleszthet, amely istenfiúságra jogosít. Gyakran találkozott olyanokkal, akik Sátán irányításával sodródtak, és nem volt erejük széttépni hálóját. Az ilyen elkedvetlenedett, beteg, megkísértett és elbukott emberekhez Jézus a leggyöngédebb együttérzéssel szólt. Úgy beszélt velük, hogy megértsék; azt mondta, amire a legnagyobb szükségük volt. Olyanokkal is találkozott, akik közelharcot vívtak a lelkek ellenségével. Állhatatosságra buzdította és biztosította őket, hogy győzni fognak, mivel Isten angyalai mellettük állnak, és segítik őket. Azok, akiken így segített, meg voltak győződve arról, hogy Ő olyan, akiben tökéletesen megbízhatnak. Nem árulja el titkaikat, amelyeket együttérzően meghallgatott. JE 67.2

Jézus mind a test, mind a lélek gyógyítója volt. Érdeklődött a szenvedés minden részlete iránt, amire csak felfigyelt, és minden szenvedőnek enyhülést hozott. Kedves szavai nyugtató balzsamként hatottak. Senki sem mondhatta, hogy csodát tett, de erő — a szeretet gyógyító ereje áradt belőle a betegekre, a nyomorultakra. Így, a feltűnést kerülve munkálkodott az emberekért kora gyermekéveitől fogva. És ezért volt az, hogy amikor nyilvános szolgálata elkezdődött, oly sokan örömmel hallgatták. JE 68.1

Mégis, gyermekként, ifjúként és felnőttként is, Jézus egyedül járt. Tisztaságában, hűségében egyedül taposta a szőlőprést, és az emberek közül senki sem volt vele. Hordozta az emberiség megváltásáért való felelősség szörnyű súlyát. Tudta, hogy hacsak nem lesz határozott változás az emberek életében és szándékaiban, mindenki elvész. Ez ránehezedett lelkére, és senki sem mérhette föl a súlyt, amely Őt nyomta. Céltudatosan szentelte magát annak a gondolatnak, hogy Ő maga lesz a világ világossága. JE 68.2