Jézus élete

A húsvéti látogatás

A zsidóknál a tizenkettedik életév volt a választóvonal a gyermekkor és az ifjúkor között. Amikor egy héber fiú betöltötte ezt az életkort, a törvény fiának és Isten fiának nevezték. Különleges lehetőségeket kapott a vallásos oktatásra, és elvárták tőle, hogy részt vegyen a szent ünnepeken és szertartásokon. Ennek a szokásnak megfelelően látogatott el a gyermek Jézus húsvétkor Jeruzsálembe. József és Mária — csakúgy, mint a többi hű izraelita — minden évben elmentek, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepen. Amikor Jézus elérte az előírt életkort, őt is magukkal vitték. JE 55.1

Évenként három ünnep volt: a húsvét, a pünkösd és a sátoros ünnepek, amikor minden izraeli férfinak meg kellett jelennie az Úr előtt Jeruzsálemben. E három ünnep közül húsvétkor jöttek el a legtöbben. Sokan jöttek azokból az országokból, ahol a zsidók elszórtan éltek. Palesztina valamennyi vidékéről is rengeteg hívő eljött. Mivel az utazás Galileából napokig tartott, az utazók nagyobb csoportokba tömörültek, társaságot és védelmet keresve. A nők és az öregek ökör- vagy szamárháton mentek a meredek, sziklás utakon. Az erősebb férfiak és a fiatalok gyalogszerrel utaztak. A húsvét március végére vagy április elejére esett, a mezők virágba borultak, a madarak boldogan énekeltek. Az utat Izrael történetének emlékhelyei szegélyezték. Az apák és anyák elbeszélték gyermekeiknek a csodákat, amelyeket Isten művelt gyermekeikért az elmúlt időkben. Az utazás alatt énekeltek, zenéltek, és amikor végül megpillantották Jeruzsálem tornyait, minden hang diadalmas énekben egyesült: JE 55.2

“Ott álltak a mi lábaink
te kapuidban, óh Jeruzsálem!
Békesség legyen a te várfalaid között,
csendesség a te palotáidban” (Zsolt 122:2.7) JE 56.1

A húsvét megünneplése a zsidó nemzet születésével kezdődött. Egyiptomi fogságuk utolsó éjszakáján, amikor semmi jele sem volt a szabadulásnak, Isten megparancsolta, hogy készüljenek fel az azonnali utazásra. Figyelmeztette a fáraót, hogy az egyiptomiakat egy utolsó csapás fogja sújtani, és utasította a zsidókat, hogy gyűjtsék össze családjukat lakhelyükön. Miután meghintették ajtófélfáikat a megölt bárány vérével, a bárányt sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett megenniük. “És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt, mert az Úr páskája az”- mondotta az Úr (2Móz 12:11). Éjfélkor az egyiptomiak minden elsőszülöttje meghalt. Ezután a fáraó üzenetet küldött Izraelnek: “Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül, és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok” (2Móz 12:31). A zsidók független nemzetként távoztak Egyiptomból. Az Úr megparancsolta, hogy a húsvétot évenként tartsák meg. “Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izrael házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket” (2Móz 12:26-27). A csodálatos szabadulás története így szállt nemzedékről nemzedékre. JE 56.2

A húsvétot a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe követte. Az ünnep második napján az évi termés első zsengéjét, egy kéve árpát mutattak be az Úrnak. Az ünnep szertartásai Krisztus munkásságát jelképezték. Izrael Egyiptomból való szabadulása a megváltást példázta, ennek emléke volt a pászkaünnep. A megölt bárány, a kovásztalan kenyér és az első zsenge a Megváltót jelképezte. JE 56.3

Krisztus korában a húsvét megünneplése a legtöbb ember számára puszta formasággá süllyedt. De micsoda jelentősége volt Isten Fia számára! JE 56.4

A gyermek Jézus első ízben lépett be a templomba. Látta a fehér ruhás papokat, amint ünnepélyes szolgálatukat végezték. Szemlélte az oltáron vérző áldozatot. Együtt borult le imában a hívőkkel, mialatt a tömjénfelhő felszállt Isten elé. Tanúja volt a húsvéti istentisztelet mély benyomást keltő szertartásainak, amelyek értelmét napról napra világosabban látta. Minden mozzanat az Ő életéhez kapcsolódott. Új érzések ébredtek benne. Csendben, elmerülten tanulmányozott egy nagy kérdést. Küldetésének rejtélye feltárult előtte. JE 56.5

A fenti jelenetek magával ragadó hatása alatt nem maradt szülei mellett. Vágyott az egyedüllétre. A húsvéti istentiszteletek befejeződtek, de Ő még mindig a templom csarnokaiban időzött; és amikor a hívők elhagyták Jeruzsálemet, Őt otthagyták. JE 57.1

A jeruzsálemi látogatás során Jézust szülei oda akarták vinni Izrael nagy tanítóihoz. Jézus minden tekintetben engedelmeskedett Isten szavának, de nem vetette alá magát a rabbik szertartásainak és szokásainak. József és Mária remélték, hogy jobban fogja tisztelni a tanult rabbikat, és odaadóbban tesz eleget kívánalmaiknak. De Jézust Isten tanította a templomban. Amit így kapott, azt azonnal igyekezett továbbadni. JE 57.2

Abban az időben egyik csarnokot, amely a templomhoz kapcsolódott, szent iskolának használták, a prófétai iskolák mintájára. Itt gyűltek össze a vezető rabbik tanítványaikkal, és ide jött a gyermek Jézus is. Helyet foglalt e nagy, komoly emberek lábánál, és hallgatta a tanítást. Mint aki keresi a bölcsességet, kérdezgette a tanítókat a próféciákról, és azokról a bekövetkező eseményekről, amelyek a Messiás megjelenésére mutatnak. JE 57.3

Jézus úgy jelent meg, mint aki szomjúhozza az Isten ismeretét. Kérdései olyan mély igazságokat érintettek, amelyek bár hosszú ideje homályban voltak, mégis életfontosságúak az üdvösség szempontjából. Bemutatta, hogy milyen szűkös és felületes a bölcsek bölcsessége. Minden feltett kérdés isteni lecke volt, amely az igazságot új megvilágításba helyezte. A rabbik arról a csodálatos felemelkedésről beszéltek, amit a Messiás eljövetele fog hozni a zsidó nemzet számára. Jézus azonban Ésaiás jövendölésére hivatkozott, és megkérdezte, hogy mit jelentenek azok az írások, amelyek Isten Bárányának szenvedésére és halálára mutatnak. JE 57.4

A doktorok kérdésekkel fordultak hozzá, és elámultak válaszain. Gyermeki alázattal ismételte az Ige szavait, és olyan mélységes dolgokat tárt föl, amelyről a bölcseknek fogalmuk sem volt. Ha a rabbik követik a bemutatott igazságot, ez akkoriban vallási reformációt eredményezett volna. Mélységes érdeklődés ébredt volna a lelki dolgok iránt, és amikor Jézus megkezdte szolgálatát, sokan föl lettek volna készülve fogadására. JE 57.5

A rabbik tudták, hogy Jézus nem az ő iskoláikban nevelkedett, a próféciákat mégis sokkal jobban értette, mint ők. Ebben a komoly galileai fiúban nagy ígéretet fedeztek fel. Szerették volna tanítványuknak megnyerni, hogy Izrael tanítója lehessen. Nevelését ők akarták irányítani, mert úgy érezték, hogy az ilyen eredeti tehetséget nekik kell nevelniük és formálniuk. JE 58.1

Jézus szavai úgy érintették a szívüket, ahogy emberi szavak még soha. Isten világosságot akart árasztani Izrael vezetőire, és ezért azt az egyetlen eszközt használta, amellyel elérhette őket. De Izrael elöljárói büszkeségükben nem ismerték el, hogy bárki is taníthatná őket. Ha Jézus úgy jelent volna meg, hogy megpróbálja ezt tenni, akkor meg sem hallgatják. Azzal hízelegtek maguknak, hogy ők tanítják Jézust, vagy legalábbis próbára teszik írásismeretét. Jézus fiatalos szerénysége és kedvessége eloszlatta előítéleteiket. Értelmük öntudatlanul megnyílt Isten szava előtt, és a Szentlélek a szívükhöz szólt. JE 58.2

Be kellett látniuk, hogy Messiás-várásuk nem a prófécián alapult, mégsem akartak lemondani a becsvágyuknak hízelgő elméletekről. Nem akarták elismerni, hogy helytelenül értelmezték az Írásokat, amelyek tanítására jogot formáltak. Szájról szájra terjedt a kérdés: Honnan vette tudását ez a fiú, hiszen sohasem tanították? A világosság fénylett a sötétségben, “de a sötétség nem fogadta be azt” (Jn 1:5). JE 58.3

Ez idő alatt József és Mária tanácstalanok és kétségbeesettek voltak. Jeruzsálemből való távozásukkor szem elől vesztették Jézust, és nem tudták, hogy a városban maradt. Az ország akkoriban sűrűn lakott volt, a karavánok pedig óriásiak. Nagy volt a kavarodás, amikor elhagyták a várost. Az úton a barátokkal és ismerősökkel való találkozás öröme elvonta figyelmüket, és a következő estig nem vették észre, hogy Jézus nincs velük. Azután amikor megálltak, hiányolták gyermekük segítőkész kezét. Mivel feltételezték, hogy a társaságukkal van, nem nyugtalankodtak. Bár fiatal volt, mégis feltétlenül bíztak benne, és arra számítottak, hogy ha szükség lesz rá, készen lesz, hogy segítsen, és mint mindig, előre kitalálja kívánságaikat. Mégis feltámadt bennük a félelem, keresték az egész társaságban, de hiába. Megborzongtak, amikor eszükbe jutott, hogy Heródes hogyan próbálta megsemmisíteni Jézust kisgyermek korában. Sötét sejtelmek gyötörték szívüket. Keserű szemrehányásokkal illették magukat. JE 58.4

Visszatértek Jeruzsálembe és folytatták a keresést. Másnap, amint a hívők között jártak-keltek a templomban, ismerős hangra lettek figyelmesek. Nem tévedhettek, egyetlen hang sem hasonlított az Ő komoly és ünnepélyes, mégis zengő hangjához. JE 59.1

A rabbik iskolájában találták meg Jézust. A nagy öröm ellenére sem feledkeztek meg bánatukról és aggódásukról. Amikor Jézus újra velük volt, anyja hangjába dorgálás vegyült: “Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé, atyád és én nagy bánattal kerestünk téged” (Lk 2:48). JE 59.2

“Mi dolog, hogy engem kerestek? — válaszolta Jézus; Avagy nem tudjátok-e, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” (Lk 2:49) Mivel úgy látszott, hogy nem értik szavait, fölfelé mutatott. Arcán fényesség ragyogott, amelyet megcsodáltak. Isteni mivolta átvillant az emberi természeten. Amikor szülei megtalálták a templomban, hallották, hogy mi folyik közte és a rabbik között, megdöbbentek kérdésein és válaszain. Szavai olyan gondolatokat ébresztettek bennük, amelyeket soha többé nem felejtettek el. JE 59.3

Jézus kérdésében tanulság rejlik. “Nem tudjátok — mondta -, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” (Lk 2:49) Jézus azzal a munkával volt elfoglalva, amelynek elvégzéséért e világra jött. József és Mária viszont elhanyagolták munkájukat. Isten megtisztelte őket azzal, hogy rájuk bízta Fiát. Szent angyalok irányították József útját, hogy megóvhassa Jézus életét. De ők egy teljes napra szem elől vesztették Jézust, akiről egyetlen pillanatra sem feledkezhettek volna meg. Amikor azonban aggodalmuk eloszlott, nem magukat hibáztatták, hanem Jézust okolták. JE 59.4

Jézus szülei számára természetes volt, hogy a Megváltót saját gyermeküknek tekintik. Nap mint nap velük volt, élete sok tekintetben hasonlított más gyermekekéhez, és nehéz volt megérteniük, hogy Ő Isten Fia. Az a veszély fenyegette őket, hogy nem értékelik eléggé az áldást, amelyet a világ Üdvözítője jelenlétében kapnak. A bánat, amit a tőle való elszakadás okozott, a szelíd feddés, amely szavaiban rejlett, arra szolgált, hogy mélyebben átérezzék megbízatásuk szentségét. JE 59.5

Anyjának adott válaszában Jézus először bizonyította, hogy megértette Istenhez való viszonyát. Születése előtt az angyal azt mondta Máriának: JE 59.6

“Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hívattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az Ő atyjának királyi székét; és uralkodik a Jákób házán mindörökké” (Lk 1:32-33). Mária szívből töprengett ezeken a szavakon, és bár hitte, hogy gyermeke Izrael Messiása, mégsem értette küldetését. Most sem fogta fel Jézus szavait, de látta, hogy nem ismeri el Józseffel való rokonságát, és kijelenti istenfiúságát. JE 60.1

Jézus nem tagadta meg földi szüleihez való rokoni viszonyát. Jeruzsálemből velük tért haza, és segített nekik nehéz munkájukban. Szívébe rejtette küldetésének titkát, és engedelmesen várta az időt, amikor megkezdheti munkáját. Miután felismerte, hogy ő Isten Fia, tizennyolc éven át erősen fenntartotta azt a köteléket, amely názáreti otthonához fűzte, és teljesítette a fiú, a testvér, a barát és a polgár kötelességeit. JE 60.2

Attól fogva, hogy a templomban Jézus előtt feltárult küldetése, visszahúzódott attól, hogy kapcsolatot tartson a sokasággal. Arra vágyott, hogy csendben visszatérhessen Jeruzsálembe azokkal, akik ismerték élete titkát. A húsvéti istentisztelet által Isten el akarta vonni az övéit az evilági gondoktól, és emlékeztetni akarta őket arra a csodára, amit Egyiptomból való szabadulásukért tett. Arra vágyott, hogy művében felismerjék a bűntől való szabadulás ígéretét. Ahogyan a megölt bárány vére megvédte Izrael otthonait, úgy védelmezi meg Krisztus vére lelküket. De Krisztus által csak úgy menekülhetnek meg, ha hit által az Ő élete sajátjukká válik. A jelképes szolgálatnak csak akkor volt értelme, ha a hívőket Krisztushoz, mint személyes megváltójukhoz vezette. Isten óhaja az volt, hogy imádsággal tanulmányozzák és gondolják át Krisztus küldetését. De amikor a sokaság elhagyta Jeruzsálemet, az utazás és a társasági kapcsolatok izgalma túl gyakran kötötte le figyelmüket, és a szolgálatot, amelynek szemtanúi voltak, elfelejtették. A Megváltót nem vonzotta társaságuk. JE 60.3

Minthogy József és Mária Jeruzsálemből Jézussal egyedül tért vissza, Jézus remélte, hogy gondolataikat a szenvedő Üdvözítőről szóló jövendölésekre irányíthatja. Szeretett volna enyhíteni anyja fájdalmán, amit a Kálvárián kell majd elviselnie. Máriára gondolt, akinek látnia kell majd fia végső haláltusáját. Jézus vágyott arra, hogy anyja megértse küldetését, hogy megerősödjön, és el tudja viselni, amikor kard hatol a lelkébe. Amiképpen Jézus elszakadt Máriától, ő pedig három napig bánatosan kereste, úgy lesz akkor is, amikor a Messiás feláldozza magát a világ bűneiért, és ismét elvész anyja számára három napra. És amikor előjön a sírból, Mária bánata újra örömre változik. De mennyivel könnyebben tudta volna elviselni a fia halála miatti kínokat, ha megértette volna az Írásokat, amelyekre Jézus próbálta most gondolatait terelni! JE 60.4

Ha József és Mária imáikban Istennel időztek volna, akkor felismerik megbízatásuk szentségét, és nem veszítik szem elől Jézust. Egyetlen nap hanyagsága miatt elvesztették a Megváltót, és három napi aggódó keresésbe tellett, mire megtalálták. Így van ez velünk is: üres fecsegéssel, gonosz beszéddel vagy az ima elhanyagolásával egyetlen nap alatt elveszíthetjük a Megváltó jelenlétét, és napokon át szomorúan kereshetjük, mire megtaláljuk Őt, és újra elnyerjük a békét, amit elveszítettünk. JE 61.1

Baráti kapcsolatainkban vigyázzunk, nehogy elfeledjük Jézust, és továbbhaladjunk anélkül, hogy észrevennénk: Ő nincs velünk. Ha úgy belemerülünk a világi dolgokba, hogy nem gondolunk arra, akiben örök életünk reménysége összpontosul, elszakadunk Jézustól és a mennyei angyaloktól. Ezek a szent lények nem maradhatnak ott, ahol a Megváltó jelenléte nem kívánatos, és hiányát nem veszik észre. Emiatt csüggedtek sokszor Krisztus állítólagos követői. JE 61.2

Sokan látogatják az istentiszteleteket, és Isten szava felüdíti, megvigasztalja őket, de mivel vigyázatlanul elhanyagolják az elmélkedést és az imádkozást, elveszítik az áldást, és még elhagyatottabbnak érzik magukat, mint annak előtte. Gyakran úgy érzik, hogy Isten alig törődik velük. Nem ismerik fel, hogy a hiba bennük van. Ha megszakadt a kapcsolatuk Jézussal, akkor elzárták maguktól jelenlétének világosságát is. JE 61.3

Jól tennénk, ha mindennap elmélkednénk Krisztus életéről. Vegyük át pontról pontra, képzeljünk el minden jelenetet, különösen a végsőket! Ha így időzünk értünk hozott nagy áldozatánál, benne való bizalmunk állandósul, szeretetünk elmélyül, Lelke mélyebben áthat bennünket. Ha üdvözülni akarunk, meg kell tanulnunk a bűnbánat és az alázat leckéjét a kereszt lábánál. JE 61.4

Amikor egymás társaságát keressük, áldás lehetünk egymás számára. Ha Krisztuséi vagyunk, legdrágább gondolataink is az övéi lesznek. Szeretünk róla beszélgetni, és amikor szeretetéről beszélünk egymásnak, az isteni befolyás meglágyítja szívünket. Amint jellemének szépségét szemléljük, “ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre” (2Kor 3:18). JE 61.5