Gondolatok a hegyi beszédről

Fejezet 2 — Kik a boldogok?

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa (Mt 5:3)

A csodálkozó tömegnek különös és újszerű volt ez a beszéd. Éppen az ellenkezője volt annak, amit eddig a papoktól és rabbiktól hallottak. Semmit sem találtak benne, ami büszkeségüknek hízelegne, vagy ami becsvágyó reményüket táplálná. Az új tanító mégis olyan hatalommal rendelkezett, amely lenyűgözte őket. Az isteni szeretet jó illata úgy áradt ki egyéniségéből, mint a virágok illata. Szavai úgy szálltak, “mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi a földet” (Zsolt 72:6). Mindnyájan ösztönösen érezték, hogy olvas lelkük titkaiban, mégis gyengéd részvéttel közeledik feléjük. Szívük megnyílt, s miközben Őt hallgatták, Isten Lelke kinyilatkoztatta előttük azon tanítások értelmét, amelyekre az emberiségnek minden időben oly nagy szüksége van. HB 11.1

Krisztus korában a nép egyházi vezetői azt gondolták, hogy dúskálnak a lelki javakban. A farizeus imája — “Hálát adok néked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek...” (Lk 18:11) — az egész közösség, sőt az egész nép érzéseit fejezte ki. Az Urat körülvevő tömegben azonban mégis akadtak néhányan, akik lelki szegénységük tudatára ébredtek. Amikor a csodálatos halfogás alkalmával Krisztus isteni hatalma megnyilvánult, Péter a Megváltó lábaihoz borulva így kiáltott: “Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5:8). Hozzá hasonlóan, a hegyen össze-gyűlt emberek között is voltak olyanok, akik Jézus szent jelenlétében érezték, hogy “nyomorultak, nyavalyások, szegények, vakok és mezítelenek” (Jel 3:17), s akik Isten üdvözítő kegyelme után vágyakoztak. Bennük Krisztus szavai reményt keltettek; látták, hogy életükre Isten áldása árad. HB 11.2

Jézus azoknak is felajánlotta az áldások kelyhét, akik azt hitték, hogy gazdagok, és “semmire sincs szükségük” (Jel 3:17); de ők megvetéssel fordultak el ettől az értékes adománytól. Aki elég jónak tartja magát, és lelkiállapotával elégedett, az nem törekszik arra, hogy Krisztus kegyelmének és igazságának részesévé váljon. A büszke nem érzi szükségét, ezért elzárkózik Krisztus elől s a felmérhetetlen áldások elől, amelyek tőle jönnek. Az ilyen ember szívében nincs helye Krisztusnak. Akik gazdagok és tiszteletre méltóak a saját szemükben, nem tudnak hittel kérni, így nem is kaphatják meg Isten áldását. Akik úgy érzik, hogy jóllaktak, üresen távoznak; viszont akik érzik, hogy önmagukat meg nem menthetik, saját erejükből meg nem igazulhatnak, azok értékelni fogják a kegyelmet, amelyet Krisztus ajánl nekik. Ők azok a lelki szegények, akiket Jézus boldogoknak (angolban áldottnak mondja itt is és a többi helyen is — a szerk.) nevez. HB 12.1

Akiknek Krisztus megbocsát, azokat először bűnbánatra készteti; Isten Lelkének szolgálata, hogy meggyőz bűneinkről. Akiknek szívét Isten Lelke meggyőzi, azok rájönnek, hogy semmi jó nincs bennük. Belátják, hogy mindaz, amit eddig tettek, önzéssel és bűnnel vegyül. A szegény vámszedőhöz hasonlóan, távol állva, szemüket sem merik az égre emelni. Így szólnak: “Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” — és ők boldogok (angolban áldottak — a szerk.). A bűnbánók bocsánatot nyerhetnek Krisztustól, mert Ő “Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Isten ígérete így hangzik: “Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésa 1:18). “És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek..., És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok... és lesztek nékem népem, s én leszek néktek Istenetek” (Ezék 36:26-28). “Övék a mennyeknek országa” — mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is mulandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát. Hogy Krisztus bennünket vezérel, annak egyedüli bizonyítéka, hogy hasonlítunk az Emberfiához. Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosak és az igazságért üldözöttek; övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, és alkalmasakká teszi őket “a szentek örökségében való részvételre a világosságban” (Kol 1:12). HB 12.2

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és igazságosságot nyerhetnek. Ő mondta: “jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek” (Mt 11:28). Krisztus felajánlja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Bár nem vagyunk méltók Isten szeretetére; azonban kezesünk, Krisztus, méltó rá, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Lehet, hogy múltunk rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy megyünk Krisztushoz, ahogy vagyunk — gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban —, a mi részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket, igazságának fehér ruháját adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. Istennél értünk könyörög: “Kérlek, ne erre a tévelygő gyermekre tekints, hanem énrám! Én vettem át a bűnös helyét.” Bárhogy harcol is Sátán lelkünk ellen, és ha bűneinkre mutatva igényt tart is ránk mint zsákmányra, Krisztus vére nagyobb hatalommal nyilatkozik meg. HB 13.1

“Csak az Úrban van igazság és erő... Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izraelnek egész magva” (Ésa 45:24-25). HB 15.1