Pátriárkák és próféták

Fejezet 1 — Miért engedte meg Isten a bűnt?

“Az Isten szeretet” (1Jn 4:16). Lénye, törvénye szeretet. Ez mindig így volt, és mindig így is lesz. “A magasságos és felséges, aki örökké lakozik”, akinek “ösvényei örökkévalók”, nem változik. Nála “nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Ésa 57:15; Hab 3:6; Jak 1:17). PP 7.1

A teremtő erő minden megnyilvánulása a végtelen szeretet egy-egy kifejeződése. Isten korlátlan uralma együtt jár az áldások teljességével, amelyet minden teremtett lénynek felkínál. A zsoltáros ezt mondja: PP 7.2

“A te karod hatalommal teljes,
a te kezed erős, a te jobbod méltóságos.
Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja;
kegyelem és hűség jár a te orcád előtt.
Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát;
a te orcádnak világosságánál jár ez, óh Uram!
A te nevedben örvendeznek egész nap;
és a te igazságodban felmagasztaltatnak.
Mert az ő erejöknek ékessége te vagy [...]
Mert az Úr a mi pajzsunk, és Izraelnek Szentje a mi királyunk” (Zsolt 89:14-19). PP 7.3

A jó és gonosz közötti nagy küzdelem története — attól fogva, hogy a mennyben elkezdődött, a lázadás végleges legyőzéséig, és a bűn tökéletes kiirtásáig — szintén Isten változatlan szeretetéről tesz bizonyságot. PP 7.4

A világegyetem Ura nem egyedül végezte jóságos munkáját. Volt egy társa — munkatársa, aki meg tudta érteni szándékait és vele tudott örülni a teremtett lények boldogításában. “Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala” (Jn 1:1-2). Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje egy volt az örökkévaló Atyával — természetével, jellemével, szándékával. Ő volt az egyetlen olyan lény, aki tanácskozni tudott Istennel, és osztozni szándékában. “Hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének” (Ésa 9:6). “Származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5:2). Isten Fia ezt mondja önmagáról: “Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem, az ő munkái előtt régen.- Örök időktől fogva felkenettem [...] mikor megállapítá e földnek fundamentomait: mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva őelőtte minden időben” (Péld 8:22-30). PP 7.5

Az Atya a Fiú által teremtett minden mennyei lényt. “Őbenne teremtetett minden [...] akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek” (Kol 1:16). Az angyalok Isten szolgái, akik a tőle állandóan áradó fényben ragyognak, és gyors szárnyakon sietnek, hogy véghezvigyék akaratát. De a Fiú, a felkent Isten, “az ő valóságának képmása”, “dicsőségének visszatükröződése”, “aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget”, magasabbrendű az angyaloknál (Zsid 1:3). “Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos” volt szentségének helye (Jer 17:12); “igazságnak pálcája”, országának pálcája (Zsid 1:8). “[...] kegyelem és hűség jár a te orcád előtt.” “Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén” (Zsolt 89:15; 96:6). PP 8.1

Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, az értelmes lények csak akkor lehetnek boldogok, ha tökéletes összhangban élnek e törvény, az igaz élet nagyszerű elveivel. Isten minden teremtményétől azt kívánja, hogy szeretetből szolgálja — amely szolgálat jellemének értékeléséből fakad. Nem örül a kikényszerített szolgálatnak. Ő mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhassa Őt. PP 8.2

Ameddig minden teremtett lény engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A mennyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és Őt dicsőíthették. És amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját. De ez a boldog állapot megválto-zott. Volt valaki, aki visszaélt azzal a szabadsággal, amelyet Isten adott teremtményeinek. Tőle származik a bűn, aki Krisztus után az első volt; akit Istén a legjobban kitüntetett, és aki a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt a menny lakói között. Lucifer, a “hajnal fia”, a szent és makulátlan, az első oltalmazó kérub volt. A hatalmas Teremtő mellett élt, és az örökkévaló Istent elborító dicsőség szakadatlanul hulló fénysugarai megnyugodtak rajta. “Így szól az Úr Isten: PP 8.3

Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel [...] Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned” (Ez 28:12-15). PP 9.1

Lucifer lassanként helyt adott az önfelmagasztalás vágyának. A Szentírás ezt mondja: “Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben” (Ez 28:17). “Ezt mondád szívedben: [...] hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ésa 14:13-14). Ez a hatalmas angyal, aki minden dicsőségét Istentől kapta, eljutott oda, hogy ezt magának tulajdonította. Nem volt megelégedve rangjával, pedig nagyobb megbecsülésben részesült, mint a mennyei sereg többi tagjai. Merészen magának igényelte azt a hódolatot, amely egyedül a Teremtőt illette meg. Nem arra tanította a teremtett lényeket, hogy mindenekfelett Istent szeressék és neki engedelmeskedjenek. Szolgálatukat és hűségüket inkább magának akarta biztosítani. Megkívánta azt a dicsőséget, amellyel a végtelen Atya a Fiát ruházta fel; ez az angyalfejedelem arra a hatalomra pályázott, amelyre egyedül Krisztusnak volt joga. PP 9.2

Ekkor megbomlott a menny tökéletes harmóniája. Lucifer a Teremtő helyett önmagát akarta szolgálni. Ezt látva, balsejtelem támadt azokban, akik Isten dicsőségét a legfontosabbnak tartották. A meny-nyei tanácsban az angyalok érveltek Luciferrel. Isten Fia felhívta figyelmét a Teremtő nagyságára, jóságára és igazságos voltára, törvényének szentségére és változhatatlanságára. Isten hozta létre a menny rendjét; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza Alkotóját és romlást hoz önmagára. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást váltott ki Luciferből. Engedte, hogy Krisztussal szembeni féltékenysége eluralkodjék benne, és még elszántabb lett. PP 9.3

Ez az angyalfejedelem el akarta vitatni Krisztus felsőbbségét; és ezzel megkérdőjelezte Isten bölcsességét és szeretetét. E cél érdekében ez a mesteri elme, aki Isten seregeiben első volt Krisztus után, kész volt erejét latba vetni. De Ő, aki szabad akaratot adott minden teremtményének, senkit sem hagyott védtelenül e zavart keltő álokoskodással szemben, amellyel a lázadás megpróbálta igazolni önmagát. A nagy küzdelem elindulása előtt mindenkinek világosan látnia kellett annak akaratát, akinek a bölcsessége és jósága minden örömük forrása volt. PP 10.1

A Világegyetem Királya összehívta a menny seregeit, hogy jelenlétükben mondja el, Fia milyen helyet tölt be valójában, és hogy milyen viszonyban van a teremtett lényekkel. Isten megosztotta trónját Fiával, és az önmagában létező örök dicsőség körülövezte mindkettőjüket. A szent angyalok a trón köré gyűltek — hatalmas, megszámlálhatatlan sokaság -, “tízezerszer tízezer és ezerszer ezer” (Jel 5:11); a legdicsőbb angyalok mint szolgák és alattvalók, akik örvendeztek az Istenségtől reájuk hulló fényben. A Király a menny egybesereglett lakói előtt kijelentette, hogy senki más, csak Krisztus, Isten egyszülöttje értheti meg teljesen szándékait. Az Atya Őt bízta meg akaratának végrehajtásával. Isten Fia a menny összes seregének teremtésével megvalósította az Atya akaratát. Őt és Istent illeti meg hódolatuk és hűségük. Krisztus később is — a föld és lakói megteremtésével — gyakorolta isteni hatalmát. De soha nem akart saját magának hatalmat vagy felmagasztalást Isten terve ellenében, hanem az Atya dicsőségét magasztalta fel, és az Ő jóságos és szeretetteljes szándékát hajtotta végre. PP 10.2

Az angyalok örömmel ismerték el Krisztus felsőbbségét, és leborulva előtte, szabad folyást engedtek szeretetüknek és imádatuknak. PP 10.3

Lucifer is meghajolt velük, de szívében valami furcsa, vad küzdelem dúlt. Igazság, méltányosság és hűség küzdött az irigység és féltékenység ellen. Mintha a szent angyalok egy ideig magukkal ragadták volna befolyásukkal. Amikor a dicsőítő ének melódiája sokezer boldog hangtól felerősödve szárnyrakelt, mintha elfojtotta volna a gonoszság szellemét. Kimondhatatlan szeretet vibrált át egész lényén; szíve együtt dobbant Isten bűntelen tisztelői szívével. Ő is szerette és imádta az Atyát és a Fiút. De a saját dicsősége újra gőggel töltötte el. Felsőbbség utáni vágya visszatért, és féltékenysége újra feltámadt Krisztussal szemben. A nagy megbecsülést, amelyben részesült, nem értékelte Isten különös ajándékaként, és ezért az nem keltett benne hálát Teremtője iránt. Sütkérezett szépségének és dicsőségének fényében, és Istennel egyenlő méltóságra pályázott. A mennyei sereg szerette és tisztelte Lucifert. Az angyalok örömmel hajtották végre parancsait. Ő mindegyiknél bölcsebb és dicsőbb volt. De Isten Fia az Atyáéval azonos hatalmával és tekintélyével felette állt. Osztozott az Atya szándékaiban, míg Lucifer nem volt ennyire beavatva terveibe. PP 10.4

“Miért Krisztus a felsőbbrendű?”- kérdezte e hatalmas angyal. “Miért tünteti ki Isten őt jobban, mint Lucifert?” PP 11.1

Elhagyva az Atya közelében elfoglalt helyét, Lucifer elment, hogy széthintse az elégedetlenség szellemét az angyalok között. Titokban dolgozott, és valódi szándékát egy ideig az Isten iránti tisztelet látszata alá rejtette. A mennyei lényeket kormányzó törvényekkel kapcsolatban kezdett kételyeket sejtetni. Arra célozgatott, hogy bár a világok lakóinak szükségük lehet törvényekre, de az angyaloknak, akik magasabban állnak, nem kell ilyen korlátokat szabni, mert a saját bölcsességük elegendő vezető. Az angyalok nem olyan lények, akik szégyent hozhatnának Istenre; minden gondolatuk szent; ők sem tévedhetnek, mint ahogy Isten sem téved. Luciferrel szemben igazságtalanság — állította -, hogy Isten Fiának az Atyával egyenlő helye van. Hiszen őt is tisztelet és megbecsülés illeti meg. Ha ez az angyalfejedelem elfoglalhatná igazi, magasztos helyét, sok jó származna ebből az egész mennyei seregnek; mert ő szabadságot akar mindnyájuknak biztosítani. Most még eddigi szabadságuk is véget ért, mert Isten olyan uralkodót helyezett föléjük, akinek tekintélye előtt mindenkinek hódolattal kell adóznia. Ezek voltak azok a ravasz megtévesztések, amelyek Lucifer mesterkedései folytán gyorsan tért hódítottak a mennyei udvarban. PP 11.2

Krisztus helyzetében és tekintélyében nem történt változás. Lucifer irigysége, megtévesztése és a Krisztuséval azonos helyre való igénye szükségessé tette annak kinyilatkoztatását, hogy mi is Isten Fiának valódi helye. De ez a hely kezdettől fogva ugyanaz volt. Sok angyalt azonban elvakított Lucifer félrevezető állítása. PP 11.3

Kihasználva a hozzá beosztott szent lények iránta való szeretetét, hűségét és bizalmát, olyan ravaszul csepegtette lelkűkbe saját bizalmatlanságát és elégedetlenségét, hogy mesterkedését nem ismerték fel. Lucifer Isten szándékait hamis megvilágításban mutatta be — félremagyarázva és eltorzítva azokat -, hogy viszályt és elégedetlenséget keltsen. Alattomosan rávette hallgatóit, hogy adjanak hangot érzéseiknek; majd szavaikat ismételgette, amikor ez szolgálta célját. így akarta bebizonyítani, hogy az angyalok nem teljesen értenek egyet Isten kormányzásával. Míg Isten iránt teljes hűséget színlelt, azt hangsúlyozta, hogy a menny rendjén és törvényein változtatni kell Isten kormányzatának állandósága érdekében. Míg azon dolgozott, hogy szembeállítsa az angyalokat Isten törvényével, és tudatukba csepegtesse saját elégedetlenségét, látszólag igyekezett az elégedetlenséget megszüntetni, és az elidegenített angyalokat a menny rendjével megbékíteni. Míg titokban viszályt és lázadást szított, a legnagyobb furfanggal azt a látszatot keltette, mintha egyedüli célja az lenne, hogy elmélyítse a hűséget, és megőrizze az összhangot és békét. PP 12.1

Az elégedetlenség ily módon felszított szelleme elvégezte a maga átkos munkáját. Jóllehet nem volt nyílt zendülés, a megosztó érzések észrevétlenül kialakultak az angyalok között. Egyeseknek tetszettek Lucifer célozgatásai Isten kormányzata ellen. Bár mindeddig tökéletes összhangban éltek az Isten által létrehozott renddel, most elégedetlenek és boldogtalanok voltak, mert nem tudták átlátni Isten kikutathatatlan szándékait. Kifogásolták, hogy felmagasztalja Krisztust. Készek voltak Lucifert támogatni, amikor Isten Fiáéval azonos hatalmat követelt magának. De a hűséges és igaz angyalok Isten rendelkezéseit bölcseknek és igazságosaknak tartották; a hűtlen lényt igyekeztek Isten akaratára ráhangolni. Krisztus Isten Fia volt; egy volt vele már az angyalok életre hívása előtt is. Örökké az Atya jobbján volt; eddig soha senki nem kérdőjelezte meg elsőbbségét, amely annyi áldást jelentett mindenkinek, aki jóságos uralma alá került. A menny összhangját soha nem zavarta meg semmi, miért lenne most viszály? A hű angyalok ennek a viszálynak csak a rettenetes következményeit látták, és könyörögve tanácsolták az elégedetleneknek, hogy mondjanak le szándékukról, és a menny kormányzatához való ragaszkodásukkal tegyenek bizonyságot Isten iránti hűségükről. PP 12.2

Jelleméhez méltó nagy irgalmában Isten sokáig eltűrte Lucifert és követőit. Mindeddig ismeretlen volt a mennyben az elégedetlenség és lázadás szelleme. Ez új dolog volt — furcsa, titokzatos, megmagyarázhatatlan. Először Lucifer maga sem ismerte fel érzéseinek valódi jellegét. Egy ideig félt is kifejezni képzelődéseit, és azt, ami lelkében végbement. Mégsem hessegette el gondolatait. Nem látta, merre sodródik. Isten pedig mindent megtett, amit a végtelen szeretet és bölcsesség csak ki tud gondolni, hogy meggyőzze őt tévedéséről. Bebizonyosodott, hogy elégedetlenségének nincs semmi oka, és Isten megláttatta vele, mi lesz a következménye, ha kitart lázadásában. Lucifer meggyőződött arról, hogy nincs igaza. Látta, hogy “igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes” (Zsolt 145:17); hogy az isteni törvények igazságosak, és tudta, hogy ezt az egész menny előtt el kell ismernie. Ha ezt megtette volna, megmenthette volna önmagát, és megmenthetett volna sok angyalt. Ekkor még nem adta fel teljesen Isten iránti hűségét. Habár elhagyta oltalmazó kérubként elfoglalt helyét, de ha kész lett volna visszatérni Istenhez, elismerve a Teremtő bölcsességét, és megelégedett volna azzal a hellyel, amelyet Isten a maga csodálatos tervében neki szánt, visszakapta volna hivatalát. Eljött a végső döntés ideje: vagy teljesen meghódol Isten korlátlan uralma előtt, vagy nyíltan lázad. Már-már majdnem úgy döntött, hogy visszatér, de büszkesége nem engedte. Annak, akit Isten oly nagyon kitüntetett, túl nagy áldozat lett volna tévedésének, képzelgésének beismerése. Túl nagy áldozat lett volna meghódolnia annak tekintélye előtt, akinek igazságtalanságát akarta bebizonyítani. PP 13.1

A könyörületes Teremtő Lucifert és követőit, irántuk érzett sze- retetében és szánalmában vissza akarta rántani a pusztulás szakadékától, amelybe már-már belezuhantak. De irgalmát félremagyarázták. Lucifer Isten türelmét saját felsőbbségének bizonyítékaként magyarázta, annak jeleként, hogy a világegyetem Királya teljesíteni fogja kikötéseit. Ha az angyalok szilárdan kitartanak mellette — mondta — megkaphatják mindazt, amire vágynak. Lucifer makacsul védte sa-ját álláspontját, és teljesen belevetette magát az Alkotója elleni nagy küzdelembe. Így történt, hogy Lucifer, “a fényhordozó”, Isten dicsőségének részese, trónjának őre törvényszegés által Sátánná, Isten és a szent lények “ellenségévé”, és azok megrontójává lett, akiket Isten az ő irányítása és védelme alá helyezett. PP 13.2

Megvetéssel utasította el a hűséges angyalok érvelését és kérlelé- sét, rászedett rabszolgáknak bélyegezve őket. Krisztus elsőbbségét önmaga és az egész mennyei sereggel szembeni igazságtalanságnak minősítette. Nem engedi tovább — mondta -, hogy a mennyei sereg jogait megsértsék. Soha többé nem fogja elismerni Krisztus felsőbbségét. Elhatározta, hogy igényt tart a neki járó megbecsülésre, és kezébe veszi azok irányítását, akik követői lesznek. A soraiba lépőknek új és jobb kormányzást ígért, amelyben mindenki szabadságot élvez. Sok angyal jelezte, hogy elfogadja őt vezetőjének. Hízelgő volt számára, hogy ilyen helyesléssel fogadják ajánlatait, és azt remélte, hogy maga mellé állíthat minden angyalt, hogy egyenlő lesz Istennel és hogy a menny egész serege engedelmeskedni fog neki. PP 14.1

A hűséges angyalok még mindig kérlelték Lucifert és követőit, hogy hódoljanak meg Isten előtt. Elmondták, milyen elkerülhetetlen következményekkel jár, ha nem hajlandók erre: Ő, aki teremtette őket, meg tudja dönteni hatalmukat, és súlyosan megbünteti vakmerő lázadásukat. Egy angyal sem ellenkezhet sikeresen Isten törvényével, amely oly szent, mint Isten maga. Mindnyájukat intették, hogy ne hallgassanak Lucifer megtévesztő okoskodására; kérlelték őt és követőit, hogy késedelem nélkül lépjenek Isten elé, és vallják meg, hogy tévedtek, amikor megkérdőjelezték bölcsességét és tekintélyét. PP 14.2

Sokan készek voltak megfogadni ezt a tanácsot, megtérni elégedetlenségükből, és ismét keresni az Atya és a Fiú kegyét. De Lucifer tarsolyában volt egy másik megtévesztés is. Ez a tekintélyes lázadó ekkor kijelentette, hogy a hozzá csatlakozó angyalok túl messzire mentek ahhoz, hogy visszafordulhassanak; ő ismeri Isten törvényét és tudja, Isten nem fog megbocsátani. Azt mondta, hogy mindazoknak, akik meghódolnak a menny tekintélye előtt, tisztségüktől meg- fosztottan nem lesz többé becsületük. Ő maga elhatározta, hogy soha többé nem fogja elismerni Krisztus tekintélyét. Az ő és követői számára — mondta — csak egy marad: kikövetelni szabadságukat és kivívni jogaikat, amit Isten nem volt hajlandó megadni nekik. PP 14.3

Ami Sátánt illeti, ő túl messzire ment ahhoz, hogy visszatérhessen. De nem így volt ez azokkal, akiket megvakított csalásaival. Számukra a hűséges angyalok tanácsaikkal és késelésükkel megnyitották a remény ajtaját. Az intés megfogadásával kimenekedhettek volna Sátán csapdájából. De hagyták, hogy a büszkeség, a vezetőjük iránti sze-retet, és a korlátlan szabadság utáni vágy úrrá legyen rajtuk. Végül elutasították az isteni szeretettől és irgalomtól áthatott kérlelést. PP 14.4

Isten hagyta, hogy Sátán addig folytassa munkáját, amíg az engedetlenség szelleme tényleges lázadássá érik. Terveinek teljesen ki kellett bontakoznia, hogy mindenki megláthassa azok valódi jellegét és célját. Lucifernek, mint felkent kérubnak, nagyon magas rangja volt. A mennyei lények mélységesen szerették, és ő nagy befolyással volt rájuk. Isten nemcsak a menny lakóit kormányozta, hanem minden létező világot is, amelyeket teremtett. Lucifer arra a következtetésre jutott, hogyha a menny angyalait be tudja vonni a lázadásba, ugyanezt megteheti a világokkal is. Agyafúrtan képviselte a maga igazát, cselt és csalást alkalmazva céljai eléréséhez. Nagyon jól tudott megtéveszteni. Elrejtve valódi szándékát, előnyhöz jutott. Minden tettét olyan titokzatosság fedte, hogy az angyaloknak nehéz volt leleplezni munkája igazi jellegét. Amíg teljesen ki nem bontakoztatta a gonoszságot, nem lehetett azt a maga valódi mivoltában megláttatni, így elégedetlensége nem tűnt volna lázadásnak. Még a hűséges angyalok sem tudták felismerni jellegét, vagy meglátni azt, hogy Lucifer munkája hova vezet. PP 15.1

Lucifer először úgy irányította kísértéseit, mintha neki semmi köze nem lett volna hozzájuk. Azzal vádolta az angyalokat, akiket nem tudott teljesen maga mellé állítani, hogy nem törődnek a mennyei lények érdekeivel. Pontosan azzal vádolta a hűséges angyalokat, amit ő maga csinált. Módszere volt: szövevényes okoskodásokkal zavarosnak feltüntetni Isten szándékait. Titokzatosságba burkolt mindent, ami egyszerű volt, és ügyes kiforgatással kételyt támasztott Jahve legvilágosabb kijelentéseivel szemben. Magas tisztsége, amely oly szoros kapcsolatban volt Isten kormányzatával, nagyobb súlyt adott szavainak. PP 15.2

Isten csak az igazsággal és szentséggel összeférő eszközöket alkalmazhatott. Sátán tudta használni azt, amit Isten nem: hízelgést és csalást. Megkísérelte Isten szavát kiforgatni, és hamis színben tüntette fel kormányzatát, azt állítva, hogy Isten igazságtalanul kény- szerített törvényeket az angyalokra; a meghódolás és az engedelmesség megkövetelésével csupán a maga felmagasztalására törekedett. Ezért kellett a menny lakói előtt és az összes világ előtt bebizonyítani, hogy Isten kormányzata igazságos, törvénye tökéletes. Sátán úgy tüntette fel, hogy ő maga igyekszik előmozdítani a világ- egyetem javát. A bitorló valódi jellemét és igazi célját mindenkinek meg kell látnia. Időre volt szükség ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát. PP 15.3

Azt a viszálykodást, amit Sátán idézett elő a mennyben, Isten kormányzásának terhére írta. Kijelentette, hogy minden rossz Isten kormányzatának következménye. Állítása szerint az volt a célja, hogy megjavítsa Jahve törvényeit. Ezért Isten hagyta, hogy bemutassa állításainak jellegét, megmutassa, mit is hoznak azok a változások, amelyeket Isten törvényével kapcsolatban javasolt. Saját cselekedetei ítéljék el őt! Sátán kezdettől fogva azt állította, hogy nem lázad. Az egész világegyetemnek látnia kell a csalót leplezetlenül! PP 16.1

A Végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már kivetette a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei hűségének azon a meggyőződésükön kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó. Mivel a menny és a világok lakói nem voltak felkészülve a bűn jellegének, sem következményeinek megértésére, Sátán elpusztításában nem látták volna meg Isten igazságosságát. Ha Isten azonnal kitörölte volna az élők sorából, egyesek félelemből szolgálták volna Istent és nem szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg egészen, a lázadás szelleme sem semmisült volna meg teljesen. A meg nem szűnő korszakokon át létező egész világegyetem érdekében Sátánnak ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádjait minden teremtett lény igazi megvilágításban lássa, és hogy Isten igazságossága, irgalma, törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon. PP 16.2

Sátán lázadásának tanulságul kellett szolgálnia a világegyetem számára az eljövendő korszakokon át végig — mint a bűn jellegéről és rettenetes következményeiről való örökös bizonyságtevés. Sátán uralmának következményei — mind emberekre, mind angyalokra gyakorolt hatása meg fogja mutatni, milyen gyümölcsöt terem az isteni tekintély mellőzése. Ez fogja tanúsítani, hogy Isten kormányzatával szorosan összefügg a Teremtő minden alkotásának jóléte. így e lázadás rettenetes történetének minden szent lényt örökké védenie kell, hogy a törvényszegés jellegét megmutatva meggátolja becsapásukat; hogy megőrizze őket a vétkezéstől és a büntetéstől. PP 16.3

Aki uralkodik az egeken, Ő az, aki látja kezdettől fogva a véget, aki előtt a múlt és a jövő egyaránt nyitva áll, és aki a bűn által okozott keserveken, sötétségen és pusztuláson túl látja szeretetéből fakadó és áldást hozó szándékainak megvalósulását. Bár “felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége” (Zsolt 97:2). Ezt a világegyetem lakói — hűségesek és hűtlenek egyaránt — egy napon meg fogják érteni. “Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő!” (5Móz 32:4) PP 17.1