A Nagy Reménység

Az univerzalizmus üdvösség-tana nem áll a Biblia alapján

Annak bizonyítására, hogy az egyetemes üdvösség hívei mennyire ki-forgatják a Szentírást lélekromboló dogmáik alátámasztására, elegendő pusztán saját szavaikat idézni. Egy univerzalista lelkész, Krisztus állítólagos szolgája, egy hitetlen fiatalember temetésén a halállal kap-csolatban kijelentette: odament most, „ahol a Szentlélek fennköltebb befolyása árad sötét lelkére; ahol lelke kitárul a menny bölcsessége és az örökké tartó szeretet édes gyönyörei előtt, és megszentelt jellemmel alkalmassá lesz arra, hogy a menny örököseinek nyugalmát és társaságát élvezze. (...) Megérthetjük és elhihetjük — folytatta —, hogy az üdvösség semmi olyan dolgon nem múlik, amit mi ebben az életben teszünk; sem a szívünk megváltozásán, sem a hitünkön, sem a hitvallásunkon.” Ezzel lényegében elismételte azt a hazugságot, amelyet a kígyó az Édenben kijelentett: „Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja az Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten.” Ezek szerint a leggonoszabb bűnös is — a gyilkos, a tolvaj, a házasságtörő — halála után részese lehet a hal-hatatlan boldogságnak. NR 41.2

Ha igaz volna, hogy amikor az ember meghal, lelke azonnal a mennybe jut, akkor joggal kívánhatnánk inkább a halált, mint az életet. Ennek a hiedelemnek köszönhetően sokan vetnek véget az életüknek. Amikor a bajok, a kétségek, a csalódások erőt vesznek az emberen, akkor egyszerű megoldásnak tűnik elvágni az élet könnyen szakadó fonalát, és elszökni az örök boldogság honába. NR 42.1

Isten az Ige által kétségtelenné teszi, hogy törvényének megrontói- ra büntetés vár. Akik azzal áltatják magukat, hogy Isten irgalmasabb annál, mintsem végrehajtsa azt a büntetést, amit az igazság megkíván, azok nézzenek fel a Golgotára! Isten bűntelen Fiának halála tanúsítja, hogy „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6:23); hogy Isten törvényének megsértőjét jogos büntetés sújtja. A bűntelen Krisztus bűnné lett az emberért. Viselte a törvényszegés szégyenét; szenvedett, mert Atyja elfordította arcát tőle, mígnem a Fiú szíve meghasadt, és kilehelte lelkét. A menny az ember üdvösségéért hozta ezt az áldozatot. Más mód nem volt a bűn büntetésének feloldására. És aki nem fogadja el az ilyen áron nyújtott engesztelést, annak saját magának kell viselnie törvényszegésének terhét és büntetését. NR 42.2