A megváltás története

Izrael újra zúgolódik

“És felemelte szavát az egész gyülekezet és sírt a nép azon az éjszakán és mindnyájan zúgolódtak Mózes ellen és Áron ellen Izrael fiai és így szólt hozzájuk az egész gyülekezet: Vajha meghaltunk volna Egyiptom földén! Vajha meghalnánk ebben a pusztában! Miért is visz be minket az Úr arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el? Feleségünk és gyermekeink prédává legyenek? Nem jobb volna-e visszatérnünk Egyiptomba? És mondának egymásnak: Szerezzünk magunknak vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba. Akkor arccal leborultak Mózes és Áron, Izrael gyermekei gyülekezetének egész közössége előtt ” I. Mózes 14, 4-5. MT 115.1

Az izraeliták nemcsak Mózes ellen panaszkodtak, hanem magát Istent is avval vádolták, hogy álnokul bánt velük, amidőn oly földet ígért nekik, amelyet képtelenek birtokukba venni. Lázadó lelkületűk oly magasra csapott fel, hogy megfeledkeztek a Mindenható Isten hatalmas karjairól, amelyek kihozták őket Egyiptomnak földéről és a csodák sorozata által ily messze vezette őket. Elhatározták, hogy parancsnokot választanak maguknak, hogy visszavezesse őket Egyiptomba, ahol rabszolgák voltak és oly sok nehézséget szenvedtek el. Tényleg vezetőt jelöltek ki maguknak és így mellőzték Mózest, türelmes, szenvedő vezetőjüket és keserűen zúgolódtak Isten ellen. MT 115.2

Mózes és Áron arcukra borultak az Úr előtt az egész gyülekezet jelenlétében, hogy könyörögjenek Isten kegyelméért egy lázadó nép érdekében. Azonban szenvedésük és bánatuk oly nagy volt, hogy szóval nem lehetett kifejezni. Arcukra borulva maradtak ott teljes némaságban. Káleb és Józsue megszaggatták ruháikat legnagyobb bánatuk kifejezéséül. “És szóltak Izrael egész gyülekezetének, mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy kikémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor kivisz minket arra a földre és nekünk adja azt, amely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől, mert nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van, ne féljetek tőlük.” IV. Mózes 14, 7-9. MT 115.3

“Eltávozott tőlük az ő oltalmuk.” Ez azt jelenti, hogy a kanaániták betöltötték gonoszságuk mértékét, azért Isten visszavonta tőlük oltalmát és ők teljes biztonságban érezték magukat és készületlenek voltak a harcra és “Isten pedig az Ő szövetsége által biztosította számunkra azt a földet.” Ahelyett, hogy e szavak megtették volna a népre a kívánt hatást, növelték elszánt lázadásukat. Haragra gerjedtek, hangos kiáltásba törtek ki, hogy Kálebet és Józsuet meg kell kövezni, amit meg is tettek volna, ha az Úr nem lépett volna közbe félelmetes dicsőségének kinyilvánításával a gyülekezet sátorában Izrael gyermekeinek szeme láttára. MT 115.4