A megváltás története

49/232

Isten erejének kinyilvánítása

Izrael gyermekei sok évig voltak az egyiptomiak rabszolgaságában. Csak néhány család ment le Egyiptomba, azonban nagy sokasággá lettek. Mivel bálványimádás vette körül őket, sokan közülük elvesztették az igaz Isten ismeretét, és elfelejtették törvényét és egyesültek az egyiptomiakkal a nap, hold és a csillagok imádásában, állatok, szobrok és emberi kezek munkájának imádásában. MT 82.1

Izrael gyermekeinek környezetében minden igyekezett elfelejtetni velük az élő Istent. Azonban voltak a héberek között olyanok, akik megőrizték az igaz Istennek, az ég és föld Teremtőjének ismeretét. Ők bánkódtak, amidőn látták, hogy gyermekeik naponta szemlélik, sőt belevegyülnek a körülöttük élő nép utálatos bálványimádásába és meghajolnak a fából és kőből készített egyiptomi istenek előtt és áldozatot mutatnak be ezen érzéketlen tárgyaknak. A hűségesek bánkódtak és gyötrelmükben felkiáltottak Istenhez az Egyiptomiak igájából való szabadulásért, hogy vigye ki őket Egyiptomból, hogy megszabaduljanak a bálványimádástól és az őket körülvevő megrontó befolyástól. MT 82.2

Azonban a héberek közül sokan inkább akartak maradni a rabszolgaságban. Nem akartak egy új országba menni, hogy szembeszálljanak egy ilyen utazással járó nehézségekkel. Az Úr azért nem szabadította meg őket mindjárt a fáraó előtt mutatott jelek és csodák első megnyilatkozása alkalmával. Felhasználta az eseményeket, hogy még jobban kifejlesszék fáraó zsarnoki szellemét és hogy kinyilváníthassa hatalmas erejét az egyiptomiaknak és népének, hogy felébressze bennük a vágyat Egyiptom elhagyására, hogy Istennek szolgálatát válasszák. MT 82.3

Habár az izraeliták közül sokan megromlottak a bálványimádás által, a hűségesek azonban szilárdan álltak. Nem rejtették el hitüket, hanem nyiltan megvallották az egyiptomiak előtt, hogy az egyedüli igaz Istent szolgálják. Elmondták Isten létezésének és hatalmának bizonyítékait a teremtéstől fogva. Az egyiptomiak alkalmat nyertek arra, hogy megismerkedjenek a héberek hitével és Istenével. Megpróbálták eltántorítani Istennek igaz imádóit és bosszankodtak, amidőn ez nem sikerült nekik se fenyegetés, se jutalom ígérete, se kegyetlen bánásmódjuk által. MT 82.4

Az utolsó két király, aki elfoglalta Egyiptom trónját, zsarnok volt és kegyetlenül bánt a héberekkel. Izrael vénei igyekeztek bátorítani a nép lankadó hitét. Utaltak az Ábrahámnak tett ígéretre és Józsefnek közvetlenül halála előtt mondott prófétai szavaira, amelyek által előre megjövendölte Egyiptomból való szabadulásukat. Némelyek hallgattak rájuk és hittek; mások szomorú állapotukra tekintettek és nem tudtak remélni. MT 82.5