A megváltás története

Túl késő! Túl késő!

Ekkor láttam Jézust, amint levetette papi ruháját és felvette legünnepélyesebb királyi öltözetét. Fején sok korona ragyogott, egyik korona a másikban. Az angyali seregek kíséretében elhagyta a mennyet. Ekkor a csapások rázúdultak a föld lakosaira. Némelyek megtagadták és átkozták Istent. Mások Isten népéhez rohantak és kérték, hogy tanítsák meg őket, hogy hogyan menekülhetnek meg Isten ítéletétől. Azonban a szentek semmit se tehettek értük. Már kihullottak utolsó könnyeik is a bűnösökért, felajánlották utolsó aggódó imájukat, elviselték az utolsó terhet is és elhangzott utolsó figyelmeztetésük is. A kegyelem lágy, édes hangja többé nem hívta őket. Amikor a szentek és az egész menny érdeklődtek üdvösségük iránt, akkor ők nem tanúsítottak érdeklődést önmagukkal szemben. Eléjük tárták az életet és a halált. Sokan kívánták az életet, de elnyerése érdekében nem tettek semmi erőfeszítést. Nem választották az életet, és most már többé nem volt engesztelő vér, hogy megtisztítsa a bűnösöket; a részvétteljes Megváltó már többé nem kiáltotta könyörögve az Atyának: “Kíméld, kíméld a bűnöst még egy kissé!” Az egész menny egyesült Jézussal, amint elhangzottak a félelmetes szavak: “Megtörtént! (Meglett!)” Jel. 16, 17. A megváltás terve befejeződött, de kevesen fogadták el. Midőn kegyelmének gyengéd szavai elnémultak, félelem és rettegés fogta el a gonoszokat. Rettenetes világossággal hallották a szavakat: “Túl késő! Túl késő!” MT 289.2

Azok, akik nem értékelték Istennek Igéjét, ide-oda futkostak, egyik tengertől a másikig vándorolva, napkelettől napnyugatig, hogy keressék az Úrnak Igéjét. Az angyal azonban így szólt: “Nem fogják megtalálni!” “Éhség lesz majd a földön, de nem kenyér után való éhség, sem víz után való szomjúság, hanem az Úr beszédének hallgatása után!” Mit nem adnának most az Úrnak egyetlen helyeslő szaváért!! De nem! Éhezniük és szomjazniuk kell. Nap nap után könnyedén vették üdvösségüket. Többre értékelték a földi gazdagságot és a múló élvezeteket, mint a mennyei kincseket és a felhívást. Elvetették Jézust és megutálták szentjeit, azért “a fertelmes maradjon fertelmes örökre.” MT 290.1

A gonoszok közül sokan nagyon feldühödtek, amidőn szenvednük kellett a csapások miatt. Félelmetes halálküzdelem jeleneteit élték át. A szülők keserű szemrehányással illették gyermekeiket, a gyermekek pedig szüleiket, a fitestvérek nőtestvéreiket, a nőtestvérek fitestvéreiket. Hangos jajveszékelő sírás hallatszott minden irányból: “Te tartottál vissza az igazság elfogadásától, amely megmentett volna e félelmetes órában!” Az emberek elkeseredett gyűlölettel fordultak papjaik ellen és szemrehányó szavakkal illették őket; “Ti nem figyelmeztettetek bennünket! Azt mondtátok, hogy az egész világnak meg kell térnie és így kiáltottatok: Béke, béke, hogy eloszlassátok minden félelmünket! Nem beszéltetek nekünk erről az óráról és azokat, akik figyelmeztettek bennünket, vakbuzgó, rajongó, gonosz embereknek bélyegeztétek, akik meg akarnak rontani benneteket!” Láttam, hogy a papok nem menekültek meg Isten haragjától. Szenvedésük tízszer nagyobb volt, mint híveiké. MT 290.2