A megváltás története

A második angyali üzenet

Azok az egyházak, amelyek nem fogadták el az első angyal üzenetét, elvetették a menny világosságát. Az üzenetet kegyelmesen küldték, hogy felébressze őket, hogy meglássák világiasságuknak és visszaesésüknek állapotát és igyekezzenek elkészülni az Úrral való találkozásra. MT 260.1

Isten azért adja a világosságot, hogy szerettel fogadjuk és engedelmeskedjünk Neki. Ne vessük meg és ne utasítsuk vissza. A világosság, amit Ő küld, sötétséggé válik azok számára, akik semmibe veszik. Midőn Istennek Lelke már nem vési be az igazságot az emberek szívébe, akkor már minden hallgatás hiábavaló és minden prédikálás hasztalan. MT 260.2

Midőn az egyházak durván elutasították Istennek tanácsát az adventi üzenet elvetése által, az Úr is elvetette őket. Az első angyalt második követte, ezen kiáltással: “Leomlott (elesett, elbukott) Babilon, a nagy város, mivel minden nemzetnek inni adott az ő paráznasága haragjának borából.” Jel. 14, 8 Ezt az üzenetet megértették az adventisták, és felismerték, hogy az egyházak erkölcsi bukását jelentette ki, mivel megvetették az első angyal üzenetét. A kiáltás: “Elbukott Babilon”, 1844 nyarán hangzott el, aminek következtében kb. ötvenezren hagyták el ezeket az egyházakat. MT 260.3

Azoknak, akik az első üzenetet hirdették, nem az volt a céljuk, vagy várakozásuk, hogy szakadásokat idézzenek elő az egyházakban, vagy hogy külön szervezeteket alakítsanak. Miller Vilmos így nyilatkozott: “Munkámban sohase kívántam, vagy gondoltam arra, hogy külön közösséget alapítsak a meglevő felekezetekből, vagy hogy egyik hasznot húzzon a másiknak rovására, Azt gondoltam, hogy mindegyik nyerjen áldást. Feltételezzük, hogy minden keresztény örvendene annak, hogy Jézus eljön és azokat, akik nem tudnának úgy látni, mint én, nem szeretném kevésbé azoknál, akik magukévá tennék e tanokat; én nem gondolom, hogy emiatt külön összejövetelekre volna szükség. Minden célom az volt, hogy lelkeket térítsek meg Istenhez, hogy tudassam a világgal az eljövendő ítéletet és rábírjam embertársaimat, hogy tegyék meg azon szívbőljövő előkészületeiket amelyek képesítik őket az Istennel való békés találkozásra. Azoknak nagy többsége, akik munkám által megtértek, egyesült a különböző, meglevő egyházakkal. Amidőn bizonyos egyének hoz- zám jöttek és érdeklődtek kötelességük felől, én mindig azt mondtam nekik, hogy menjenek oda, ahol otthonosan érzik magukat, és tanácsomban sohase részesítettem előnyben valamelyik felekezetet az ilyenek számára.” MT 260.4

Egy ideig az egyházakban sokan szívesen látták munkálkodását, de midőn az adventi igazság ellen döntöttek, akkor el akarták fojtani e tárgynak minden hangoztatását. Azok, akik elfogadták e tanítást, igen nagy próbába és bonyodalmas helyzetbe kerültek. Szerették egyházukat, azért nem szívesen szakadtak el tőlük. Azonban amidőn kinevették és elnyomták őket, és megtagadták tőlük azt a kiváltságot, hogy beszéljenek reménységükről, vagy az Úrnak eljöveteréről szóló összejöveteleket látogassák, akor végül sokan felkeltek és ledobták az igát, amelyet reájuk tettek. MT 261.1

Midőn az adventisták látták, hogy az egyházak elvetették Isten Igéjének bizonyságtételét, többé nem tekinthették őket Isten egyházához tartozóknak, “az igazság oszlopának és alapjának.” Midőn pedig hirdetni kezdték, hogy “Babilon elbukott”, igazolva érezték magukat abban, hogy megszakították velük előbbi kapcsolataikat. MT 261.2

Az első üzenet elvetése óta szomorú változás állt be az egyházakban. Mivel az igazságot durván elvetették, a tévelygést fogadták el és ápolták. Isten iránti szeretetük és Igéjében való hitük kihűlt. Az egyházak megszomorították az Úrnak Lelkét, azért nagy mértékben visszavonult. MT 261.3