A megváltás története

Péter bátor védekezése

A papok mindezideig kerülték Jézus keresztrefeszítésének és feltámadásának megemlítését, most azonban, hogy céljukat elérték, kénytelenek voltak megkérdezni a vádlottaktól, hogy milyen hatalommal művelték a tehetetlen béna ember figyelemre méltó meggyógyítását. Ekkor Péter Szentlélekkel telve, tiszteletteljesen a papokhoz és vénekhez fordult és kijelentette: “Legyen tudtotokra mindnyájatoknak és Izrael egész népének, hogy a názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból, Az által áll ez tielőttetek épségben. Ez ama Kő, amelyet ti megvetettetek, amely lett a szegletnek fejévé. És nincs senkiben másban üdvösség, az emberek között, aki által kellene nekünk megtartatnunk.” Csel. 4, 10-12. MT 180.2

Krisztus pecsétje nyugodott Péter szavain és arcát beragyogta a Szentlélek. Közvetlen mellette meggyőző tanúként állt az ember, aki oly csodálatosan meggyógyult. Ezen ember nyomorék volt és most visszanyerte épségét és világosságot nyert a názáreti Jézus felől, hozzáadta bizonyságtételének súlyát Péter szavaihoz. A papok, fejedelmek és a nép elnémultak. A főembereknek nem volt hatalmuk arra, hogy megcáfolják Péter szavait. Kénytelenek voltak meghallani azt, amit legkevésbé kívántak hallani: Jézus Krisztus feltámadásának tényét és mennyei hatalmát, hogy csodákat cselekszik földi apostolainak eszközei által. MT 180.3

Péter védekezése, amelyben bátran megvallotta, honnan nyerte erejét, megrémítette őket. Utalt arra a Kőre, amelyet az építők megvetettek, akik az egyház méltóságait jelentik, akiknek észre kellett volna venniük az Ő értékét, akit megvetettek, aki azonban annak ellenére a szegletnek fejévé lett. Ezen szavakkal közvetlenül Krisztusra utalt, aki az egyháznak alapköve. MT 181.1

Az emberek elcsodálkoztak az apostolok bátorságán. Azt vélték, hogy mivel tudatlan halászok voltak, legyőzik majd őket azáltal, hogy zavarba hozzák őket, amidőn a papok és vének szembeszállnak velük. Azonban az apostolokról megismerték, hogy Jézussal voltak. Az apostolok úgy szóltak, mint Jézus. Oly meggyőző erővel beszéltek, amely elhallgattatta az ellenkezőket. A papok és főemberek zavaruk elrejtése céljából elrendelték, hogy vigyék el az apostolokat, hogy tanácskozhassanak egymás között. MT 181.2

Abban mind egyetértettek, hogy céltalan lenne megtagadni, hogy a béna férfi azon erő által gyógyult meg, amit az apostolok a megfeszített Krisztus neve által nyertek, örömmel eltakarták volna a csodát hamissággal, azonban tettüket teljes nappali világosságban vitték véghez a néptömeg előtt, úgyhogy ezrek szereztek róla tudomást. Érezték, hogy e munkát azonnal le kell állítaniuk, mert különben Jézus sok hívőt fog nyerni, amit saját szégyenük fog követni, mert Isten Fia gyilkosainak fogják tekinteni őket. MT 181.3

Azonban annak elenére, hogy hajlandók lettek volna megsemmisíteni a tanítványokat, nem mertek velük rosszabbat tenni annál, minthogy megfenyegették őket a legszigorúbb büntetéssel, ha tovább tanítanak, vagy munkálkodnak Jézus nevében. Erre Péter és János bátran kijelentették, hogy munkájukat Isten bízta reájuk, így nem tehetnek mást, mint hogy beszéljék azokat a dolgokat, amiket láttak és hallottak. A papok örömmel megbüntették volna ezeket a nemeslelkű férfiakat, szent elhivatásukban tanúsított megingathatatlan hűségükért, azonban féltek a néptől, “mert mindnyájan dicsőítették az Istent azért, ami történt.” Csel. 4, 21. Így ismételt fenyegetésekkel és meghagyásokkal szabadon bocsátották őket. MT 181.4