Megszentelt élet

Isten és embertárs szeretete

Akik őszintén szeretik az Urat, azok komolyan törekedni fognak akaratának megismerésére és teljesítésére. János apostol, akinek levelei oly kimerítően beszélnek a szeretetről, így szól: “Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait... ” (1Jn 5:3). Az a gyermek, aki szüleit szereti, az irántuk való engedelmesség által fogja szeretetét bebizonyítani, ám az önző, hálátlan gyermek vajmi keveset törődik szülei akaratával, értük csak a lehető legkevesebbet teszi; de mégis egyenlő jogokat akar élvezni az engedelmes és hűséges gyermekkel. Ugyanígy különbséget tehetünk azok között is, akik Isten gyermekeinek nevezik magukat. Sokan azok közül, akik érzik, hogy szeretetének és gondviselésének tárgyai s akik vágyakoznak Isten áldásában részesülni, nem találnak örömet az Úr iránti engedelmességben. Isten követelményeit kellemetlen kényszernek és parancsolatait nehéz igának tekintik. Ám aki teljes szívéből vágyik az igazi szentségre és jámborságra, annak kimondhatatlan örömére szolgál minden egyes parancsnak a teljesítése s bánkódik azon, ha ennek nem tud kellőképpen megfelelni. ME 62.1

Parancsunk van, hogy szeressük egymást, mint Krisztus is szeretett bennünket. Azzal bizonyította be és pecsételte be irántunk való szeretetét, hogy életét is feláldozta a mi megváltásunkért. A szeretett tanítvány is azt mondja, hogy nekünk is késznek kell lennünk életünket testvéreinkért feláldozni. Mert “mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született.” Ha Krisztust szeretjük, akkor azokat a testvéreket is szeretnünk kell, akik jellemükben és életükben az Úrhoz hasonlítanak. De nem csupán ezeket, hanem mindazokat szeretnünk kell, “akiknek nincs reménysége és akik Isten nélkül vannak a világban.” A bűnösökért hagyta el Krisztus mennyei hazáját és jött a földre, hogy érettünk szenvedjen és meghaljon. Ezért dolgozott, szenvedett és imádkozott, míg végre megtört szívvel és elhagyatva azoktól, akiket meg akart menteni, a Golgotán kilehelte lelkét. ME 62.2