Megszentelt élet

Egyedül Istennel

Miközben János a Hóreb hegyén végbement események felett elmélkedett rászállott annak lelke, aki a hetedik napot megszentelte. Az apostol Ádámra gondolt, aki az isteni parancsot megszegte s bűnének rettenetes következményei elvonultak lelki szemei előtt. Úgy vélte, hogy Isten végtelen szeretete, amely az ő egyszülött Fiát elküldte, hogy az elveszett emberiséget megváltsa, sokkal felségesebb mintsem emberi szavakkal azt kifejezhetnénk. Midőn ezt levelében megemlíti Isten gyülekezetéhez és a világhoz fordulva a következő ünnepélyes szavakkal kiált fel: “Lássátok mily nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert még nem ismerte meg őt” (1Jn 3:1). Ő János előtt csodás rejtély volt, hogy Isten miképpen áldozhatta fel egyszülött Fiát a lázadó emberiség megváltásáért. Nem birta eléggé csodálni Isten szeretetét és a megváltás tervét, mely által a menny ily végtelen áldozatot hozott és hogy azt emberek, kiknek érdekében történt még vissza is utasíthatják. ME 56.3

János teljesen el volt zárva a világtól. Midőn a teremtés művei által mind több és több fogalmat alkotott magának a Teremtő isteni lényéről, az istenfélelemben állandóan növekedett. Sokszor kérdezte önmagától: Vajon az emberek, akik teljesen Istenre vannak utalva, miért nem igyekeznek vele békességben élni a lehető legteljesebb engedelmességet tanúsítva? Az Úr bölcsessége végtelen és hatalma nem ismer határt. Ő uralja az eget s annak megszámlálhatatlan csillagseregét. Ő tartja fenn a legteljesebb összhangban az összes teremtett dolgok fenségét és szépségét. A bűn nem más, mint Isten törvényeinek áthágása és a bűn zsoldja a halál. Soha sem lehetett volna félreértés, ha a bűn nem lopódzott volna be. Isten parancsolatának megszegése okozta és okozza mindazt a nyomort, amely a teremtményekre nehezedik. Miért nem akar az ember Istenével megbékülni? ME 57.1

Nem csekély dolog Isten ellen vétkezni s a visszás emberi akaratot szembehelyezni a Teremtő akaratával. Még ebben a világban is előnyére válik az embernek, ha Isten parancsainak engedelmeskedik. Bizonyára az embernek legfőbb érdeke, hogy Istennek engedelmeskedjen és békességben éljen vele. A mező állatai a bennük levő ösztön folytán engedelmeskednek Isten akaratának. Így szól a nagy, büszke tengernek: “Idáig jöjj és ne tovább!” — és a hullámok azonnal engedelmeskednek szavának. Az égi testek Isten parancsa alapján a legnagyobb rendben keringnek pályájukon. Az összes földi teremtmények közül egyedül az ember engedetlen, lázadó! Pedig egyedül az ember bír olyan képességekkel, értelemmel, hogy Istenhez való viszonyát és az isteni szent törvények követelményeit megérthesse; egyedül neki van lelkiismerete, hogy a törvényszegés bűnét átérezze, amely békével és örömmel tölti el, ha engedelmes volt. ME 57.2

Isten az embert szabad, erkölcsös lénynek teremtette, és választására bízza, hogy neki engedelmeskedjen vagy engedetlen legyen. Az örök élet ígérete — a dicsőség örök élvezete — képezi azok jutalmát, akik Isten akaratát teljesítik, de Isten haragja fenyegeti azokat, akik parancsolatait megvetik. ME 57.3