Bizonyságtételek a gyülekezet részére

A szombat megünneplése

(Testimonies, Vol. VI, p. 349-368.)

A szombat megünneplése nagy áldásokkal jár és Isten azt kívánja, hogy a szombat valóban örömnap legyen számunkra, hiszen már annak beiktatásánál is öröm uralkodott. Isten benső megelégedettséggel szemlélte kezeink munkáját. Minden alkotásáról kijelentette, hogy “igen jó”. Az ég és föld egyaránt ujjongással telt meg. “Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok és Istennek minden fiai vigadozának.” Jób 38, 7. Noha a bűn bejött e világba, Istennek tökéletes művét megszentségtelenítette, Isten mégis megadta nékünk a szombatnapot, annak jele gyanánt, hogy a jóságos és kifogyhatatlan irgalmasságú Mindenható teremtett mindeneket. Mennyei Atyánknak az a kivánsága, hogy a szombat megtartása által fenntartassék az emberek között az ő ismerete. Azt szeretné, ha a szombat őhozzá, az igaz és élő Istenhez vonna bennünket, hogy megismervén őt, benne leljük életünket és békességünket. BGR 211.1

Midőn az Úr kiszabadította az ő népét Egyiptomból és rájuk bízta törvényét, megtanította őket arra, hogy a szombat megünneplése által megkülön- böztessék magukat a körülöttük élő bálványimádóktól. A szombat képezte a különbséget azok között, akik elismerték Isten uralmát és azok között, akik vonakodtak őt teremtőjük és királyuk gyanánt elfogadni. “Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez, így szól az Úr. Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről-nemzetségre örök szövetségül.” (2. Móz. 31, 16. 17.) BGR 211.2

Amint a szombatnap már akkor is a megkülönböztetés jele volt, midőn Izráel Egyiptomból a földi Kánaánba vonult, ugyanúgy ma is Isten népének megkülönböztető jelét képezi, midőn a világból a mennyei nyugodalomba bevonul. A szombat Isten és az ő népe közötti rokonság jelét alkotja. Olyan jel ez, amely igazolja, hogy tiszteletben tartják az ő törvényét. Ez a nap különbözteti meg a törvény hű követőit annak megrontóitól. BGR 212.1

Krisztus kijelentette a felhőoszlopból: “Az én szombatimat bizony megtartsátok, mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről-nemzetségre, hogy megtudjátok hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.” (2. Móz. 31, 13.) A szombat, amely a világnak annak jeléül adatott, hogy Isten a teremtő, egyszersmind annak is jele, hogy Isten megszenteli őket. Az az erő, amely minden dolgot létrehozott ugyanazon erő, amely a lelkeket Isten képére újjáteremti. Azok számára, akik megszentelik a szombatot, a megszentelődés jelét is képezi. Az igazi megszentelődés Istennel való összhangot, jellemével való egységet jelent, melyet úgy érhetünk el, ha engedelmeskedünk azon alapelveknek, melyek az ő jellemének másai. A szombat az engedelmesség jele. Aki szívből engedelmeskedik a negyedik parancsolat követelményének, az engedelmes lesz az egész törvénnyel szemben; és engedelmessége által megszentelődik. BGR 212.2

Miként Izráelnek, úgy nekünk is “örök szövet- ségül” adatott a szombat. Azok számára, akik tiszteletben tartják az ő szent napját, a szombat annak a jelét képezi, hogy Isten az ő saját választott népének ismeri el őket. Záloga annak, hogy Isten beteljesíti rajtuk a velük kötött szövetséget. Minden egyes lélek, aki elfogadja Isten uralmának eme jelét, az isteni örökszövetség védelme alá helyezi magát; az engedelmesség aranyláncával köti magát össze, amely láncnak minden egyes szeme egy-egy igéret. A tíz parancsolat közül csak a negyedik tartalmazza a nagy törvényadónak, az ég és föld teremtőjének pecsétjét. Aki ezen parancsolatnak engedelmeskedik, Isten nevét és e névben foglalt áldásokat veszi magára. “És szóla az Úr Mózesnek mondván: Szólj Áronnak és az ő fiainak mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait mondván: Áldjon meg tégedet az Úr és őrizzen meg tégedet, világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad és könyörüljön meg terajtad, fordítsa az Úr az ő orcáját tereád és adjon békességet néked, így tegyétek az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam őket.” (4. Mózes 6, 22—27.) Mózes által adatott az alábbi igéret is: “Az Úr felkészít téged magának szent néppé, amiképpen megesküdt néked, ha megtartod az Úrnak a te Istenednek parancsolatait és az ő útain jársz és megérti majd a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel ... és fejjé tesz téged az Úr és nem farkká és mindinkább feljebb való leszesz és nem alább való, ha hallgatsz az Úrnak a te Istenednek parancsolataira, melyeket én parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat.” (5. Mózes 28, 9—13.) A zsoltáríró a Szentlélektől indíttatva így szól: “Jöjjetek el örvendezzünk az Úrnak, vigadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással, vigadozzunk néki zengedezésekkel, mert nagy Isten az Úr és nagy király minden istenen felül. Akinek kezében vannak a földnek mélységei és a hegyeknek magasságai is az ővéi. Akié a tenger és ő alkotta is azt és a szárazföldet is az ő kezei formálták. Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt! Mert ő a mi Istenünk.” “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk, az ő népe és az ő legelőjének juhai vagyunk.” (Zsolt. 95, 1-7; 100, 3.) Ezen igéretek, amelyek egykor Izráel népének adattak, Isten jelenlegi népe számára is érvényesek. Ezek azok az üzenetek, amelyeket a szombat hoz nekünk. BGR 212.3