Üzenet az ifjúságnak

A széles út.

Azok, akik a széles úton haladnak, mind a saját személyükkel és az út gyönyörűségeivel vannak eltelve. Szabad folyást engednek jókedvüknek, és egyikük sem gondol az út végén váró veszedelemre. Napról napra közelebb kerülnek a kárhozathoz, s mégis egyre gyorsabban törtetnek feléje. Milyen borzalmas ez a látvány! ÜI 69.2

Láttam néhány utast ezen a széles úton, akik a következő feliratot hordozták: “Meghaltam a világnak, mindennek vége közel van. Azért legyetek készen ti is!” Ők is a többi utashoz hasonlítottak, csak az arcukon figyelhettem meg a szomorúság halvány árnyalatát. Vidám, gondtalan beszélgetésben haladtak a többiek között, bár alkalmilag nagyon elégedetten mutogattak a ruhájukon látható írásra, s kérték társaikat, hogy ők is hordják azt. Habár a széles, sima úton haladtak, mégis azok közé tartozóknak vallották magukat, akik a szűk, göröngyös utat járták. Környezetük ezt hangoztatta: “Nincs közöttünk különbség, mindannyian egyenlőek vagyunk, egyformán öltözünk, beszélünk és cselekszünk.” ÜI 69.3

Alkalmam volt látni, hogy sok szombatünneplő a világhoz igyekszik alkalmazkodni. Amit láttam, az hitvallásuk meggyalázása volt, meggyalázása Isten ügyének! Ők meghazudtolják a saját hitvallásukat. Azt hiszik, hogy nem hasonlítanak a világhoz, de azért beszédükben, külsejükben és cselekedeteikben annyira megközelítik a világi eszményt, hogy szinte nincs is különbség. Láttam, amint felékesítették szegény, halandó testüket, amely minden percben a halál karmai közé kerülhet. De amikor közeleg utolsó órájuk s testüket elfogja a halálos gyötrelem, felmerül a súlyos kérdés: “Vajon elkészültem-e a halálra? Kész vagyok-e megjelenni Isten színe előtt ítéletre, megállhatok-e a nagy Vizsgálóbíró előtt?” ÜI 69.4

Kérdezd meg tőlük, vajon mit éreznek testük felékesítése miatt, és ha van fogalmuk arról, mit jelent az Úr színe előtt felkészülten megjelenni, akkor azt fogják felelni, hogy ha visszatérhetnének az életbe, ha még egyszer élhetnének, akkor megjavulnának, megvetnék a világ balgaságait, a hiúságot, gőgöt. Szerényen öltözködnének, és életükkel jó példát mutatnának másoknak. Egész életüket Isten dicsőségére szentelnék. ÜI 70.1

Miért olyan küzdelmes az önmegtagadó, alázatos életmód? Mert a névleges hitvalló nem halt meg a világnak. Akkor válik a keresztényi élet könnyűvé, ha meghaltunk az énnek, a világnak. De sokan vágynak Egyiptom húsosfazekai után. Minden hajlandóság megvan bennük arra, hogy lehetőleg a világhoz hasonlóan öltözzenek és cselekedjenek, de azért be akarnak jutni a mennyek országába ám nem a rögös úton és nem a szűk kapun... ÜI 70.2

Az ilyeneknek nincs mentségük. Sokan azért öltözködnek a világhoz hasonlóan, hogy befolyásuk legyen. De ebben szomorúan és végzetesen tévednek. Ha azt akarnák, hogy igazi, megmentő befolyást gyakoroljanak, akkor éljenek hitvallásuk szerint, mutassák be hithűségüket tettekkel, legyen látható a nagy különbség a világ és a keresztény között. Állítom, hogy szavainknak, megjelenésünknek, cselekedeteinknek Istenről kell tanúskodniuk. Így mindenkire jó hatást teszünk, s mindenki láthatja rajtunk, hogy Jézussal voltunk. A hitetlenek látják majd, hogy a Krisztus eljövetelébe vetett hitünk valóban jóra befolyásolja a jellemet. Akik azt akarják, hogy az igazság érdekében kedvező hatást gyakoroljanak az emberekre, éljenek a megismert igazságnak megfelelő életet, s így kövessék alázatos Mesterüket! ÜI 70.3