Tanácsok a gyülekezetnek

83/322

A helyes döntéshez ima és a Biblia tanulmányozása szükséges

A házasság Isten által alapított szent intézmény, amelybe sohasem szabad belépni az önzés lelkületével. Akik erre a lépésre gondolnak, ünnepélyes és imádkozó lelkülettel fontolják meg fontosságát. Keressék Isten tanácsát, hogy megtudják, hogy az Ő akarata szerint járnak-e el. E kérdésben gondosan fontoljuk meg Isten Igéjének tanácsát! A menny gyönyörűséggel tekint arra a házasságra, amelyet azzal a komoly vággyal kötöttek meg, hogy alkalmazkodjanak a Szentírás utasításaihoz. TGy 129.7

Ha van valami, amit nyugodt ésszel és szenvedélymentes, higgadt ítélőképességgel kell megfontolni, akkor az a házasság. TGy 130.1

Ha valamikor szükség van a Bibliára, mint tanácsadóra, ez különösen annak a lépésnek a megtétele előtt érvényes, amikor két ember egy életre összeköti sorsát. Azonban az uralkodó vélemény az, hogy ebben a dologban az érzelmek vezessenek bennünket, és így nagyon sok esetben a szerelembeteg érzelgősség veszi át az uralmat és a biztos romlásba vezet. Az ifjúság e téren kevesebb értelmet tanúsít, mint más dologban és nem engedi magát érvekkel meggyőzni. A házasság gondolata elbűvölő erővel hat reájuk. Nem rendelik alá magukat Istennek. Értelmük mintha megbénult volna és titokban cselekszenek, mintha attól félnének, hogy valaki keresztezi terveiket. TGy 130.2

Sokan veszedelmes kikötőbe hajóznak be. Kormányosra lenne szükségük, azonban nem fogadják el az annyira szükséges segítséget, mert úgy gondolják, hogy nekik kell vezetniük bárkájukat. Nem ismerik fel, hogy rejtett sziklazátonyba ütközhetnek, ami hitük és boldogságuk hajótörését okozza... Ha az Igének nem szorgalmas tanulói, akkor súlyos hibákat követnek el, amelyek tönkreteszik saját maguk és mások boldogságát is, mind a jelen, mind az örök életre. TGy 130.3

Ha férfiak és nők szokás szerint kétszer imádkoznak naponta, akkor ha házasságra gondolnak, négyszer imádkozzanak, mielőtt e fontos lépést megtennék. A házasság befolyásolja és alakítja életedet mind erre, mind az eljövendő életre. TGy 130.4

Korunk legtöbb házasságát az utolsó idők jelévé teszi az a mód, ahogyan végbemennek. A férfiak és nők olyan makacsok és önfejűek, hogy Istent kihagyják e kérdésből. A vallást félreteszik, mintha nem játszana szerepet ezen ünnepélyes és fontos dologban. TGy 130.5