Tanácsok a gyülekezetnek

Fejezet 57 — Viszonyunk a polgári hatóságokhoz és törvényeikhez

Az apostol világosan vázolta, hogy milyen magatartást tanúsítsanak a hívők a polgári hatóságok iránt: “Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint fellebbvalónak; Akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát; Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek” (l Pt 2:13-17) [AA 522]. TGy 359.1

Uralkodókat és törvényeket helyeztek fölénk, hogy kormányozzák a népet. Ha nem léteznének e törvények, a világ állapota sokkal rosszabb lenne, mint most. E törvények közül némelyik jó, a másik rossz. A rossz törvények megsokasodnak majd, ezért még nehéz helyzetbe kerülünk. Azonban Isten megtartja népét, ha szilárd marad és az Ige alapelvei szerint él (1T 201). TGy 359.2

Láttam, hogy minden esetben engedelmeskednünk kell országunk törvényeinek, ha nem ellenkeznek azzal a magasabb törvénnyel, amelyet Isten hallható módon jelentett ki a Sinai hegyről és utána saját ujjaival vésett kőtáblákra. “Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem” (Zsid 8:10). Akinek szívébe van írva Isten törvénye, inkább engedelmeskedik Istennek, mint embereknek és inkább megtagadja az engedelmességet minden ember iránt, de a legkisebb mértékben sem hajol el Isten parancsolataitól. Isten gyermekei az ihletett igazság által tanítva és jó lelkiismeretük által vezetve Isten minden Igéje által élnek. Elfogadják Isten törvényét, amely szívükbe van írva, mint egyedüli tekintélyt, amelyet elismerhetnek, vagy amelynek engedelmeskedhetnek. Az isteni törvény bölcsessége és tekintélye a legmagasabbrendű (1 T 361). TGy 359.3

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott és elnyomó volt. Mindenütt rendkívüli visszaélések, zsarolások, türelmetlenség és elnyomó kegyetlenség uralkodott. Megváltónk mégsem törekedett arra, hogy polgári reformokat vezessen be. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta nemzetének ellenségeit. Nem szállt szembe a hatalmon lévők tekintélyével, vagy közigazgatásával, Ő, a mi Példaképünk, távoltartotta magát a földi kormányoktól, de nem azért, mintha közönyösen nézte volna az emberek szenvedéseit, hanem mivel a helyzet orvoslása nem csupán emberi és külső rendszabályokban rejlett. Ahhoz, hogy a gyógymód hatásos legyen, az embereket egyénileg kell elérnünk és szívüknek meg kell újulnia (DA 509). TGy 359.4

Krisztust több alkalommal megkérték, hogy hozzon döntést törvényes és politikai kérdésekben. Azonban nem avatkozott bele a világi dolgokba. Krisztus úgy áll világunkban, mint annak a nagy lelki országnak, az igazság országának Feje, amelynek megalapítása céljából e földre jött. Tanítása által megvilágította a megnemesítő, megszentelő alapelveket, amelyek országát kormányozzák. Megmutatta, hogy igazság, irgalmasság és szeretet azok az erők, amelyek kormányozzák Isten országát (9T 218). TGy 360.1

A kémek Hozzá jöttek és színlelt őszinteséggel mintha tudni akarnák kötelességüket így szóltak: “És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, akik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” (Mt 22:16-17). TGy 360.2

Krisztus nem adott kitérő választ, hanem nyíltan felelt kérdésükre. Kezébe véve a római pénzt, amely a császár nevét és képét viselte, kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme alatt élnek, támogatniuk kell azt a hatalmat mindaddig, amíg nem ellenkezik magasabbrendű kötelességeikkel. TGy 360.3

Midőn a farizeusok meghallották Jézus válaszát, “elcsodálkozának és otthagyván Őt, elmenének” (Mt 22:22). Krisztus megdorgálta hitetlenségüket és elbizakodottságukat, és ezt cselekedve fontos alapelvet szegezett le, amely világosan meghatározza az ember kötelességének határait a polgári kormány iránt, és kötelességét Isten iránt (DA 601-603). TGy 360.4