Tanácsok a gyülekezetnek

Isten kéri jövedelmünk tizedrészét

A tizedrendszer a Mózes előtti időre nyúlik vissza. Isten megkívánta, hogy vallási célokra áldozzanak Neki adományokat, visszamenőleg egész Ádám idejéig, mielőtt egy határozott rendszert adott volna Mó- zesnek. Midőn teljesítették Isten követelményeit, áldozatokkal és ajándékokkal kellett kinyilvánítaniuk, hogy értékelik irántuk tanúsított irgalmát és áldásait. Ezt folytatták az egymást követő nemzedékeken át és Ábrahám is ezt cselekedte, aki tizedet adott Melkisédeknek, a Magasságos Isten papjának. Ugyanezen alapelv létezett Noé napjaiban is. Jákób, a száműzött, pénz nélküli vándor Béthelben, elhagyatva, egyedül feküdt le este sziklavánkosára, ahol megígérte az Úrnak: “Valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom” (lMóz 28:22). Isten nem kényszerít senkit adakozásra. Minden adomány legyen önkéntes! Isten nem akarja megtölteni pénztárát kényszerűségből adott adományokkal. TGy 313.4

A kívánt összeget illetően Isten megmondta, hogy jövedelmünk tizedét adjuk Neki, amit az ember lelkiismeretére és jótékonyságára bízott, akinek belátása nagy szerepet játszik a tizedrendszer gyakorlásában. Miközben mindenki szabadon cselekedhet lelkiismerete szerint, Isten egy tervet dolgozott ki, amely mindenki számára alkalmas. A kényszerre nincs szükség. TGy 314.1

Isten felszólította az embereket az Ószövetségben, hogy adjanak tizedet minden jövedelmükből. Reájuk bízta az élet javait, hogy tálentumaikat kamattal együtt visszaadják Neki. Egy tizedet kívánt mindenből és ez a legkevesebb, aminek visszaadását megkívánja az emberektől, ezért így szól: “Kilenc-tizedrészt nektek adok, de egy-tizedrészt visszakérek tőletek, mert az az enyém!” Midőn az emberek visszatartják az egy-tizedet, megrabolják Istent. A jövedelem tizedén kívül Isten még megkívánta a bűnért való áldozatot, a békeáldozatot és a hálaáldozatot. TGy 314.2

Mindazt, amit az emberek visszatartanak a jövedelem tizedéből, amit Isten megkíván - rablásként jegyzik fel a mennyei könyvekben a tized visszatartója ellen. Az ilyenek megcsalják Teremtőjüket és amidőn e hanyagságuk bűnét eléjük tárják, nem elég, hogy megváltoztatják eljárásukat, és attól az időtől fogva a helyes alapelvek szerint cselekszenek. Ez nem helyesbíti a mennyei könyvek feljegyzéseit a reájuk bízott tulajdon elsikkasztásával kapcsolatban, amelyet azért bíztak reájuk, hogy visszaadják Teremtőjüknek. Szükséges, hogy megbánják Istennel szemben tanúsított hűtlenségüket és kicsinyes hálátlanságukat. TGy 314.3

Midőn Isten népe a világ bármely korszakában vidáman és készségesen keresztülvitte az Úr tervét és teljesítette követelményeit, csűrei bőségesen megteltek. Midőn azonban megrabolták Istent a tizedben és az áldoznivalókban, fel kellett ismerniük, hogy nemcsak Istent csalták meg, hanem önmagukat is, mert Isten ugyanolyan mértékben vonta meg tőlük áldását, mint amilyen mértékben ők is megvonták Istentől adományaikat (3T 393-395). TGy 314.4

Aki adósságba merül, ne fizesse ki adósságát az Úr részéből, a tizedből. Gondoljon arra, hogy ez az eljárása kipróbálja őt, mert amidőn az Úr részét a maga számára használja fel, megrabolja Adományozóját. Az ember adósa Istennek mindazzal, amije van, azonban kétszeresen adósa lesz Neki, amidőn felhasználja az Úr számára fenntartott összeget arra, hogy kifizesse adósságát egy emberi lénynek. A mennyei könyvekben a következő szavakat írják neve mellé: “Hűtlenség Istennel szemben”. Számot kell adnia Istennek, hogy az Ő javait felhasználta saját érdekében. Az Úr javainak elsajátításában tanúsított elv nélküli magatartása más dolgok kezelésében is meg fog nyilatkozni. Láthatóvá válik üzleti ügyeivel kapcsolatos egyéb dolgaiban is. Az, aki megrabolja Istent, olyan jellemvonásokat fejleszt ki, amelyek miatt nem fogadják be Isten mennyei családjába (6T 391). TGy 315.1