Tanácsok a gyülekezetnek

“Szedjenek nekem ajándékokat minden embertől, aki készségesen ad!”

Az egyedüli eszköz, amelyet Isten az Ő ügyének előmenetelére rendelt, hogy megáldja az embereket javakkal. Esőt és napfényt ad nekik; virágdíszbe öltözteti a növényzetet; egészséget és képességet ad a javak megszerzéséhez. Viszonzásul azt akarja, hogy az emberek mutassák meg hálájukat azáltal, hogy egy részt visszaadnak javaikból tizedben és adományokban, hálaáldozatokban, szabadakaratból adott ajándékokban és bűnért való áldozatokban (5T 150). TGy 310.2

A zsidók bőkezűsége a szenthajlék elkészítésénél és a templom felépítésénél oly jótékony lelkületet szemléltet, amelyre a keresztények nem jutottak el a későbbi időkben. A zsidók akkor szabadultak meg az egyiptomi hosszú rabszolgaságból és a most pusztai vándorok voltak. Még alig szabadultak meg az egyiptomi hadseregtől, amely üldözte őket, amidőn az Úr így szólt Mózeshez: “Szólj az Izrael fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat minden embertől, akit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat” (2Móz 25:2). TGy 310.3

Izrael népe csak kevés vagyonnal rendelkezett és kilátásaik sem voltak kedvezők, hogy növelhetik vagyonukat, azonban egy cél lebegett előttük, hogy szent hajlékot építsenek Istennek. Az Úr szólt hozzájuk, ezért engedelmeskedniük kellett szavának. Semmit sem tartottak vissza Tőle. Mindnyájan készségesen adakoztak. Jövedelmüknek nem csak egy bizonyos részét adták, hanem vagyonuknak nagy részét örömmel és szívből odaszentelték az Úrnak, akinek tetszett cselekedetük. Mindaz nem volt-e az Övé? Nem Ő adta-e nekik mindazt, amivel bírtak? Ha Ő kérte tőlük, nem volt-e kötelességük, hogy visszaadják a Kölcsönadónak az Övét? TGy 310.4

Nem kellett sürgetni őket. A nép többet hozott, mint amennyit kértek, ezért megmondták nekik, hogy ne hozzanak több adományt, mert már többet hoztak, mint amennyit felhasználhattak. Később a templom építésénél, midőn adakozásra szólították fel őket, újra ilyen szívből fakadóan cselekedtek. Nem kényszerűségből adakoztak. Örültek, hogy templomot építhetnek Isten imádására, ezért a szükségesnél többet adtak e célra. TGy 310.5

Vajon a keresztények, akik kérkednek azzal, hogy nagyobb világossággal bírnak, mint a héberek, adhatnak-e kevesebbet, mint amit ők adtak? Vajon az idők végén élő keresztények megelégedhetnek-e adományaikkal, amikor félannyit se adnak, mint amennyit a zsidók adtak? (4T 77-79) TGy 311.1

Az Úr a világosság és igazság terjesztését a földön azoknak önkéntes adományaitól tette függővé, akik részesültek mennyei ajándékaiban. Aránylag csak kevés embert hívott el az Úr arra, hogy mint lelkészek és misszionáriusok utazzanak, de sokan elősegíthetik az evangélium terjesztését anyagi javaik által. TGy 311.2

Azonban így szólhat valaki: “Állandóan halljuk a felhívásokat, hogy adjunk a mű támogatására. Már belefáradtam az adakozásba!” Belefáradtál? Akkor kérdezem tőled: “Elfáradtál Isten adományainak elfogadásában is?” Ameddig Ő megáld téged, addig köteles vagy viszszaadni Neki azt a részt, amit megkövetel tőled. Isten megáld téged, hogy te is áldására szolgálhass másoknak. Amikor majd elfáradsz Isten adományainak elfogadásában, akkor majd mondhatod:“Belefáradtam a sok adakozásra való felhívásba!” Isten fenntart Magának egy részt mindabból, amit nekünk ad. Midőn ezt a részt visszaadjuk Neki, a nálunk maradt részt megáldja, ha azonban visszatartjuk az Ő részét, akkor előbb-utóbb az egész részt átok éri. Isten követelménye legyen az első, a többi másodrendű (5T 148-150). TGy 311.3