Próféták és királyok

Az Úr szőlőskertje

Isten a menny legértékesebb ajándékait akarja árasztani a föld minden népére. Ezért hívta ki Ábrahámot bálványimádó rokonai közül, és ezért telepítette le Kánaán földjére. “És nagy nemzetté teszlek — mondta — és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz” (I Móz 12: 2). Különlegesen megtisztelő volt ez a feladat: ősatyjává lenni annak a népnek, amely századokon át őrzi és védi Isten igazságát. Isten e nép útján akarta a föld összes népét abban az áldásban részesíteni, amelyet a megígért Messiás eljövetele rejt magában. PK 9.1

Az igaz Istent már alig ismerték. Az emberek értelmét elhomályosította a bálványimádás. Isten törvényét, amely “szent és igaz és jó” (Rm 7:12), megpróbálták olyan rendelkezésekkel helyettesíteni, amelyek kegyetlen, önző szándékaikhoz illeszkednek. Isten mégsem vonta vissza tőlük az életet, mert irgalmas. Alkalmat akart nekik adni arra, hogy egyháza útján megismerjék. A nép által kinyilatkoztatott elveket eszközül akarta felhasználni, hogy velük a maga erkölcsi mását helyreállítsa az emberben. Isten törvényét magasra kell emelni! Tekintélyét meg kell védeni! Izráel háza kapta ezt a nagyszerű és nemes feladatot. Isten kiválasztotta őket a világból, hogy szent megbízatást adjon nekik. Törvénye őrzésével bízta meg őket. Azt akarta, hogy általuk megmaradjon az istenismeret az emberek között. A mennyei világosságnak így kellett sugároznia a sötétségben rejtőzködő világra. Mondaniuk kellett minden népnek, hogy hagyjanak fel a bálványimádással, és szolgáljanak az élő Istennek. PK 9.2

“Nagy erővel és hatalmas kézzel” (2 Móz 32:11) hozta ki Isten választott népét Egyiptom földjéről. “Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront, akit választott vala. Elvégezék azok között az ő jeleit, és a csodákat Khám földjén.” “Rákiálta a Veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon” (Zsolt 105:26-27; 106:9). Kiszabadította népét a szolgasorból, hogy termékeny vidékre vigye őket — olyan országba, amelyet gondviselésében készített számukra, hogy ott menedéket találjanak ellenségeik elől. Önmagához akarta vonni őket és átölelni örökkévaló karjával. Jóságáért Isten csak azt kívánta, hogy nevét dicsőítsék és dicsőségessé tegyék a földön. PK 9.3

“Az Úrnak része az ő népe, Jákob néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét; Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: Egymaga vezette őt az Úr; idegen isten nem volt ővele” (5 Móz 32:9-12). Így vonta magához Izráel népét, hogy a Magasságos Isten oltalmában éljenek. Csodák útján őrizte meg őket a pusztai vándorlás veszedelmeitől. Végül letelepedtek az ígéret földjén mint olyan nép, amely Isten kegyeit élvezi. PK 10.1

Ésaiás magával ragadó lendülettel, példázatban mondta el, hogyan hívta el Jahve Izráelt, és hogyan nevelte, hogy jó cselekedetekben bővölködő képviselője legyen a világon. PK 10.2

“Hadd énekelek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem” (Ésa 5:1-2). PK 10.3

Isten a választott nép útján áldást akart küldeni az egész emberiségnek. “A seregek Urának szőlője pedig — nyilatkoztatta ki a próféta — Izráel háza, és júda férfiai az ő gyönyörűséges ültetése” (Esa 5:7). PK 10.4

Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Védőfalként vették körül őket törvényének előírásai, az igazság, jogosság és tisztaság örökérvényű elvei. Az alapelvek iránti engedelmesség védelmet jelentett számukra, mert óvta őket az önmagukat tönkretevő bűnös élettől. Isten odahelyezte szent templomát az ország közepébe, mint tornyot a szőlőskertbe. Krisztus volt tanítójuk. Ahogy velük volt a pusztában, úgy volt most is tanítójuk és vezetőjük. Dicsősége jelen volt a szent sátorban és a templomban, a frigyláda fölött. Szeretetét állandóan gazdagon árasztotta rájuk, és mérhetetlenül türelmes volt hozzájuk. PK 10.5

Mózes útján Isten megismertette velük szándékát, és világossá tette boldogságuk feltételeit. “Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te — mondta -; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.” PK 10.6

“Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útjain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának; az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, amiképpen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod, hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, amelyeket teremtett, dicséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta vala” (5 Móz 7:6; 26:17-19). PK 10.7

Izráel fiainak el kellett foglalniuk azt az egész területet, amelyet Isten kijelölt nekik. El kellett venniük azoktól a nemzetektől, amelyek nem akarták az igaz Istent imádni és szolgálni. Isten szándéka az volt, hogy jellemét Izráel által kinyilatkoztassa és magához vonzza az embereket. Az evangéliumi hívást meg kellett ismertetni az egész világgal. Az áldozati szertartásban rejlő tanítással fel kellett magasztalni Krisztust a nemzetek előtt, hogy mindenki, aki feltekint reá, éljen. Mindazok, akik a kanaánita Ráhábhoz és a moabita Rudihoz hasonlóan felhagytak a bálványimádással, és az igaz Istent imádták, a választott néphez tartoztak. Izráelnek — amint száma növekedett — ki kellett volna szélesítenie határait, amíg országuk magába zárja az egész világot. PK 11.1

De a régi Izráel nem cselekedett Isten szándéka szerint. Az Úr kijelentette: ,,Ugy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mi módon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává?” ,,Buja szőlőtő az Izráel, amely termi az ő gyümölcseit.” “Mostan azért, Jeruzsálem lakosai és Júda férfiai: ítéljetek köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! ... és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, és ím Iőn siralom!” (Jer 2:21; Hós 10:1; Ésa 5:3-7). PK 11.2

Az Úr Mózes által népe elé tárta, hogy milyen következményekkel jár hűtlenségük. Ha nem tartják meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak Tőle, az élettől, és nem részesülhetnek áldásában. Izráel időnként megfogadta Isten intéseit. Ilyenkor gazdagon áradtak az áldások a zsidó népre, és általuk a környező nemzetekre. De történelmük során sokszor elfeledkeztek Istenről, és szem elől tévesztették nagyszerű kiváltságaikat, amelyeket Isten képviselőiként kaptak. Megfosztották Istent attól a szolgálattól, amit elvárt tőlük. Megrabolták embertársaikat is a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit, amelyben Isten sáfársággal bízta meg népét. Kapzsiságuk miatt még a pogányok is megvetették őket. Ezzel alkalmat adtak a pogány világnak arra, hogy rosszul értelmezzék Isten jellemét és országának törvényeit. PK 11.3

Isten atyai szeretettel hordozta népét. Kegyelmének árasztásával és visszavonásával is megpróbált hatni rájuk. Türelemmel tárta eléjük bűneiket, és béketűréssel várta, hogy beismerjék őket. Prófétákat és követeket küldött, hogy hangoztassák követelményeit a szőlőmunkásoknak. De ahelyett, hogy szívesen fogadták volna ezeket a jó ítélőképességű és a lelki életben befolyásos embereket, úgy bántak velük, mintha ellenségeik lettek volna. A szőlőmunkások üldözték és megölték őket. Isten újabb követeket küldött hozzájuk, de velük is úgy bántak, mint elődeikkel. Sőt még elkeseredettebben gyűlölték őket. PK 12.1

Sokan megtértek a száműzetésben, amikor azt tapasztalták, hogy Isten visszavonja oltalmát. De a zsidó nép újra beleesett az előző nemzedékek hibáiba, amikor visszatérve az ígéret földjére, politikailag szembeállította magával a környező népeket. A prófétákat, akiket Isten azért küldött, hogy feddjék meg a bűnösöket, ugyanolyan gyanakodva és gúnyolódva fogadták, mint ahogy az előző korok prófétáit. Így a szőlőskert őrzői egyik századról a másikra szaporították bűneiket. PK 12.2

A jól termő szőlőt — amelyet a mennyei Gazda ültetett Palesztina dombjain — Izráel megvetette, és végül átdobta a szőlőskert falán, összezúzta és eltaposta. Azt remélték, hogy örökre elpusztították. A Gazda azonban eltávolította a szőlőt, és elrejtette szemük elől. Újra elültette, de a falon túl. Így törzse nem volt többé látható. Az ágak áthajoltak a falon, és azokba lehetett más ágakat oltani, de a törzs olyan helyen volt, ahol az ember nem érhette el, és nem árthatott neki. PK 12.3

Isten egyházának — a szőlőskert őreinek — ma különlegesen értékesek azok a tanácsok, amelyeket Isten a próféták útján adott. A próféták világossá tették, hogy mi Isten örökkévaló szándéka az emberiséggel. Érthetően tanították, hogy Isten szereti az elveszett embert. Ezekben a tanításokban világosan feltárul az a terv is, amit Isten megváltásukra készített. Izráel elhívásáról, eredményeiről, kudarcairól beszéltek a letűnt századok során végig a próféták, akiket Isten küldött egyházához. Elmondták, hogy Isten újra kegyelmébe fogadja őket; beszéltek arról, hogy a nép hátat fordít a szőlőskert Urának. Tanították, hogy a hűséges maradék fogja megvalósítani a korszakokat átfogó tervet. A maradék életében beteljesül a szövetség minden ígérete. Isten ma ugyanazt az üzenetet küldi egyházának — az Úr szőlője hűséges szőlőműveseinek -, mint amit hajdan prófétája által küldött: PK 12.4

,,A színború szőlőről énekeljetek:
Én az Úr, őrizem azt,
Minden szempillantásban öntözöm,
Hogy senki meg ne látogassa,
Éjjel-nappal megőrzőm azt” (Ésa 27:2-3). PK 13.1

Izráel! Bízzál Istenben! A szőlőskert Gazdája most is gyűjti drága gyümölcseit a nemzetek és népek közül. Sokáig várt rájuk. Nemsokára eljön övéihez; és azon a boldog napon végre megvalósul terve Izráel házával: “Jövendőben Jákób meggyökerezik, virágzik és virul Izráel, és betöltik a földnek színét gyümölccsel’‘ (Ésa 27:6). PK 13.2