Keresztény életmód

1/21

Keresztény életmód

Előszó

Isten Igéje állapítja meg korunkról, hogy: látszatkereszténység, melyben “megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2. Tim. 3, 5.) KE 5.1

A kegyesség erejének főként az olyan életmódban kellene kifejezésre jutnia, melynek alapja: Krisztus Urunk tanítása, példaadása és szelleme. KE 5.2

Jézus Krisztus az a szegletkő, melyre a hivő ember lelki életének háza felépül. Ez annyit jelent, hogy az emberi élet minden megnyilvánulását Hozzá kell mérni, akaratához kell szabni. Az Ő előírásai, alapelvei szabályozzák az evést, ivást, munkát, alvást, ruházkodást, nevelést, üdülést, tanulást és az egész erkölcsi életet egyaránt. Az egyik legfőbb alapelv: a mértékletesség (2. Pét. 1, 6.), mely jelenti: egyrészt az ártalmas dolgoktól való teljes tartózkodást, másrészt a jó dolgoknak mértékletes élvezetét. KE 5.3

Jézus Krisztus ma és mindörökké ugyanaz. Alapelvei és életszabályai örökérvényűek. Az emberi kultúra és civilizáció ingadozásai nem érintik. Semmiféle új felfedezés, elmélet vagy parancs sem szüntetheti meg az örök isteni rendtartások érvényességét. Ezért a keresztény ember életmódja sohasem alkalmazkodhat a “világ” mindenkori szokásaihoz, ha azok az isteni alapelvekkel ellentétben állnak. A kereszténynek ilyenkor vállalnia kell a külön, a keskeny utat, még ha “különcködőnek” tartják is. Önként és szívesen vállalja a Nagy Orvos tanácsait, mert tudja, hogy azok javát szolgálják és öröm, boldogság forrásai. A csodálatos isteni szeretet senkire sem akarja rákényszeríteni boldogító elveit, de módot ád mindenkinek, hogy megszabaduljon a testet-lelket és szellemet uraló átkos szenvedélyektől, rossz szokásoktól. KE 5.4

A keresztény életmód megvalósítása a Krisztussal való együttműködés eredménye. Ebben az együttműködésben Isten adja a győzelmes harchoz szükséges erőt, az ember része pedig az, hogy akaratát önként Krisztusnak rendelje alá; a jó utat válassza s a választott úton vigyázva haladjon előre. KE 6.1

E könyv írója hivatott tanítója a fentebb vázolt isteni elveknek. Számtalan egészségügyi és vallásos tárgyú munkája jelent meg, többszáz nyelvre átültetve. Neve a magyar olvasóközönség előtt is jól ismert. Sokan merítettek már áldást írásaiból, melyek Isten lelkének tanításait sugározzák. Az általa közvetített életelvek alapján nagy egészségügyi intézmények és nevelésügyi központok alakultak a világ különböző pontjain. Bámulatos eredményeket értek el: betegeket gyógyítottak, szenvedőkön segítettek. KE 6.2

Könyvünk közreadása alkalmával mind a szerzőt, mind a kiadóhivatalt az a vágy vezette, hogy a keresztény életmód ezen gyakorlati tanácsadója eljusson mindazokhoz, akik magasabbrendű életre igyekeznek. Az az öröm és boldogság lesz jutalmunk, melyet a tanácsok követőinek életében a megvalósítás eredményez. KE 6.3

Kiadók