Jézushoz vezető út

Bűnbánat

Lehet-e Isten előtt igaz az ember? Hogyan igazulhat meg a bűnös? Egyedül Krisztus által jöhetünk Istennel összhangba, szentségre. De hogyan juthatunk Krisztushoz? Bűneink tudatában ma is sokan kiáltják, az első pünkösd napján összegyűlt tömeggel együtt:“Mit cselekedjünk?”. Péter apostol első szava ez volt:“Térjetek meg!” Röviddel ezután pedig így szólt:“Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek!” (ApCsel 2:37-38; 3:19). JV 18.1

A bűnbánat a bűn feletti bánkódást és az attól való elfordulást jelenti. Mindaddig nem hagyunk fel vétkeinkkel, amíg azok bűnös voltát fel nem ismerjük. Életünkben akkor történhet csak a valódi változás, ha teljes szívvel elfordulunk a bűntől. JV 18.2

Sok ember ma is félreérti a bűnbánat igazi lényegét. Sokan szomorkodnak vétkeik miatt, külsőleg javulást is mutatnak, mert félnek a bűn következményeitől. Azonban ez nem az Isten akaratának megfelelő bűnbánat. Ezek inkább a szenvedéseket fájlalják, nem magát a bűnt. Így panaszkodott és jajgatott Ézsau is, amikor látta, hogy elsőszülöttségi jogát örökre elvesztette. Bálám is beismerte bűnét, amikor Isten angyala kivont karddal állott útjában, mert életéért reszketett. Mégsem láthatjuk náluk az igazi bűnbánatot, a megtérést, az életelv megváltozását és a bűntől való irtózást. Miután Júdás Iskariotes Urát és Mesterét elárulta, így kiáltott fel:“Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért” (Mt 27:4). JV 18.3

Ezt a bűnbeismerést azonban csak a rá várakozó rettenetes kárhozat tudata és a végítélettől való rettegés csikarta ki belőle. Bűnének következményei félelemmel töltötték el, azonban arról nem olvashatunk, hogy szívet tépő szomorúsággal bánkódott volna azon, amiért Isten ártatlan Fiát elárulta és Izrael Szentjét megtagadta. Fáraó is beismerte bűneit, amíg Isten fenyítő vesszeje alatt szenvedett, de csak azért, hogy a további büntetést elkerülje; mihelyt azonban megszűntek a csapások, azonnal tovább dacolt Istennel. Ezek az emberek fájlalták ugyan a bűn következményeit, de nem bánkódtak bűnük felett. JV 18.4

Ha azonban a szív enged a Szentlélek befolyásának, a lelkiismeret felébred; a bűnös felismeri Isten törvényének mélységét és szentségét, amely Isten kormányzásának alapját képezi a mennyben és a földön. Az a világosság,“mely megvilágosít minden embert” (Jn 1:9), bevilágít a lélek titokzatos kamráiba és a sötétség elrejtett dolgait nyilvánvalókká teszi. Meggyőződés lesz Úrrá szívén, lelkén. A bűnös egyrészt megérti Isten igazságosságát és rettegéssel gondol arra, hogy egykoron bűnösen és tisztátalanul kell megjelennie a szívek Vizsgálóbírája előtt. Másrészt látja Isten szeretetét, a megszentelt élet szépségét, a lelki tisztaság örömét; vágyódik a megtisztulás után és szeretné a mennyel való összeköttetést helyreállítani. JV 19.1

Dávid imája, melyet bűnbeesése után mondott, megismerteti velünk a bűn feletti őszinte szomorúság lényegét. Nem látjuk, hogy bűneit elfedezi, mentegeti, vagy a fenyegető ítélet elől menekülni igyekezett volna. Dávid látta bűneinek nagyságát, a lelkén tapadó szennyet, és átérezte vétkeinek terhét. Nemcsak bűnbocsánatért, hanem szívének megtisztításáért is könyörgött. A szentség öröme és az istennel való közösség visszaállítása után vágyakozott. Lelke érzelmeit azért ilyen szavakkal fejezte ki: JV 19.2

“Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott,
vétke elfedeztetett.
Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít,
és lelkében csalárdság nincsen.”“Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint;
irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! JV 19.3

Egészen moss ki engemet az én álnokságomból,
és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
Mert ismerem az én bűneimet,
és az én vétkem szüntelen előttem forog...
Tisztíts meg engem izsóppal,
és tiszta leszek; moss meg engemet,
és fehérebb leszek a hónál...
Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten,
és az erős lelket újítsd meg bennem.
Ne vess el engem a te orcád elől,
és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.
Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét,
és engedelmesség lelkével támogass engem...
Szabadíts meg engemet a vérontástól, óh Isten,
szabadításomnak Istene!
hogy harsogja nyelvem a te igazságodat” (Zsolt 32:1-2; 51:3-16). JV 20.1

Ily bűnbánat felette áll saját erőnknek; csak egyedül Krisztus által érhető el, aki felment a magasságba, és ajándékokat adott az embereknek. JV 20.2

Éppen e tekintetben tévednek sokan, és ezért nem nyerik el azt a segítséget, amelyet Krisztus nékik adni kíván. Úgy vélekednek, hogy addig nem jöhetnek Jézushoz, amíg bűnvallomást nem tettek, és hogy épp a bűnbánat egyengeti a bűnbocsánat útját. És az tényleg igaz, hogy a bűnbánatnak meg kell előznie a bűnbocsánatot, hiszen csak a töredelmes, összetört szív érzi a Megváltó szükségességét. De vajon várakoznia kell-e a bűnösnek addig, míg levezekelt, hogy Jézushoz jöhessen? Vajon a megkívánt töredelem akadályt képezzen-e a bűnös és az Üdvözítő között? JV 20.3

A Biblia sehol sem tanítja, hogy a bűnösnek előbb vezekelnie kell, mielőtt Jézus hívó szavát követhetné:“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Mt 11:28). Egyedül Krisztustól kiáradó megváltási erő vezethet bennünket igazi bűnbánathoz. JV 20.4

Péter ezt a gondolatot a következő szavakkal fejezte ki az izraeliták előtt:“Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát” (ApCsel 5:31). Miként Krisztus Lelke nélkül, Aki lelkiismeretünket felébreszti, nincs őszinte bűnbánat, úgy Krisztus nélkül nincs bűnbocsánat. JV 21.1

Krisztus a forrása minden igaz szándéknak. Csakis Ő tud szívünkbe a bűn ellen gyűlöletet plántálni. Ha igazság és tisztaság után vágyakozunk, ha bűnös voltunknak tudatára ébredünk, ez mind világos bizonyítéka annak, hogy a Szentlélek hat a szívünkre. JV 21.2

Jézus mondotta:“Ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok” (Jn 12:32). A bűnösnek Krisztust mint Megváltót kell megismernie, aki a világ bűneiért életét áldozta fel. Ha Isten Bárányát a Golgota keresztjén szemléljük, kibontakozik előttünk a megváltás titka, és Isten szeretete bűnbánatra vezet bennünket. Krisztus, szenvedése és halála által hozzánk, bűnösökhöz való felfoghatatlan szeretetéről tett bizonyságot; s miközben a bűnös szemléli ezt a szeretetet, szíve meglágyul, elméje fogékonnyá lesz, s lelkét töredelemre készteti. JV 21.3

Igaz, hogy az emberek néha szégyenlik bűnös útjaikat, s hogy néhány gonosz szokást elhagynak, még mielőtt tudatában lennének annak, hogy Krisztus, szeretetével vonzza őket. Ha azonban bármikor javulni igyekszenek, komolyan vágyakozva becsületes életre, akkor erre egyedül Krisztus ereje készteti őket. Oly befolyás, melynek még nincsenek tudatában, munkálkodik szívükön, lelkiismeretük felébred, és külső életmódjuk átalakul. S midőn Krisztus vonzza őket, hogy keresztjére tekintsenek, hogy szemléljék Őt, akit bűneik juttattak a keresztfára, akkor követni kezdik lelkiismeretük intő szavát. Nyilvánvalóvá lesz előttük életük bűnös volta és szívük makacssága. Krisztus igazsága megvilágosítja értelmüket, és így kiáltanak fel:“Vajon mi is a bűn, hogy zsákmánya megváltásáért ily nagy áldozatot kíván? Vajon mindezen szeretetre, szenvedésre és megaláztatásra szükség volt-e, hogy el ne vesszünk, hanem örök életet nyerjünk?” JV 21.4

A bűnös ellenállhat ennek a szeretetnek, vonakodhat Krisztushoz közelebb jutni; de ha nem ellenkezik, Jézus végül magához vonja. Ha a bűnös megismeri Isten üdvtervét, akkor a kereszt tövéhez borul, és komolyan megbánja bűneit, melyek Isten hűséges Fiának szenvedéseit okozták. JV 22.1

Ugyanazon isteni erő, mely a természetet uralja, hat az emberi szívekre is, kimondhatatlan vágyat ébreszt bennük olyasvalami után, amijük nincs. E világ kincsei nem elégíthetik ki vágyait. Isten Lelke munkálkodik bennük, hogy oly javak után törekedjenek, melyek egyedül nyújthatnak a léleknek békét és nyugalmat; ezek: a Krisztussal való közösség, az életszentség öröme. Az Üdvözítő, látható és láthatatlan befolyásával folytonosan munkálja az emberi lelket, hogy azt a bűnnek ki nem elégítő örömeitől elvonja és a végtelen öröm forrásához juttassa, amelyet Benne elnyerhetnek. Az isteni üzenet mindazokhoz szól, akik hiába igyekszenek e világ“repedezett” kútjaiból vizet meríteni:“És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17). JV 22.2

Ti, akik teljes szívetekből jobb után vágyakoztok, mint amit e világ nyújthat, ismerjétek fel ebben a vágyban Istennek hívó szavát! Imádkozzatok igazi bűnbánatért, és kérjétek, hogy Krisztust az Ő végtelen szeretetében és tisztaságában nyilatkoztassa ki néktek. Üdvözítőnk élete tökéletes példája az isteni törvény alapelveinek: Isten és ember iránti szeretetnek. Jóságban és önzetlen szeretetben telt el élete. Csak ha Őreá nézünk, és csak ha a Megváltónak isteni fénye sugárzik ránk, ismerjük be igazán szívünk bűnös voltát. JV 22.3

Lehet, hogy Nikodémushoz hasonlóan mi is azzal áltatjuk magunkat, hogy erkölcsös és szennytelen életmódot folytattunk, s azt hisszük, nem szükséges Isten előtt - közönséges bűnöshöz hasonlóan - megalázkodnunk. Azonban, ha Krisztus bevilágít lelkünkbe, akkor felismerjük szívünk bűnös voltát, önző szándékainkat és Isten iránti ellenségeskedésünket, melyek életünk minden egyes cselekedetét beszennyezték. Akkor tudatára jutunk annak, hogy minden mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ésa 64:5), hogy egyedül Krisztus vére az, amely megtisztíthat bennünket összes bűneinktől és amely szívünket az Ő képmására alakíthatja át. JV 22.4

Isten dicsőségének egyetlen sugara, Krisztus tisztaságának egyetlen visszfénye, amely lelkünkön áthatol, kimutat minden szennyes foltot, és feltárja az emberi jellem fogyatékosságait és elfajulásait. Feltűnteti a mi emberi hibáinkat és gyengeségeinket, szentségtelen kívánságainkat és vágyainkat, szívünk hűtlenségét és ajkunk tisztátalanságát. Napfényre kerül a bűnös hűtlensége, hogy áthágta Isten szent törvényét. Isten Lelkének intő befolyása megtöri büszkeségét és megalázza. A bűnös megutálja önmagát, ha Krisztus szeplőtlen, tiszta jellemét szemléli. JV 23.1

Midőn Dániel próféta látta Isten dicsőségét, mely a mennyei küldöttet körülvette, saját gyengeségének és tökéletlenségének érzete leigázta őt. Hogy milyen hatással volt rá ez a csodálatos jelenet, azt a következő szavakkal írja le:“És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erő sem marada bennem, és orcám eltorzula, és odalőn minden erőm” (Dán 10:8). Az ily módon érintet szív meggyűlöli az önzést, az önimádatot, és Krisztus igazságának segedelmével olyan szívbeli tisztaságra törekszik, amely Isten törvényeivel és Krisztus jellemével összhangban van. JV 23.2

Pál apostol mondja:“A törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam” (Fil 3:6), amennyire természetesen külső cselekedetek tekintetbe jöhettek. Azonban mikor a törvény lelki jellegét és benső jelentőségét is megértette, tudatára ébredt bűnös voltának. A törvény betűit tekintve, ahogy ezt az emberek általában teszik, az apostol tartózkodott a bűntől; azonban mikor bepillantott a törvény szent tanításainak mélységébe, és önmagát is meglátta, úgy, ahogy Isten ismerte őt, mélyen megalázkodott, és beismerte bűneit:“Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék” (Róm 7:9-10). Mikor a törvény lelki lényegét helyesen felismerte, a bűn valódi félelmetességében mutatkozott előtte, és büszkesége eltűnt. JV 23.3

Isten nem tekint minden bűnt egyenlően nagynak, hanem fokozatuk szerint, miként az emberek is, megkülönbözteti azokat; azonban ha valamelyik bűn még oly jelentéktelennek látszik is az emberek szemében, Isten szemében egyetlen bűn sem csekély. Az emberi ítélet tökéletlen és részrehajló; Isten azonban a valóságnak megfelelően mérlegeli a dolgokat. Az iszákost például megvetik, és azt mondják, hogy bűnei kizárják az égből; azonban mily sokszor dorgálás nélkül hagyják a büszkeséget, az önzést, a kapzsiságot és az irigységet. Holott Isten szemében ezek a bűnök különösen bántóak, mert ezek a legélesebb ellentétben állnak irgalmas jellemével és azzal az önzetlen szeretettel, amely az el nem bukott világ légköre. Aki durva bűnbe esett, érzi annak gyalázatát és szégyenét, és érzi, hogy Krisztus kegyelmére szorul, de a fennhéjázó és gőgös ember semmi szükséget nem érez, és elzárja szívét Krisztus és azon végtelen áldások elől, melyeket egyedül ő adhat. JV 24.1

A szegény vámszedő, aki így imádkozott:“Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!” (Lk 18:13), nagyon gonosznak tekinthette magát, és mások szintén ily színben látták; de beismerte nyomorát és ínségét. Bűneinek és gyalázatának terhét Isten elé vitte, és bocsánatért esedezett. Szíve tárva volt, hogy Isten Lelke elvégezhesse benne kegyelmi munkáját és megszabadítsa a bűn hatalmától. A büszke és önigazult farizeus imája ellenben azt mutatta, hogy szíve zárva volt a Szentlélek befolyása előtt. Miután Istentől eltávolodott, fogalma sem volt arról, hogy az isteni tökéletességhez és szentséghez viszonyítva, mily szennyes volt saját jelleme. Mivel semmi szükséget nem érzett, nem is nyert el semmit. JV 24.2

Ha látjuk bűnösségünket, egyetlen percet se várjunk, hogy magunkat megjavítsuk. Sokan azt gondolják, nem elég jók ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjenek. De vajon saját erődből megjavulhatsz-e?“Majd ha meg tudja változtatni bőrét a néger, vagy foltjait a párduc, akkor tudtok ti is jót tenni, úgy megtanultátok a rosszat!” (Jer 13:23 - új prot. ford.). JV 24.3

Egyedül Istennél van számunkra segítség. Ne várjunk erősebb hitre, kedvezőbb alkalmakra vagy szentebb jellemre! JV 24.4

Saját erőnkből semmit sem érhetünk el. Amint vagyunk, úgy kell Krisztushoz mennünk. JV 25.1

Azonban rettenetesen csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy Isten végtelen szeretetében és irgalmában olyanokat is üdvözít, akik kegyelmét visszautasítják. Csakis a kereszt fényében ismerhetjük fel a bűn iszonyatos voltát. Emberek, akik azt állítják, hogy Isten kegyelme nagyobb annál, semhogy a bűnöst kitaszítsa, tekintsenek fel a Golgotára. Az emberiség megváltásának más módja nem volt; a keresztfán bemutatott áldozat nélkül az emberiség sohasem szabadulhatott volna meg a bűnnek beszennyező hatalmától és soha többé nem léphetett volna szent lényekkel közösségbe. Enélkül nem válhattak volna a lelki élet részeseivé sem. Ezért vette Krisztus magára az engedetlenek bűnét, és szenvedett helyettük. Isten Fiának szeretete, szenvedése és halála bizonyítják a bűn rettenetes nagyságát; megértetik velünk, hogy nincs más menekvés a bűn hatalmából, és nincs más reményünk a magasabb rendű életre, csak ha Krisztusnak engedelmeskedünk. JV 25.2

Megtéretlen emberek néha azzal mentegetik magukat, hogy Krisztus állítólagos követőiről így nyilatkoznak:“Én is vagyok olyan jó, mint ők. Az ő életük sem önmegtagadóbb, becsületesebb, mértékletesebb, mint az enyém.” Ily módon mások hibáival mentik saját bűneiket, mulasztásaikat. Ámde mások bűnei és fogyatékosságai senkit sem mentenek fel, mert az Úr nem tévelygő emberi mintaképet adott minékünk. Isten tökéletes Fia adatott nékünk példaképül, és azok, akik a hitvalló keresztények hibái és gyengeségei miatt panaszkodnak, mutassanak maguk jobb életet, nemesebb példát. Ha olyan jól tudják, hogy az igaz kereszténynek milyennek kellene lennie, nem nagyobb-e ezáltal a saját bűnük? Tudják, hogy mi a helyes, de mégsem követik. JV 25.3

Őrizkedjetek a hosszas habozástól! Ne mulasszátok el a bűneitekből való megtérést, hanem keressétek Jézust, s a szív tisztaságát! Ebben a tekintetben ezrek, tízezrek hibáztak, helyre nem hozhatóan, örök vesztükre. Nem akarok sokat beszélni az emberi élet rövidségéről és bizonytalanságáról, de van egy borzalmas veszedelem - olyan veszedelem, melyet sajnos nem értenek meg kellőképpen -: ha késlekedünk a Szentlélek szavára hallgatni, és inkább tovább folytatjuk a bűnös életet. Mert valóságban a halogatás ezt jelenti. A legkisebb bűn elkövetése is azzal a veszedelemmel járhat, hogy az örök üdvösséget elveszíthetjük miatta. Amit mi nem győzünk le, az bennünket győz le és megsemmisülésünket idézi elő. JV 25.4

Ádám és Éva azzal igyekeztek lelkiismeretüket megnyugtatni, hogy oly csekély dolog, mint enni a tiltott fa gyümölcséből, nem vonhat oly rettenetes következményeket maga után, mint amilyeneket Isten kijelentett. Azonban e jelentéktelennek tűnő dolog Isten megváltoztathatatlan, szent törvényének áthágása volt; elválasztotta az embert Istentől, és rázúdította a világra a halál és kimondhatatlan nyomor áradatát. Évezredek óta állandóan fájdalom és jajkiáltás száll fel a földről; és az ember engedetlensége folytán az egész teremtés nyög és sóhajtozik fájdalmában. Maga a menny is megérezte ennek az istenellenes lázadásnak hatását. Golgota képezi emlékkövét annak a csodálatos engesztelő áldozatnak, melyet megkövetelt az isteni törvény áthágása. Ne tekintsük a bűnt soha csekély és jelentéktelen dolognak! JV 26.1

A parancsolatok minden egyes áthágása Krisztus kegyelmének megvetése és elhanyagolása következményeiben visszahat mireánk; megkeményíti szívünket, meggyengíti akaratunkat, elhomályosítja értelmünket, és nem csak hajlamunk, hanem képességünk is csökken, hogy a Szentlélek szeretettel hívó szavát követhessük. JV 26.2

Sokan azzal a gondolattal akarják megnyugtatni felébredt lelkiismeretüket, hogy gonosz útjaikat bármikor megváltoztathatják. Úgy vélik, hogy a kegyelmi meghívást nem kell oly komolyan venni, hiszen mindig újból és újból figyelmezteti őket. Azt hiszik, hogyha bár a kegyelem Lelkét megvetették és befolyásukkal Sátán oldalára álltak, elégséges, ha a végső pillanatban megváltoztatják életüket. De ezt nem oly könnyű megtenni. Egész élettapasztalatuk és nevelésük úgy alakította jellemüket, hogy többé aligha támad az a kívánságuk, hogy Krisztushoz hasonlókká legyenek. JV 26.3

Egyetlen rossz jellemvonás vagy bűnös kívánság, melyet hosszú időn át ápoltunk, közömbössé tehet bennünket az evangélium minden erejével, befolyásával szemben. Minden bűnös élvezet elidegeníti a lelket Istentől. Az az ember, aki az isteni igazságok irányában hitetlen makacsságot és közömbösséget mutat, csak azt fogja majd aratni, amit vetett. Az egész Bibliában nem találunk komolyabb figyelmeztetést a bűnnel való játék ellen, mint ezt, hogy a bűnös“saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld 5:22). JV 27.1

Krisztus mindig kész bennünket bűneinktől megszabadítani, de akaratunkat sohasem kényszeríti. Ám, ha állandó vétkezés folytán akaratunk teljesen a gonosz felé hajlik, ha nem vágyunk újból szabaddá lenni, és nem akarjuk elfogadni Isten kegyelmét, vajon mit tehet még érettünk? Ha Isten szeretetét makacsul visszautasítjuk, önmagunk vagyunk kárhozatunk okozói.“Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja” (2Kor 6:2).“Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket” (Zsid 3:7-8). JV 27.2

“Mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1Sám 16:7) - az emberi szívet, amelyben váltakozik az öröm és fájdalom; azt a tévelygő és szeszélyes szívet, amely oly sok tisztátalanságnak és képmutatásnak tanyája. Isten jól ismeri a szív indokait, céljait és szándékait. Menjetek Őhozzá a ti szennyes, tisztátalan szívetekkel, tárjátok ki azt az Ő mindent látó szemei előtt, és kiáltsatok fel együtt a zsoltáríróval:“Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja, és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139:23-24). JV 27.3

Sokan elfogadják az ésszerűség vallását, a kegyesség külső formáit anélkül, hogy szívüket megtisztítanák. A mi imánk legyen:“Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51:12). Legyetek őszinték önmagatokhoz! JV 27.4

Legyetek olyan komolyak és kitartóak, mintha a földi életetek ettől függne! Ez oly fontos kérdés, melyet Isten és önmagatok között rendeznetek kell, mégpedig az egész örökkévalóságra. Csalárd reménynek örök halál lesz a következménye. JV 28.1

Olvassátok és kutassátok imával a Szentírást! Ez megmutatja néktek Isten törvényében és Krisztus életében az életszentség fenséges alapelveit,“amely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsid 12:14). Meggyőz benneteket bűneitekről, de a megváltás útját is kijelenti néktek. Kövessétek, mert általa Isten szól hozzátok! JV 28.2

Ne adjátok fel kétségbeesetten a küzdelmet, ha bűneitek nagyságát és valódi állapototokat felismeritek! Krisztus azért jött e világra, hogy a bűnösöket megmentse. Nem mi engeszteljük ki Istent, hanem - óh mily túláradó szeretet! - Isten volt az, aki Krisztusban“megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). A legbensőbb szeretettel fáradozik, hogy eltévelyedett gyermekeinek szívét megnyerje. Földi szülők sem lehetnek oly türelmesek, elnézők, gyermekeik hibái és gyengéi iránt, mint amilyen gyengéden vonja Isten azokat, kiket megmenteni kíván. Senki sem tudott volna bensőségesebben hatni a bűnösre. Emberi ajkakról még sohasem hangzottak el olyan könyörgések a bűnösökért, mint az övéről. JV 28.3

Ha Sátán az súgja néktek, hogy igen bűnösök vagytok, tekintsetek fel Megváltótokra, és beszéljetek érdemeiről; segedelmet egyedül az ő világosságában lelhettek. Ismerjétek be bűneiteket, de kiáltsátok a gonosz felé:“Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket...” (1Tim 1:15), s hogy e kimondhatatlan szeretet által ti is megmenekülhettek. Jézus egyszer kérdést intézett Simonhoz, két adósra nézve. Az egyik kisebb a másik pedig nagyobb összeggel tartozott urának, de ez mindkettőnek elengedte az adósságot. Jézus megkérdezte Simont, vajon a két adós közül melyik szereti jobban urát? Simon így felelt:“Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el”(Lk 7:43). Mindnyájan súlyosan vétkeztünk, de Krisztus azért halt meg, hogy mi bűnbocsánatban részesüljünk. Áldozatának érdemei elégségesek arra, hogy az Atyának bemutathassa. Akiknek legtöbbet bocsátott meg, azok legjobban fogják Őt szeretni, s azok állanak legközelebb trónjához, hogy Őt végtelen szeretetéért és áldozatáért magasztalják és dicsőítsék. Aki felismeri Isten szeretetét, igazán megérti a bűn nagyságát és horderejét. Ha megmentőnknek felénk nyújtott kezére tekintünk, ha megértjük azon végtelen áldozat nagyságát, melyet Krisztus érettünk bemutatott, akkor szívünk a szeretet, a hála érzelmeiben fog felolvadni. JV 28.4