Jézushoz vezető út

7/14

Hit és elfogadás

Mihelyt a Szentlélek munkája felébreszti lelkiismeretünket, azonnal megértjük a bűn horderejét és gonoszságát; irtózattal telünk el iránta. Arra a meggyőződésre jutunk, hogy a bűn választott el bennünket Istentől, és hogy a gonosz hatalmába és rabszolgaságába kerültünk. Minél inkább igyekszünk menekülni, annál inkább tudatára ébredünk tehetetlenségünknek. Indítékaink szennyesek, és szívünk tisztátalan. Észrevesszük, hogy életünk önzéssel és bűnnel telt. Bűnbocsánat, megtisztulás és szabadulás után vágyakozunk. Ugyan mit is tehetünk, hogy összhangba jussunk Istennel, és átalakuljunk az Ő hasonlatosságára? JV 39.1

Békességre, mennyei bűnbocsánatra, szívbeli békére és szeretetre van szükségünk. Pénzzel, értelemmel és bölcsességgel ez meg nem szerezhető; sohasem remélheted, hogy saját erőddel elérheted. Ámde Isten kegyelméből ajánlja fel nekünk:“pénz nélkül és ingyen”(Ésa 55:1). Elnyerhetjük, csak ki kell nyújtani értük kezünket. Így szól az Úr:“Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésa 1:18).“És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek” (Ez 36:26). JV 39.2

Bevallottuk bűneinket, és elhatároztuk, hogy Istennel új életet kezdünk. Menjünk hozzá, és kérjük, hogy törölje el vétkeinket, és új szívet ajándékozzon nékünk. Azután higgyük el, hogy kérésünket teljesíti, mivel megígérte. Jézus is azt tanította, hogy az Istentől megígért javakat azonnal tulajdonunknak tekinthetjük, mihelyt hitben elfogadjuk azokat. Jézus akkor gyógyította meg az embereket betegségeikből és bajaikból, amikor hittek csodatévő hatalmában; segített rajtuk látható dolgokban, és ezáltal bizalmat ébresztett bennük a láthatatlanra vonatkozólag, s így megtanultak hinni bűnöket megbocsátó hatalmában. Ez vált teljesen nyilvánvalóvá a gutaütött meggyógyításánál: Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek):“Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza” (Mt 9:6). János evangélista is a következő szavakkal szól Jézus csodáiról:“Ezek pedig (a csodák és jelek) azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Jn 20:31). JV 39.3

A Biblia azon egyszerű szavaiból, melyekkel elbeszéli, miképpen gyógyította meg Jézus a betegeket, megtanulhatjuk azt, hogy miképpen kell a Megváltóban hinnünk, hogy bűneink bocsánatát elnyerhessük. Lássuk csak a bethesdai gutaütött történetét! A szegény, szenvedő ember teljesen tehetetlen volt; 38 év óta nem mozgatta lábait. Az Üdvözítő mégis így szól hozzá:“Kelj fel, vedd a te nyoszolyádat, és járj.” Méltán mondhatta volna a beteg:“Uram, ha akarsz, meggyógyíthatsz engem, és akkor követem szavaidat”; de mégsem mondta ezt, mert hitt Jézus szavainak, hitte, hogy egészséges lett és azonnal felemelkedett fekhelyéről. Felállt, akart tovamenni... és tényleg tudott is! Krisztus utasításait követte, és Isten adta az erőt. Teljesen meggyógyult. JV 40.1

Hasonló a mi helyzetünk is. Régi bűneinket nem tudjuk jóvátenni, és saját erőnkből nem szentelődhetünk meg. Isten azonban ígéri, hogy Krisztus által mindezt megcselekszi értünk. Mi hisszük ezt az ígéretet. Beismerjük bűneinket, és átadjuk magunkat Istennek. Akarunk Neki szolgálni. Mihelyt ezt cselekesszük, azonnal teljesíti Ő is ígéretét. Ha hiszünk az ígéreteiben, hisszük, hogy bűneink megbocsáttattak és megtisztulunk, a gutaütötthöz hasonlóan mi is meggyógyulunk összes bűneinkből és betegségeinkből. Mindez megtörténik, ha hiszünk. JV 40.2

Ne várj addig, amíg érezni fogod, hogy meggyógyultál, hanem mondd:“Hiszem, hogy így van, nem azért, mert érzem, hanem mert Isten megígérte.” JV 40.3

Jézus szavai így hangzanak:“Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek” (Mk 11:24). Csak egyetlen feltétele van ezen ígéretnek: Hogy JV 40.4

Isten akarata szerint kérjük. Mivel pedig Isten akarata az, hogy bűneinkből megtisztítson, hogy az Ő gyermekeivé tegyen, és hogy képessé tegyen szent életet élni, így tehát kérhetjük ezen áldásokat, és hihetjük, hogy el is nyerjük; sőt már meg is köszönhetjük Istennek azokat. Kiváltságunk, hogy Jézus elé lépjünk és bűneinktől megtisztuljunk, hogy szégyen és lelkiismeretfurdalás nélkül megállhassunk a törvény előtt.“Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Róm 8:1). JV 41.1

Többé tehát nem vagytok a magatokéi, mert igen becses áron vétettetek meg.“Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren... a Krisztusén” (1Pt 1:18-19). Ezen egyszerű tény által, hogy Istenben hiszünk, a Szentlélek új életet szül szívünkben. Mint gyermekek, beleszületünk Isten családjába, és az Örökkévaló úgy szeret bennünket, ahogyan Fiát szereti. JV 41.2

Nos, ha Jézusnak adtátok át magatokat, ne vonuljatok vissza és ne távolodjatok el tőle, hanem mondjátok napról napra:“Én Krisztusé vagyok, teljesen neki adtam magamat.” Kérjétek, hogy Lelkét adja néktek, és hogy kegyelmében megtartson benneteket! Valamint az Istenben való hit és néki való teljes odaadás által lehettek gyermekeivé, hasonlóképpen egész életeteknek bele kell olvadni az Ő életébe. Az apostol figyelmeztetése így szól:“Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne” (Kol 2:6). JV 41.3

Egyesek úgy vélekednek, hogy előbb bizonyos próbaidőt kell kiállniuk, melyben bizonyságát adják annak, hogy teljesen megváltoznak, s csak azután kérhetik az áldásokat, holott most azonnal igényelhetik azokat. Krisztus kegyelmére és Lelkére van szükségünk, hogy gyengeségünkben segíthessen, különben nem tudunk ellenállni a bűnöknek. Oly bűnös, tehetetlen és alárendelt állapotban, amilyenben éppen most vagyunk, jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte, és bűnbánóan lábaihoz borulhatunk. JV 41.4

Szeretetének karjaival átölel, sebeinket bekötözi és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik. JV 42.1

Jézus mindenkinek személyesen, egyénileg megbocsát; éppen ebben kételkednek sokan. Ezek Istent nem fogják szavánál. A legfelségesebb kiváltsága mindazoknak, akik a szükséges feltételeket teljesítik, hogy bűneik bocsánatának teljes tudatában legyenek. Ne kételkedj abban, hogy Isten ezen ígéreteibe téged is belefoglalt! Ez minden őszinte bűnbánóra vonatkozik. Krisztusban erőt és kegyelmet nyerhetünk, melyet Isten szolgálattévő angyalai minden egyes hívő léleknek készek vinni! Senki sem olyan bűnös, hogy Jézusban, ki érte meghalt, ne nyerhetne erőt, tisztaságot és megszentelődést. El akarja rólunk távolítani a bűnöktől beszennyezett ruhát, és az igazság fehér ruháit adja nékünk. Nem kívánhatja a bűnösök halálát, hanem hogy megtérjenek és éljenek. JV 42.2

Isten nem úgy bánik velünk, mint mi halandók bánunk egymással. Az Ő gondolatai az irgalom, a szeretet és a kegyelem gondolatai. Így szól: “Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban” (Ésa 55:7).“Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj énhozzám, mert megváltottalak” (Ésa 44:22). “Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!” (Ez 18:32). Sátán mindig készen áll arra, hogy megfosszon bennünket a remény és a világosság utolsó sugaraitól is, de ezt ne engedd meg néki. Ne hallgass a kísértőre, hanem kiáltsd feléje: Jézus meghalt értem, hogy éljek! Szeret engem és nem akarja, hogy elvesszek. Mennyei Atyám irgalmas; s bár szeretetével visszaéltem, áldását eltékozoltam, mégis hozzámegyek, és ezt mondom neki:“Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!” (Lk 15:18-19). A példázat megmutatja nekünk a visszatérő tékozló fiú fogadtatását is:“Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt” (Lk 15:20). JV 42.3

Ez a rendkívül megható példázat megközelítőleg sem fejezi ki mennyei Atyánk végtelen irgalmasságát. Az Úr kijelenti prófétája által: “...mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat”(Jer 31:3). Mialatt a bűnös még távol van az atyai háztól, miközben még a bűnök országában pazarolja el javait, az atyai szív már feltárul előtte. Az Istenhez való visszatérés minden ébredező vágya: a Szentlélek gyengéd, figyelmeztető szava, amely az elveszett vándort az Atya szerető szívéhez vonja. JV 43.1

Vajon kételkedhetünk-e még, a Biblia becses ígéretei ellenére is? Hihetjük-e azt, hogy Isten megakadályozza a megtérő és bűneiket elhagyni akaró szegény bűnösöket, hogy bűnbánóan lábaihoz boruljanak? Félre az ilyen gondolatokkal! Semmi sem károsabb lelkünkre nézve, mintha a mennyei Atyánkról ilyen fogalmaink vannak. Igaz ugyan, hogy gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst, és önmagát adta Krisztusban, hogy mindnyájan, akik akarunk, megmeneküljünk és az örök dicsőség részeseivé lehessünk. Vajon szólhatott volna-e hozzánk meggyőzőbben és szívélyesebben, mint a következő szavakkal:“Elfeledkezhetik-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem” (Ésa 49:15). JV 43.2

Óh te kételkedő, te csüggedő, tekints Őreá! Jézus él, és közbenjár érted. Köszönd meg Istennek, amiért Fiát ajándékozta néked, és kérd, hogy ne hiába halt légyen meg érted! Ma is szól hozzád a Szentlélek, és meghív téged. Jöjj Jézushoz teljes szíveddel, s akkor áldásait is tapasztalni fogod. JV 43.3

Az ígéretek olvasásánál figyeld meg, hogy azokból kimondhatatlan szeretet és irgalom árad ki. Az atyai szív leírhatatlan szeretettel hajolt le a bűnösökhöz.“Akiben van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Ef 1:7). Csak hidd erősen, hogy Isten megsegít, és isteni képmását ismét visszaállítja benned! Ha közeledsz hozzá, ha bevallod néki bűneidet, ha azokat megbánod és elhagyod, akkor Ő is közeledik hozzád isteni szeretetével és bocsánatával. JV 43.4